Új Néplap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-18 / 64. szám
-f I 2002. Március 18., hétfő T Ü KÖR 7. OLDAL Malaca van a tanár úrnak! Bizony az, hiszen a köznyelv szerint ez valami olyasmit jelent, hogy nagy a szerencséje Kovács István pedagógusnak. Tényleg az, hiszen a szerencsét az is jelenti, hogy az ólajtóban félénken mutatkozik egy röfögő fajtiszta mangalica. Márpedig ennek elenyésző a szervezetre káros koleszterinje, ezt is megállapította az ottani egyik patikusnő. ___ __Kunhegyes Amen nyire félénk ez a kétszázhetven kiló körüli jószág, annyira jó étvágyú. Már a fotóstól is megrezzent, és az atya Istennek nem merészkedett ki kosztosait kell etetnie. Különösen azért, mert a pedagógusfizetés annyi, de annyi, hogy nem árt mellette másféle lehetőség után nézni. Vagy ötven hektáron gazdálkodik, és a föld hasznából jószágokat is tart. Maguknak, meg még két családnak, mivel a fiuk már nős, a lányuk férjhez ment, és ugye az unokák is esznek. Korábban Kovács úr jó nevű építésznek, tervezőnek számított Hegyesen meg a környéken, és huszonhat éven át tervezgette a lakóépületeket. Lehet vagy hatszáz- hétszáz ház, amelyik ma is magán viseli az ő ízlését. Igen ám, de ahogy megcsappant az építési kedv, más foglalatosság után kellett néznie. így lett műszaki tanár és mellette gazdálkodó. Már Okelmének az ólajtóban csak az eleje látszik. Az elöl álló gazdáján kívül fél mindentől, pedig ottjártunk óta valószínűleg meg kellett barátkoznia az elmúlással. fotó: bakos judit jobban, amíg a közelben voltunk, pedig a bedobott csöves kukorica csábította. Naponta kétszer kosztolhatott: a gazdától elfogadta a reggeli és esti, vedernyi moslékot. Napközben csöves kukoricát kapott, amelyet csutkástól, mindenestől szétrágott, majd lenyelt. A tanár úr földdel bajlódik, s nem esik le az arany karikagyűrű az ujjáról, ha a baromfiudvar kiválasztotta magának azt a két újabb mangalica süldőt, amelyet hamarosan megvásárol, majd hizlalni kezd. A képen látható behemót helyett, hiszen ennek lassan üt az óra. Egy pisztolylövés teríti le, majd vérét veszik. Nem véletlenül, hiszen az a mangalica, amelyik eléri a kétszázhetven kilót, megérett a mélyhűtőre. D. SZABÓ MIKLÓS Ipari parkot szeretnének Kisújszállás A kisújiak felkérték a megyei gazdaságfejlesztő kht.-t, adjon javaslatot a kisújszállási ipari park megvalósítási programjának ütemezésére és a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére. A kht. a programot két részre osztotta. Első fázisban a potenciális területek műszaki, környezetvédelmi felmérését, a megvalósíthatósági tanulmány elkészítését és az ehhez kapcsolódó pályázat elkészítését javasolták. Második lépcsőben pedig az ipari park infrastruktúrájának kiépítését, a pályázat elnyeréséhez megvalósíthatósági tanulmány készítését javasolták. A testület 2 millió forintot biztosít a munkákra, a többi pénzt pályá- zaton kívánják előteremteni. ■ Képviselői keretek T ÖRÖKSZENTMIKLÓS A legutóbbi képviselő-testületi ülésen módosult a helyi városatyák képviselői kerete. A polgár- mester másfél millió, az alpolgármesterek és egyéb képviselők 100-100 ezer forintot hasznosíthatnak az idén. Az egyéni választókerületek képviselőinek 450 ezer forintot határoztak meg keretükre, kivéve a 8. számú választókerületet, ahol 550 ezer forint ez az összeg. Módosult a fel- használás célja is, a képviselői keret minimum 80 százalékát ugyanis önkormányzati feladatellátást szolgáló beruházásokra kell fordítani. MEGJELENT EUROTOURX NYÁRI KATALÓGUS 2002. KÖRÚT KATALÓGUS ELÖEOGLALÁSI KEDVEZMÉNY: Március 30-ig előleg fizetésekor 4 % TÖRZSUTASOKNAK TOVÁBBI 3 % KÍNÁLATUNKBÓL AUTÓBUSZOS UTAK: Horvátország 06.07./06.14.24.900 Ft-tól Szolnokról induló autóbuszos utak: Észak-Görögország 05.24./06. 