Új Néplap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-28 / 73. szám
2002. Március 28., csütörtök SPORT 13. OLDAL Sérthetetlenek CÉLÉI JÓZSEF nem számít, hogy az ellenfelet valaki derékba töri.... Nézem a hazai bajnoki labdarúgó-mérkőzéseket - osztálytól függetlenül —, s egyre kevésbé értem a játékvezetők ténykedését. Az MLSZ fegyelmi bizottsága pedig egyre inkább partnerévé válik a sípmestereknek. Nem elég, hogy nem egyformán ítélnek meg különböző szabálytalanságokat, hogy az egyiknél kiállítás jár azért, amiért a másik még sárga lapot sem ad, az eltiltások mértékében is jókora „szórás” tapasztalható. A jelenlegi tendencia szerint a legnagyobb büntetés annak a labdarúgónak jár, aki megsérti, ne adj isten, kritizálni meri a bíró ténykedését, függetlenül attól, hogy nem a mérkőzés hevében, hanem a lefújást követően tette. Az, hogy az ellenfelet valaki derékba töri, szándékosan harcképtelenné teszi, a jelek szerint kevésbé számít. A hét végén történt, hogy Újpesten kiállították az egész mérkőzésen valóságos ámokfutás^ rendezett vasasos M'bembát - többek között orrtörést, agyrázkódást okozott lila-fehér ellenfelének -, ám kétmeccses eltiltással megúszta az esetet. Nem úgy csapattársa, Tóth András, aki tiszteletlenül beszélt Hajdó játékvezetővel, majd a televízió nagy nyilvánossága előtt elmondta véleményét a hazai játékvezetőkről. A piros-kékek védőjét április 16-ig elmeszelte a bizottság. Hasonlóan rosszul járt a Videoton söprö- getője, Pomper Tibor, aki ugyan két héttel ezelőtt, Dunaújvárosban bántotta meg a találkozó dirigensét - lapot sem kapott akkor -, valamilyen okból kifolyólag azonban csak most citálták fegyelmi elé, s meghatározatlan ideig felfüggesztették játékjogát. Hogy közben a Haladás ellen már pályára lépett, a kutyát sem érdekli. Biztosan sokan emlékeznek Lipcsei Péter másfél évvel ezelőtti esetére, amikor is Tatabányán a játékvezető meglökéséért kiállították. Hiába kockázták ki a tévék sportműsoraikban az esetet, nem bizonyosodott be a bíró állítása, mégis hat héttel sújtották a zöld-fehérek játékosát. A múlt hét végén a Békéscsaba kapusánál, Fekete Róbertnál szakadt el a cérna, s taszaj tóttá arrébb Kassai Viktor játékvezetőt, ő azonban, érdekes módon, csupán két meccsre került partvonalon kívülre. A szolnoki szurkolókat annyiban érinti az eset, hogy a hét végén biztosan nem az ex-debreceni portás őrzi a viharsarkiak kapuját a Tiszaliget- ben. Száz szónak is egy a vége, a jelek szerint továbbra sincs rend a hazai játékvezetés terén, sípmestereink döntő hányadának teljesítménye semmivel sem jobb, mint labdarúgóinké. Hoppá, lehet, hogy ezért a véleményemért engem is eltiltanak? Régi-új helyén a Mól Szolnok Ismét rangadót játszik a Mól Szolnok, ellenfele a listavezető Atomerőmű SE együttese lesz. Találkozójuk este hat órakor kezdődik az újjáalakított Tiszaligeti Sportcsarnokban. __________Férfi kosárlabda ____________ „A középmezőnyhöz tartozó Szolnok, a bajnoki címre törő Atomerőmű csapatát fogadja”. Ezzel a szlogennel harangozza be az MTV a mérkőzést, melyet élőben közvetít. Lehet vitatkozni, hogy az Szolnok középcsapat-e vagy sem, a lényeg, hogy elmúlt három fordulóban egyaránt vereséget szenvedtek a mieink, és ezzel lecsúsztak a képzeletbeli dobogóról, jelenleg a negyedik