Új Néplap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-02 / 76. szám

Húsvét szombatján, a feltámadás előtti napon országszerte körme­netek indultak a katolikus temp­lomokból, ezzel emlékezve Jézus Krisztus halálára és feltámadásá­ra. Ez a nap, amikor Jézus a sír­ban feküdt, a csendes szomorú­ságé és az önkéntes böjté volt. Felvételünkön: Kengyelen a nagyszombati mise előtt a temp­lom bejáratánál megszentelték a tüzet, majd arról gyújtották meg az ünnepi gyertyát. FOTÓ: M. J. Hasba szúrta szerelmét Hat év börtön a késelő volt élettársnak Nem véletlenül tervezték kétna­posra annak idején a szervezők a jászfényszarui programindí­tást — tudtuk meg Ezsiás Vencel­től, a hatvani csata imitációjá­nak vezénylő huszárparancsno­kától. Ez az év első olyan ösz- szejövetele, ahol a lovas katonai hagyományőrzők kötetlenebb formában találkozhatnak. A március 15-ei ünnepségek jellegükből faka­dóan nem adnak alkalmat arra, hogy a hu­szárok huszonegyedik századi utódai egy­begyűlve kis ízelítőt adjanak Írástudásuk­ból. A tavaszi hadjárat indítását megelőző nap így a találkozás örömének kifejezésé­re és egy kicsit a virtuskodásra is alkalmat adhat. Ézsiás Vencelt, a Fényszaruiak Baráti Egyesülete, a Szűcs Mihály Huszárbandéri- r korábbi vezetőjét tavaly a Magyar Köz­társaság Nemzeti Lovas Díszegységének FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS tagjává választották. Az alig egyéves dísz­egység tagjaként az egyik legfelemelőbb ér­zés volt számára, mikor a huszár hagyo­mányőrzők adták a díszkíséretét a tavaly Esztergomba érkező Szent Koronának. (FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) JÁSZBERÉNY Különös védekezést válasz­tott az a jászberényi férfi, akit azzal vádoltak, hogy hasba szúrta volt élettársát. A vádlott nem tartotta magát bűnösnek, mivel szerinte öngyilkosságot akart elkö­vetni az asszony. Ezzel állt elő István már az ügyé­ben tartott első tárgyaláson is. Az eset különlegessége ezúttal ab­ban rejlik, hogy a történtek elle­nére az egymással már évek óta szakított felek még mindig szere­tik egymást. Az asszony — annak ellenére, hogy állítja, esze ágában sem volt öngyilkosságot elkövet­ni, és sebét volt párja okozta egy hosszú, hegyes késsel - megbo­csátott a férfinak. A pár képtelen volt huzamo­sabb ideig együtt élni. Az asz­szony szavaiból kiderült, ennek elsősorban a férfi volt az oka, pontosabban annak italozó élet­módja. A részegeskedés „mellék­hatásaként” azonban más problé­mák is jelentkeztek. Előfordult, . hogy István úgy eltángálta asszo­nyát, hogy az ügy a bíróság elé került. Tettéért akkor felfüggesz­tett börtönt kapott. Bár a történ­tek miatt szétköltöztek, a szere­lem azonban továbbra is megma­radt közöttük. Gyakran találkoz­tak egymással. Tavaly január 27- én is együtt töltötték a napot. Az­nap mindketten felöntöttek a ga­ratra. A férfi kérlelte a nőt, költöz­zön vissza hozzá, de az nemet mondott. Ekkor került elő a kés: István dühében hasba szúrta sze­relmét. A súlyos sérülés ellenére az asszony kerékpárra ült és elbi­ciklizett az utca végén lévő tele­fonfülkéhez. Onnan telefonált se­gítségért . (FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) Szépen gyarapodó erdőterület Az elmúlt években folyamatosan nőtt az