Új Néplap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-13 / 61. szám

2002. Március 13., szerda TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI _______Sorokban_______ PE DAGÓGIAI NAPOK. Idén Törökszentmiklós is csatlako­zik a megyei pedagógiai napok programsorozatához. A városi Kölcsey Ferenc Általános Iskola kulturális rendezvénye, a Köl- csey-hét ezáltal megyei ese­ménnyé bővül. MG MATEKSIKEREK. Kiválóan szerepeltek a tiszafüredi diákok a Zrínyi Ilona matematikai ver­seny megyei döntőjén, amely­nek ünnepélyes eredményhir­detése Jászberényben volt. A negyedik osztályosok között Antal Dorka, a Kossuth Lajos Általános Iskola tanulója, míg a 8. osztályosok között Dányi Zsolt, a Kossuth Lajos Gimnázi­um versenyzője vívta ki I. he­lyével a jogot arra, hogy rész vegyen a március 27-29-e kö­zött megrendezendő kecskemé­ti országos döntőn. A füredi di­ákok mellett még a szolnoki ál­talános iskolásoknak sikerült két kategóriában győzni, egy- egy első díj pedig Jászberény­be, illetve Tiszaföldvárra került. Eredmények: 3. osztályosok: 1. Kalina Kende Jászberény, Gróf Apponyi A. Á. I„ 4. osztályo­sok: 1. Antal Dorka Tiszafüred, Kossuth L. Á. I., 5. osztályosok: 1. Fekete Lili Tiszaföldvár, Kos­suth L. Á. I., 6. osztályosok: 1. Tóth Petra Szolnok, Széchenyi Körúti Á. I., 7. osztályosok: 1. Kovács Péter Szolnok, Fiumei Á. I., 8. osztályosok: 1. Dányi Zsolt Tiszafüred, Kossuth L. G. PM HAMIS BÉRLETEK. Hamis parkolóbérleteket foglaltak le Debrecenben. A bérletek a megtévesztésig hasonlítanak az eredetire. ■ Kezdődik a nagyberuházás Tiszaszőlös Az előzetes terveknek meg­felelően jövő hétfőn kezdi el a szennyvízhálózat ki­építését a generálkivitelező Hídépítő Rt. A hárommilliárd forintos, tisza­füredi nagyberuházás részeként megközelítően 14 kilométer ge­rinc-, 2 kilométer nyomvezeték épül ki, s elkészül három áteme­lő műtárgy is Tiszaszőlősön. A március 18-án kezdődő szőlősi szennyvízprogram révén közel 700 porta rákötése válik lehetővé a rendszerre. Varga Fe­renc, a kivitelezés helyi vezetője arról adott továbbá még tájékoz­tatást, hogy a városrészi szenny­vízprogramban foglalkoztatni kívánnak helyi vállalkozókat is, valamint elmondta, hogy július végére befejezik Tiszaszőlősön a munkát, az utak helyreállításá- val együtt. _______________p.m. A tél megviselte az utakat (Folytatás az 1. oldalról) A közúthálózatot érintő bem- technikai szempontból átalakít­Felületi bevonatot kap a 32-es út húzásokról dr. Pintér Lászlótól ják a 4-es szolnoki elkerülő sza- Jászberény és Pusztamonpstor megtudtuk, épül a Törökszent- kaszának keleti csomópontját a között, valamint a Berényt Árok- miklóst elkerülő út két felüljárója, Mol-kútnál, ahol sok baleset tör- szállással összekötő út. Á közút- a jövő héten pedig megkezdődik tént. Szintén napirenden szerepel kezelő további felújításokat is tér- az út nyomvonalában a töltés ki- a megyeszékhelyen a Szabadság vez, ezek előkészítése folyamat- alakítása. Idén felújítják a Horto- téri csomópont átépítése az ón­ban van, illetve összehangolják a bágy-Berettyó felett Mezőtúron kormányzattal közösen, kátyúzási munkálatokkal. átívelő hidat, valamint forgalom- __________________________hh VÉLEMÉNY _____________ZSOLDOS QYÖROY ____________ Ma gyar módra 1981 márciusában a bebörtönzött Bobby Sands, az IRA ideiglenes szárnyának egyik ve­zére és tíz társa halálig tartó éhségsztrájkba kezdett. Valószínű, nem ők voltak az elsők, akik a tiltakozás eme válfaját választották, de elszántságuk bizonyos tekintetben tiszteletet parancsolt, nagy politikai vihart kavart, és a média jóvoltából vi­lághíressé vált. (Bobby Sandset halála előtt néhány nappal még ír parlamenti képviselőnek is megválasztották.) Ha morbid akarok lenni, divatot csináltak, hiszen alig húsz évvel utána Magyarországon is végigzúdult egy máig tartó éh­ségsztrájkhullám, ilyen­olyan okokból protestál­nak nálunk menekülttá­borok lakói, kisebbsé­gek, polgármesterek, po­litikusok. Szerencsére halálesetről eleddig nem szólnak a krónikák (vagy csak én nem tudok róla), hiszen van, ahol a sztrájkolót