Új Néplap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-13 / 61. szám
ftfíH 2002. MArcius 13., szerda T Ű K Ö R 9. OLDAL R D E T É S Tudok 2002 Budapest Tudok 2002 címmel rendezték meg a Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáját mintegy 150 középiskolás tanuló és felkészítő tanár részvételével tegnap. Kömyei László közoktatásért felelős helyettes államtitkár köszöntőjében a gazdaság szerepének fontosságát hangsúlyozta a közoktatás fejlesztésében. Kifejtette: ha a közoktatás helyzetén változtatni akarunk, egyetlen út van, szorosabbra kell fűzni az iskola kapcsolatát a gazdasággal. A konferenciát ökológia, orvostudomány, környezetvédelem, természettudományok, viselkedéstan, valamint humán tudományok témakörökben hirdették meg._____________________(Mini Az online útikönyv Pannon navigátor Távközlés A napokban a Pannon GSM minden megyeszékhelyen, így Szolnokon is elindította útbaigazító szolgáltatását, a Navigátort. Az internet mobiltelefonra szelídített változatán, a WAP-on keresztül elérhető „Navigátor” menüpont adatbázisa több száz objektum címét tartalmazza, és kiindulási pontunk ismeretében nyomban meg is mondja, mely objektum található a közelünkben. Ráadásul még csak azt sem kell tudnunk, éppen merre járunk, hiszen kívánságra a Navigátor automatikusan felismeri pillanatnyi és körülbelüli tartózkodási helyünket. Aki eddig úgy vélte, az utca nem telefonálásra, hanem közlekedésre való, az talán megenyhül a PannonWAP Navigátor szolgáltatás láttán. A tavasz közeledtével egyre szaporodnak a vasútállomás előtt tanácstalanul álldogáló, térképet forgató, a helybélieket kérdezgető látogatók. Az ő számukra mindenképpen nagy könnyebbséget jelent a Navigátor, hiszen a szolgáltatás révén a minimális helyismerettel sem rendelkezők is megtudhatják, hogy milyen, számukra fontos, közeli objektum helyezkedik el a közelükben. Ezentúl mindössze a mobiltelefonjukhoz kell fordulniuk, ha például a Szigligeti Színházhoz szeretnének eljutni, vagy éppen bankot, gyógyszertárat keresnek. Sőt, az automatikus helymeghatározás funkció révén még az „...és most hol is vagyok tulajdonképpen?” kérdés is elkerülhető. Az automatikus helymeghatározás természetesen választható funkció, és mi magunk is beírhatjuk, hol állunk éppen, és hova, milyen módon kívánunk eljutni. Mindazonáltal a Navigátor jóval több online útikönyvnél. Még a tősgyökeres szolnokiaknak is jó szolgálatot tehet, hiszen adatbázisában nemcsak a turisztikai látványosságok szerepelnek, hanem a gyógyszertárak, éttermek, posták, rendelőintézetek és még számos közhasznú intézmény címe, azok nyitva tartásával, telefonszámával és egyéb fontos adataival együtt. Még pénzhez is juthatunk segítségével — igaz, csak a sajátunkhoz. A Navigátor ugyanis az OTP, az Euronet, a CIB Bank és a Budapest Bank készpénzkiadó automatáit is „látja” a város térképén. _____________________LZ. Vi ssza a „civil” életbe Honatyák, akik nem kémek a képviselőségből Megyei információ Megyénk jelenlegi parlamenti képviselői közül ketten biztosan nem foglalnak majd helyet az újjáalakuló Országgyűlésben. Tokár István és Jakns Zoltán ugyanis úgy döntött, visszatérnek szakmájukhoz. Tokár István két ciklust töltött az Országgyűlésben. Előbb 1994- ben a megye 6-os számú választókerületében (Mezőtúr-Kisúj- szállás) választották meg képviselőnek, majd 1998-ban az MSZP listájáról került a parlamentbe. Mostanra azonban úgy tűnik, elege lett a parlamenti munkából. Érdeklődésünkre ugyanis elmondta, saját elhatározása volt, hogy nem jelölteti magát. A döntését nem kívánta indokolni, kérdésünkre csak annyit felelt: minden „tüske” nélkül