erdőtelepítés me­gyénkben, a múlt év őszi és idei tavaszi idényben már több mint négyszáz hektár új erdő született. Ennek ellenére Jász- Nagykun-Szolnok továbbra is egyike az ország azon térségei­nek, ahol a legkevesebb a fa, az erdőterület. Megyei információ Tavaly készült el a nemzeti erdő- telepítési program, mely ökológiai lehetőségként országosan 770 ezer hektárnyi erdő telepítését vá­zolta föl. Erre alapozva a kormány határozatában 10 év alatt 150 ezer hektár erdő telepítését irányozta elő. Ennek megfelelően változtak a feltételek és nőtt az e célra for­dítható támogatás összege, 2001- ben és 2002-ben a korábbi idő­szakhoz képest kétszer annyi pénz, évi hatmilliárd forint szol­gálja az erdőtelepítést. Szintén e koncepció keretében indult a cse- metekert-fejlesztési program, melynek révén megyénkben — az állami mellett — a magántulajdo­nú csemetekertek támogatására tavaly 9,5 millió fo­rintot, az idén pedig 55 milliót fordítottak - mondta érdeklő­désünkre Czeglédi István, az Állami Er­dészeti Szolgálat (ÁESZ) Debreceni Igazgatósága Szolnoki Osztályának vezetője. A szakember hozzátette: az el­múlt években dinamikusan nőtt megyénkben az erdőtelepítési kedv, hiszen a múlt év őszi, idei tavaszi telepítési idényben 420 hektárnyi új erdő született, majd­nem két és félszer több, mint a két évvel korábbi szezonban. A me­gye erdőterülete így már megha­ladja a 33 ezer hektárt. Döntően az új erdők létesítéséhez, kisebb ______________________ részben pedig az ERDŐ TELEPÍTÉS A MEGYÉBEN egy két éves tele­pítések pótlására, ápolására szőkébb hazánkban össze­sen 140 millió fo­rint költségvetési Ev Hektár 2000 175 2001 275 2002 420 FORRÁS: ÁESZ támogatást vehettek igénybe az érintett gazdálkodók. Ebből a ke­retből ezenkívül jutott még pénz jóléti parkerdő-fejlesztésekre is, a szolnoki Tiszaligetre 4,1 millió, a jászberényi művésztelepi erdőre pedig 18 millió. Czeglédi István szerint kedvező változás az is, hogy az erdőtelepí­téseknél növekedett az őshonos fafajok (tölgy, kőris, juhar, szil, szürke és fehér nyár) aránya, s megközelítőleg 30 százalékra emelkedett az úgynevezett ele­gyes erdők aránya, amelyben a fő fafajok mellett szakmai megfonto­lások alapján bizonyos mértékig más fajok is helyet kapnak, s ame­lyet plusztámogatással honorál az állam. l. z. Fürdőfejlesztés Kisújszállás A városatyák még tavaly határoz­tak a strandfürdő fejlesztéséről. A Széchenyi-tervhez benyújtandó pályázat mellett a város vezetői keresik a fejlesztési alternatívákat, a külső befektetőket is. így az el­telt időszakban több tárgyalás volt ez ügyben cégekkel, magánsze­mélyekkel. A napokban a helyi vállalkozó­kat tömörítő Varázsfürdő Kft. ajánlatát hallgatták meg a város vezetői. Pozitívan értékelték a kft. elképzeléseit, amely szerint milli- árdokat fektetnének be az évek során a strandfürdőbe. Végül úgy határoztak, hogy az önkormány­zat vagyonát is érintő bérbeadás, eladás kérdésében a képviselő-tes­tület a konkrét ajánlat ismereté­ben dönt, hangsúlyozva Kisújszál­lás városfejlesztési, idegenforgal­mi és munkahely-teremtési szem­pontjait. DE : ’lllillMWPii» ______ CS ENDES ÜNNEP. Meglepően csendesen teltek az ünnepek me­gyénkben. Az ügyeletektől kapott információk szerint leginkább a hosszú hétvége