Új Néplap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-15 / 87. szám

4. OLDAL TŰK Ö R 2002. ÁPRILIS 15., HÉTFŐ Hidat épít a Hídember A napokban kezdte országjáró körútját a mozikban, s a fővárosi bemutató után Szolnokra is elér­kezett a várva várt Széchenyi- film, a nagyszabású Hídember. Pénteken a Tisza mozi meghívott közönsége megtekinthette dísz­előadásban is, amelyen az alko­tók közül részt vettek többen, így a film rendezője és részben for­gatókönyvírója, Bereményi Géza, a címszerepet játszó Eperjes Kár­oly, valamint Háberman Jenő producer. A vetítést követő, éjszakába nyúló tartalmas eszmecserében szó esett a vállalkozás nagysze­rűségéről, a film megszületésé­nek körülményeiről, a történe­lem játékfilmes feldolgozásának sajátos problémáiról. A Hídem­ber egyébként az első olyan alko­tás, amely játékfilmes, mozgóké­pes eszközökkel ábrázolja a re­formkor hősének alakját, élete- sorsát. Előtte csak dokumentum- , illetve ismeretterjesztő vagy té­véfilm készült róla. A frissen szerzett élmények hatása alatt bőséggel hangzottak el az elis­merő vélemények is. Méltán, Bereményi elengedve fantáziáját, gazdagon él a film le­hetőségeivel, s olyan hidat tud építeni néző és film között, ame­lyen a ma embere jól és főleg él­vezettel közelítheti meg, juthat el az adott kor történelmi valóságá­hoz - színes korrajz, híven a tör­téntekhez - és ugyanakkor ben­ne, középpontban a „legnagyobb magyar” emberi drámájához. És közélet valamint magánélet, pél­dául Széchenyi Crescence iránt érzett olthatatlan szerelme, szer­ves egységet képeznek. A film vásznán nem holmi piedesztálra állított, sematikusan pátoszos hős jelenik meg, hanem egy drá­mai fordulatokban gazdag, pél­dás értékű emberi élettel szem­besülhetünk; olyan rendkívüli emberrel, aki azért szeret, szen­ved, gyűlöl, örül, aki esendő, dé­monokkal viaskodik, s közben képes finoman megragadni azo­kat a lehetőségeket, amelyekkel hazájának javát szolgálhatja. Az a Hídember ö, aki Dunát szabá­lyoz, majd hajót tesz rá, aztán hi­dat is, erőset, ám végül ő maga megszakad az óriási terhek alatt: lélekben megroppanva őrültség­be „menekül”. Am ott is, akkor is képes folytatni küzdelmét halálá­ig, gyilkos szatírával fordulván a Birodalom ellen. Mindez pedig igazán látványos tálalásban, Kar­dos Sándor képeivel, lásd többek közt a Lánchíd építésének, majd „balesetének” rendkívül expresz- szív megjelenítését, avagy a fil­met záró temetési jelenet bravú­ros képi megoldását. Ugyanakkor az emberi lélek rezzenéseinek fi­nom ábrázolását is nyújtja a film, főképp az angyali szépségű gróf­nő és Széchenyi szerelmi kap­csolatának rokonszenvesen ben­sőséges bemutatásában. És kivá­ló színészi teljesítmények egész sora. Milyen rendkívüli erővel hozza Széchenyi összeomlásá­nak drámáját Eperjes Károly! De Széchenyi (Eperjes Károly) és Crescence (Irina Latchina) jók: Cserhalmi György (ő Wesse- Az érzelmekben gazdag Híd- lényi) és Nagy Ervin (ő meg Kos- ember sokrétű tartalmával alkal- suth), és Metternichként Darvas mat kínál arra is, hogy gondol- Iván, továbbá emlékezetes Irina kodjunk történelmünk szép igaz- Latchina Crescence is. ságain éppúgy, mint rút igazság­talanságain, megismervén őket egy igazán nagyszerű ember éle­tének, szenvedélyes küzdelmei­nek filmes tükrében. V. M. Átélte a kivégzését Gajdos József köszöni szépen, megfelelő egészségnek örvend hetvenegynéhány évesen is. Füzesabonyban él. Ugyanak­kor azzal is tisztában van, hogy életét a vak véletlennek köszönheti, amely talán egyszer, ha adódik az ember mindennap­jaiban. Mert ő elmondhatja magáról: tu­lajdonképpen háromszor született. Először 1928. december 28-án született Tó­szegen, otthon. Hogy később legyen katona, a szülei vártak és 1929. január 1-jén jelentet­ték érkezését. Ez balul ütött ki, mert a hu- szonnyolcasok végül három hónapig kato­náskodtak, ő meg