Új Néplap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-19 / 91. szám
HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL 2002. ÁPRILIS 19., PÉNTEK Orbán Viktor: a választás tétje a polgári jövő Medgyessy Péter: jóléti rendszerváltás vidéken is Orbán Viktor, a polgári erők miniszterelnök-jelöltje szerint a választások második fordulójának tétje a polgári jövő. A miniszterelnök lapunknak adott interjújában azt mondta: a döntésben meghatározó lesz a vidék.- Módi Ferenc köztársasági elnök a hét elején szükségesnek tartotta nyugalomra inteni az országot, mert úgy látta, hogy nagyon megosztott a társadalom. Göncz Árpád volt államfő pedig úgy fogalmazott, hogy nem a demokráciáért, hanem a hatalomért folyik a kampány. Kiélezettnek tapasztalja az ország hangulatát?- Nekem egészen mások a benyomásaim. Kétségkívül igaz, hogy az emberek most sokat beszélnek a politikáról, a jövőről, a pártokról, a programokról, vitatkoznak a mögöttünk hagyott 10-12 évről. Ezt én nagyon jó dolognak tartom. Magyarország nyugati ország, ami azt jelend, hogy az emberek fontosnak tartják a közös döntéseket. Nem örülök azoknak a nyüatko- zatoknak, amelyek le akarják őket beszélni arról, hogy éles választási küzdelmet folytassanak. Az éles választási küzdelem és a vitatkozás ugyanis azt jelend, hogy az emberek látják a választások tétjét. Akkor nem vitatkoznak, ha mindegy nekik, hogy ki alakít kormányt. Ma az emberek úgy gondolják: a választás nem a politikusok ügye, hanem az ő személyes ügyük. Ezt biztatónak látom. A polgári oldal szombaton a Kossuth téren nagyon jó bizonyítványt állított ki a magyar demokráciáról. A magyarok bebizonyították, hogy nem szélsőségesek, békességet akarnak, élni akarnak, és magyarként szeretnének élni Európában. Ettől lett olyan jókedvű, derűs és békés a magyar demokrácia nagy ünnepe, a Kossuth téri összejövetel. Ez tehát az én látleletem.- A két nagygyűlést leszámítva a második forduló előtti két hét főleg a vidékről és a vidéknek szólt. Felértékelődött a vidék?- A vidék az első fordulóban sajnos nem követelt ki magának akkora helyet, jogot és befolyást az ország sorsának alakításában, mint amekkora megilletné: Budapesten 77 százalékos volt a részvétel, vidéken pedig csak 66-67 százalékos. Ma mindenki úgy gondolja - s magam is így látom -, hogy a kérdés az: átérzik-e a vidéki emberek annak a helyzetnek a súlyát, hogy ők döntik el a választások második fordulójában, merre indul tovább az ország.- A Fidesz hol keresi a tartalékait erre a második fordulóra?- A Fidesz nem tartalékokban gondolkodik. Azt mondja, ugyanis, hogy a választás április 21-én nem folytatódik, hanem egy új választás lesz. Minden jelölt a nulláról indul, tehát nem egy korábbi döntést kell folytatnunk, hanem egy új döntést kell hoznunk. Mindenkit arra szeretnék kérni, hogy használjuk ki a lehetőséget: Magyarországnak nem programokat és szavakat, hanem tetteket kell összevetnie. 1994 és 1998 között volt egy MSZP-SZDSZ kormány azzal a világgal, amelyet sikerült létrehozniuk. 1998 és 2002 között pedig a polgári összefogás kormányzott, azzal a világgal, amelyet nekünk sikerült létrehoznunk. Ennek a két világnak a határán állunk most, és közöttük kell választanunk.-Mi a tétje a második fordulónak?