orvosi tekintetek óv­ják, s ha netán rosszul lesz a páciens, rohammentő szállítja kór­házba. Van, aki rádöbben, nem is olyan egyszerű éhezni. Na de a hírverés már megvolt, folytatni kell a sztrájkot, ilyenkor lépnek be a váltótársak, akik átveszik a stafétabotot, vagyis az üres ka­nalat. Ez a váltórendszer valószínű, leleményes magyar talál­mány, s míg tart az éhségsztrájk, a szalámis zsemlét majszoló média itt is ugrásra kész. Csak épp az nem tűnik fel a tengernyivé duzzadt önkéntes koplalóknak, hogy mivel sokan vannak, az éhségsztrájk fogalma nálunk már alaposan devalválódott, megkockáztatom: nevetsé­gessé vált. Ezt érezhette meg néhány egyetemista, mert nem is oly régen, persze brahiból, négyórás éhségsztrájkba kezdett, kö­vetelvén többek között, hogy a rossz tanuló is kapjon ösztöndí­jat. Azokról viszont kevesebb szó esik, akik csak úgy, sztrájk nél­kül, csendben éheznek... Hetedik az óriás bika Az éhségsztrájk fogalma nálunk már devalválódott Lábod A világranglista hetedik helyére lépett előre a Somogy megyei Lá­bod Rt. vadászterületén ejtett és előzetesen a kilencedik helyre sorolt Heisig-trófea, amely a tava­lyi vadászszezonban az „Év szar­vasbikája” volt hazánkban. Az agrárminiszter nemzeti kinccsé minősítette a szarvasbikát, me­lyet tilos az ország területéről ki­vinni. A Lábod Rt. és a trófea el- ejtője egy-egy élethű másolatot kap, míg az eredetit a Mezőgaz­dasági Múzeumban helyezik el. Az agancs ma az ország legna­gyobb trófeája, mivel a Magyar- országon valaha lőtt egyetlen na­gyobb súlyú trófea külföldön ta­lálható. REGIOPRESS METSZIK A FÁKAT. Metszik Szolnok parkjainak és utcáinak fáit, bokrait. Az összegyűjtött ágakat a felvételünkön is látható géppel ap­róra darálják, és komposzttelepre szállítják. FOTÓ! MÉSZÁROS JÁNOS A legfontosabb a megmaradás Egyetért az éhségsztrájkokkal? Kisújszállás — Választások előtt most önök jobb helyzetben van­nak, mint bármikor. Elfogy­tak azok a pártok, amelye­ket még nem próbáltak ki. Legalább négy évig minden párt volt kormányzati pozí­cióban, így soha olyan meg­alapozott döntést nem tud­nak hozni, mint most — mondta tegnap Kisújszállá­son Kövér László, a Fidesz- MPP alelnöke. Az elmúlt esztendőről a szónok úgy fogalmazott, a magyarság legnagyobb teljesítménye a meg­maradás volt. Túléltük, meg tud­tuk őrizni sajátos nemzeti kultú­ránkat. A következő száz év kihí­vásának is a megmaradás a leg­fontosabb feladata, túl kell élni ezt a századot - hangsúlyozta Kövér László, aki beszélt arról, hogy évente 35 ezer em­berrel fogy a lakosság, és ha így megy tovább, 50 év múlva 6,5-7 milli­óan leszünk. S minden második ember 50 év fe­letti lesz. így legfonto­sabb ennek a fogyásnak a megállítása. A Fidesz célja, hogy Magyaror­szág gyarapodó nemzet otthona legyen, így a munka, tanulás, rend, összetartás elé fő helyre a család problémája kerül. Erre pél­daként a kormány eddigi intézke­déseit hozta föl. Szólt a családpo­litikáról, az adókedvezményről, arról, hogy míg 1997-ben 420 ezer, addig 2000-ben már csak 264 ezer gyerek volt veszélyezte­tett. Az intézkedéseik hatására el­indult a születések számának nö­vekedése, de ezzel párhuzamo­san arról is szólt, hogy kialakult egy olyan fajta család­modell is, ahol a sok gyerek vállalása vált megélhetési forrássá. Kövér László szólt 240 ezer új munkahely­ről, arról, hogy me­gyénkben négy év alatt 11 ezer új munkahely alakult, melyek majd elősegítik a gazdaság növekedé­sét. Mint elhangzott, a "keleti or­szágrész felzárkózása megkezdő­dött, 15 év alatt az intézkedések­kel meg tudjuk oldani a képzett­séget, el tudjuk érni az uniós szakmai felkészültséget, s ezzel újabb lehetőségek nyílnak meg előttünk - mondta a szónok, aki szerint pártja ígéretei számon kérhetőek lesznek. _____________________D. E. Kör kérdés Az utóbbi időben az éhség- sztrájk a demonstrációk egyik legnépszerűbb formá­jává vált. Ehhez a fegyverhez nyúltak nemrégiben a kun­madarast képviselők, a Mun­káspárt néhány politikusa, de ily módon tiltakozik je­lenleg egy tunyogmatolcsi romacsalád is. Ennek kap­csán arról kérdeztünk