Új Néplap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-18 / 64. szám
Jacques Rogge Budapesten Kiélezett verseny várható az olimpiai rendezésért Sportdiplomácia Tizenkét év alatt negyedszer, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökeként először tett látogatást Magyar- országon Jacques Rogge. A sportvilág első számú vezetőjét a Semmelweis Egyetem díszdoktorává avatták, s ez az elismerés premiert jelentett számára, amióta a NOB irányítója. A ceremóniát megelőzően a kora délelőtti órákban Rogge látogatást tett Orbán Viktor miniszterelnöknél a Parlamentben, ahol Budapest 2012-es olimpia rendezési szándékával kapcsolatban kijelentette, hogy kiélezett, nagy verseny várható a pályázók között. Miután a kormányfő átadta neki azt a dokumentumot, amely a tervezett házigazdasággal szimpatizálók összesen 652 152 aláírását tartalmazza, a sportdiplomata megjegyezte: örül a széles körű támogatásnak, mert e nélkül nem lehet sikeresen pályázni egy olimpia lebonyolítására. Ugyanerről azon a díszebéden, amelyet a MOB adott a tiszteletére, azt mondta, hogy hosszú, nehéz küzdelem vár a kandidáló Magyarországra, de tapasztalatai alapján jó eséllyel indul a játékok vendéglátásáért folyó versenyben. Rogge rövid látogatása alatt koszorúzott a Duna-parti Olimpiai Szoborparkban, s látogatást tett a TF-en, ahol leleplezték a díszdoktorrá avatását megörökítő márványtáblát. Találkozott Kovács László MSZP-elnök- kel is, aki azt mondta neki, hogy pártja elkötelezett az olimpia eszméje és Magyarország olimpiai házigazdasága iránt. Elutazása előtti nemzetközi sajtótájékoztatóján elégedetten nyilatkozott villámlátogatása során szerzett budapesti tapasztalatairól, s felidézve a kormányfővel, a budapesti főpolgármesterrel és a legnagyobb ellenzéki párt elnökével folytatott eszmecseréjét, érezte az erős és közös vágyat a budapesti olimpiarendezést illetően. Összefoglalva szombati villámlátogatását, azt mondta: eredményes és kellemes napot hagyott maga mögött. — Sok nagyszerű, az olimpiai mozgalom, a sport és az egészséges életmód iránt elkötelezett emberrel ismerkedtem meg - hangsúlyozta szombat délutáni elutazása előtt. A pályázók egyike lehetünk A vendéglátó Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Schmitt Pál említette, hogy Rogge-nak az a véleménye, hogy a magyar főváros a jó eséllyel pályázók egyike lehet. Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy nehéz küzdelem várható, több európai ország nagyvárosa is pályázni készül. Többek között említette: - Jelentős egyetértés volt a vendég és vendéglátója között abban, hogy a magyar kormány kész részt vállalni a doppingellenes küzdelemből. A magyar sportvezető fontosnak tartja, hogy a NOB-elnök az olimpia rendezését támogató, több mint 600 ezer aláírást tartalmazó dokumentumot örömmel vette át, mint a széles körű egyetértés egyik bizonyítékát, ami — megfogalmazása szerint — alapvető feltétele az olimpiai pályázat esetleges sikerének. Jobban koncentráltak a hazaiak Albacomp-UPC-Mol Szolnok 71-66 (18-19, 16-17, 20-13, 17-17) Ognjen