Új Néplap, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-17 / 114. szám
4. OLDAL A HOL ELÜNK 2002. Május 17., péntek JÁSZLADANY AZ UJ ÉVEZREDBEN Fényterápiás szoba jól halad az óvodabővítés Sorokban Fényterápiás rehabilitációs szoba nyílt nemrégiben a településen. A gyógyulást segítő helyiség létrehozásáért sokat tett a mozgáskorlátozottak helyi csoportja, mely a mozgáskorlátozottak megyei egyesületén belül működik. A terápiás szoba megnyitásáról Gyárfás Edit, a mozgáskorlátozottak csoportvezetője szólt. Az 1997-ben alakult helyi csoport, jelenleg 138 tagjuk van. Folyamatosan próbálják segíteni, szolgálni a mozgáskorlátozottak és egészségkárosodottak érdekeit Jászladányon. A segítségnyújtás és a szolgálat mellett szeretnék összefogni sorstársaikat, képviselni érdekeiket, tájékoztatást adni az őket érintő kérdésekben, megpróbálják sajátos eszközeikmatosan gyűjtötték, s tavaly decemberben nyílt lehetőségük arra, hogy a terápiás lámpát megvásárolják. A gyógyulási folyamatot az egyesület szerint nagyban segítené, ha helyben is volna szakrendelés, mert jelenleg 25-30 kilométert kell utazni ezekért valamelyik városba. A fényterápiás helyiség kialakítására irányuló törekvésük mégsem Dankó István polgármester és Gyárfás Edit a terápiás szoba átadásán kel valamelyest könnyíteni a megváltozott állapotuktól meghatározott életvitelüket.- Egyik fő törekvésünk, hogy a Jászladányon élőkhöz közelebb hozzuk az orvosi ellátást - mondta Gyárfás Edit -, s ezt az igényünket nem csak hangoztatjuk, de próbálunk is tenni valamit a cél érdekében. Rendezvényeik teljes bevételét, a kapott adományokat folyavolt hiábavaló. Az önkormányzat a helyi művelődési házban biztosított egy szobát, melyet a terápiás kezelések igényei szerint rendeztek be. A fényterápiás rehabilitációs szobát május 2-án nyitották meg, amely minden héten három alkalommal látogatható, szolgáltatásait ingyenesen vehetik igénybe a rászorulók. Jövő szeptemberben már beköltözhetnek a gyerekek? A tartósan magas gyermeklétszám tette indokolttá, hogy a jászladányi óvoda épület- együttesét tovább bővítsék. A beruházással negyven új férőhellyel, tehát két oviscsoport- tal lesz nagyobb az intézmény. Jelenleg 220 férőhelyes a helyi óvoda, a háromhat éves gyermekek száma azonban évek óta 270-280 körül mozog. A születések számából következtetni lehet arra is, hogy ez az átlaglétszám évek múltán is hasonló nagyságú lesz. Az önkormányzat elengedhetetlennek érezte, hogy bővítse az óvodát, s megfelelő körülményeket teremtsen az apróságoknak. Az építkezést tavaly ősszel kezdték meg. Az összesen negyvenmillió forintba kerülő beruházás eredményeként két csoportszobával, két öltözővel, egy fürdőszobával és egy nevelői szobával bővül az épület. A bővítés megvalósításához a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Területfejlesztési Tanács területi kiegyenlítést szolgáló alapjából nyertek 19,5 millió forintot, az Országos Cigány Önkormányzat területfejlesztési bizottsága keretéből pedig négymillió forintot. A fennmaradó összeget saját erőként biztosítja az önkormányzat. Jelenleg a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalban a saját erő támogatásához benyújtott pályázatuk elbírálása folyik. A kivitelezéssel a Nagyközségi Üzemeltetési és Vagyonkezelői Intézményt bízták meg. Az eredeti tervek, s a szerződésben foglalt dátum szeFolyamatosan dolgoznak a kivitelezők rint 2003. szeptember 30-ig kell befejezni a munkákat. Az építkezés ütemét látva azonban a polgármester bízik abban, hogy 2003. szeptember 1-jén már birtokba vehetik az óvodások a két új csoportszobát is. A lehetőségek települése „Köszöntjük Jászladányon, a lehetőségek településén!” — a nagyközségbe érkezőket e felirattal köszöntik. A helybéliek közül többen felkapták a fejüket a köszöntőtábla megszövegezésén. Dankó István polgár- mester érdeklődésünkre kifejtette, mit is kívántak jelezni az üdvözlőtáblával.