lehúzott egy híján har­minc hónapot. De túlélte. A harmadik szüle­tésnapja pedig 1944. október 13-a, amikor a Tószegre bevo­nuló orosz katonák tizenkét embert kivégeztek. Köztük volt ő is. Csodával határos megme­nekülését maga mesélte el ne­künk. 1944. őszén tizenöt éves sut­tyó, afféle az elemit már kijárt és majdnem legény. Ott laktak Tószegen az iskola mellett, éj­szakánként a hadikórházzá át­alakított szenespincében húz­ták meg magukat. Mert ahogy közeledett a front, lett egyre na­gyobb a lövöldözés. Pontosan már nem emlékszik, de vagy október 8-án vagy 9-én jöttek be az oroszok óriási csetepaték közepette. Hoztak magukkal birkát, kacsát, tyúkot és ezt kö­vetően a Gajdos család az udva­ron főzött nekik. Este, éjszakára meg lehú­zódtak a biztonságosabb pincébe, mert mint célpont, közel volt a templomtorony. Hallot­ták, a fiatal, szép lányokat, asszonyokat nem egyszer megerőszakolták, ezért a nők öreg mamókáknak öltöztek, nem egyszer korommal kenték be arcukat, hogy éke­sebbnek tűnjenek. Ugyanakkor volt ott egy nagyobbacska fruska, aki ezt mondta: — Én bizony nem öltözöm át semmiféle vén hacukába! Amikor éjjel elemlámpával pásztázták a fegyveresek a lenn alvókat, szemet is szúrt a lány és vitték magukkal. Az iskola melletti igazgatói lakásba, ott erőszakolták meg. Szép lehetett a hölgy, mert a tísztek össze­vesztek rajta. Amikor később lejött, elmesél­te, lehet, baj történt, mert az egyik orosz tiszt jó piásan agyonlőtte a másikat és a holt­testet az igazgatói szobában terítették ki. Ez az éjszaka is elmúlt, másnap haza­mentek és az udvaron ismét főzni kezdtek a katonáknak. Akkor októ­ber 13-a, ráadásul péntek is volt. Tíz óra sem lehe­tett és érkezett hat gép- pisztolyos. Magyaráztak valamit, de nem értették. Átjött Fehér János bácsi, aki az első világháború­ban hadifogoly volt és konyhanyelven értette az oroszt. Valami pincét emlegettek, meg egy meggyilkolt tisztet. Akit valakik megöltek, és azok az ott lakók lehet­nek. Tiltakoztak, nem tudnak semmiről, de az oroszok hajthatatlannak bizonyultak. Összeszed­tek vagy harminc em­bert: asszonyokat, gyere­keket, fiatalokat, felnőt­teket. Megfenyegették az alkalmi csapatot: agyonlövik őket, ha nem vallanak.^ Szegé­nyek azt se tudták, miről van szó. Érezhet­ték ezt a géppisztolyosok is, mert a nőket, gyerekeket eleresztették és összesen tizen- ketten maradtak túszok. Valaki elmondta, volt itt egy lány, ő látta, ki ölte meg a tisztet. Nosza, egy személy el­mehetett a lányhoz, hogy kísérje ide, de az úton gránát tépte szét, így nem jöttek. A fegyveresek megunták a várakozást és kette­sével hívták fel őket a pincéből, majd lőtték le az embereket. A tolmácsot véresen vissza­engedték, aki a földön lévő szalmába húzó­dott. Agyonlőtték Gajdos József édesapját is. A végére maradtak a fiatal legények, meg még páran. Volt az udvaron egy elég mély és hosszú zegzugos futóárok, az elé kellett áll­niuk. Oldalt tőlük vagy tizenöt-húsz méterre álltak a géppisztolyos katonák.- Ahogy a legelső lövés eldördült, mint akit eltaláltak, belevetettem magam az árok­ba. Pont egy sarokba estem, ahol elkanyaro­dott az árok. A többiek is lehullottak holtan mellém. Szerencsére az oroszok nem néz­tek meg bennünket, elmentek. Én kúszni kezdtem a hosszú, zegzugos árokban és vé­gül rémülten, lihegve a nagybátyámnál kö­töttem ki. Sírva meséltem, hogy apámat meg még tíz embert agyonlőttek. Csak ké­sőbb tudtam meg, Fehér Jani bácsi ott lent halt meg füstmérgezésben, amikor az oro­szok felgyújtották a pincében a szalmát. Ké­sőbb betemették az árkot, majd egy hét múl­va, amikor a község gazdát cserélt és vissza­jöttek a németek, magyarok, hadifoglyokkal kiásatták a holtakat. Már nem lehetett az ar­cukat felismerni, a ruhájuk után azonosítot­ták őket és temették egy tömegsírba — em­lékszik vissza a jelenlegi nyugdíjas. Minderről a rendszerváltásig nem volt ajánlatos beszélni. 