Vukicsevicstől (jobbra) többet várnak Szolnokon, mint amit Székesfehérváron és a legutóbbi idegenbeli meccseken mutatott fotó. bj Férfi kosárlabda, EnterNet-Internet Liga, középrájátszás, 3. forduló Székesfehérvár 2000 n., v.: Váradi, Bodnár. Albacomp: Csirke 5, BOROS 18/6, WILLIAMS 17/3, Báder 9, Góbi 14. Csere: Bencze Z. 5, Shannon, Trunics 3/3. Edző: Sterbenz László. Mól Szolnok: MAUKOVICS 16/6, PAVLO- VICS 17/6, Vukicsevics 8/3, Orosz 8, Lapov 15. Csere: Mérész Cs. 2, Trepák, Cziczás. Edző: Goran Miljkovics. Az eredmény alakulása. 4. p.: 3-6,8. p.: 12- 15,13. p.: 27-19,17. p.: 29-32,23. p.: 34-38,28. p.: 48-45, 31. p.: 56-49, 35. p.: 66-57, 38 p.: 70- 61. Kipontozódott: Maljkoyics (40. p.) Jól kezdett a szolnoki legénység az örök ellenfél Albacomp székesfehérvári otthonában. Maljkovics jól mozgatta csapatát, és emellett a pontszerzésből is kivette a részét az irányító. A folytatásban is szinte fej fej mellett haladtak a felek, de jobbára a szolnokiak vezettek a szünetig. Sőt, a fordulást követően mintegy hat percig tartották előnyüket, ám ekkor egy 8-0-s rohammal elhúzott a hazai legénység. A folytatásban az amerikai Williams villanásaival tovább növelte előnyét az Albacomp. Az utolsó percekben a Szolnok mindent elkövetett a felzárkózásért, Maljkovics, Pavlovics és Lapov is beszórt egy-egy duplát, de ezekkel már csak megközelíteni tudták a házigazdákat. A dudaszónál sajnos a székesfehérváriak örülhettek ötpontos győzelmüknek. Összességében nem játszott a szolnoki legénység rosszabbul, mint vetélytársa, ugyanis ha statisztikákat nézzük, a hazaiak 43, míg a mieink 42 %-kal dobtak a mezőnyből. Az Albacomp hat, a Mól pedig hét büntetőt hibázott. A kritikus pillaA felsőház állása 1. Atomerőmű 17 15 2 1478-1283 2. Körmend 17 13 4 1484-1294 3. Mól Szolnok 17 11 6 1349-1257 4. Kaposvár 17 11 6 1477-1269 5. Albacomp 17 9 8 1424-1377 6. Falco KC 17 4 13 1410-1564 7. Debrecen 17 3 15 1305-1517 8. Dombóvár 17 2 15 1282-1529 natokban azonban a fehérváriak jobban koncentráltak, és ennek köszönhetik győzelmüket. Tovább tart tehát a szolnokiak négyesztendős nyeretlensége az Albacomp otthonában. A folytatás sem ígérkezik könnyűnek, hiszen szerdán Szombathelyre, majd szombaton Körmendre látogatnak a piros-feketék. Sterbenz László: — Boros Zoltán vezérletével megtaláltuk a szigorú szolnoki védekezés ellenszerét. A folytatásban megpróbálunk felzárkózni az előttünk álló csapatokhoz. Goran Miljkovics: - Győzni szerettünk volna, de az Albacomp most jobb, és talán szerencsésebb is volt. További eredmények: Dombóvár—Körmend 93- 109, Debrecen—Atomerőmű SE 81-97, Falco KC— Kaposvár 83-86. ______________________________________ivÉcsá) Schumiék a dobogón Forma—1 A német Ralf Schumacher nyerte a Forma—1-es Malajziai Nagydíjat a kolumbiai Juan Pablo Montoya és Michael Schumacher előtt. Rajt: a második helyről kezdő Juan Pablo Montoya az első kanyarban kisodródott, mert autója „találkozott” az élről induló Michael Schumacher Ferrarijá- val. A négyszeres világbajnok német pilóta a leszakadt első vezetőszárny miatt a boxba hajtott. 10. kör: a rajt utáni csatában elkövetett vétségért Montoya büntetést kapott, a boxba kellett hajtania, majd a kilencedik helyre tért vissza. 25. kör: Ráikkö- nen motorhiba miatt a második helyről kiállt, vagyis a McLaren- Mercedes mindkét pilótája elbúcsúzott a szepangi futamtól. 30. kör: Montoya Heidfeld megelőzésével felzárkózott a negyedik pozícióba. 40. kör: Barrichello motorhiba miatt a második helyről kényszerült a verseny feladására. 44. kör: a rendkívül agresz- szíven támadó Montoya a belső íven megelőzte Buttont, s feljött a második helyre. 56. kör: M. Schumacher nem sokkal a cél előtt megelőzte Buttont, s a harmadik helyre került. A Malajziai Nagydíj végeredménye: 1. R. Schumacher (német, BMW-Williams), 2. Montoya (kolumbiai, BMW- Williams), 3. M. Schumacher (német, Ferrari), 4. Button (angol, Renault), 5. Heidfeld (német, Sauber-Petronas), 6. Mássá (brazil, Sauber-Petronas). A világbajnokság harmadik futamát (Brazil Nagydíj) Inter- lagosban rendezik március 31- én. Bombagólok a pólócsatában Szolnoki VSC-Tatabányai VSE 11-6 (4-1, 1-2, 3-1, 3-2) Férfi vízilabda, B-CSOPORT, 1. FORDULÓ Damjanich uszoda 200 n„ v.: Mar- jay, Székely B. Szolnok: Ignácz - Körmendi, MOHI, LUKACS 2, BOROS 5, Hidasi 2, Krasznai B. 1. Csere: Balog, Süveges, Hangay, Dankó, Fazekas 1. Edző: Urbán Lajos. Tatabánya: Weliandics - Gebauer, Kedrő 1, Helenbay 1, Zdenó, Hodek, CSÁNYI 4. Csere: Fehérvári, Schwarcz, Monostori. Edző: Persely József. Gól - emberelőnyből: 7/4, ill. 10/4. Kiállítva: Körmendi (24. p. — cserével végleg). Hidasi Szabolcs nyitotta meg a gólok sorát, ennek alig egy percig örülhettek a hazaiak, mert Csányi lövése is beakadt. Ám a folytatás egyértelmű hazai fölényt hozott, Boros Zoltán előbb a bal-, majd a jobb felső sarkot pókhálózta ki, sőt a negyed zárásaként Hidasi laza csuklóval suhintott a kapuba. A következő negyedben a mieink sorra elkapkodták a helyzeteinket, csak Boros előnyből lőtt góljának örülhetett a hazai tábor. Szerencsére a vendégek nem tudtak felzárkózni, Boros Zoltán öt remekbe szabott góllal terhelte meg a Tatabánya hálóját archív fotó mert jól működött a Mohi-Lukács alkotta bekkpáros. A fordulást követően Lukács Dénes bemutatta, hogy a védekezés mellett a támadás befejezéshez is ért, szép gólt lőtt kapásból. Ezután felváltva potyogtak a gólok, a Szolnok biztosan tartotta előnyét, a meccs utolsó másodpercei érdekes jelenetet hoztak, Boros bombázott a kapufára, onnan Mohi Zoltán fejére majd a hálóba vágódott a játékszer, ám a szabályok értelmében a találat a lövő játékost, tehát Borost illette meg. Urbán Lajos: - Kemény, férfias csatában győztünk. Persely József: - Egyszerű megoldást talált a szolnoki csapat: megvert bennünket. Magyar Kupa döntő: Vasas— Ferencváros 9-8 (3-1, 3-3, 1-1, 0- 2, 2-0, 0-1). Óriási izgalmak közepette, a hosszabbításban kiharcolt győzelemmel a Vasas hódította el a vízilabda Magyar Kupát az FTC ellenében. Ezzel - megvédve címét — 12. kupasikerét aratta. A kupagyőztes jó előjelekkel készül a jövő hét végén, illetve az április 13-án sorra