távozik, hiszen már egy-két esztendővel ezelőtt megfogalmazódott benne, feláll a parlamenti székből. Tokár István ugyanakkor megerősítette, az önkormányzati választásokon sem tervezi a harcba szállást a mandátumért. A politikával mégsem szakít teljesen, hiszen továbbra is az MSZP kisújszállási városi elnöke marad. Ideje jó részét azonban szakmájának szenteli majd. Három évtizede dolgozik ugyanis a Vasfánál, illetve a Kunferrnél, melynek jelenleg is az ügyvezetője. Hasonlóan a szakmát helyezi előtérbe az 1998-ban szintén szocialisták színeiben parlamentbe került dr. Jakus Zoltán. „A nap nekem is huszonnégy órából áll” - foglalta össze tömören elhatározásának okait a gégész főorvos, aki elmondása szerint egyszerűen nem tudta volna időben összeegyeztetni a honatyai teendőit és a jászberényi Erzsébet Kórház vezetői feladatait. Jakus Zoltán a politikusi pályát már nem először adja fel az orvosiért. A rendszerváltás után kivette a részét a herényi önkormányzat munkájából, 1994-ben azonban nagyobb fejlesztések kezdődtek a kórházban, amelyek - az igazgató főorvos megfogalmazása szerint — „egész embert” kívántak. A kórházi átalakulások miatt most is hasonló a helyzet, ráadásul a gyógyító munkát sem szeretné mellőzni. Iváncsik Imre viszont még nem tudhatja biztosan, új munka után kell-e néznie. Az MSZP jelöltjeként kétszer is, 1994-ben és 1998-ban nyert a szolnoki központú, 3-as számú választókerületben, most azonban sem egyéni körzetben nem indul, sem a megyei listán nem szerepel. A szocialisták országos listáján is csupán a 69. helyet kapta meg. A képviselő úgy számol, a parlamenti munkáját csak akkor folytathatja, ha pártja veszít a választásokon. A törvény furcsasága ugyanis, hogy a második helyezett párt több képviselőt tud listáról az Országgyűlésbe küldeni, mint a nyertes. Mindezek ellenére - állítja Iváncsik Imre - nem ellendrukker. Bízik benne, hogy ha nem lesz képviselő, pártja akkor is hasznosítja majd az Országgyűlés honvédelmi bizottságában megszerzett tapasztalatait. _________________________________________TJ. Kapós tóparti ingatlanok Balaton-régió A balatoni ingatlanok iránt ismét ugrásszerűen nőtt az érdeklődés az év eleje óta — tudtuk meg dr. Szász Istvántól, a Balaton-kömyé- ki Ingatlanforgalmazók Egyesülete elnökétől. — Előbb az euró bevezetése hatott kedvezően a piacra, majd pedig az a kormányrendelet, amely lehetővé tette használt lakások vásárlására és felújítására is a kedvező kamatozású hitel felvételét — mondta dr. Szász István. — A családi házakat keresik a legtöbben, amelyek elérhető közelségben vannak a Ba- laton-parthoz; ez a potenciális vevők számára akár 20-30 kilométeres távolságot is jelenthet. Ugyanakkor egyáltalán nem tapasztalunk érdeklődést a panelból készült társasházi lakások iránt. ________________________________MOIOPHWS Kö ztisztviselői mérce Kisújszállás A köztisztviselői törvény 2001 júliusától bevezette a köztisztviselők munkateljesítmény-értékelésének rendszerét. Az ennek alapját képező célokról a képviselő-testület dönt, amely azokat a legfontosabb célkitűzéseket veszi figyelembe, melyeket a különböző gazdasági, ágazati koncepciókban és éves munkatervében is megfogalmazott, és amelyek megvalósításában a polgármesteri hivatal közreműködni köteles. Helyi célként rögzíthetők az önkormányzat rendeletében meghatározott konkrét feladatok, fejlesztési, megvalósítási feladatok is és kiemelt célok is. A kiemelt célok alapján a munkáltatói jogkört gyakorló jegyző évente határozza meg a teljesítménykövetelményeket, mely alapján értékeli az egyéni munkateljesítményt. A jegyző esetében a polgármester állapítja