- Két lehetőség áll előttünk. Az egyik az, hogy az ország folytatja azt a békés, nyugodt, polgári építkezést, amelyet a Széchenyi-terv jelképez. Folytatódik tehát a családok megerősítése, a fiatalok számára pedig az egyetemi és főiskolai tanulás lehetőségének kiszélesítése, valamint a nyugdíjak értékének megőrzése és emelése. Folytatjuk azt a politikát, amely a magyar kis- és középvállalkozókat támogatja, és amely kimentette őket abból a helyzetből, hogy csak külföldiek alvállalkozóiként dolgozhatnak Magyar- országon. Ma a magyarok fővállalkozók lehetnek a saját hazájukban. Az elmúlt egy-két hétben tett nyilatkozatokból azonban kirajzolódik egy másik lehetőség is. Az MSZP és az SZDSZ már bejelentette, hogy pótköltségvetés bevezetését tervezik. Jól ismert tény, hogy a gazdaságtörténetben olyan pótköltségvetés még nem fordult elő, amelyik adott és nem elvett volna. A pótköltségvetés a Bokros-csomag leánykori neve. Jönnek tehát a megszorítások. Az MSZP és a vele koalícióra készülő SZDSZ programjában mind a mai napig benne van az is, hogy a tandíjat újra be kell vezetni. Bejelentették továbbá a Duna tévében, hogy eltörlik a családok után járó adókedvezményt, hogy a kábítószer elleni kemény büntetőjogi fellépést pedig megváltoztatják, és engedélyezik a lágy drogokat. Ez egy másik világ. Én nem szívesen élnék benne, s ha választhatok, akkor egy Széchenyi-terwel jelképezett világban szeretnék élni. Ez tehát a tétjük a választásoknak.- Az MSZP-nek - ha úgy tetszik - tartalék csapata az SZDSZ. A Fidesznek viszont nincs ilyen tartaléka. Mire számít, honnan jön a hiányzó szavazat?- A célunk az, hogy minden irányból fogadjuk be az embereket, mi ugyanis nem egy párt, hanem egy világos, polgári jövő támogatására kérjük fel őket. A polgári jövőhöz különböző ideológiai irányokból lehet megérkezni. Április 21-én már nem pártok között kell választanunk. Két út van előttünk: vagy jobbra vagy balra megyünk. Vagy az egyik, vagy a másik világ felé kell majd elindulnunk. Az a világ, amit mi javasolunk az ország polgárainak, olyan, amelyben fideszesek, fórumosok, MSZP-sek, SZDSZ-esek, kisgazda-gon- dolkodásúak és MIÉP-esek egyaránt megtalálhatják a maguk személyes, illetve családjuk számára megnyíló lehetőségeket.- Nem rémlett föl két hete egy ellenzékiség képe?- Az ember teszi a dolgát, ha megvan a szükséges bizalom, kormánypártiként, ha pedig a bizalom elapad vagy más kap bizalmat, ellenzékben, parlamenti képviselőként szolgálja az országát és a közösségét. Ez az élet normális rendje.- A Fidesznek, személy szerint Orbán Viktornak volt alkalma tapasztalni négy éven át, hogy milyen az ellenzék. Milyen ellenzék lenne a Fidesz?- Nem ellenzéki szerepre készülünk, hanem arra, hogy folytatjuk a polgári kormányzást. Az élet bennünket egyébként már mindenfajta ellenzéki szerepben kipróbált, így sok újdonságot nem nagyon tartogathat számunkra.- Ma van a kampány utolsó napja. Mit csinál a miniszterelnök szombaton és vasárnap?- Pénteken még lesz egy kampányzáró nagygyűlésünk. Szombaton aludni szeretnék, és a gyermekeimmel együtt lenni. A fiamnak talán lesz is egy utánpótlás- futball-tornája, ahova feltétlenül elmegyek vele. Vasárnap pedig a család éli a szokott életét. KERCZA IMRE A szocialisták miniszterelnök-jelöltje szerint széles társadalmi összefogás jött létre a kormány leváltására. Interjújában rendet, átláthatóságot és tisztességes jövedelmet ígért a magyar vidéknek.- Ön mennyire tartja kiélezettnek az utolsó kampányszakaszt?