- Az elmúlt években sok minden megindult a községben, beruházások egész sora valósult meg. Ezek közé sorolhatnánk sok más mellett a bölcsőde felújítását, a csapadékvíz-elvezető rendszer rekonstrukcióját, a községháza megújítását, útépítéseket, a köz- világítás korszerűsítését - fogalmazott a polgármester. Egyetlen cél vezérelte az önkormányzatot: intézkedéseivel minél „élhetőbbé” tegye a települést.- Eddig ez nem így volt?- Jászladánynak - elhelyezkedéséből is adódóan - még a Jászságon belül is nehéz megtalálni a kapcsolódási pontokat, a kistérségben is a perifériára szorultunk hosszú éveken át. E helyzeten szerettünk volna változtatA lehetőségeket megvalósult tervekké szeretnék formálni ni, ezért indítottunk el a beruházásokat, s ezért kezdtük meg a hagymanapok, a falunapok eseménysorának megszervezését. Korábban is számos lehetősége volt a településnek, de ezeket alig-alig volt képes valódi eséllyé, kitörési ponttá formálni. Gyárak, üzemegységek, cégek akartak letelepedni, de szándékukból nem lett más, mint lehetőség, amit elszalasztottunk.- Mit jelent akkor a tábla?- Azt az eltökéltségünket, hogy a jövőben nem kívánunk elmenni a lehetőségeink mellett, esélyeinket megvalósult beruházásokra, megnyílt munkahelyekre, kiépült infrastruktúrára szeretnénk váltani. Feladatunk, hogy a település hosszú távú fejlődése szempontjából jó döntéseket hozzunk. Véleményem szerint ilyenből számos volt az elmúlt időszakban is. AKADÁLYMENTESEN? A Fogyatékosok Esélye Közalapítványtól közel hárommillió forint elnyerésére pályáztak a la- dányi művelődési ház akadály- mentesítésére. Az összegből kicserélnék a bejárati ajtót, felhajtó rámpát alakítanának ki, s a mozgássérültek által is használható WC-t és mosdót hoznának létre. ÉRTÉKESÍTENÉK. Az egyko ri varroda épületét az önkormányzat kiadná vagy eladná. A Jászladány belterületén, jól megközelíthető, több mint 600 négyzetméter hasznos alapterülettel rendelkező épületben megtalálható a használható szociális blokk, bevezették a gázfűtést. Az érdeklődők jelentkezését az 57/454-001-es telefonon Dankó István polgármester várja. VIRÁGTARTÓK. A település központjában a lámpaoszlopokra virágokat helyeztek ki. A kandeláberekre erősített virágokkal is a település képén szeretnének javítani, kellemesebb környezetet teremteni a községben. HÁRMAS IKREK. Óriási öröm érte a Kovács családot, hiszen Kovács Gábomé Major Beatrix május 9-én hármas ikreket hozott a világra. A csöppségek, Gábor, Viktor és Csilla, valamint az anyuka jól vannak. Az önkormányzat, ahogy eddig is, továbbra is segítséget nyújt a nagycsaládnak. NYÍLÁSZÁRÓCSERE. A megyei területfejlesztési tanács céljellegű decentralizált alapjára szeretne pályázni az önkormányzat, hogy a Baross Úti Általános Iskola épületében kicserélhessék a nyílászárókat, s pótolják a homlokzati vakolatot. A szükséges felújítási munkák összességében 3,3 millió forintba kerülnének, melynek 30 százalékát biztosítaná a község saját erőként. VÍZELVEZETÉS. A területfejlesztési