helyen tanyáznak. Igaz, ez utóbbi helyezés még kedvezményezett pozíciót ér a play-offban. Az más kérdés, hogy a molosok mindössze egy győzelemTrepák Zoli (balról) csereként juthat szóhoz az éllovas paksiak elleni találkozón archív fotó mel előzik meg az Albacompot, amely jelenleg az ötödik helyen áll. Bár az is igazsághoz tartozik, hogy Pavlovicsék az elmúlt öt fordulóból négyszer idegen pályán szerepeltek. Most az újjávarázsolt Tiszaligeti Sportcsarnok küzdőterén bizonyíthatják, többre kell őket taksálni mint egyszerű középcsapat. Bár hozzá kell tenni, hogy éppen azt paksi legénységet látják vendégül, amelyik a mezőnyben egyedüliként tudott győzni az alapszakaszban Szolnokon. Tegyük hozzá, hogy ők sem verhetetlenek, hiszen az elmúlt körben hazai környezetben maradtak alul a Kaposvárral szemben. Tovább ragozva, a felek legutóbbi meccsének egyik bírája épp az a dr. Vígh Péter volt, amelyik a mai derbin dr. Valovics Istvánnal egyetemben vezeti a játékot. Az előbbi sípmesterről még sokan emlegetik mostanság is, hogy faultot fújt az első hosszabbítás utolsó másodpercében Mészáros Zalán javára. Mindenesetre a körcsarnokban debütáló szolnokiaknak javuló játék szükségeltetik ahhoz, hogy legyőzzék a tabella élén álló Atomerőmű csapatát. Az Olaj KK Kft. vezérkara kéri a szurkolókat, hogy helyeiket lehetőség szerint időben - kapunyitás 17 órától - foglalják el. A bérletesek továbbra is mobil, míg a napijeggyel rendelkezők a régi lelátóról láthatják a derbit. Az előbbiek az oldal-, míg az utóbbiak főbejáraton keresztül juthatnak be a létesítménybe. Városmajorban a cooposok A Szolnoki MÁV-Coop együttese is ma este lép pályára, méghozzá a BSE városmajori otthonában. Talán mondani sem kell, hogy nehéz dolguk lesz a mieinknek a válogatottakkal telitűzdelt fővárosiakkal szemben. Emlékeztetőül: a felek őszi összecsapásán a Coop nyert 69-56-ra. - Mindösz- sze három mérkőzésünk - BSE és a BEAC idegenben, a Soproni Postás hazai pályán - van hátra az alapszakaszból - hallottuk Palkovits Tamástól, a szolnokiak mesterétől. - Ebből legalább kettőt kell nyernünk ahhoz, hogy elérjük célunkat, az ötödik helyet. Sorainkból Berkó Edit betegség, míg Hegedűs Rita sérülés miatt fog hiányozni, ami jó hír, hogy Koncz Ildikó játékra jelentkezett. Tudjuk, hogy a fővárosiak jó erőkből, rutinos kosarasokból állnak, ennek ellenére azt mondom, hogy még otthonukban is verhetőek. __________________________________________________________(VÉCÉÉI Döntés a j ÖVŐ héten várható Repülőtéren az élvonal Revánsra készül a MÁV Neusiedler Labdarúgás Két nappal ezelőtt Somogy megyében randevúztak a labdarúgó NB I/B Nyugati csoportjában érdekelt klubok vezetői, szerdán délelőtt pedig a Szolnoki MÁV FC tiszaligeti VIP-terme adott otthont a keleti régió hasonló jellegű tanácskozásának, melyen megjelent Muszbek Mihály, a Magyar Labdarúgó Liga ügyvezető igazgatója, valamint Mészöly Kálmán szakmai igazgató is. Az értekezletnek egyetlen napirendi pontja volt, mégpedig a 2002-2003-as bajnokság versenykiírása. A tervezet szerint az NB I. és NB I/B alapszakasza ősszel véget ér, tavasszal pedig az első osztály 1-8. helyezettjei a bajnoki címért, a 9-12., valamint a két másodosztály 1-2. helyezettje (azaz négy+négy csapat) a kiesés elkerüléséért, illetve