- Az MSZP megnyerte a választások első fordulóját. Ez sokkolta a Fideszt, és korábban soha nem tapasztalt durva rá- galomkam- pányt indított. Én azt vallom, nyerni is, veszíteni is méltósággal kell. A hatalmat elveszíteni lehet, de a méltóságot soha. Most azonban mintha mégis ez történne, a miniszterelnök és pártja vezetői annyira félnek hatalmuk elvesztésétől, hogy úgy tetszik: számukra semmi sem drága. Megjelentek a beszédekben a radikális szélsőjobb szalonképtelen szövegei, az MSZP vég nélküli rágalmazása. Kár. Gázáremeléssel, Bokros-csomaggal, tandíjjal riogatnak. Beszéljünk világosan: ezek tisztességtelen, hazug vádak. Nem elvenni, hanem adni fogunk. Ami pedig jó, azt megtartjuk, a szerzett jogok szentek és sérthetetlenek. Mi megteremtjük az egyensúlyt folytonosság és változás között. Csak azt kérhetem a választóktól, ne higgyék el, ha azt mondják: a szocialisták eldózerolják a Kékestetőt, megszüntetik a napsütést és eltörlik a születésnapot. Tudom, hogy az embereket nem fogja megtéveszteni ez a sok rágalom. Tudom, hogy a hamis vád visszahull a vádló fejére. És akkor az ország visszatér a nyugodt, békés hétköznapokhoz. Ezt hozza a kormányváltók nyugodt többsége.- Egyetért-e azzal, hogy felértékelődött a vidék szerepe a kampányban?- Számomra a vidék, a magyar falu az észérveken is túlmutató érzelmi kérdés. Sajnálatos, ha a leköszönő kormány számára csak a kampányban vált fontossá a vidék, az ott élő emberek sorsa. Az Orbán- kormány súlyos adósságot halmozott fel a mezőgazdaságban, a magyar vidéken. Itt hangzott el a legtöbb ígéret négy évvel ezelőtt, és itt a legszomorúbb a valóság. Mü- liárdok folytak el anélkül, hogy a magyar gazdák ebből profitáltak volna. Verseny- képességük ma jobb, mint négy éve? Nem. Nagyobb a jövedelmük, mint négy éve? Nem. A magyar mezőgazdaságot csak nemzeti összefogással lehet felvirágoztatni, hiszen ez nemcsak a vidék, hanem az egész magyar nemzet érdeke. Változás kell, olyan kormányzás, amelyben a jelenleginél nagyobb felelősségérzet hozzáértéssel és tisztességgel párosul. A miniszterelnököt eddig nem érdekelte a falu. Most hirtelen eszébe jutott, ott könyörög a szavazatokért, azoktól a kisgazdáktól, akiknek pártját kiradírozta a közéletből. Bocsánatkérő és szavazatszerző utat jár be. Ha minden rendben ment az elmúlt négy évben, akkor most miért is van erre szükség? Jobb, ha tudja: a szavazó nem olyan, mint a vegyesbolt. Ha akarom meglátogatom, ha akarom, nem. Mi rendet, átláthatóságot, tisztességes jövedelmet teremtünk a magyar mezőgazdaságban.- Hol keresi az MSZP további tartalékait?- Mi nem tartalékokat keresünk, hanem az emberek bizalmát. Létrehoztuk a kormányváltók közösségét, a nyugodt többséget. Az MSZP együttműködési megállapodást kötött a szabaddemokratákkal. Ez több mint háromszázezer szavazó támogatását jelenti. A Centrum Párt szintén bennünket támogat. Ez további 200 ezer szavazat. A kormányváltó erőkhöz csatlakoztak a kereszténydemokraták és a reformkisgazdák is. Megkötöttük a széles társadalmi szövetséget az érdekvédelmi, a nyugdíjas-, a civil, a zöld- és a kisebbségi szervezetekkel. Nincs kétségem afelől, hogy a kétkezi munkások többsége falun és városban szintén ránk fog szavazni, mert nekünk van programunk gondjaik megoldására.- Mi a tétje ön szerint a második fordulónak?- Az, hogy a kétkezi munkások, a vidéken élők milliói is részesülnek-e a növekvő magyar gazdagság előnyeiből, az ebből fakadó lehetőségekből. Az, hogy tudomásul vesszük: van élet Budapesten kívül is. Ma a családok többsége 50-100 ezer forint átlagos jövedelemből próbál egyről a kettőre jutni. Ez nagyon kevés pénz. És sokan vannak, akiknek még ennyi sem jut. Több munkalehetőség vidéken, magasabb bér a tanároknak és az egészségügyben dolgozóknak, a közterhek mérséldése, és az adózás egyszerűsítése, megemelt családi pótlék, magasabb ösztöndíj, 13. havi nyugdíj, jövedelembiztonság a mező- gazdaságban - ez mind a jóléti rendszer- váltás programjának része. Ezt vállalom, erre adom a szavam.