Új Néplap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-02 / 52. szám
4. OLDAL ______ ___ VÉLEMÉNY_______ A pénz nem boldogít?! _________________NIEPZIEL3KY KATALIN_________________ A munkához való viszonyuk alapján az emberek általában kétfélék: azért dolgoznak, hogy (jól) éljenek, vagy annak élnek, hogy dolgozhassanak. Ezt a megállapítást akár egyénekre, akár csoportokra lehet még tovább árnyalni, fokozni. Ismeretes például manapság a munkamániás típus, aki állandóan robotol, képtelen lazítani, kikapcsolni, hajszolja A jó kedvvel végzett munka gőzben ^TEsa más minőség agya éppen fordítva jár: ravaszul kitalálja, hogyan lehet a legkevesebb fáradozással a legtöbb eredményt felmutatni. Magyarul: a semmit jól eladni, kis ráfordítással nagy pénzt keresni. Nem gondolják (mert én igen), hogy az utóbbi „emberfajta” ténykedésének mintha kedvezne ez a mai világ, a becsületes munka helyett a gyors meggazdagodást sugalmazó reklámok, nyereményjátékok sokasága? Aki magába száll, erre azt kérdezi: Vajon miért nem a szakértelem és a tisztességes munka által elért eredmény a vonzó? S amikor a munkához való viszonyunkat vizsgáljuk, ha egyáltalán figyelünk rá, miért csak a pénz számít? Az miért nem érdekel senkit, hogy örömét leli-e a dolgozó abban, amit reggeltől estig, egy egész életen át csinál? Ahol a piac uralkodik, a pénz diktál, ott csak a teljesítményt, a vagyont könyvelik el sikernek; és alig tűnik fel, hogy az ember robottá válik, a gazdag meg szegénnyé, hiszen a pénz egyedül nem boldogít (hat). Hamar lenézik, megszállottnak tekintik azokat, akik azt teszik, amihez értenek és amit teljes odaadással látnak el naponta, mert (tessék elképzelni, azért még akad ilyen is) szeretik a munkájukat! Annyira, hogy talán észre sem veszik, hogy dolgoznak. A jó kedvvel végzett munka pedig más minőség, mint a kényszerűségből, rossz kedvvel teljesített feladat. Ha körülnézünk magunk körül, alighanem megdöbbenünk, milyen kevesen mondhatják magukat olyan szerencsésnek, boldognak, hogy azt csinálják, amit szeretnek... München után Utazás 2002 Idegenforgalom A tavasz hagyományosan a kiállítások, vásárok szezonja a turisztikában. így az elmúlt héten rendezték meg a müncheni CBR idegenforgalmi kiállítást, amelyen a Tiszainform Idegenforgalmi Szolgálat is képviselte megyénket és a régiót az Északalföldi Regionális Marketing Igazgatóság standján. A müncheni hagyományosan az egyik legnagyobb ilyen jellegű rendezvény, idén például 77 ezer négyzetméternyi területen több mint ezer kiállító jelent meg turisztikai termékeit kínálva, köztük 28-an Magyarországról. Mint Hering Krisztinától, a Tiszainform Idegenforgalmi Szolgálat vezetőjétől megtudtuk, nagy érdeklődés mutatkozott megyénk legismertebb turisztikai értékei iránt, sokan már visszatérő vendégként keresték a legújabb szolgáltatásokat, amelyek a nemrégiben elkészült kiadványokban — szálláshely katalógus, Jászkun Világ programfüzet, ökoturisztikai térkép - szerepelnek. A külföldi rendezvény után most a legnagyobb hazai idegen- forgalmi kiállításra készül a Tiszainform. Az Utazás 2002 vásárt március 8-10 között rendezik meg Budapesten, a BNV területén, amelyen a non-profit szolgálat saját kiadványokkal, illetve a megyében működő idegenforgalmi szolgáltatóktól összegyűjtött ajánla- tokkal jelenik meg. _______szs ME GYEI T Ü KÖR 2002. Március 2., szombat j A magány szorítása ellen Nincsen harmadik lehetőség az ember életében. Vagy fiatalon, esetleg középko- rúan meghal, vagy jönnek a deres évszakok. Magyarul: megöregszik. Igen ám, de a múló évek sokszor kézen fogva viszik magukkal a magányosságot. Azt, hogy valaki elveszíti a párját, akivel jóban-rosszban rótta az élet útjait. Azt, hogy fogynak mellőle a családtagok, vagy valami miatt soha nem alapított családot. Egyre több az egyedül élő lélek Jászkarajenőn is. Általában a nők élik túl a férfiakat. Riport A magány ellen ki így, ki úgy védekezik, mi most három emberi sorsot villantunk fel a karai idősek klubjából. Szűcs Istvánné Gizellának érdekes a születésnapja.