meg a követelményeket, és értékeli a teljesítményt. Kisújszálláson a képviselők már elfogadták a teljesítménykövetelmény alapját képező kiemelt célokat. Az általános célok között szerepel például a minőségbiztosítási rendszer továbbfejlesztése, a közcélú munka lehetőségeinek keresése és biztosítása, a települési lakókörnyezet fejlesztése, közparkok, közterek állapotának javítása, civü szervezetekkel való kapcsolattartás, intézmények működésének biztosítása. Emellett munkatervből, önkormányzati rendeletekből - ezen belül a szociális igazgatás és gyermek- védelem, a közművelődés, a közlekedésigazgatás, a sport a kiemelt terület — és államigazgatási ügyek intézéséből adódó kiemelt célok is adódnak idén szép számmal. _____________de „. ..a színpadon Medgyessy Péter, Magyarország jövendő miniszterelnöke! Március 11-én, hétfőn Medgyessy Péter, a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök - jelöltje országjáró kampánykörútja során egész napját megyénkben töltötte. Járt Karcagon, Mezőtúron, Törökszentmiklóson, Tiszaföldváron, majd a nap zárásaként Szolnokon, a Széchenyi István Gimnázium sport- csarnokában több ezres tömeg előtt beszélt. A program este 6 órakor kezdődött, s akkorra már nemcsak az ülő -, hanem az állóhelyek is foglaltak voltak. A látványos, show-elemeket sem nélkülöző program elején a 100 Folk Celsius Együttes műsora adta meg az alaphangulatot. Ezt követően „Az én Magyarországom” című videofilmét vetítették le, melyben Medgyessy Péter személyes hangvételű vallomását hallgathatták, és nézhették meg az érdeklődők. A film megtekintése után Dévényi Tibor műsorvezető a következőket mondta: Hölgyeim és Uraim! A színpadon Medgyessy Péter, Magyarország jövendő miniszterelnöke.- Sokan vagyunk, és egyre többen. Jó érzés így együtt - kezdte, - de nem kellett volna felállniuk, ugyanis azt egy másik úr követeli meg, amikor bemegy a kormány ülésére.- Sokan feltették nekem a kérdést - folytatta -, hogy miért vállaltam a jelöltséget? Két dolog miatt. Egyrészt, mert tisztán látom a helyzetet, az elszalasztott lehetőségeket, az úrhatnámsá- got, a pökhendi viselkedést, a „macsó-politikát”, a párbeszéd és a megegyezés helyett. Mindez arról győzött meg, hogy változás, és felelős magyar kormány kell, amelynek tagjai tapasztalatokkal rendelkeznek. Szükség van a tisztességre, az együttműködésre. Tudjuk, céljainkban is velünk az ország.- Másrészt feleségem volt aki biztatott. Azt mondta: Péter, te szerencsés csillagzat alatt születtél, mert amibe belefogtál az mindig sikerült. Most viszont nemcsak rólad, hanem sokkal többről van szó.- Igen, sokkal többről, mert tudom, hogy gyönyörű jövő előtt áll ez az ország. Jók a foglalkoztatás feltételei. Az országot tisztességes és bátor emberek lakják, és meg vagyok győződve arról, hogy őket már nem lehet tovább becsapni. Legfeljebb még négy hétig!- Az emberek igénylik a normális, kulturált stílust. Ma mi vagyunk a nyugodt erő. Van programunk, van tisztességünk és becsületünk, s nem hagyjuk, hogy belénk tiporjanak. Szeretjük a hazánkat, viszont nem szeretjük, ha lehazaárulóznak bennünket. Befejezésül a következőket mondta: - Vannak, akik félnek az igazi demokráciától, de azok nem mi vagyunk. Medgyessy Péter programbeszéde után bemutatkoztak a megye nyolc választókerületének országgyűlési képviselő-jelöltjei is. Az országos kam- pánykörút szolnoki zárórendezvénye jó hangulatot, és erőt sugárzott, s az eddig még ingadozókat, bizonytalankodókat is meggyőzte arról, hogy április 7-én, ott a szavazófülkékben a szegfű melletti kockát kell bejelölni. www.mszp.hu/szolnok szolnokvaros@mszp.hu (Politikai hirdetés) 4