első napján volt viszonylag nagy a forgalom - ek­kor meglehetősen sok dolguk akadt a mentősöknek az „előre ün­neplőkkel” —, húsvét hétfőjén viszont a szokottnál is józanabbul járták útjukat a locsolkodók. szs KERÉKPÁRUTAT ÉPÍTENEK. Az abádszalóki önkormányzat és a terület tulajdonosa, a Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság kö­zös fejlesztéseként 2,5 kilométer új kerékpárút épül a Nagykunsági­főcsatorna befolyó zsilipjétől a szalóki szabadvízi strandig. A na­pokban kiírt közbeszerzési pályázat kivitelezői nyertese június 30-ig kell hogy elkészüljön a 3 méter széles kerékpárúttal, amely a turistafőszezonban lehetővé teszi azt, hogy vendégek Kisköre felől, kerülő nélkül közelíthessék meg Abádszalókot. Ezzel a szalóki öböl teljes megyei gátszakasza aszfaltburkolatú lesz. pm VÁROS NAPJA. Holnap rendezik meg az immár hagyományossá vált Város napja rendezvénysort Jászberényben. A sport-, történel­mi és honismereti vetélkedőket követően délután a hagyományőrző csapatok vonulnak fel a város főterén. Átadják a Jászberény Város Kultúrájáért kitüntetést, s megkoszorúzzák a szabadságharc heré­nyi emlékhelyeit. Este a Déryné Művelődési Központban átadják többek között a Pro Űrbe Jászberény kitüntetést, majd megkezdő­dik az ünnepi hangverseny, bcs Jászfényszaru LOCSOLKODTUNK. A húsvét hétfő elengedhetetlen kelléke a locsolóvíz. A férfiak és fiúk nagy része tegnap végigjárta szeretteit, ismerőseit, hogy piros tojás reményében meglocsolja őket. Felvételünk Szolnokon készült Papp Kingáéknál. ________________fotó: mészáros jános SZ ÁRAZ, NAPOS IDŐ VÁRHATÓ Részletek a 14. oldalon 02076 SPORTEXTRA Tudósításaink a hét végi sporteseményekről a 11-13. oldalon olvashatók Húsvéti gyertyagyújtás Útjára indult a tavaszi hadjárat Ízelítő a huszárvirtusból - Ma felelevenítik a hatvani csatát 1849 reményteljes tavaszára, a krónikákba igazi katonai bra­vúrként beíródott dicsőséges tavaszi hadjáratra 13. alka­lommal emlékeznek a törté­nelmi lovasegyesületek tagjai a hadiesemények helyszínei­nek végigjárásával. Az ország lovas katonai hagyományőrzői idén harmadik alkalommal in­dítják túrájukat Jászfénysza- ruból. Tegnap díszszemlével és némi huszárvirtus bemuta­tásával vette kezdetét a prog­ramsorozat. XIII. évfolyam, 76. szám 2002. április 2., kedd www.ujneplap.hu Ara: 67 Ft, előfizetve 47 Ft 2002. ÉVI SZAKKÉPZÉSI AJÁNLATOK • Mérlegképes könyvelő • Ingatlanközvetítő és felsőfokú • Pénzügyi tanácsadó értékbecslő • Pénzügyi számviteli szakellenőr • Vámkezelő, vámügyintéző • Adótanácsadó • Személyügyi ügyintéző • Pénzügy-számviteli, + személyügyi gazdálkodó vállalkozási ügyintéző • Társasházkezelő + ingatlankezelő + számítógépkezelő • Tőzsdei szakvizsgára felkészítő és gépi könyvelő brókerképző | • Társadalombiztosítási ügyintéző • Bírósági végrehajtó szakvizsgára ^ + szakelőadó felkészítő Munkanélküliek részére egyéni támogatás igényelhető. Tankönyvellátás: Szolnok, Verseghy park 8., könyvesboltunkban Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Részvénytársaság Szolnok, Verseghy park 8. Tel./fax: 56/422-276 E-mail: pert16@mail.matav.hu 50 éves perfekt //*-----------v----------- y ISO 9001 minőséggé! Hu szárok díszelgése a jászfényszarui utcákon

Next

/
Thumbnails
Contents