Új Néplap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-21 / 67. szám

6. OLDAL AHOL 2002. Március 21., csütörtök | t§$K ELÜNK KENGYEL, TISZATENYO AZ ÚJ ÉVEZREDBEN Patkányok a sertéstelepen Új alapokon képzeli el a jö­vőjét a kengyeli Dózsa Ter­melőszövetkezet. A külső üzletrész-tulajdonosok kifi­zetése és a problémamentes működés érdekében néhány éve már létrehoztak egy gaz­dasági társaságot, amelynek élén az év elejétől új ügyve­zető áll. A Dózsa Termelőszövetkezet rendszerváltás előtti 6000 hektá­ros területe felére apadt, miután mezőgazdasági szövetkezetté ala­kult a ’90-es évek elején. Földjei ezután folyamatosan magánkézbe kerültek, a néhány éve a szövetke­zeti vagyonátmentésre megalakult 1514 Kft. pedig jelenleg már csak 1130 hektáron gazdálkodhat. A gazdasági társaság élére tavaly de­cemberben Nagy Imrét választot­ták, aki nagy elszántsággal és ha­tározott lépésekkel látott neki az átszervezéshez. Először a sertéste­lepen kellett rendet teremtenie, ahol — az ügyvezető szerint tuda­tosan - rendezetlen viszonyokat hagyott maga után a korábbi veze­tés. Jelenleg az okoz a legtöbb gondot, hogy az egészségügyi Nagy Imre okokból kényszervágásra ítélt 375 anyakocából álló állomány leépült telephelyén elszaporodtak a pat­kányok. Zajlik az irtásuk, hamaro­san fertőtlenítenek majd, a kft. fel­újítja a létesítményeket, ősztől pe­dig új sertésállománnyal kezdik meg a munkát. A még működő, ám az elképze­lések szerint felszámolás elé néző termelőszövetkezet a közelmúlt­ban negyven dolgozóját elbocsá­totta, tizenkét főt vett át a gazdasá­gi társaság. Mint azt Nagy Imre el­mondta, egy nagy teljesítményű, lízingelt Deutz fahr traktorral és egy Magnum erőgéppel kezdték meg a földeken a tavaszi munká­kat. Idén búzát, kukoricát, repcét, őszi és tavaszi árpát, vető- és zöld­babot, illetve borsót, valamint má­kot takaríthatnak be a gazdák. Az 1514 Kft. a szárítóüzemével és a hamarosan rendelkezésére álló vízjogi engedély birtokában elégíti ki a szolgáltatási igényeket is. Az ügyvezető szerint bármi­lyen nehéz évek előtt állnak, a kengyeli harminc aranykoronás föld kihúzza a gazdákat a bajból. A lepusztult sertéstelepen ma még a patkány az úr _________ Kengyel _________ A közeljövőben valószínűleg megkezdik a kétpói hulla­déklerakó építkezéséhez kapcsolódó mintegy egymil- liárd forintos beruházást, Szolnokot és Kengyelt ösz- szekötő 15 kilométernyi asz­faltcsík munkálatait. Czédly Gyula polgármester el­mondta, hogy a kétpói beruházás ISPA-támogatása nem fedezi az út­építést, ezért a két települést ösz- szekötő szakasz minden bi­zonnyal kormányzati pénzből va­lósul meg. Kengyel egyébként több ponton is megtalálta felzár­kózási lehetőségeit. A Széchenyi- terv szociális bérlakásokkal gaz­dagítja ősztől a községet, illetve ez a program „korszerűsíti” a telepü­lés közvilágítását is. Kengyel köz­SOROKBAN_______ ÚJ KONYHA. A tervek szerint a kengyeli iskolánál épül meg az az ötszáz adagos konyha és étterem, amely a település gyer­mek- és közétkeztetését fogja megoldani. A beruházásra pá­lyázati úton remél támogatást az önkormányzat. ERDÉLYI KAPCSOLAT. A sepsiszentgyörgyi tanintéz­ménnyel kívánja szorosabbá fűzni ismeretségét a tiszatenyői Szent István Általános Iskola. Néhány éve már működött a cserekapcsolat a két intézmény között, akkor heteket töltöttek Magyarországon a vendég gye­rekek. ÚTÉPÍTÉS. Új, szilárd burko­latot kap a közeljövőben a ken­gyeli Kossuth út, amelynek költségtérítéséhez a területfej­lesztési tanácshoz adott be pá- lyázatot a község.___________■ Jo bb útra tér a falu pontjában szá­mos rekonstruk­ciót végeznek a közeljövőben, így a leromlott játszóteret is fel­újítják. A kiváló minőségű vizet adó termálkút bevizsgálására és a kútfej kiépí­tésére pedig a megyei terület- fejlesztéstől nyert az önkor­mányzat támo­gatást. Már kije­lölték a falu határában azt a terüle tét is, ahol nemsokára megkezdil egy benzinkút kiépítését. Ha mái fejlesztéseknél tartunk: a Simor Az oldalt írta és összeállította: Mészáros Géza A fotókat készítette: Mészáros János POSTA BT. Temetkezés Törökszentmiklós, Kossuth út 184. Tel.: 56/394-115, 06-60/386-062. Kengyel Köztemető Szűrös Sándorné 06-30/857-1844 Tlszatenyő Köztemető Krisztián Tlborné 06-60/448-472 A Törökszentmiklós és Vidéke COOP Rt. üzletei gazdag húsvéti kínálattal, akciós árukkal várják vásárlóikat. i Versbe szedett érzések A tiszatenyői Vitáris nővérekkel édesanyjuk kedveltette meg a szép magyar nótákat és a gyönyörű verseket. A költeményeket meg­szerették, megtanulták, ám hosszú éveken keresztül mindig „más tollával ékeskedtek”. Asszonykoruk óta viszont már maguk is fa­ragják a rímeket. Három fiútestvérükkel egye­temben édesapjukat hiába vár­ták haza a háborúból a Vitáris nővérek. Édesanyjuk nótákkal, mesékkel, és gyönyörű versek­kel próbálta meg gyermekeivel feledtetni a családfő hiányát. Sem a hiábavaló várakozás, sem a megénekelt vagy elregélt költemények nem múltak el nyomtalanul a lányok szívék­ből. Ezért számtalan lehetősé­geket találtak arra, hogy mások­kal is megosszák ebbéli élmé­nyeiket. Hagyományőrző ren­dezvényeken, Ki mit tud?