a feljutásért indul harcba. A megjelentek természetesen valameny- nyien elmondták érveiket pró és kontra. „Fura, hogy a bajnok nem juthat egyenes ágon az élvonalba - hangoztatta Reszeli Soós az egyik oldal véleményét, ám azonnal jött rá a válasz - még másodikként is ki lehet harcolni a feljutást.” — Míg nyugaton egy kivétellel (Celldömölk) valamennyi klub támogatta az új rendszert, addig keleten három részre szakadt a mezőny - összegezte a végeredményt Muszbek Mihály. -Akadt támogatója a tervezetnek, mások a jelenlegi kiírás mellett érveltek, míg például a Diósgyőr és Nyíregyháza nemtetszését fejezte ki. A döntés az MLL elnöksége kezében van, mely ismerve valameny- nyi egyesület álláspontját, a jövő héten hoz határozatot. A Szolnoki MÁV-Neusiedler háza táján természetesen nemcsak a ligaértekezlet volt a téma az öltözőkben, hanem a hét végi bajnoki mérkőzés is. A vártnál sokkal hamarabb érkezett el ugyanis a Békéscsaba elleni Az asztalfőn helyet foglaló Muszbek Mihály vezette tanácskozás eredménytelenül zárult FOTÓ! CSABAI visszavágás lehetősége, mint arra számítani lehetett. Nem egészen két hete, az alapszakasz utolsó fordulójában, a rendkívül agresszívan játszó viharsarki gárda megfosztotta Vágó Attila csapatát kilenc meccsen keresztül féltve őrzött veretlenségétől. Akkor félő volt, a kétezer néző - de régen is írhattunk ekkora nézőszámról — előtt elszenvedett vereség mélyebb nyomokat hagy a játékosokban, s akár a rájátszás is rámehet az elhibázott 90 percre. Szerencsére nem így történt, a kék-sárgák óriási fegyvertényt végrehajtva szombaton pontot raboltak a diósgyőri oroszlánbarlangból, így helyrebillent önbizalommal várhatják a vasárnapi (16) reváns lehetőségét.- Szívem szerint igazából még most is azt mondom, hogy vesztettünk két pontot, s nem azt, hogy szereztünk egyet Miskolcon, hiszen előbb 2-1-nél Novák, majd már egálnál, 10 perccel a vége előtt Németh lábában volt, de sajnos ott is maradt a győztes gól - emlékszik vissza felemás érzésekkel a hét végi rangadóra a mester, Vágó Attila. A csapat tartása, akarása, agresszivitása viszont jelzésértékű lehet a szurkolók számára, továbbra is érdemes kilátogatni a Tiszaligeti Stadionba. Ugyan a bajnoki álmok látszólag elszálltak, a REAC csabai győzelme a bizonyíték rá, a jelenleg zajló rájátszásban bárki, bárhol nyerhet, s még elég hosszú a szezon ahhoz, hogy ne csak matematikai esélyekről beszélhessünk. __________________________(PELEI) Műu grás Csütörtöktől (16 óra) három napon keresztül Szolnok ad otthont a Bállá Béla-emlék- versenynek, melyet 1997 óta a Magyar Műugró Szövetség felkérésére rendez meg a Honvéd Sportegyesület. A viadal a kezdetektől szorosan kapcsolódott az Olimpiai Reménységek Versenye sorozathoz. Bállá Béla a magyar műugrósport kimagasló képességű szakvezetője volt. Nevéhez számos, nemzetközi szinten is méltán elismert versenyző felkészítése fűződik. Számos olimpián vezette a magyar műugrócsapatot. Külföldön is elismert szaktekintélynek számított, amit mesteredzői címe is bizonyít. A róla elnevezett versennyel méltó emléket állít az SZHSE munkásságának, példája irányadó lehet a jövő feltörekvő ifjú sportemberei számára. A legnépesebb versenyt, 12 ország képviselőinek részvételével, 1998-ban láthatták a Tisza- parti szurkolók. A