04.19.900 Ft-tól Costa Brava 05.31/06.07.34.900 Ft-tól REPÜLŐS UTAK: Korfu 05.14.2 hét 44.900 Ft-tól Kréta 05.20.2 hét 54.900 Ft-tól Török Riviéra 06.06./06.13.69.900 Ft-tól Részletes felvilágosítás Irodánkban: 5000 Szolnok, Sütő út 7., Tel.: 56/514-742 www.eurotours.hu. teletext 401*402. oldal n Meyfáetietá'ijúMKot... HIGH CARE A gyors és tartós fogyás titka A tudósok és a táplálkozáskutatók tisztában vannak azzal, hogy hízáskor az elraktározódott zsír rengeteg méreganyagot, toxint és hormont is tárol. A High-Care Cosmetics tudósai most újabb felfedezést tettek, és kiderült, hogy az űrkutatási tapasztalatokat felhasználva kifejlesztett VacuStyler forradalmi változást jelent a gyors és tartós fogyás elérésében. A pukkadásig telt zsírsejtecs- kékből a méreganyagok fogyáskor bekerülnek a szervezet körforgásába, amelyek nemcsak mérgezik a testet, hanem rossz közérzetet okoznak, és kiürítésükhöz több napra van szükség. Ám a VacuStyler megkönnyíti ezeknek a salakanyagoknak a gyors eltávozását, és mivel a rákkeltő anyagok is zsíroldékonyak, a dohányzás méreganyagai is gyorsan távoznak. Ha valaki befekszik a VacuStylerbe, ahol az egész alsó testfélen hat a vákuum és az atmoszférikus normál légnyomás ritmikus fázisa, ezek a méreganyagok gyorsan felszabadulnak, és két óra alatt eltávoznak a szervezetből. Ezzel meggyorsítják a fogyás menetét, és ha emellett megfelelő mennyiségű - legalább naponta 1-3 liternyi - cukormentes folyadékot is elkortyolunk, akkor szinte átmoshatjuk az egész szervezetet, belülről hidratálhatjuk a bőrt. A VacuStyler kiváló tulajdonsága még, hogy fokozza a szövetek anyagcseréjét. Ugyanis a ritmusos vákuumkezelésre az alsó testfél kismértékben kitágul, még a kényes testtájakon is erőteljesebb lesz a véráramlás, és javul az oxigénellátás. Az említett méreganyagok miatt a túlsavasodott szövetek újra normál ph-értékűek lesznek, emelkedik a zsírpárnák hőmérséklete, aktívabbá válik a zsírsejtek belsejében elraktározott zsírok lebontásáért felelős lipáz enzim, és megindul a normál fogyókúrával megmozdíthatatlan zsírpárnák méretének csökkenése. A VacuStyler az új évezred legmodernebb szépséget és egészséget egyaránt szolgáló találmánya, amelyhez az űrkutatás és a kozmetika high-technológiá- ját használták fel. Ha karcsúan és magabiztosan akarja kezdeni a tavaszt, ne hagyja ki a High-Care Center egyedülálló módszerét - amivel könnyebben megy! High-Care Center, 5000 Szolnok, SAgvárl kit. 24-26,’:^ SS A COOP SZOLNOK RT. TISZAVIDÉK ÁRUHÁZ SZUPERMARKETJÉNEK ASi SZUPER AJÁNLATA HÚSVÉTI ÜNNEPEKRE március 18-30-ig ÁRUBEMUTATÓKKAL, KÓSTOLÓKKAL, MEGLEPETÉS AKCIÓKKAL, AJÁNDÉKOKKAL várjuk kedves vásárlóinkat... SZUPERMARKET AKCIÓS AJÁNLATÁBÓL: FRISS ÁRUK EGYÉB ÁRUK Wiener extra kávé 250 g 289 Ft Kifli, zsemle 9 Ft Tojás 19 Ft Zöldhagyma 69 Ft/kg Fehérkenyér 1 kg 89 Ft Fejes saláta 89 Ft Narancs 179 Ft/kg Fehérkenyér 0.75 kg 69 Ft Senna margarin 250 g 69 Ft Trappista sajt 999 Ft/kg Sajtosrúd 39 Ft Lazac par. mártásban 149 Ft Kakaóscsiga 39 Ft Milli tejföl 20 % 450 g 165 Ft IPARCIKK Pizzás kifli 49 Ft Milli kefir 175 g 55 Ft reklámáras termékek Barnazsemle 15 Ft Oké RM. kukták 9.990 Ft Sertéscomb 819 Ft ivójoghurt több ízben 55 Ft Evőeszközök 1.899 Ft Sertéskaraj 899 Ft Party nat. vajkrém 199 Ft Termoszok 20 % eng. Sertéstarja 789 Ft Szeletelt sajt 150 g 149 Ft Vasalóállványok 30-40 % eng. Füstölt, köt. sonka 1.199 Ft Pöttyös túrórudi 39 Ft Egyes játékok 20 % eng. Szobi alma 1.51 119 Ft Finom kozmetikai termékek & Szobi narancs 1.51 119 Ft 10-20-30 % eng. Meglepetés ajándék! 2.000 Ft felett ajándékot adunk! MŰSZAKI OSZTÁLYON MOULINEX PORSZÍVÓKAT 40% árengedménnyel, SONY féltartós ceruzaelemet FÉLÁRON, 69 Ft/db kínálunk, amíg a készlet tart! AKCIOS-NAPOK kedd - nyugdíjas bevásárlás 5 % engedmény; csütörtök -10 E Ft vásárlása után 10 %, 5 E Ft vásárlása után 5 % engedmény; szövetkezeti tagoknak 3 % kedvezmény VÁSÁROLJON NÁLUNK ÉS PARKOLJON DÍJTALANUL! HA ÖN A TISZAVIDÉK ÁRUHÁZ BÁRMELY OSZTÁLYÁN 1.000 Ft FELETT VÁSÁROL ÉS A 47-es PARKOLÓÓRÁNÁL PARKOL, PARKOLÁSI DÍJÁT 1 ÓRÁS IDŐTARTAMRA, PARKOLÓNYUGTA ELLENÉBEN MEGTÉRÍTJÜK. k