2000. október 13-án avat­ták azt a márványtáblát, amely az elesettek nevét őrzi és amelyen megjelent Gajdos Jó­zsef, az egyetlen túlélő is. Aki végül az áfésztől került nyugdíjba és Füzesabonyban él. Három fia, négy unokája született eddig. Sűrűn visszajár Tószegre, mivel két húga ott lakik. És sokszor elgondolkozik azon, mek­kora szerencséje volt 1944. október 13-án délután 13 órakor azzal, hogy a katonák sor- tüze kezdetekor valamilyen megmagyaráz­hatatlan mozdulattal, másodperc töredéke alatt árokba vetette magát, így megmentve a legdrágábbat, az életét. ______o. szabó miklós Gajdos József sérülés nélkül megúszta a sortüzet Tószegen, negyvennégy Őszén FOTÓ: CS.I. Szép magyar beszéd A vers bűvöletében Kisújszállás Az Oktatási Minisztérium (OM), a Kazinczy Alapítvány, a kisúji önkormányzat és a Móricz Zsig- mond Gimnázium közösen ren­dezte meg a hétvégén a Dunától keletre eső megyék általános is­kolás korú tanulóinak szép ma­gyar beszéd versenyét. A tíz megye 79 diákja és a két kisúj­szállási testvérvárosi - Szernye és Szecsele - versenyző pénteken a sza­badon választott, szombaton pedig a kötelező szöveget mondta el. Ä vasár­napi eredményhirdetésen jelen volt Hercegi Károly, a Kazinczy Alapít­vány titkára, dr. Kozma László, az OM osztályvezetője, Révészné Drávái Mária, a megyei pedagógiai intézet szaktanácsadója. Á versenyt dr. Ben- cédy József, a zsűri elnöke értékelte, majd átadták a díjakat. A Kazinczy-jelvény bronz fokoza­tát és az OM könyvajándékát 51 diák kapta meg. A legeredményesebben szereplők a Szép magyar beszéd ver­seny arany jelvényét vették át. Az OM ajándéka mellé Barabás Rudolf- né helyi pedagógus Kisújszállás nép­oktatásáról szóló könyvét is átvehet­ték. Az egyik zsűri nevében Szath- mári István professzor gratulált a dí­jazottaknak: I. Bakos Ildikó Orosháza Eötvös Ál, 2. Gonda Kata Martfű, Vá­rosi Ál, 3. Kalmár Szilvia Szolnok Körösi Csorna Sándor Ál és Konstan­tin Alapfokú Művészeti Iskola. A dr. Bencédy József vezette zsűrinél I. a hódmezővásárhelyi Bajnóczi Éva, 2. Dienes Zsuzsanna Tiszacsege 3. Győri Zsuzsanna Eger Dobó István Gimnázium 6. Majkút Árpád, a jász­árokszállási Széchenyi I. Ál és Zene­iskola diákja lett. Több különdíjat is átadtak. DE Szolnok Szombaton rendezte meg a Borostyán (volt Ságvári Endre) Művelő­dési Házban hagyomá­nyos megyei szavalóver­senyét a József Attila Baráti Kör. A felhívás, mint az előző években mindig, ezúttal is élénk visszhangra talált. A megye számos településéről Nagyivántól Kunszentmárto- nig és Karcagtól Jánoshidáig száznál több általános és kö­zépiskolás fiatal jelentkezett. A József Attila szavalóver­senyen, ezúttal is három kor­csoportban mérték össze te­hetségüket a résztvevők. A verseny két fordulóban zaj­lott. Az elsőben szabadon választott költeményt mond­tak el a résztvevők, és a 6-6 legjobb került a második for­dulóba, illetve az egyik kor­csoportból holtverseny miatt hetet engedett tovább a zsű­ri. A végső sorrendet az a for­duló döntötte el, amelyben már csak József Attila vala­melyik versével lehetett sze­repelni. Az 5.-6. osztályosok cső- | portjában Bagosi Krisztina (Szolnok, Széchenyi Körúti Általános Iskola) lett az első. A 7.-8. osztályosok között Csollák Ágnes (Kunszent- márton, Széchenyi Általános Iskola) szerezte meg az első helyet. A középiskolások versenyét Szabari Margit (Szolnok, Varga Katalin Gimnázium) nyerte. BA Kossuth és a Nagykunság Idén ünnepeljük Kossuth Lajos születésének 200. évfordulóját. Kossuth 1849-ben két alkalom­mal is járt a Nagykunságban, idő­zött Karcagon. A helyi emlékezet a '48-as esz­mék mellett sok évtizeden ke­resztül számon tartotta ezeket a látogatásokat, s minden évben megemlékeztek születésnapjáról is. 1898-ban az úri kaszinó kez­deményezésére több 48-as, illet­ve függetlenségi olvasókör össze­fogásával