Új Néplap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-18 / 115. szám
10. OLDAL KÉK TÜKÖR ÉTTEREMTŰZ. Kiégett péntek reggel Budapesten a Déli pályaudvarral szemben álló Orient Express étterem. A régi vasúti kocsiból kialakított ötvenszemélyes söröző-étteremből a tűzoltók két 11,5 kilo- grammos pb-palackot, továbbá két szén-dioxidos palackot hoztak ki. ________________fotó, gigor csaba Ar anyper a bíróságon Május 30-án másodfokon a Fővárosi Bíróságon folytatódik az Agrobank egykori elnöke és két vádlott-társa elleni per. Kovács Mihályt a bíróság tavaly ősszel hozott elsőfokú ítéletében felmentette a csempészet, adócsalás és közokirathamisítás vádja alól. Budapest Dávid Ibolya igazságügy-miniszter kérésére az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elrendelte a hét éve folyó Agrobank-ügy soron kívüli tárgyalását, így a fellebbezés folytán a per másodfokú tárgyalására május 30-án kerül sor. A Pesti Központi Kerületi Bíróság tavaly ősszel hozott elsőfokú ítéletében felmentette a csempészettel, adócsalással és közokirat- hamisítással vádolt bankelnököt és két vádlott-társát. Az ítélet szóbeli indoklásakor a bíróság szokatlanul kemény kritikával illette a bűnüldöző hatóságokat. A bíró véleménye szerint a rendőrség szabálytalanul hallgatott ki tanúkat, az ügyészség pedig célzásokkal tűzdelte tele a vádiratot. A vádlottak az ügyészség szerint 1989 és 1994 között több tonna nemesfém passzív bérmunkában történő elvámoltatásával több tízmilliós kárt okoztak az államnak. Kovács Mihály a vád szerint azzal követte el a csempészetet, hogy az általa behozott ékszerek nem a Magyarországról kivitt alapanyagból készültek, ezért maga az arany és az ezüst is vámköteles lett volna. A kivitelre bérmunka címén került sor, de a vád szerint valójában senki nem végzett munkát a nemesfémtömbökön. A bíróság végül bizonyítottság hiányában felmentette a vádlottakat, a másodfokú tárgyalásra az ügyész fellebbezése folytán kerül sor. Kovács Mihály pár évvel ezelőtt már állt bíróság előtt. Akkor őt és az Agrobank vezérigazgatóját, Kunos Pétert a bank E-hitelei- nek kihelyezési gyakorlata miatt fogták perbe. Kunost a Legfelsőbb Bíróság végrehajtandó börtönbüntetésre, Kovács Mihályt pedig másfél év felfüggesztett szabadságvesztésre és kétmillió forint pénzbüntetésre ítélte. HORVÁTH MAGDOLNA Hamis vény, lebukott vállalkozó Hamis orvosi pecsét, illegálisan megszerzett betegadatok, és még számtalan trükk szerepelt azoknak a csalóknak a „fegyvertárában”, akik több száz millió forinttal rövidítették meg a társadalombiztosítás kasszáját. Újabban már ezek a módszerek csődöt mondanának az egészségbiztosító vényellenőrzési rendszerében. Budapest A csalásra hajlamos körökben az elmúlt évek „aranybányájának” a gyógyászati segédeszköz-forgalmazás bizonyult. A legnagyobb feketeüzletet azok bonyolították le, akik úgy számolták el egy-egy eszköz után a tb-támogatást, hogy közben sem beteggel, sem gyógyászati segédeszközzel nem találkoztak. Csupán papírmunkát jelentett a fiktív vények adminisztrálása. A csalók egyike például egy vásárló bejelentése nyomán bukott le. Mivel a férfi makacsul és hiába kopogtatott a bolt ajtaján, a hatóság is felfigyelt az örökké zárva tartó, mégis hatalmas pénzforgalmat bonyolító üzletre. A rendőrségi vizsgálat során bukkantak a nyomára olyan „betegeknek”, akik a nyomozóktól értesültek arról, hogy mikor és milyen gyógyászati segédeszközt váltottak ki soha nem létező egészségügyi problémáikra. Olyan eset is előfordult, hogy az orvos szabályosan felírt receptjére nem az adott terméket, hanem egy minőségileg rosszabbat, illetve olcsóbbat szolgáltak ki, miközben