járó­kelőket, hogyan vélekednek ezekről az akciókról. Török Csaba, 47 esztendős polgármester:- Csupán ab­ban az eset­ben tartom a tiltakozás eti­kus eszközének az éhségsztráj­kot, ha az bizonyíthatóan köz­ügyét szolgál. Ebben az esetben elfogadható egy ilyen akció, mint a figyelemfelkeltés egyik lehetsé­ges formája. Ám kizárólag a kam­pányon kívüli időszakban. A vá­lasztások közeledtével ugyanis mindenféle demonstráció politi­kai színezetet kap, és elveszíti eredeti jelentőségét. Pintye Jó­zsefbe, 71 éves nyugdíjas: — Egyetlen de­monstrációval sem értek egyet, hiszen felesleges idő­töltés az egész. Úgysem érnek el vele semmit. Az éhségsztrájkolókról is ez a vé­leményem. Menjenek inkább dol­gozni, mint hogy lopják a napot és csinálják a felhajtást maguk körül. Aki ilyen mondvacsinált ürügyekkel hajlandó kínozni ma­gát, az tényleg megérdemli, hogy éhezzen. Kiss Petra, 20 esztendős főiskolai hall­gató: - Telje­sen indokolat­lannak tartom az elmúlt idő­szakban ta­pasztalható éh- ségsztrájkdöm- pinget. Elvégre ilyen alapon még nagyon sokan demonstrálhatnának az ország­ban. Arról már nem is beszélve, hogy hány ezer ember teszi ezt kényszerből nap mint nap. Rájuk mégsem figyel oda senki. BUGÁNY KORHŰ BERENDEZÉS. A felújított tiszaroffi Borbély-kastély földszinti szobáit antik bútorokkal ren- dezték be, még a cserépkályhát is újrarakták.__________________________________fotó, mészáros jános „Rapsickommandót” terveznek Vizeink megóvása a természetvédők szerint szigorúbb fellépést követel Mint arról már beszámoltunk, több mint egy hónapja védett madarak estek a Jászsági-főcsatorna egyik zsilipaknájának fogságába. Az esetet egy szolnoki természetvédő szervezet önkéntesei fedezték fel, akik rapsicok nyomaival is talál­koztak a helyszínen. Mivel az ügyben azóta nem történt elő­relépés, a tömörülés tagjai tervbe vették egy orvhalászok el­leni akciócsoport létrehozását. Megyei információ Az Élő- és Holt Folyóinkért Ala­pítvány immár ötödik esztendeje működik a megyeszékhelyen. A szervezet már korábban is sokat tett a megye természetes vizeinek védelmében - tudtuk meg Her- nády B. Györgytől. Az elnök el­mondta: három éve hozták létre azt az önkéntes alapon működő folyófigyelő szolgálatot, amely­nek horgászszekciója heti rend­szerességgel járőrözik a térség élővizeinek, csatornáinak és holt­ágainak partján. Munkájuk során eddig több száz méternyi, illegáli­san lerakott hálót és varsát szed­tek össze. Ezen a télen valameny- nyi befagyott állóvizén lékeket is vágtak a jég alatti élővilág oxigén­hez juttatása érdekében. Egy ilyen alkalommal, január utolsó vasárnapján fedezték fel a jászsá­gi csatorna egyik mellékágában található zsilip „rabjait”. — A nyomok alapján egyértel­mű volt, hogy rapsicok jártak a te­rületen, mégpedig nem is szerény felszereltséggel — állítja a termé­szetvédő. — A zsilipakna súlyos acélfedelét ugyanis a hegeszté­seknél levágták és eltávolították, majd a kút mélyén maradt vízből módszeresen kitermelték az ott rekedt nagyobb méretű nemes halakat. Ám mivel az apróbb pél­dányokat otthagyták, a „terített asztal” kelepcébe csalta az éhes gázlómadarakat. A folyófigyelők összesen tizen­hat szárnyast számoltak össze, amelyek közül akkor még öt élet­ben volt. Másnap a szervezet egy nagyobb csapata sietett a bajba jutott állatok segítségére, ám spe­ciális felszerelések híján csak két szürkegémet sikerült kiszabadíta­niuk. Legközelebb két nap múlva jutottak ki a zsiliphez, ám addig­ra már nem volt élő madár a gö­dörben.- A Kötivízignél azonnal jelen­tettük a történteket, de mivel az elkövetők ismeretlenek marad­tak, a vízügyes szakemberek sem tudtak mit tenni. Mi azonban eb­be nem nyugodtunk bele, mert ilyen alapon lassan minden élő­lényt elpusztítanak körülöttünk. Úgy gondoljuk, a hasonló esetek megelőzhetők lennének, ha szi­gorúbban lépnénk fel a törvény- sértők ellen. Éppen ezért az alapítvány a kö- zeljövőben kezdeményezni fogja egy orvhalászellenes akciócso­port felállítását a hatóságok és szakmai szervezetek összefogá­sával. BUGÁNY

Next

/
Thumbnails
Contents