- Az MSZP számára honnan jöhet még hiányzó szavazat?- Mi sokan vagyunk, és elég szavazatunk van. Tudom, hogy mi vagyunk többen. Emlékszik a szlogenünkre: velünk az ország. Ez elég a győzelemhez. Már csak egy feladat van: mindenkinek el kell jönnie választani április 21-én, hogy csatlakozzon a győztesek táborához.- Meglepte-e az április 7-ei eredmény?- Az lepett meg, hogy csaknem egymillió ember nem merte előzetesen megmondani, kire fog szavazni. És ez az egymillió ember - miként kiderült - a kormány távozására szavazott. Ez nem a közvéleménykutatók, hanem a kormány politikájának kudarca. Mérhetetlenül szomorú, hogy a rendszerváltás egykor liberális politikát követő üdvöskéi ennyi embert tudtak félelemben tartani. Választani azért kell vasárnap, hogy utána soha senkinek ne legyen oka a szorongásra. A győzelmünkben az utolsó pillanatig hittem. Az lepett meg, hogy miért gondolja a kormány: az emberek átlátszó kormányzati propagandával megtéveszthetők?- Ha nem nyer az MSZP, mennyiben lesz más ellenzék, mint eddig; változtat-e a stílusán?- Az MSZP nyerni fog. Nagyobb előnynyel, mint az első fordulóban. A Fidesz biztosan kemény ellenzék lesz, de én egy pillanatra sem adom fel a hitvallásomat: a párbeszédet, a kompromisszumkézséget, hogy mindig azt keressem, ami összeköt, és nem azt, ami szétválaszt.- Végül egy személyes kérdés: mit csinál szombaton és vasárnap?- Sokkal tartozom a feleségemnek, a családomnak, és alvásból is súlyos a restanciám. Szombaton, a kampánycsendben ezt igyekszem pótolni. Úszom, sétálok, a családommal, a gyerekeimmel leszek. Vasárnap? Úgy számolom, zsúfolt napom lesz. Ä győztes párt jutalma az a nagyszerű lehetőség, hogy megvalósítsa programját. Ez sok munkával jár. Hétfőtől nem fogunk pihenni. Úgy fogok dolgozni, hogy négy év múlva azt mondhassák: jól döntöttünk 2002-ben, amikor Medgyessy Péternek és a szocialista pártnak adtunk lehetőséget. csík elemér Hathavi végkielégítés az exképviselőknek Az alapdíj és a pótdíjak összegének hathavi átlaga illeti meg a parlamentből távozó vagy a meg nem választott képviselőket. A távozó honatyáknak a búcsú hosszú távon „fájó” lehet. Budapest A képviselői alapdíj havi bruttó 165 ezer forint, ehhez a „sima” országgyűlési bizottsági tagok plusz negyven százaléknyi, azaz 66 ezer forintos pótlékot kapnak. Szinte mindenki tagja valamelyik testületnek (sőt, többnek is), így a fent említett két tétel biztos bevételnek számít. Az alkotmány-, az igazságügyi, valamint a költség- vetési és pénzügyi bizottságban dolgozók további 40 százalékos pótdíjat tehetnek zsebre. Kiemelt fizetés jár az Ország- gyűlés legfőbb méltóságainak, az állandó bizottságok elnökeinek, azok helyetteseinek, a frakció- vezetőknek és helyetteseiknek. A honatyák - a saját autó használatával együtt járó kiadásaik mérséklére - költségtérítést is igénybe vehetnek. A budapestieknél ez az összeg az alapilletmény 70 százaléka, 115500 forint. Budapesttől számítva száz kilométeren belül 100 százalék, 100 és 200 kilométer között 130 százalék, 200 kilométeren túl 160 százalék jár. A nem Budapesten lakó képviselők havi szállásköltségéhez az alapdíj 50 százalékának erejéig járul hozzá a hivatal. Szinte természetes, hogy mindenkinek térítésmentesen áll rendelkezésére a képviselői irodaház infrastruktúrája, az egészségügyi ellátás, és indokolt postai küldeményeiket is térítésmentesen adhatják fel. A kedvezményekhez számos nyomtatott kiadvány, valamint - akinek nincs vezetékes telefonja - egy fővonal bekötése is társul. A honatyák - alapdíjuk maximum 50 százalékáért - egy- egy munkatársat is