a biztosítóval történő elszámolásban már a drága termék ára szerepelt. Az ilyen feketeügyletekből többnyire sem a beteg, sem az orvos nem vett észre semmit, hiszen többségüknek - korrekt katalógus híján - fogalma sem lehetett arról, hogy mi járt volna a tb- támogatott receptre. A legnagyobb fogás a kilencvenes évek második felében tevékenykedő bűnszövetkezet leleplezése volt. A gyanúsítottak több száz millió forintot számláztak le az amúgy is szűkös tb-kassza rovására. A módszer egyszerű volt: végy egy vállalkozó szellemű orvost lehetőleg a rokonságból, vásárolj betegadatokat, és máris fel- virágzik gyógyászati segédeszközüzleted. Álcaként mindez megspékelhető némi jótékonysággal, de lehetőleg az is csak papíron. NÉMETH ZSUZSA B Oberfrank Ferenc, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatója az Europressnek elmondta: mára lényegesen romlott az esélye a visz- szaélések elkövetőinek. Az OEP-nél ugyanis működik a központi országos vényellenőrzési rendszer, amely azonnal kiszűri a hamis adatokat tartalmazó recepteket. A társadalombiztosítási hozzájárulást kizárólag az alaposan kontrollált, kifogástalan vények után számolják el. Kábítószer az alsógatyában Újabb kábítószercsempészt fogtak el a vámosok Ferihegyen. A brit férfi az alsóneműjében próbált behozni az országba 26 darab extasy tablettát. Budapest- Furcsán mozgott a férfi, feltehetően nyomták a tabletták - mondta lapunknak Sipos Jenő. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője szerint erre figyeltek fel a ferihegyi vámosok, és ezért teljesen átvizsgálták a brit állampolgárt. A férfi az alsónadrágjában rejtette el az árut, összesen 26 darab extasy tablettát. - Nem nagy mennyiségű kábítószert foglaltunk le, inkább a módszer az érdekes - meséli Sipos. Az utóbbi napokban három nagy fogása is volt a vámosoknak, és egyre furfangosabb ötletekkel állnak elő a csempészek. Nemrég egy olyan férfit vettek őrizetbe, aki lenyelte az árut. Vesztére azonban a kockázatelemzés módszerével „kiszúrták”, és műszerrel is megvizsgálták. A készülék alkalmas arra, hogy néhány órán belül kimutassa: az illető érintkezett-e kábítószerrel. A férfi gyomrában nagy mennyiségű kokaint találtak.- Arra készülünk, hogy a következő napokban is több nagy kábítószer-szállítmányt próbálnak behozni az országba - tájékoztatott a szóvivő. Ezért szigorúbban ellenőrzik azokat az embereket, akik olyan országból érkeznek, ahonnan gyakran próbálnak Magyar- országra jutni a csempészek. Sipos Jenő szerint az, hogy rövid időn belül sikerült lefoglalni több szállítmányt, a kockázat- elemző módszernek is köszönhető. NAGY ESZTER DÓRA 2002. MAjus 18., szombat SÍI ! J HIRDETÉS ________________________________________________________ FE LHÍVÁS Városunk lakóit felhívjuk az egészségesebb tiszta környezet kialakításának elősegítésére, az illegális szemétgyűjtőhelyek felszámolásának támogatására. A Rethmann Rt. telephelyén már négy éve eredményesen működik a város első hulladékudvara, melybe hulladéknemenként vihetik be a lakosok a hasznosítható és a veszélyes hulladékokat. Az eddigi tapasztalatok alapján Szolnokon további két hulladékudvar kialakítását tervezzük a Széchenyi városrészen és Szandaszőlősön. A lakosság szempontjából fontos, hogy a hulladékudvarok e frekventált helyeken épüljenek meg, s ne a város peremkerületeiben. A tervezésnél figyelembe kell venni a településrészek szerkezetét, a hulladékudvar minden lakos általi jól megközelíthetőségének biztosítását, továbbá a gyűjtendő hulladékok körét, az ezek hasznosítási lehetőségeit, valamint a városrészek egészét ellátó hulladékudvar kialakíthatóságát. E két létesímény a Kétpón