- Sajátos, nem is hallottam hasonlóról, mert május 7-én születtem, és Gizella lévén másnap meg a névnapom következik. így két egymást követő napon letudom a köszöntéseket, jókívánságokat, aztán várhatok egy évig.- A családja?- Tizenhárom éve özvegyültem meg. Igaz, született két lányom, azután unokák, dédunokák is sorjáznak a sorban. Szeretnek, de még annyira nem érzem magam idősnek, hogy bármelyikhez húzódjak, hiszen nekik is megvan a maguk élete, életritmusa. így ide járok a klubba, reggel 8-tól délután 3-ig, mivel jó a társaság.- Hallottam, rengeteg helyen dolgozott.- Kijutott a munkából, nem panasz- kodhatom. Voltam kocsis, kanász, gulyás, béres. Szorgoskodtam gépnél mint kévevágó, törekes. Ha más nem akadt, 60-80 fillérért napszámba jártam. Később a moziban lettem üzemvezető, '51-től '77-ig. Minden filmet megnéztem, akadt, amelyiket kétszer is. — Farsangra állítólag beöltözött.- Be bizony, kedves! A bálon sarkonfor- gó kis menyecske voltam, a legényem, kísérőm „igazi férfi”: Tóth Istvánné. Mellesleg tíz éve járok ide, és lehetnénk többen is, mert hely még marad másnak is. Gyapjas Mihályné Eszter néni már a nyolcvanharmadik esztendőig jutott. Kilenc testvére közül még több él, mint aki meghalt. — Mi a hosszú élet titka Eszter néni szerint?- Dolgozni kell mindig, kisebb-nagyobb célokat tótűzni. Az elfoglalt embert még a nyavalya is kerüli, vagy ha a gallérja alá bújt, nem kell lépten-nyomon foglalkozni vele. — Milyen az élete?- Addig jó volt, amíg az uram élt, nagyon jó. Vannak gyerekeim, unokák, dédunokák, hétvégeken Eszti lányom főz rám. Én meg magam élek, egy kutya az udvaron. Macska meg mikor mennyi, attól függ, mennyit fial.- Nem megy valamelyik gyerekéhez?- Még nem. Mert a kertet is bekapálom, igaz, sokszor segít a fiam meg a vejem is, ha látják, mit csinálok. Ide meg azért járok, mert a többiek is hozzám hasonlóak. Beszélgetünk, tévét nézünk, otthon meg csak a falakat leshetem.- Valami olyasmit hallottunk, Eszti néni nagy kártyás. Jót kacag az állításon, majd így magyarázza:- Tanyán nőttem fel, ott a tízes, húszas, harmincas években egyedüli szórakozásnak számított a vasárnapi vagy alkalmi kártyázás. Itt legtöbbször a durákot játsszuk . . . Kalmár Jenő úgy mutatkozik be, hogy „én kérem legény vagyok”, pedig már eljutott a hetvenkettőig.- Sose szántam rá a fejem a nősülésre, és öt éve temettettem az édesanyámat. Azóta még jobban magányos vagyok, hiszen ahogyan az évek telnek, a jószág is kikopik az ember keze alól. Pedig volt tehenem, szamaram, lovam, hízó, aprólék.- Egyedüli, testvér?- Volt egy öcsém is, de ő nagyon fiatalon meghalt és maradt utána egy kisfia. Ma már felnőtt férfi, sokszor felkeres.- Honnan került nyugdíjba?- A téeszből, lehúztam vagy húsz évet. Asztmával leszázalékoltak. A nyugdíj csak havi 19 ezer 500, bizony ennyi pénzből megélni művészet. De muszáj. Hétvégeken egy unokatestvérem, egy asz- szony főz, takarít, kimos. Hétközben meg itt eltelik az idő.- Tudok róla: lottózik is.- Hajaj, eggyel. Most nyertem, lett egy kettesem, 527-et fizetnek, ez elég egyhavi játékra.- Ha újra kezdené?- Akkor meggondolnám a nősülést, mert amíg anyám élt, jobb volt. Igaz, akit lehetett, ő is elhessegetett mellőlem, mondván: félt. Most meg már elrohantak az évek, mindez csak ábránd.- Jenő bácsi, maga állítólag vidám, vicces, talpon járó ember. Most hetvenkettő, vajon meglesz-e a száz év?