Új Néplap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-20 / 66. szám
6. OLDAL HATVAN O N TÚL 2002. Március 20., szerda Fejlesztés Tiszasason Fennállása egy évtizede alatt bebizonyosodott, hogy mennyire szükség van az idősek klubja és a házi gondozás feladatait ellátó ti- szasasi gondozási központra. Annak tizenhat személyes bentlakásos részén jelenleg tizennyolcán vannak, s nincs hiány a felvételre jelentkezőkben sem. Ezért már korábban nyilvánvalóvá vált, hogy szükséges az intézmény fejlesztése. A gondozási központ bővítése 1999-ben megkezdődött ugyan, de az ezt szolgáló pénzügyi források nem voltak elegendőek. Mivel sikerült három támogatót találni és az önkormányzat - szerény lehetőségeihez mérten — szintén zsebbe nyúlt, a bővítés befejezése az év végére várható. Ha elkészül ez a munka, a gondozási központ befogadóképessége akkor sem nagyon nő, mert a végleges működési engedély kiadásának előírása szerint javítani kell a tárgyi feltételeket. Ez pedig azt jelenti, hogy egy- egy gondozottra hat négyzet- méternyi lakóterületet kell kialakítani. Ennek a követelménynek az intézmény jelenleg nem felel meg. Ráadásul ki kell alakítani szociális helyiségeket, irodákat, tévészobát és foglalkoztató helyiségeket. 2002. december 31-ig ideiglenes működési engedéllyel rendelkezik az intézmény. Ezért szükséges a megfelelő körülményeket mielőbb kialakítani. Újdonságot jelent a gondozási központ életében az, hogy az új szárnyban emelt szintű részleget alakítanak ki, ami azt jelenti, hogy fürdőszoba és mellékhelyiség is tartozik egy-egy lakószobához. Azokba házaspárokat helyeznek el. Lesznek egyszemélyes szobák is. Az emelt szintű elhelyezésért természetesen a törvényben meghatározott hozzájárulást kell fizetni. Az új szárny elkészültéig - bár előgondozásban mindig vannak — felvétel nincs a gondozási központ bentlakásos részébe, bár rendkívüli esetekben mindent megtesznek azért, hogy az idős tiszasasi embereket ne kelljen máshol elhelyezni. Az intézmény fejlesztésével lépést tart a gondozásban résztvevők szakképzettsége. Mindegyiküknek megvan a szükséges képesítése, s tanulnak is. Egyikük például mentálhigiéniai szakképzésben vesz részt, a gondozási központ vezetője pedig szociális munkás képzésben harmadéves levelező hallgató. Az oldalt összeállította: Simon Béla TAVASZVÁRÓ EGÉSZSÉGMEGŐRZŐ HETEK a Dr. Drogéria EGÉSZSÉGCENTRHMBAN! Fogyókúrás készítmények, immunrendszer erősítők diszkont árából jelentős ÁRENGEDMÉNY! VÉRNYOMÁSMÉRŐK 10.999 Ft-tól. VÉRCUK0RSZ1NTMÉRŐ 10 % engedménnyel. Gyógyászati segédeszköz vényt beváltók ajándékot választhatnak! INGYENES SZAKTANÁCSADÁS és HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS Cím: Dr. Drogéria Bt 5000 Szolnok, Baross u. 49-51. TeL/fax: 56/422-326 Nyitva: hétfőtől - péntekig 9-18 óráig, szombat 9-13 óráig. _______________________________WL Az első utógondozó „Ha hazavisz, adok egy kakast!”- 1969-ben kerültem a Homoki Gyógypedagógiai Intézetbe. Azelőtt Martfűn dolgoztam tizenöt évig. Népművelő voltam. Megpályáztam és elnyertem a homokiak ábrahámhegyi úttörőtáborának vezetői állását, majd a nyár végén gyermekfelügyelő lettem. Elkezdtem dolgozni. Kezdetben azt sem tudtam, mi az, hogy fogyatékosság. Kaptam egy húszfős csoportot. A létszám több mint felét az állami gondozottak alkották. Nagyon megkedveltem a gyerekeket. Próbáltam kialakítani egyéni nevelési módszeremet. Soha nem azt néztem, mit követett el egy-egy gyerek, hanem azt fürkésztem, hogy miért? Nagyon személyes indokokra jöttem rá. Tévénézés közben például az egyik gyerek nekiment a másiknak és jól megverte. Másnap megkérdeztem, miért tette. Azt válaszolta: „Gyuri bácsi! Nem tudom elviselni, hogy nemcsak az édesanyám zavart el és a nevelőszülőknek sem kellek, s ráadásul emiatt mindig cukkolnak a többiek.” Ekkor döbbentem rá arra, hogy milyen fájdalom lakozik ezekben a gyerekekben. Ezután kezdtem foglalkozni azokkal az állami gondozottakkal, akiknek nem volt kapcsolatuk a szüleikkel. Felvettem a kapcsolatot a szülőkkel. Amikor ennek híre ment a gondozottak között, azt mondta az egyik kislegény: „Gyuri bácsi! Ha hazavisz az édesanyámhoz, adok magának egy kakast!”. Lelkivilágában az élt, hogy otthon baromfi van az udvarukban, s a legdrágább, amit adhat, hát egy kakas. Amikor elvittem az édesanyjához, az dühösen rám förmedt: „Miért hozta ide ezt a gyereket? A mostam férjem nem is tud róla.” Az intézetből sok gyerek engedély nélkül hazaszökött. Volt egy motorkerékpárom, s önszorgalomból utánuk mentem. Valahogy mindig sikerült őket visszahoznom. Néhány év múlva azt vettük észre, hogy engedély nélkül már senki sem távozott el. Magyarországon először mi találtuk ki az utógondozást. Az igazgató azzal bízott meg, hogy hetenként egy nap keressem fel az intézetből kikerült fiatalokat, rendszeres kapcsolatot tartsak velük, s lehetőleg hozzam őket össze a szüleikkel. Eljutottunk odáig, hogy az intézetünkből kikerült mindegyik fiatalnak sikerült munkát szerezni, vagy a továbbtanulását elősegíteni. Tudni kell, hogy intézetünkben vannak enyhén, illetve közepesen értelmileg fogyatékos gyerekek. Nehéz volt megállapítani, hogy melyik milyen képességű. Ösz- szejöttem az Országos Rehabilitációs Intézet vezetőjével. Ennek köszönhetően — kivizsgálandó, hogy melyikük alkalmas az önálló életvitelre, s melyikük nem — odahordtuk a gyerekeket. A homoki volt az országban az egyetlen olyan intézet, melynek mindegyik növendékét megvizsgálták. A középsúlyos fogyatékosok számára vannak az országban olyan szociális foglalkoztató intézetek, melyekben azok dolgoznak, akik nem alkalmasak az önálló életvitelre. Az ilyen gondozottainkat sikerült elhelyezni ezekben az intézetekben. 1974-től kineveztek független utógondozónak. Ezáltal bejártam az egész országot. Én ezt a beosztást inkább szülőpótló tisztségnek tartottam. Gyógypedagógiai intézeteknél, különböző egészségügyi intézeteknél, elmeotthonoknál, rendőrségnél, bíróságnál én képviseltem a gyerekeket. Ez nekem átlag napi tíz-tizenkét órámba került. Soha nem éreztem munkáEmlékfotó egy régi kirándulásról (amatőr felvétel) nak. Nekem öröm volt, ha a gyerekek között lehettem. Elkerülésük után is rendszeresen látogattam őket. Mindig valamilyen hátteret biztosítottam nekik. Ha munkásszállón helyeztem el őket, akkor megkértem a gondnoknőt, figyeljen rájuk, próbálja úgy kezelni a pénzüket, hogy villamos- jegyük és az étkezési jegyük mindig biztosítva legyen. A kultúrost meg arra kértem, hogy próbálja bevonni őket valamilyen kulturális munkába. Azt tapasztaltam, ha ilyen a háttér, akkor könnyebb a beilleszkedésük. Ha elmentem az intézetünkből kikerült gyerekekhez, feljegyzést készítettem róluk. Nyolc-kilencszáz gyermek életútját máig ismerem. Sajnos, 1993 óta nyugdíjas’’va^ók. S&Üftomra áz volt^iegfAfesz- tóbb, amikor nyugdíjba mentem. Máig sem tudok belenyugodni abba, hogy bár harminckét éve itt lakom a Homoki Gyógypedagógiai Intézetben, gyerekközeiben és mégis távol tőlük. A feleségem is idejött dolgozni. Elvégezte a Gyógypedagógiai Főiskolát, kiváló tanár lett. , Kapcsolataim révén hetven-nyolcvan, intézeteinkből kikerült fiatalnak tudtam lakást szerezni. Ilyen élmények után azt gondoltam, hogy szépen fognak telni nyugdíjas éveim. Telnek, telnek, de még mindig úgy érzem, a gyerekeken túl engem semmi sem tud lekötni — bár magamra is jobban kellene figyelni. A szívemmel van egy kis probléma. Már háromszor volt infarktusom. Nem tudom azonban elhessegetni azt a gondolatot, hogy mi lesz az intézetekből kikerülő gyerekekkel. Amíg voltak munkásszállók, el lehetett helyezni őket. Most viszont úgy látom, ezeknek a fogyatékos gyerekeknek nem sok lehetőségük van a munkába állásra. Nagyon nehéz lesz a sorsuk. Van olyan érzésem, évek kellenek ahhoz, hogy rendeződjék az életük. , •. Mellesleg szólva, több publikációm is megjélérit. Nem panaszkodhatom, elismerték munkámat, többször kitüntettek. Annak ellenére, hogy nem voltam párttag — ha az lettem volna, nem tagadnám —, megkaptam a Munka Érdemrend Arany Fokozatát is. Ennyiből állt az életem. ELMONDTA: KRIZSÁN GYÖRGY LEJEGYEZTE: SIMON BÉLA A legidősebb figaró A szolnoki Ignácz László a megye (talán az ország) legidősebb, napjainkban is aktív női és férfi fodrászmestere. Nyolcvanhét évesen is fiatalos hévvel végzi munkáját. Elmondása szerint ügyfelei között a gyilkostól a miniszterig sokféle ember megfordult. évesen szabadult. Ifjú kora miatt kezdetben csak „feketén” dolgozhatott. Később felvitte az Isten a dolgát. Önálló üzlete lett, s abban nőket is alkalmazott. A felesége most is cukkolja: „Engem meg el- küldtél dolgozni.” Az idős mester műhelye valóságos múzeum. Nemcsak a kelléIgnácz László és a régi berendezés Tizenkét éves korában ment el inasnak. A mai fiatalok el sem tudják képzelni, hogy milyen megalázó sors volt az. Elég megemlíteni azt, hogy munkája kezdete a mester felesége éjjeliedényének kivitele volt. Tizenöt kei régiek, hanem a berendezés is. Valamikor a szolnoki városháza földszintjén lévő fodrászüzletből került hozzá. így a stílszerű: idős mester régi bútorok között. S körülöttük a mai világ zajló élete. ■ A városmajoriak számvetése A szolnoki Városmajori Nyugdíjasok Baráti Köre, közel kétéves múlttal a háta mögött, 2001-ről programjának megfelelő, sikeres ösz- szegzést adhat közre. Sorstárs tréningünk yz „Öregedés művészete” címmel folyamatosan, minden hónap első keddjén a 2. sz. Gondozási Központ klubjával együtt tartva rendkívül sikeres. Köszönet a segítő önkéntes munkáért Szancsik Istvánná vezető gondozónőnek, Borók Józsefné Kálmándy-díjas gondozási központvezetőnek, dr. Sinkó Káli Róbert főorvosnak, dr. Úri Szabó Károly főorvosnak, dr. Szabó Julianna igazgató főorvosnak, dr. Fügt Sarolta pszichiáternek, Szabó Lajosné gondozónőnek. Minifarsangunk Dorottya napján, egy nagyszerű film megtekintése után, fánkkóstolással zárult. Göcző Bálintné költeménye nagy sikert aratott. A tavasz időszaka a múzeum- látogatásé volt. A művésztelep Chiovini termét, a Damjanich Múzeumot látogattuk meg. Tűzijátékos tortával ünnepeltük egyéves születésnapunkat. Tavaszi programunk egyik legszínesebb eseménye volt a dunakanyari kirándulás, Szentendrén a Marcipánmúzeumot, a Kovács Margit Múzeumot és a skanzent látogattuk meg. Visegrádon a fellegvárban gyönyörködhettünk. Teljesen új területeket fedezhettünk fel a nyári kirándulásaink során. A jászberényi állatkert után a Tama mentén a rendőrmúzeumot kerestük fel. Egy strucc- farmot is megcsodálhattunk. A közösen elfogyasztott ebéd után az egri dómot néztük meg. Befejezésként a Szépasszony-völgyét „fedeztük” fel. A hagyományteremtő „legyen mézes minden nap” programmal a méz szeretetét, az arról szerzett ismeretek bővítését mézkóstolóval és -vásárral, kellemes időtöltéssel valósítottuk meg. Mikulási, karácsonyi és újévi ünnepségünk baráti légkörben, közös ebéddel és ezt követő együttléttel, süteménykóstolóval, verseléssel, énekléssel telt el. Bekapcsolódtunk a megyei. nyugdíjas-egyesület és más nyugdíjasszervezetek programjaiba is. Részt vettünk a nőnap jászberényi ünnepségén, a városi klubnak a Hemóban az árvízkárosultakért rendezett műsorán, Nyíregyházán az idősek regionális találkozóján, a nyugdíjasok kézműves-kiállításának megnyitóján, a szépkorúak Kárpát-medencei szavalóversenyén, a Mezőtúron megrendezett strandpartin, a zagyva- rékasi pikniken, a Martfűn rendezett idősek napján, Sopronban az idősek nemzetközi ünnepén és a megyei nyugdíjas-egyesület által szervezett megyei barangoláson. Tavaly baráti körünk kezdeményezte a Holt-Tisza-parton lévő vízitelepen a szépkorúak sportnapjának megrendezését, melynek a szervezési munkáiban nagy részt vállaltunk. Igyekeztünk bekapcsolódni a város életébe. Az egyesület elnöke rendszeresen részt vesz az oktatási és közművelődési bizottság ülésein. A Civü Kerekasztal tagja vagyunk, rendszeresen bekapcsolódtunk annak munkájába. Tagjai vagyunk az „Életet az éveknek” Országos Egyesületnek. Szoros munkakapcsolatunk van a megyei nyugdíjas-egyesülettel. Sok módszertani segítséget kapunk tőle. Szűkebb lakóterületünkön felvettük a kapcsolatot a Humán Szolgáltató Központtal. Vendégünk volt Csépány Sándor képviselő, akivel szűkebb lakóterületünk helyzetéről váltottunk szót. Segítettük kisnyugdíjas tagjainkat az új rendszerű nyugdíjasse- gély-kérelmek elkészítésében és továbbításában. Nyugdíjasház Szolnokon? Közismert, hogy a megye- székhely sokezres nyugdíjastáborának mennyire szüksége lenne egy olyan épületre, ahol a klubvezetők megtarthatnák megbeszéléseiket, s a tagok számára tartalmas klubéletet lehetne kialakítani. Arról nem is szólva, hogy az egész megye nyugdíjasklubjainak méltó központja is lenne egy ilyen nyugdíjasház. Alapításának gondolata nem új keletű. Régóta szorgalmazza ezt a megyei nyugdíjasok kulturális és érdekvédelmi egyesületének korábbi és mostani vezetősége. Ráadásul nem is merőben új kezdeményezésről van szó. Szolnoknál jóval kisebb településeken — például Orosházán — van már ilyen létesítmény. Ezért jó, hogy legalább az első lépések megtörténtek ebben az ügyben. Február közepén ugyanis Demény István- nénak, a nyugdíjasok megyei kulturális és érdekvédelmi egyesülete elnökének kezdeményezésére sor került az első hivatalos megbeszélésre. A szolnoki városházán Szügyi Csongor, a Humán Közszolgáltatások Főosztályának vezetője, Versitz Éva civü referens, illetve a megyei nyugdíjas-egyesület képviseletében Demény Istvánné, Sós Károlyné, Varga Sándomé és néhány klubvezető vett részt ezen az eszmecserén. Szügyi Csongor az önkormányzat támogatási szándékáról biztosította a jelenlévőket, s a helyzetelemzés megkönnyítésére egységes felmérő lapok szétküldését javasolta a nyugdíjasklubokhoz. Ez meg is történt. Részletes felmérés nélkül is nyilvánvaló azonban az a helyzet, amit Demény Istvánné így fogalmazott meg a Szalay Ferenc polgármesterhez írott levelében: „Klubjaink a város több intézményében, pártirodájában, művelődési házaiban, vállalati előadótermekben tartják foglalkozásaikat, sokszor a kényszerűség miatt az igényeknél ritkábban, illetve vegetálásra szorítva.” A nyugdíjasház létesítéséhez elvileg pályázatot lehetne nyerni, de a pályázat benyújtása sem lehetséges az önkormányzat segítsége nélkül. így tehát most még a jövő kérdése, hogy az önkormányzat segítőkészsége hogyan nyilvánul meg. ______________■ Ki állítások felügyelői Szolnokon, a Városi Művelődési és Zenei Központban február közepétől március végéig több kiállításon - a salgótarjáni fotóklub bemutatkozásán Czibula Pál, Szalay S. Zoltán, Tóth Rozália, Simon János festők tárlatán és a Kossuth-éremkiállításon — vehetnek részt az érdeklődők. A VMZK, a Szolnok Városi Klubok és Nyugdíjasok Érdek- védelmi és Kulturális Egyesületének megállapodása szerint a nyugdíjasok látják el a kiállítások felügyeletét. Az említett időtartam alatt a Te meg Én, a Déryné, a Pedagógus és a Humán lüub tagjai vigyáznak a kiállított értékekre. ■
