Új Néplap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-22 / 117. szám

2002. Május 22., szerda KÉK T Ű K Ö R HIRDETÉS 9. OLDAL Rabolt a német „Lángé Ebből az autóból rakták át a 700 ezer eurót FOTÓ: ARCHÍV Berlin A megnyerő modorú férfit fél Né­metország ismeri. Götz Decker egy tévévetélkedőn lopta be magát honfitársai szívébe, ám időközben kiderült, hogy büntetett előéletű, és most bankrablásért körözi a rendőrség. A 43 éves férfi intelli­genciahányadosa 132, amit a né­met RTL tévécsatorna díszes okle­véllel is igazolt. Egy másik vetélke­dőn is megmutatta tudását Decker, akit ettől kezdve „Lángész úrnak” becézett a sajtó. A győztes elvitte a főnyereményt - százezer eurót -, ám nem érte be ennyivel. Alig két héttel a tévés diadal után két társával kirámolt egy pénzszállító kocsit, és 700 ezer eurót zsákmányolt. A sikeres rab­lást Lángész úr tervelte ki: hamis papírokkal elhelyezkedett a pénz­szállító cégnél, majd barátaival Aa­chen közelében, egy parkolóban átrakták a pénzt egy személyautó­ba. Götz Decker a zsákmányt el­dugta, majd ismeretlen helyre tá­vozott. Segítőit elkapták, ám ő Dél- Amerikában éli világát. A nyomo­zók azonban a sarkában vannak. Megbízható hírek szerint Uru- guayban bérel villát, s alighanem felbukkan az ottani kaszinókban, elvégre a rulett a gyengéje. Kérdés, mennyi ideje marad még a játékra. Ha elkapják, csupán másik ked­venc időtöltésének, az olvasásnak hódolhat. toronyi Lóvásár hamis pénzért Egyelőre ismeretlen tettesek több mint félmillió forint értékben lovakat vásároltak hamis pénzért egy újfehértói férfitól. A két vásárló az 550 ezer forintot 27 fénymásolt húszezressel és egy hamis tízezressel fizette ki. Az eladónak csak az üzlet lebo­nyolítása után tűnt fel, hogy a bankjegyek hamisak. A vásárlók távozása után a károsult észrevet­te, hogy a bankjegyek sorozatszá­ma megegyezik, a húszezreseké GC 1324965, míg a tízezresé AB 0569992 jelű volt.- Az elmúlt hónapokban már találtak hamis forintot a megyé­ben, de ilyen nagy összeget egy­szerre még nem foglalt le a rend­őrség - mondta FüLöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvi­vője. Hozzátette: az adásvételre szombaton este fél tíz után került sor, így az eladó a sötétben nem láthatta, hogy hamis pénzzel fi­zetnek az elkövetők - mondta a sajtószóvivő. - A szakemberek szerint színes fénymásolóval ké­szültek az „álbankjegyek”. Ezek­ről tapintással azonnal megálla­pítható, hogy nem valódiak. A sértett elmondása szerint két magyarul beszélő, kreol bőrű em­ber fizetett a hamis bankjegyek­kel, és piros, kereklámpás Zsigu­lival távoztak a helyszínről. Az autó rendszámában szerepel a DF kombináció. Nem kizárt, hogy az ismertetett sorozatszámú bank­jegyekből további darabokat is megpróbálnak forgalomba hozni az elkövetők. _______ PRIVACSEK ANDRÁS Ho rváth ellen nincs bizonyíték A móri rablógyilkossággal korábban összefüggésbe hozott Horváth Szilárd DNS-mintája nem egyezik a bűncselekmény helyszínén talált nyomokkal. A rendőrök továbbra sem tud­nak jelentős fejleményekről beszámolni a bűncselekménnyel kapcsolatban. Várhatóan ma hozzák nyilvánosságra a bűnö­zőkről készült fantomképeket. Mór - Budapest- A vérminta alapján végzett laboratóriumi DNS-vizsgálat eredménye annyit jelent, hogy ily módon nem bizonyítható Horváth Szilárd jelenléte a bankban. Ám egy ilyen vizsgá­lat még ennek ellenkezőjét sem zárja ki - mondta az Europress- nek Kovács Lajos ezredes, az Országos Rendőr-főkapitány­ság (ORFK) Szervezett Bűnö­zés Elleni Igazgatóságának osz­tályvezetője. Miután a rendőrség 10 millió forintról 25 millióra emelte a nyomravezetőnek szánt jutal­mat, jelentősen megnőtt a beje­lentések száma. A sok informá­tor között persze akad olyan is, akit pusztán a pénz megszer­zése inspirál. A rendőrség min­den „szálat” komolyan vesz és leellenőriz. A hatalmas összeg odaítélésének feltételeit a rend­őrségi törvény szabályozza, te­hát alaptalanok azok a felveté­sek, amelyek szerint a rendőr­ségnél kézen-közön eltűnhet a pénz. A nyomravezetőnek ter­mészetesen az ügy feltárását követően is biztosítják az ano­nimitást. A bűncselekmény óta újabb tanúk is jelentkeztek, akik lát­ták a tetteseket. A rablógyilkos­ságot követő ötödik napon buk­kantak rá a nyomozók arra a „koronatanúra", aki személye­sen találkozott, sőt beszélt is az egyik gyilkossal. A rendőrség ma tart sajtótájékoztatót az ORFK Teve utcai épületében, s várhatóan bemutatják a bűnö­zőkről készült fantomképeket. Időközben az amerikai szö­vetségi nyomozóhivatal (FBI) magyarországi kirendeltségének munkatársai is úgy döntöttek, segítik a magyar rendőrök mun­káját, mivel nekik már több ta­pasztalatuk van az ilyen súlyos bűncselekmények felderítésé­ben. NÉMETH ZSUZSA ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-IG CSOPORTOS RABLÁS. Ismeretlen elkövetők kiraboltak egy 18 éves fiút Hódmezővásárhelyen május 19-én hajnalban. A sértett ép­pen hazafelé tartott a szórakozóhelyről, amikor ököllel valaki arcon ütötte. A fiatalember a földre esett, majd támadói a fején, hátán, hastájékon rugdosni kezdték. A fiú csak a tettesek távozása után vette észre, hogy karórája és ezüst karlánca hiányzik. A kár 18 ezer forint. A fiatalember a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, europress VEREKEDÉS. Életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság D. Miklós ellen. A 34 éves férfi a gyanú szerint május 18-án a kora esti órákban Makón az egyik kocsmában heves vita után súlyosan bántalmazott egy 39 éves makói lakost. Az áldozat életveszélyes koponyatörést szenvedett. D. Miklóst a rendőrség őrizetbe vette, europress FEGYVER. Lőszerrel, lőfegyverrel való visszaélés gyanúja miatt - szabadlábon hagyása mellett - eljárást folytat a rendőrség egy 34 éves dunakeszi lakos ellen. A rendőrség szerint a gyanúsított május 17-én megállt egy fóti nagyáruház előtt egy pénzszállító cég gépko­csija mellett. Az elkövető a sofőr előtt felhúzta pulóverét: egy pisz­toly volt az övébe tűzve. Elővette fegyverét, de sem a kocsira nem fogta rá, sem más irányba nem célzott vele. A gépjármű vezetője ér­tesítette a rendőröket, akik a helyszínen elfogták a férfit. A gyanúsítottnak nem volt fegyvertartási engedélye, mti KÖRÖZÉS. A Füzesabonyi Rendőrkapitányság közokirat-hamisí­tás és más bűncselekmények miatt büntetőeljá­rást folytat a képen látható férfi ellen, akinek tar­tózkodási helye és adatai ismeretlenek. Kérjük, hogy aki bármit tud a képen látható személyről, értesítse a legközelebbi rendőrkapitányságot. europress Most csatlakozási díj = 0 Ft szerelési díj = 0 Ft A UPC Direct műholdas programcsomagjával a legkedveltebb tv-csatornákat (pl. Filmmúzeum, VIASAT3, Spektrum, m2, DunaTV, Magyar ATV. National Geographic. SPORT 1) nézheti, digitális minőségben, bárhol az országban, akár technikai beruházás nélkül.* Sőt ha 2002. május 31-ig előfizet a UPC Direct szolgáltatásra, akkor a 8 OOO Ft csatlakozási, valamint a 12 000 Ft szerelési díjat elengedjük. Mindezeken felül 1 hónap HBO előfi zetést is ajándékba adunk Önnek.* *Az akcióval kapcsolatos további feltételekről és UPC Direct előfizetéssel kapcsolatban érdeklődjön hiva talos forgalmazóinknál, a TeletJPC 06-40-333-159-es telefonszámán vagy a www.upcdirect.hu oldalon. Fizessen elő most hivatalos forgalmazóinknál! Chip Elektronik Szolnok 5000 Szolnok Petőfi u 8. Tel : (56) 514 900 * Infotech Elektronikai szaküzlet 5000 Szolnok. Ostor út 2, Tel: {56) 343-185 • UPC Ügyfélszolgálati iroda 5000 Szolnok. Ságváti krt 21A Tel.; (56) 421-555 * Barhó és Társa TV és videó szerviz 5100 Jászberény, Szabadság tér 4 Tel. (57) 40/ 464 • Bathó és Társa TV és videó szerviz 5100 Jászberény, Honvéd ti, 24. Tel.: (57) 410-736 * Szivárvány Üzletház 5300 Karcag, Kossuth tér 5. lék: (59) 314 961 • Eposz Üzietház 5310 Kisújszállás, Széchenyi u. 1 7. Tel.: (59) 520-607 * Műszaki Kísáruház 5340 Kunhegyes, Kossuth u. 35, Tol.: (59) 326» 134 • Sensor Iparcikk Üzlet 5400 Mezőtúr, Garibaldi ti 4 Tel (56) 354-696 • UPC Ügyfélszolgálati iroda 5400 Mezőtúr, földvári út 6. Tel.: (56) 351-015 * Elektro-Kér 54 30 fiszafóldvár. Kossuth u, 138, lét,: (56) 4/2 148 • Tisza I. Áruház 5 150 Tiszafüred Fő u 47. Tel : (59) 511 298 • Chip Elektronik 2000 Kft 5200 Tórökszentmiklós, Kossuth I u (20 Tel (56) 390 188 Direct Égből kapott szórakozás

Next

/
Thumbnails
Contents