tanács területi kiegyenlítést szolgáló keretének támogatásával szeretnék megépíteni a Gólya, Deák, Nagytemető, Széchenyi, Sugár, Uj utca belvízelvezető árkainak kiépítését. A beruházás értékének harmadát saját erőként biztosítja az önkormányzat, a teljes költség meghaladja a 17 millió forintot. FALU NAP. Ebben az évben is megrendezik Jászladányon az immár hagyománnyá váló falunapot. A negyedik alkalommal sorra kerülő esemény július 5-6-7-én lesz. ■ A honismeret, a helytörténet iránt elkötelezett jászladá- nyiak régóta gyűjtik a település történetére vonatkozó tárgyi és írásos emlékeket. Az anyagot kiállításon már bemutatták, de állandó helye nincs a gyűjteménynek. Lokálpatrióta támogatók segítségével nemrégiben az önkormányzat tulajdonába került egy régi, valószínűleg a XIX. század végén épült, felújításra szoruló paraszt- polgári ház, melyben hely- történeti múzeumot szeretnének létrehozni. Az önkormányzati képviselők egy havi tiszteletdíjukról mondtak le a cél érdekében, ezenkívül id. Dankó István, Zana Sándorné, Törő- csik Béla, illetve az alpolgármester, a jegyző és a polgármester járult hozzá anyagiakkal a vásárláshoz. Az úgynevezett Zachár-ház tulajdonosai egy méltányos - 500 ezer forint - értékesítési árat Megőrzik a múlt örökségét Megkezdődött a Falumúzeum kialakításának előkészítése szabtak meg, hogy ezzel is segítsék a Falumúzeum létrejöttét. Az önkormányzat 2004-re - mikor ben felújítani az épületet és berendezni benne a múzeumot. A tatarozást egyelőre még nem kezdték el, csak takarítják a régi házat. A munkák indításához elő kell teremteni a finanszírozáshoz szükséges pénzt. A cél érdekében egyfajta összefogás alakul a településen. Június 12-re egy jótékonysági műsoros estet szerveznek, ahol Eperjes Károly színművész élménybeszámolót tart a Hídember forgatásáról, illetve Tálas Ernő, jászladányi születésű operaénekes, a Svéd Királyi Opera magánénekese lép fel. A szervezők remélik, hogy a jegybevételből származó összeget már felhasználhatják egy pályázat benyújtásához szükséges önerő biztosítására. Az adásvételt követően takarítják a régi épületet ÚJ SZÁMÍTÓGÉPEK. A Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztosságának pályázatán 2 millió 40 ezer forintot nyert tavaly a ladányi könyvtár, amelyet számítógépek és kiegészítő berendezések beszerzésére költhettek el. A forrásból hat számítógépet és egy nyomtatót vásároltak. A kormánybiztosi hivatal egy éven keresztül fedezi a teljes körű internet-hozzáférés költségeit. Az új gépek néhány nappal ezelőtt kerültek a könyvtárba. Major Judit, a könyvtár vezetője azt várja, hogy egyre többen - fiatalok és idősek egyaránt - érkeznek majd az intézménybe, hogy használják a számítógépeket.____________■ Az oldal az önkormányzat és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az önkormányzat viseli. i FESTMÉNY A KÖZSÉGHÁZÁN. A XIX-XX. század fordulóján élt és alkotott Tornai Gyula festőművész Hunyadi János búcsúja című festményét adományozta Zana Sándorné dr., Zsuzsa asszony a la- dányi önkormányzatnak. A képzőművészeti alkotásnak a községháza felújított dísztermében adtak helyet. A Hunyadi nándorfehérvári diadalát követő búcsúját megörökítő festmény igazi éke lett az önkormányzat képviselő-testületi ülésének is helyet adó tanácskozóteremnek^ ______________________________________________________________■ Já szladányon tartják majd a jászok tizedik, jubileumi világtalálkozóját — szeretnék teljes egészé