megszervezték a forra­dalom és szabadságharc méltó megünneplését. A Nagykunságban a Kossuth- kultusz ma is erős. Szinte vala­mennyi településen megőrződött a jeles politikus látogatásának emléke. Kunmadarason Kossuth- ház őrzi emlékét, illetve az a ka­rosszék, amelyben egykoron a Honvédelmi Bizottmány elnöke­ként foglalt helyet. A karcagi Györffy István Nagy­kun Múzeum is méltóképpen W- ván Kossuth Lajosra emlékezni. Terveik szerint szeptemberben időszaki kiállítást nyitnak Kos­suth és a Nagykunság címmel. Szeretnének minél több - ritkán, illetve eddig soha be nem muta­tott - tárgyat, dokumentumot ki­állítani. Azzal a kéréssel fordul­nak a lakossághoz, hogy segítsék a kiállítást egykori kézírásos fel­jegyzésekkel, családi krónikák­kal és más írásos emlékekkel, tár­gyakkal, amelyek az 1848-49-cel, valamint Kossuthtal kapcsolato­sak. Aki rendelkezik ilyen tárgy- gyal és a kiállítás idejére szívesen kölcsönözné azt, az keresse fel dr. Nagy Molnár Miklós igazga­tót. DE TV-notesz Személyiségvarázs Kidőlt egy óriásfa a szórakoztatás honi erdejében. Elment örökre az a humorista, aki a képernyőn miihókat, a színpadon estéről estére százakat vonzott bűvkörébe erősen vállalt, sajátosan szí­nes egyéniségével, s azzal, hogy minden időben - politikai szél­járástól függetlenül - „vonyított” (az ő szavával) a gazsággal szemben az igazságért. A Naprakész csütörtök délelőtt szépen és meghatóan emlékezett rá, felmutatván Hofi Géza emberi és mű­vészi nagyságát, személyiségének utolérhetetlen varázsát. Igen, a személyiség, melyre igazán nagy szükség van a televí­zióban, a képernyőn is. Ezért érdekes most az a kísérlet, melyre az RTL Klub adta a fejét, és csatornáján olyan kabaré látott nap­világot - Ember a Holdon -, vagy talán gyújtott fényt az éjszakai órában, amelyben ugyancsak a kérdéses tulajdonságra építenek. Ugyanis nem történik benne más, mint megjelennek valakik a csupasz deszkákon, és mondják a magukét, próbálják eladni, amit hoznak, vele rokonszenvet kelteni maguk iránt. Kicsiben ta­lán olyan ez, mint amit Hofi is művelt, ám ő nagyban, itt többen is osztoznak az egyórányi műsoridőn, hogy szellemességgel pá­rosuló egyéniségükkel maguk mellé állítsák a tisztelt nézőközön­séget. És valamivel magasabb színvonalú humorral, mint ez mostanság megesik általában. A bemutatkozáskor, úgy látszott, a résztvevők még ízlelgették a számukra is újat jelentő műfajt, ám Váncsa István finom iróniája, a gyakorlott televíziós Beleznai Endre magabiztossága és Rudolf Péter mozgékonysága - ők hár­man főszereplői a premiernek - jelezte a próbálkozás bizalmat keltő erényeit, hogy lehet ebből valami, bár most még kissé eset­len és ritmustalan, valami épkézláb, sikeres kabaré. Ha rátalál rö­videsen magára, sajátosan egyéni hangjára, és sikerül valóban át­ütő erejű személyiségeket megnyernie magának. Ha rátalál - mint ahogy az a Claudia beszélgetőműsorban, a színész Liptai Claudiával is megtörtént, aki a kezdeti bizonytalankodások, bá­tortalanság után mára már teljesen magabiztossá vált, új szerep­körében tóforrta magát. S nemcsak ő lett oldottabb, görcstele- nebb, de meghívott vendégei is feloldódnak a játékos légkörben, melyet egy-egy ravaszdi kacsintással, rejtélyes mosollyal, csala­finta megjegyzéssel fűszerez a vonzó műsorvezető. Nem ért mindenhez, hogyan is érthetne, de mindig tud alkalmazkodni, még küllemében is az adott témához, lehet az mondjuk a pálya- elhagyás, az első csók vagy lakásrablás és egyebek. Olykor még nevetésre is késztet, eredeti egyéniség, egyszerűen varázslatos. Úgy búcsúzik nézőitől rendre, hogy arra kéri őket, nézzék Clau- diát. Olyan meghívás ez, melyet időnk lévén mindig érdemes el­fogadni. Ennyit, és ezt a bemutatkozásakor tett fenntartásaim mi­att is ki kellett most mondanom. valkó mihály

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents