Új Néplap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-23 / 118. szám

10. OLDAL KÉK TÜKÖR HIRDETÉS 2002. Május 23., csütörtök ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig AUTÓCSEMPÉSZEK. A vám- és pénzügyőrség nyomozást folytat magyar elkövetők ellen, akik hamis iratokkal, a vámterhek megfize­tése nélkül helyeztek forgalomba külföldről behozott gépkocsikat. 80 gépkocsiról van szó, amelyeknek összértéke megközelíti a 70 millió forintot. A vámosok eddig 11 járművet foglaltak le. Az elkö­vetők tavaly májustól hozták be az autókat Ausztriából és Német­országból. Eddig két embert helyeztek előzetes letartóztatásba az ügy kapcsán, mti PÁNCÉLSZEKRÉNY. Betörők jártak egy petneházi pénzintézetben. A tettesek felfeszítették a páncélszekrényt, ahonnan mintegy 300 ezer forintot vittek magukkal. A bűncselekményt a dolgozók fedez­ték fel. Az elkövetők a betörés előtt hatástalanították a riasztóberen­dezést, majd megbontották a pénzintézet udvarára nyíló falat, mti ELSZAKADT GÁZVEZETÉK. Mintegy 130 köbméter gáz került a levegőbe, amikor tegnap reggel Nyíregyházán egy áruház parkoló­jában egy földmunkagép elszakította a gázvezetéket. Személyi sé­rülés nem történt. A szakemberek szerint nem alakult ki vészhely­zet, mert a gáz és a levegő koncentrációja nem érte el azt a mérté­ket, amely veszélyeztette volna az egészséget, mti KOCSISOR. A pünkösdi ünnepek miatt összetorlódott kamionok hosszú sora várakozott még tegnap reggel is a hegyeshalmi határát­kelőnél. Az Ausztriába tartó kamionosok általában 3-5 órás várako­zás után jutottak át a határon. Szerdára tovább erősödött a forgalom, több kilométer hosszú volt a kocsisor, s a teherjárművek csak 8-10 órás veszteglés után eshettek át a vám- és úüevélkezelésen. Az élő ál­latokat szállító kamionokat soron kívül léptetik át a határon, mti KÖRÖZÉS. A Budapesti Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt folytat eljárást - az egyelőre ismeretlen helyen tartózkodó - 23 éves budapesti Lencsés Dá­niel ellen. Az adatok szerint az elkövető 2002. má­jus 19-én éjjel Budapesten, egy I. kerületi szórako­zóhelyen előzetes szóváltást követően több alka­lommal megszúrt két férfit. A késelés következté­ben egy 25 éves férfi súlyosan, egy 40 éves pedig életveszélyesen megsérült. A gyanú szerint Len­csés Dániel a tettes. A rendőrség kéri, hogy aki a fi­atalembert felismeri, vagy tud valamit róla, hívja a 107 vagy a 112 központi segélyhívót, europress RABLÓ. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el fegyveres rablás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Az elkövető május 21-én délután négykor bement a debreceni Eurotours utazási irodába, majd egy fegyvernek látszó tárggyal az ott dolgozó két nőt megfenyegette, és a napi bevétel átadására kényszerítette. A gyanúsított 30 év körüli, 180 cm magas, átlagos testalkatú, ápolt, rövidre nyírt hajú, fehér bőrű férfi. Hajdú-Bihar megye rendőrfőkapitánya 50 ezer forintot ajánlott fel a nyomra­vezetőnek. Kérjük, hogy aki tud valamit az esettel kapcsolatban, hívja a 107-es segélyhívót, europress Kábítószer-ügyben huszonhét vádlott Budapest A büntetési tételek mérté­két egyes esetekben meg­változtatta szerdán a má­sodfokon eljáró Fővárosi Bíróság abban a kábító­szer-ügyben, amelyben összesen 27 személyt vá­dolt az ügyészség. A vádlottak egy holland állam­polgár vezetésével 1996-ban és 1997-ben Hollandiából szállítot­tak, és Magyarországon nagy- és kiskereskedőként terítettek több tízezer darab Extasy tablettát és több száz kilogrammnyi spee- det. A holland állampolgárságú elsőrendű vádlott börtönbünte­tését tízről tizenhárom évre emelte a Fővárosi Bíróság. Az ügy másodrendű vádlottja 8 éves börtönbüntetést kapott, és 8 évre eltiltották a közügyektől, valamint vagyontárgyainak, el­kobzására ítélték. A harmadren­dű vádlott büntetését 9 évre sú­lyosbította a bíróság, és ugyan­csak 9 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A többi vádlott nagy részének büntetésén kissé enyhített a Fővárosi Bíróság, így 8 és 3 év közötti börtönbüntetések­ről határoztak. Az egyik vádlott esetében új eljárásra kötelezték az elsőfokú bíróságot. A Fővárosi Bí­róság jórészt a vádlottak beismerő és egymásra néző terhelő vallomá­saira alapozta ítéletét. A bíró in­doklásában hangsúlyozta, hogy a javarészt bizonyíthatóan a bűncse­lekményekből származó vagyon­tárgyak elkobzásával növelhető a büntetés célja. Az elsőrendű vád­lott a 90-es évek közepén a holland kábítószer-maffia elől menekült Magyarországra feleségével, a má­sodrendű vádlottal. A vádlottak al­kalmanként tízezer darab Extasy tablettát és több kilogramm amfe- tamin tartalmú speedet csempész- tek az országba. ___________mti Ké rjen műanyag vevőkártyát és gyűjtse hüségpontjait! csirke comb május 23-tól 26-ig! Ft/kj 5000 Szolnok, Csaba utca 26. 5300 Karcag, Forrás út 5. ALFÁBA MINDIG ÉRDEMES LEMENNI.., Fantomképek a rablógyilkosokról Nyolc szálon folyik a nyomozás a móri mészárlók után Garamvölgyi és Kovács a fantomképekkel FOTÓ: EUROPRESS/KALLUS GYÖRGY Nyilvánosságra hozta a rendőrség a móri rablógyilkosok fan­tomképét. A két elkövetőt a szemtanúk leírása alapján a leg­fejlettebb technikával egy gép rajzolta meg. Az Országos Rendőr-főkapitányságon (ORFK) tegnap ismertették a nyo­mozás eddigi eredményeit. Budapest Garamvölgyi László, a rendőrség szóvivője elmondta, hogy a képe­ket valamennyi rendőr már szer­dán reggel kézhez kapta. Az egyik elkövető 185-190 cm ma­gas, 25-30 éves, kisportolt testal­katú, fehér bőrű, szoláriumozott, szőkésvöröses, oldalra fésült hajú férfi, míg a másik 165-170 cm ma­gas, hasonló korú, közepes test­alkatú. A bűncselekmény során nyolc ember veszítette életét: öten az Erste Bank alkalmazottai voltak, valamint két ügyfél és a biztonsági őr. Bebizonyosodott, hogy a bűnözők célja a pénzszer­zés volt, tehát nem leszámolásról vagy bosszúról van szó. Több mint 7 millió forintot zsákmá­nyoltak a bankból. Zsombok György, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazga­tóságának főosztályvezetője, a nyomozás irányítója beszámolt arról, hogy pillanatnyilag nyolc főbb szálon kutatnak az elköve­tők után. A móri helyszíni nyo­mozást Kovács Lajos, a Szerve­zett Bűnözés Elleni Igazgatóság osztályvezetője irányítja. Kovács elmondta, hogy a bank számító­gépein és a külső, pénzkiadó au­tomatán rögzített adatokból pon­tosan meghatározható, hogy kik jártak a banknál a véres cselek­mény előtt. Kiderült az is, hogy az egyik elkövető a bank ajtajá­ban „műszaki okok miatt zárva” feliratú táblát mutatott fel az újonnan érkező ügyfeleknek. Mivel sötét nadrágban és fehér ingben volt, mindenki biztonsági őrnek nézte. A rablógyilkosság mindössze 6-7 percig tartott, utá­na a házak között gyalog, majd egy máig ismeretlen autóval me­nekültek el a tettesek. A bankban meggyilkolt házaspár utcán vára­kozó hozzátartozója követte őket, s ő értesítette a rendőrséget is. A bank rendkívül elavult biz­tonsági kamerája kizárólag a gyil­kosságot megelőző időkről rögzí­tett képeket. Ám a nyomozók FŐKAPITÁNYI BESZÁMOLÓ Orbán Péter altábornagy, országos rendőrfőkapitány a parlament rendésze­ti bizottságának ülésén arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy a bankrablók 70 száza­lékban játékfegyvert használnak, ugyan­akkor két év alatt 25 lőfegyvert tulajdoní­tottak el biztonsági őröktől. Orbán utalt arra, hogy inkább a biztonsági eszkö­zökkel kevésbé felszerelt, kisvárosi bankfiókokat éri rablótámadás. Hozzá­tette: rendőrhiány miatt egyelőre nem lehet növelni a jelenlétet a kistelepülése­ken. A bizottságot zárt ülésen tájékoztat­ta az országos rendőrfőkapitány a móri rablógyilkosság kapcsán megtett rend­őri intézkedésekről, a nyomozás hely­zetéről. MTI ezeket is alaposan ellenőrzik, mert esetleg felfedezhetők rajtuk a bűncselekmény előtt terep­szemlét tartó tettesek. A rend­őrök szerint a DNS-vizsgálat eredménye ellenére továbbra is fennáll a gyanú, hogy Horváth Szilárdnak és a szökésben lévő Farkas Róbertnek köze lehet a vé­res tetthez. NÉMETH ZSUZSA Tetten ért autótolvajok A kalocsai rendőrök kedden éjjel megakadályoztak egy autó­lopást. A három tetten ért tolvajt őrizetbe vették. A házkuta­tások eredményei alapján alapos a gyanú, hogy az elfogott fér­fiaknak több hasonló bűncselekményhez is közük van. Kalocsa Kedd éjjel háromtagú autótolvaj- csapatot fülelt le a kalocsai rend­őrkapitányság egyik járőrpárosa. A rendőrök éjjeli portyájuk köz­ben egy Opel Corsára lettek figyel­mesek a városban. A kocsi furcsa mozgása azonnal feltűnt: a nagy értékű autók mellett lelassított, majd tovább hajtott. A járőröknek gyanús lett a jármű és a bent ülő három férfi. Azonnal értesítették a rendőrkapitányság ügyeletét. Erő­sítés érkezett a járőrök mellé, így az idegenek mozgását már a nyo­mozók is figyelték. Éjfél körül járt az idő, amikor Kalocsán a Füzér utcában meglátták a rendőrök az Opelt, amely egy német rendszá­mú Volkswagen Passat közelében parkolt le. Két férfi szállt ki a ko­csiból és egyenesen a német autó­hoz ment. A tettesek gyors moz­dulattal eltörték a VW ajtózárját, majd megpróbálták elvinni az au­tót. Ekkor csaptak le a rend őrei. A két fiatalember megpróbált el­menekülni, de rövid üldözés után elfogták őket a nyomozók. A Corsában ülő férfit azonnal meg­bilincselték. Hortobágyi István, a megyei rendőr-főkapitányság szó­vivője elmondta: mind a három férfit őrizetbe vették. A megtartott házkutatások során több olyan adat is a rendőrség birtokába ke­rült, amely alapján alapos a gya­nú, hogy a három uszódi tolvaj­nak több hasonló bűncselek­ményhez is köze van. A Passat ér­téke mintegy 3,6 millió forint, a rongálással okozott kár pedig 150 ezer forint. g. z. Bíróság előtt a lövöldöző rendőr Tagadta bűnösségét Hübner László rendőr tegnap a Fővárosi Bíróságon. A törzszászlóst egy halálos kimenetelű lövöldözés kapcsán több emberen elkövetett emberölés kísérletével vádolják. _________ Budapest________ A vádlott tegnap bizonyos ponto­kon a vádirattól eltérően adta elő a történteket, de a korábbi vallo­másai között is voltak eltérések. Hübner elmondta: mielőtt lelőtte volna Cs. Gábort, kést látott a ke­zében. A bírói tanács elnöke a nyilvános tárgyaláson nemcsak a kép- és hangfelvételek készíté­sét tiltotta meg, de a jegyzetelést is. A tiltáshoz nem fűztek magya­rázatot. Hübner László, a BRFK Nyo­mozó Főosztály Szervezett és Gépjármű Bűnözés Elleni Osztá­lyának jelenleg felfüggesztett rendőre tavaly június 28-án szol­gálaton kívül volt. Napközben al­koholt fogyasztott, majd este a barátnőjével és barátaival egy XIX. kerületi szórakozóhelyen folytatta az italozást. A szomszé­dos borkimérésben hangoskodás kezdődött. Lakossági bejelentés nyomán egy rendőrjárőr figyel­meztette a rendbontókat, majd el­ment. A vádlott elégedetlen volt az intézkedéssel és betelefonált az ügyeletre. Ott megígérték, újra kiküldik a járőrt, és figyelmeztet­ték Hübnert: ne intézkedjen, mert alkoholt fogyasztott. Eközben Cs. Gábor - a későbbi áldozat - és társai a vádlottat akarták felelősségre vonni a rend­őri intézkedés miatt. Verekedés tört ki a két társaság között. Hübner elővette piszto­lyát és egy figyelmeztető lövést adott le a föld felé. Ezzel azonban csak felkorbácsolta az indulato­kat. Amikor látta, hogy a társai közül többen a földre kerültek, ismét elővette a fegyverét: először combon lőtte K. Zoltánt, majd pedig mellbe lőtte Cs. Gábort. K. Zoltán elmenekült, a mellbe lőtt fiatalember viszont a hely­színen életét vesztette. A főügyészség Hübnert több emberen elkövetett emberölés kí­sérletével vádolja, amiért tíztől ti­zenöt évig vagy életfogytig terje­dő szabadságvesztés szabható ki. A vádlott tavaly júniustól fél évig volt előzetes letartóztatásban, ám azt a Legfelsőbb Bíróság nem hosszabbította meg. Hübner vé­dője szerint jogos védelemben történt a fegyverhasználat, ezért nem állapítható meg bűncselek­mény. ___________________________________MTI/EUROPRESS

Next

/
Thumbnails
Contents