megépítésre kerülő regionális hulladéklerakóhoz kapcsolódóan épülne meg, jórészt külföldi ISPA támogatással. A hulladékudvarok létesítésének legfőbb célja, hogy a települési hulladékokban lévő hasznosítható, illetve veszélyes hulladékok ne kerüljenek lerakásra a hulladékgyűjtő-helyen, egyrészt a szűkösen rendelkezésre álló és meglehetősen drágán előállítható lerakókapacitás kímélése érdekében, (mely közvetlenül kihat a lakossági hulladékdíj mértékére), másrészt a környezetterhelés mind nagyobb mértékű elkerülése és az illegális szemétlerakás megelőzése érdekében. A lakosságban a hulladékudvarokról kialakult kép teljes mértékben téves. Ezeknek a létesítményeknek mind az üzemeltetése, mind a létesítése rendeletekben szabályozott. A létesítésnél az építésügyi hatóság és az eljáráshoz kapcsolódó szakhatóságok állásfoglalásai és határozatai, az üzemeltetésnél a környezetvédelmi hatóság rendszeres ellenőrzései garantálják mind a közegészségügyi, mind a környezetvédelmi biztonság meglétét, a környező városképbe való illeszkedését. Ahulladékgyűjtő udvarok funkciói:- a lakosság által beszállított hasznosítható és veszélyes hulladékok átvétele- a begyűjtött hulladékok rendszeres elszállításig történő szelektív átmeneti tárolása- hulladékok nyilvántartása A begyűjtendő hulladékok tervezett köre: a) Hasznosítható hulladékok:- papír (karton, hullám, fekete-fehér és színes újság, vegyes papír)- üveg (színes és színtelen)- műanyagok (flakonok és fólia)-fémek b) Lakossági körből származó veszélyes hulladékok:- hűtőberendezések -szárazelem -akkumulátor A hulladékgyűjtő udvarok létesítésénél alapvető szempont a környezeti és közegészségügyi biztonság. Ennek érdekében a gyűjtőudvarokat az illetéktelen behatolást megelőző módon kell kialakítani. A hulladékgyűjtő udvar csak körülkerített, őrzött módon létesíthető. A begyűjtött hulladékok csak az arra kijelölt helyen, az erre a célra rendszeresített - a környezeti károkozást kizáró módon kialakított - konténerekben helyezhetők el. Az udvar teljes területét szilárd burkolattal kell ellátni. A hulladékudvarok teljesen zárt rendszerként működnek, onnan tárolt hulladék nem kerülhet ki. A több hulladékudvart üzemeltető településeken a többszintes és magas laksűrűségű, illetve a nagy forgalmú területeken javasolt megoldás a gyűjtőkonténerekkel ellátott gyűjtőszigetekkel kombinált hulladékudvar rendszer kialakítása, amely városunk esetében az országban elsőként, 1998. óta megoldott. A mostani hulladékudvarok telepítése a fent leírtakon túlmenően a már rendszeresített gyűjtőszigetek kiegészítéseképpen fontos, a korszerű hulladékgazdálkodási rendszer kialakítása miatt. Az újabb hulladékudvarok üzembe helyezésével elkerülhető a további illegális hulladéklerakók kialakulása. A lakosok, azon túlmenően, hogy a hulladékaikat a lakóhelyükhöz közeli helyen elhelyezhetik, a leadott hulladékokért még térítést is kapnak az udvar üzemeltetőjétől. A hulladékudvarok létesítésénél elsődleges cél a környezet és az egészség védelme, ellenőrzött elhelyezési lehetőség biztosítása a lakosság számára. Városunk hulladéktelepe a Nagysándor József úton betelt. Az UNIÓ a regionális depóniák építését támogatja, s a csatlakozás egyik környezetvédelmi feltétele. Ezért épül ki Kétpó határában Szolnok város és még 25 település hulladéktelepe és a megyeszékhely két hulladékudvara. A témakörben lakossági fórumot tartunk: 2002. május 22-én, (szerdán) 17.30 órakor, a Széchenyi krt.-i Általános Iskolában 2002. május 24-én, (pénteken) 18.00 órakor, a Szandaszőlősi Művelődési Házban Szolnok Megyei Jogú Város Rethmann Recycling Városüzemeltetési Főosztálya Szolnok Rt. t a \