vándorserleg eddigi védői közül azóta néhá- nyan már ifjúsági, illetve junior világ- és Európa-bajnoki címet nyertek. Szolnok jelentős szerepet játszik a hazai műugrósportban, hiszen Budapesten kívül vidéken egyedül itt működik szakosztály. Bár a reptéri uszoda adottságai nem teszik lehetővé, hogy komplett létesítménnyel feleljen meg a nemzetközi előírásoknak, de talán egyszer a megyeszékhelyen is lesz komoly, világverseny megrendezésre alkalmas komplexum. Ebben az évben a magyar korosztályos élgárda mellett Csehország és Jugoszlávia fiataljai neveztek a viadalra. Hírek röviden____ KO SÁRLABDA. Ma este játsz- szák a női Euroliga negyeddöntőinek mindent eldöntő harmadik összecsapásait. Idegenben lépnek pályára csapataink, ennek ellenére a Ruzomberok- GYSEV-Ringa (16.45 óra) és a Valenciennes- Pécsi VSK (19.45) találkozót egyaránt élőben közvetíti a Sportl. VÍZILABDA. Az utánpótlás országos bajnoki mérkőzéseken történt. Ifi: Szolnoki VSC- Szeged 16-6, legjobb dobók: Süveges M. 6, Hangay R. 5. Serdülő: SZVSC-Szeged 7-10, ld.: Remzső Z. 3, Zaidi Á. 2. Gyermek: SZVSC-Szeged 9-19, ld.: Toronyi 1.4, Hangay Z. 2, Kovács R. 2, Kocsis T. 1. Vidék gyermekbajnokság: SZVSC- Szentes 2-3, gól: Szappanos A. 3. ’89-es korosztály: SZVSC- BVSC 3-4, gól: Faragó T. 3, SZVSC—Kassa 6-3, gól: Kelemen 3, Sipos 3. SZVSC-Eger 2- 9, SZVSC-Kecskemét 4-9. Végeredmény: 1. Eger, 2. BVSC, 3. Kecskemét, 4. SZVSC. VÍVÁS. A Szolnok Városi Sportcentrum Kht. áltaLG. Kiss Gyula emlékére megrendezett általános iskolás meghívásos vívóversenyre 68 induló részvételével került sor. Megyei eredmények: Leány tőr: ll-N: osztályosak: 1. Szabó Kriszta (MÁV), 2. Pomázi Nóra, 3. Horváth Krisztina (mindkettő Rákóczifalva), ...8. Tichi Alexandra (MÁV). V-Vl. oszt.: 1. Sőreg Réka, 2. Vasas Dóra, ...5. Földes Kriszta, ...8. Szénási Boglárka (mind MÁV). VII- VlII.oszt.: ...5. Incze Diana (Rákóczifalva). Párbajtőr: 1. Sem- sei Gabi, 2. Berta Fanni, 3. Darabont Kata, 4. Rutkai Janka (mind MÁV). Fiú tőr: II-III. oszt.: 1. Tóth Vilmos, 2. Ádám Márk, 3. Áchim Dávid (mindhárom MÁV), 4. Széchi Róbert (Rákóczifalva). IV. oszt: ...5. Enyedi Tamás (Körösi), ...7. Dóra Máté (MÁV). Vl-VIII. oszt: ...8. Kovács Sándor (Körösi). Párbajtőr: 1. Solti Lajos, ...4. Debreceni László, 5. Solti Zsolt, 6. Győrösi Dávid, 7. Bálint Ádám (mind MÁV). 13. heti totótippek 1. Debrecen-ZTE 12 2. Vasas-Sopron x1 1 3. Haladás-Dunaferr 2x 5 . Hamburg-Bayern Münc. x 6. K.lautem-Leverkusen x 7. M.gladbach-Hertha 2x 8. Stuttgart-Dortmund x2 9. Fiorentina-lnter 2 11. Perugia—Chievo ______xl 12 . Roma—Bologna 1x 13. Verona-Torino x 14. Juventus-Lazio 1x RaÍffÉ£élyi Kölcsön Vg , O kamatból ] » j m Kezes és fedezet nélkül Könnyen, gyorsan, egyszerűen Az új, sávos kamatozásnak köszönhetően most még kedvezőbbek a kamatok. A felvett hitelösszegtől függően akár 5%-ot is megtakaríthat. * *Pl. 3 millió Ft felett az éves kamatláb 17,95%. A kölcsönigénylés részletes feltételeiről és kondícióiról érdeklődjön a 0640484848 -as lelefonszámon! THM: 29,06%-35,97% a felvett hitelösszeg nagyságától függően. Valamennyi igénylést egyedileg bírálunk el. A törlesztő- részlet pontos összegét a folyósítás napján állapítjuk meg. Sxolnok, Szapáry út 22. |4u»l Raiffeisen VELÜNK KÖNNYEBB iá rSlBANK I (GÉLÉI)