kerülő Mladost Zagreb elleni KEK-finá- léra. _____________________________________|VÍC»É| Eg yetlen győzelemre a céltól V-fon Jászberény-Vasas Óbuda Budai Tégla 3:0 (8, 8, 23) NŐI RÖPLABDA EXTRALIGA, NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS Jászberény, 300 n., v.: Csikós, Szabó F. Jászberény: BÚTA, BAZAN, Fésűs, VASIC, VARGÁNÉ, Adorján. Csere: Fényes (liberó). Edző: Derne Gábor. Vasas: Kriegel O., Jáka, Dégi, TORMÁSI, Pinczés, Szabó. Csere: Kovács (liberó), Kriegel É., Kincses, Váczi. Edző: Ratimorszky Károly. Az eredmény alakulása -1. játszma: 3-3, 6-5, 12-6, 20-7. II. játszma: 4-3, 13-5, 22-7. III. játszma: 4-2, 8-10, 15-17, 21-18. Óriási feszültséggel készült a páros mérkőzésre a hazai együttes, hiszen lányai érezték, hiába nyújtottak az elvárásoknak megfelelő teljesítményt az alapszakaszban, hiába verték eddig valamennyi, náluk gyengébbnek tartott vetélytársukat meggyőző fölénnyel, ha a Vasas ellen elbukjék a negyeddöntőt, semmibe vész eredményük. Ezzel szemben az angyalföldiek felszabadultan készülhettek a találkozókra, hiszen a papírforma alapján esélytelenül érkeztek Jászberénybe. A tél folyamán ugyan összeállni látszott a fővárosi gárda, ám ennek két szetten keresztül semmi jelét nem mutatta. Bár az első technikai időig fej fej mellett haladtak a csapatok, ezt követően meglódult a házigazda, előbb Vargáné, majd Adorján nyithatott zsinórban. Ajátékvalameny- nyi elemében messze felülmúlta vendégét a házigazda, s ezzel alig negyedóra alatt el is dőlt a nyitó felvonás. A folytatásban is Vargáné Rácz Márta legszebb napjait idézően szott a negyeddöntő első mérkőzésén hasonló koreográfiát követtek a herényiek, akik közül többen is legszebb napjaikat idézően játszottak. Bazan labdáinak ezúttal szeme volt, remekül szolgálta ki a szélső ütőket, akik egyszerűen nem tudtak hibázni. A harmadik felvonásra átszervezte csapatát Ratimorszky Károly, Kriegel Éva lett a feladó, Jáka Zsuzsa pedig kihúzódott a szélre. A tekintélyes előny birtokában már kevésbé koncentráltak a hazaiak, így szorosra sikeredett a befejezés. Egy-egy pontnál nagyobb előnyre egyik csapat sem tudott ekkor szert tenni, ám a hajrára azért ismét megnyugtató lett a különbség, s a kék-fehérek megérdemelt győzelméhez kétség sem férhetett. A két győzelemig tartó sorozat visszavágójára kedden 17 órakor kerül sor a Folyondár utcai sportcsarnokban. Amennyiben a fővárosban is diadalmaskodik a V-fon, fönnállása során először kiharcolja a bajnoki elődöntőben való szereplés jogát. Ha viszont véletlenül a Vasas sikerét hozná a találkozó, március 22-én, pénteken 18.30- kor újra a Bercsényi Sport- csarnokban randevúznak a csapatok. Deme Gábor: — Az első, de nagyon fontos felvonáson túl vagyunk. Ezen a meccsen igazán profi teljesítményt nyújtottak a lányok. Ratimorszky Károly: — Megérdemelten nyert a Jászberény, nyitásfogadásunk katasztrofális volt. További eredmények: Nyír- egyháza-Miskolc 3:0 (16, 23, 11), BSE-FCSM—Szegedi DRC 3:0 (9, 18, 9), Gödöllő—Kecskemét 3:1 (21, 18, -21,22). ______________________________________(PELEI) A