foglalkoztathatnak. Mindehhez jár a tömegExtra pótdíjak: Az Országgyűlés alelnökét a 165000 forintos alapdíj felett ezen összeg 180 százaléka, a jegyzőt plusz 70, az állandó bizottságok elnökeit 100, az alelnököket 80, a frakcióvezetőket 120 százalék illeti meg. A képviselőcsoportok helyettes vezetőinek plusz 100 százalék jár. közlekedési eszközökön történő ingyenes utazás, a diplomata-útlevél. A távozó politikusok az alap- és pótdíj (ak) összegének hathavi átlagát kapják végkielégítésül, kérésre egy összegben. TAKÁCS MARIANN _________Hírek_________ HARRA CH VÉLEMÉNYE. Aki a kereszténydemokrata értékrendet vallja, az nem szavazhat az utódpártra, aki mégis ilyenre szólít fel, az elmebeteg vagy olyan karrierista, akinek a magyar politikai életben nincs helye - mondta Harrach Péter. A politikus szerint a magyar kereszténydemokrácia „egykori képviselője”, a KDNP, mára megszűnt, vezetői egyéni karrierjük szándékától vezérelve olyan állás- foglalásra szólították fel a tagságot, amely identitásukkal ellentétes, mti KÉRÉS. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOÉ) nyílt levélben kéri Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelöltet, tegye világossá, milyen családtámogatási formák fenntartására, illetve eltörlésére számíthatnak a magyar családok, amennyiben az MSZP kerül kormányra a választásokat követően. A szervezet tagjai a választási kampány során „megnyugvással figyelték, hogy a két nagy párt hasonló nézeteket vall a családtámogatások megtartását és kibővítését illetően”, mti REAGÁLÁS. A Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták aktivistái nem bocsátottak ki hamis tartalmú gyászjelentéseket, minden erre vonatkozó állítás téves - áll a szervezet közleményében. Újhelyi István, a szervezet elnöke így reagált Dávid Ibolya szavaira, aki azzal a levéllel kapcsolatban beszélt a Fiatal Baloldalról, amelyet Csurka István MIÉP-elnök állítása szerint a Baloldali Akciófront juttatott el a MIÉP-hez, és amelyben - többek között - jobboldali politikusokat és pártokat fenyegetnek meg. Újhelyi István azt írja, hogy „a Fidesz és szövetségesei által indított és egyre durvábbá váló rágalomkampányról kívánják elterelni a figyelmet ezzel az önprovokációval”. MTI PANASZ. Tóth András szocialista országgyűlési képviselő panaszt nyújtott be az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) az MSZP-t gyalázó röplapok miatt. A politikus úgy fogalmaz: az országot az elmúlt két hétben az MSZP-t gyalázó, a készítők által tudatosan gyűlöletet keltő plakátok és szórólapok lepték el, amelyeket iskolákban, munkahelyeken, pályaudvarokon, metróállomásokon és az utcán 10 és 100 ezres mennyiségben terjesztenek, mti MAGYAR KULTÚRA. A Gazdasági Minisztérium 40 millió forinttal támogatja a 2002-ben Olaszországban megrendezendő Magyar Kultúra Eve rendezvénysorozatot. Ebből 20 millió forinthoz pályázati úton lehet hozzájutni. A pályázatot Olaszország különböző régióiban megvalósuló kulturális, folklór- rendezvények lebonyolítására, intézmények, főleg ön- kormányzatok és iskolák számára írják ki. mti ÜNNEPSÉG. Almár Iván professzor, nemzetközi hírű űrkutató-csillagász 70. születésnapja alkalmából ünnepi tudományos ülést rendezett a Magyar Űrkutatási iroda a Magyar Tudományos Akadémián. A rendezvényen azon intézmények képviselői méltatták a tudós munkásságát, amelyek a professzor pályafutása során meghatározó szerepet játszottak. Előadást tartott többek között az MTA Csillagászati Intézet, az ELTE Csillagászati Tanszék és a Magyar Asztronautikai Társaság egy-egy vezető munkatársa. MTI 4 f. i 4