- Meg kérem. Csak azt nem tudom, hol köszönt rám. Fent a földön, vagy kissé lejjebb, vízszintesen a temetőben... - néz rám huncut kíváncsisággal. D. SZABÓ MIKLÓS A háromdiplomás otthonlakó Ujszász A Kastély Otthonban mostanság kétszázötvenen laknak. Különböző felkészültségű, műveltségű, iskolai végzettségű férfiak, nők. Akadnak, akik a nyolc általánosig jutottak, mások érettségiztek, sőt olykor diplomások is élnek a sokat látott, mutatós épület falai között. Egy azonban vitathatatlan, az otthon legmagasabb iskolai végzettségű, tudományos fokozatú lakója dr. H. László, aki a hetvenegye- diket tapossa. Laci bácsi jámbor, jóindulatú lélek, mellesleg egyetemi tanár, aki három évig előadó volt Bayreuth-ban, az ottani egyetemen. Természetesen németül vezette az órát, és matematikát oktatott. Fiatalkorában először a fizikából jeleskedett, majd később jött a matematika. Tudományos kutató lett, miután három diplomát szerzett: egyet a műegyetemen, egyet matematikából és egyet természettudományból. Beszéli az angolt, a németet és a franciát. Ha egyetemisták, külföldi delegációk érkeznek az otthonba, Laci bácsi miatt nincs gond a tolmácsolással. Egyébként öt és fél éve él ebben az újszászi otthonban. Lefoglalja magát, hiszen az ottani könyvtárat vezeti. A feleségét 1989-ben veszítette el, egy lánya, két unokája van. Laci bácsi ugyan jelenleg gyámság alatt áll, de nem titkolja, azért szeretné ezt megszüntetni, esetleg enyhíteni, és innen elkerülni. Mert elmondása szerint van egy lakása Budapesten. Rengeteget foglalkozik a matematikával és még szeretne jó néhány tanulmányt, elképzelést, találmányt kitalálni, netalántán megvalósítani, mivel úgy érzi, maradt még benne elég energia, erő. Hogy milyen témában? Leírok egyet a tanulmányai közül: Funkcionált transzformáció terek Laci bácsi három nyelven beszél FOTÓ: BAKOS JUDIT leképzése. Önök értik ezt ugye, nem úgy mint én... Látják kérem, nem ördöngösség ez, ennyire egyszerű annak, aki figyel. D. SZ.M. A lyukas fogak ádáz ellenfele A fogorvos úr kedvenc dísznövényei, virágai között fotó, bakos judit JÁSZKARAJENÖ A Pipicz család már csak olyan, hogy szeret az emberek szájában vizsgálgatni. Mert ott vannak azok a bizonyos rossz, lyukas fogak, amelyeket ha elhanyagolnak, átkozottul tudnak hasogatni. Valahogyan úgy, hogy az illető világos nappal is látja a csillagos eget. Dr. Pipicz Imre László, valamint le- és felmenői ezen emberi jajok megszüntetésére tették fel az életüket. A dolog úgy kezdődött, hogy a kis Imre - aki már negyvenegy éve dolgozik fogorvosként - ebbe a szakmába, sőt hivatásba született. Nem másért, mert az édesapja is remek fogorvos hírében állt. A papa jóval túl a nyolcvanon még él, sőt, ha nagyon szükséges, akár a gyakorlatban is tudja a foghasogatás ellenszerét. Nem csoda, hogy Imre fiából, meg Imre öccséből is fogorvos lett. Az már csak hab a tortán, hogy mindkettőjük fia szintén édesapja hivatását választotta, gyakorolja. Pipicz Imre tizenhárom évet Törteién, húszat Cegléden dolgozott, és öt éve már annak, hogy Karán fogorvoskodik. A munka elejétől végig a családban marad, hiszen a felesége nemcsak társa, gyerekei anyja, de segítője, asz- szisztense is. Általában vagy délelőtt, vagy délután rendelnek, és egy-egy alkalommal húsz-hu- szonkét páciens, panaszos keresi fel őket. A fogtömés a fog állapotától függően tizenöt-húsz perc, a húzás pillanatokig tart, de ott az előkészítés hosszabb idő. Erős keze lehet a doktor úrnak, nincs panasz rá, mert szájsebészhez még senkinek sem kellett tőle elmenni. Ha látja, izgul, ideges a székben ülő, néhány viccel oldja a drámai hangulatot Pipicz Imre. Mert utána már az a vacak csonk vagy gyökér nem lüktet, legfeljebb a helye fáj valameddig. Azért a fogorvos úr is jár fogászatra. Eddig az édesapja kezelte, legújabban pedig az öccse, vagy a saját fia. Egy biztos, a nagyobb bajt úgy előzi meg, hogy idejében megy ő is szakemberhez. Ami szintén nem mellékes, a fogorvos úr szerint elődei igen-igen jó megelőző munkát végeztek, mert a ka- raiaknak az átlagosnál jobbak a fogai. Egyet még elárulunk, azért a doktor úrnak is fáj a foga: egy modem, mindent tudó fogorvos székre. Ahogyan mondta, ennek a beszerzésére már állítólag elindult a folyamat. Szabadidejét szívesen tölti családja körében, de fóliázni, kertészkedni, kirándulni is szeret. Az idén eljutott abba a korba, hogy beadta a nyugdíjkérelmét, ámbár ez mindössze annyit jelent, hogy három évig még marad ... SZ. M. Kártyával múlatják az Időt az idősek klubjában fotó: bakos judi