-okon, ünnepi eseményeken szaval­tak, majd asszonykorukban rá­találtak saját kifejezésmódjukra is. Gondolataikat, érzéseiket mindketten rímbe foglalták, s immáron önálló kötettel is büszkél­kedhetnek. Kazinczi István polgármester és isko­laigazgató felesége támogatása révén — meglepe­tésként — az idei márciusi ünnep alatt vehették át saját műveiket könyvbe fűzve. Egyelőre néhány példányszámot a közeli ismerősök kaptak meg, de úgy tűnik, igény van további megrendelésre is. Eddigi életüket egymás közelében töltötték, sorsuk azonban különböző, ezért aztán a lelkivi­láguk is más. Az 59 esztendős Berta Mihályné El­vira optimistább kicsengésű, sőt olykor szerel­mes versek lejegyzetelésével is megpróbálkozik, míg a közelmúltban özveggyé vált 63 éves Boros Gyuláné Etelka többnyire fájdalmasabb sorokat vet papírra. Etelka Petőfit olvas legszívesebben, Elvira (balra) és Etelka minden pillanatot megragad a verselésre Elvira viszont mindent befogad, ami megtetszik neki. Tiszatenyőn nem múlhat el ünnepi rendez­vény a fellépésük nélkül, de már több alkalom­mal bizonyítottak a megye számos pontján, a szépkorúak szaválóversenyein. Gyermekeikkel és unokáikkal is megkedveltették már a költemé­nyeket, akik egyelőre még nem próbálkoztak meg önálló rímfaragással. Lendületet vett a település 4 Tiszatenyö Az elmúlt év szeptemberé­ben megtartott polgármes­ter-választáson Kazinczi Ist­vánt lett a község első embe­re. Irányítása alatt látványos fejlődésnek indult a falu, s ígérete szerint a lendület to­vább tart. Az idősek napközi otthonának át­adása éppen szeptemberben tör­tént, amelynek a helyi szépkorú­ak örültek a legjobban. A 18 mil­lió forintos beruházással épült, negyven férőhelyes szociális in­tézményben azóta is naponta hu­szonöt-harminc idős ember for­dul meg napközben, s ez valóban népszerűségét bizonyítja. De­cember végén avatták fel a me­gyei egyik legmodernebb és leg­jobban felszerelt általános iskolá­jának udvarán azt az egész alakos Szent István-szobrot, amelyet a mezőtúri születésű Varga Gábor álmodott bronzba, s amelynek felállítását a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogat­ta. Hamarosan kerítést is kap a tanintézmény udvara, amellyel a játszó diákokat óvják meg a ve­szélyektől. A polgármester szán­déka szerint szilárd útburkolatot kap még az idén a Vörös Hadse­1514 KFT. KENGYEL, IMRKÁNY-MAJOU TEL.: «0/307-547 50/330-11» Szolgáltatásaink: □ talajműveléstől a betakarításig □ szárítás □ tárolás □ mg-i gépek javítása, karbantartása Varga Gábor Szent István-szobra az államalapító királyunkról elnevezett általános iskola udvarában áll reg és a Kossuth út. A területfej­lesztési tanácstól elnyert összeg­ből további 1200 négyzetméter­nyi útalapot készítenek el a köz­ségben, és 5000 négyzetméter aszfaltfelújítást végeznek a falu­ban, többek között a közintézmé­nyek közlekedőudvarain. Több pályázat is kedvező elbírálásban részesült a közelmúltban. Ezáltal a köztisztviselők és a pedagógu­sok számítógéphez jutottak, és az iskola egy 14 számítógépes labort szerelt fel felnőttoktatási célokra. Ebben az évben új információs és utcanévtáblákkal, települési tér­képpel „csinosodik” Tenyő, vala­mint az ISM-től elnyert másfél millió forint segítségével egy ját­szótérrel is gazdagodik. Kazinczi István tervei között szerepel a temetői ravatalozó idei bővítése, a település központjá­ban létesülő díszpark felépítése és a sportpálya életveszélyessé vált öltözőjének rekonstrukciója is. JELENFI JANOS ES DOLGOZOl KEZET NAPONTA ÁLDJÁK. Szolnokon, Törökszentmiklóson, Tiszaföldváron és ezen telepü­lések vonzáskörzetében tizenhét éve sok ezren fogyasztják jóízű­en a cibakházi illetőségű, ám kengyeli sütödével rendelkező pék­mester termékeit. Családi vállalkozásban, ma már huszonöt al­kalmazottal végzi tisztességgel munkáját. Naponta 8-10 mázsa friss kenyér és ötezer darab ízletes péksütemény kerül ki Jelenti úr kemencéjéből. (PR) u é Ferenc Vadásztársaság megújult vadászházában fogadja immáron tagjait és vendégeit is. ___________________________I A két templom közötti játszótér életveszélyessé vált, fémszerkeze­tű elemeit az ISM és a megyei önkormányzat segítségével hamaro­san fajátékokkal cserélik fel

Next

/
Thumbnails
Contents