Új Néplap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-12 / 60. szám

Ill 2002. Március 12., kedd SPORT 11. OLDAL Egyértelmű volt a túrkevei fölény FOTÓI MÉSZÁROS Kézilabda NB l/B 15. forduló JTKF-DSE—Túrkevei VSE-Kevehús 16-22 (6-13) Jászberény, 200 n„ v.: Bujdosó, Tomeskó. JTKF: Hubai - Pesti 2, Brecska Barbara 1, Pénzes 1, ERŐS 5, Viczián 3 (1), Sas 1. Cse­re: ZS1BÚ (kapus), ÁBRAHÁM 2 (2), Brecs­ka Bernadett 1(1). Edző: Ugrin György. Túrkeve: Flick - Szókéné, TAKÁCS 3, MA­DÁR, JÁN1CS 13 (8), Kánya 1, Horváth 1. Csere: Hodroga (kapus), Tokács, Vajda 3, Szabó 1, Vasas. Edző: Ajtony Ákos. Kiállítások: 6, ill. 20 perc. Kiállítva: Ábrahám, ill. Szókéné. Hétméteresek: 6/4, ill. 10/8 Az eredmény alakulása. 6. perc: 3-3, 16. perc: 4-10,24. perc: 5-12,37. perc: 10-14,43. perc: 12-17, 54. perc: 16-21. A kiesés elől menekülni szándékozó hazai együttes bajnoki címről ábrándozó csapatot fogadott, ám az a tény, hogy mindkét fél azonos megyéből került ki, mindjárt külön­leges felhangot adott a találkozónak. A múlt heti bravúros, idegenbeli győzelem után Fe­kete és Krisztóf hiányában igazából csak a tisztes helytállásban reménykedhettek a fő­iskolások, s ennek meg is feleltek. Az első félidőben Sas képtelen volt tartani Jánicsot, aki 30 perc alatt egyedül több gólt szerzett (10), mint a két gárda többi játékosa együtt­véve. Hozzá tartozik az igazsághoz, hogy a keviek rendkívül kemény játékukkal szinte megfélemlítették vendéglátóikat. Szünet után folytatódott az ádáz csata, a rendkívül bizonytalan játékvezetők ekkor már nem győzték kétperces kiállításokkal büntetni a durváskodókat, ám így sem sikerült kézben tartaniuk a meccset. Hiába őrizte remekül a JTKF kapuját Zsibó, hiába fogta meg Erős Jánicsot - csak büntetőből volt eredményes a második felvonásban —, ez csak arra volt elég, hogy a különbség ne nőjön a két együt­tes között. A lényegesen nagyobb játékerőt képviselő Túrkeve megérdemelt győzelme igazából egy percig sem forgott veszélyben, de dicséret illeti a mindvégig rendkívül lel­kesen játszó hazai lányokat is, hiszen teljes erőbedobásra késztették a csoport aranyvá­rományosát. Ugrin György: — A vendégek, fizikai fölé­Tokács Bea ezúttal nem talált a hálóba, de hasznosan játszott nyűket kihasználva, az első félidőben el­döntötték a meccset. Ajtony Ákos: - Harminc percen keresztül remekül játszottunk. ______________igeleii FÉ RFIAK Tiszaföldvár Suzuki-Treff—Kiskőrös KC 31-25 (12-12) Homoki Sportcsarnok, 500 n„ v.: Kocsmá- ros, Nagy. Tiszaföldvár: Oross - Tóth 1, BAGDI 8, NAGY J. 6, BERKÓ 9, SUSTYÁK 6, Balogh. Csere: Simó (kapus), Sipos, Horváth, Sivák 1, Danku Cs., Danku S., Szollár. Edző: Bán Tibor. Kiállítások: 12, ill. 14 perc Hétméteresek: 4/3, ill. 4/4. Mivel ősszel és a téli felkészülési torná­kon egyaránt legyőzte a Földvár a kiskőrö­sieket, ezért Tóthék meglehetősen lazára vették az összecsapás első részét. A fordu­lást követően azonban beindult a hazai henger, egy 10-2-es etapnak köszönhetően elhúztak Berkóék, és biztosan nyerték a ta­lálkozót. Bán Tibor: - A második félidőben látott csapat a miénk volt. Abony KC-Nyíregyházi KSE 20-25 (11-8) Abony, 200 n., v.: Szabó, Tóth. Abony: RÉCSI - Bárány J., TAKÁCS 5, RI­GÓ 7, Novanc 2, Meleg 3, Bárány N. 2. Cse­re: Tajthy (kapus), Dobos 1, Bugyi T. Edző: Katona Sándor. Az erősen megfiatalított hazaiak kezdtek jobban. Récsi nagyszerűen védett, táma­dásban türelmes játékkal négygólos előnyt szereztek Rigóék. A második félidőben a vendégek fordítottak, de a hazaiak rendez­ték soraikat és egyenlítettek. A 44. perc az induló Novancot a nyíregyházi Farkas le­rántotta. Az addig nagyszerűen játszó légi­ós törlesztett, amiért csere nélkül végleg ki­állították. A hátralévő időben hiába küzdöt­tek nagyszerűen a hazaiak - a 23. percben 18-19-nél egyenlítési lehetőségük volt —, a hajrát elvesztették. Katana Sándor: — A harminckét perc em­berhátrány megpecsételte a sorsunkat. Londonban a La Coruna Labdarúgás BL A D-csoport kivételével minden­hol eldőlhet a továbbjutás sorsa a labdarúgó Bajnokok Ligája 2. cso­portkörének utolsó előtti, 5. for­dulójában. Eddig egyedül a Real Madrid került abba a kényelmes helyzetbe, hogy készülhet a ne­gyeddöntőre. A slágermeccsnek a két jó formában lévő csapat az Ar­senal és a Deportivo La Coruna londoni összecsapása ígérkezik. MAI PROGRAM C-csoport: Porto (portugál)-Pa- nathinaikosz (görög), Real Madrid (spanyol)-Sparta Pra­ha (cseh). Az állás: 1. Real Mad­rid 12 pont (már továbbjutott), 2. Panathinaikosz 7, 3. Sparta Praha 3,4. Porto 1. A Real Mad­rid mellett a Panathinaikosz folytathatja a negyeddöntőben, ha nyer Portóban, vagy a Spar­ta Praha kikap Madridban. D-csoport: Arsenal (angol)-De­portivo La Coruna (spanyol) - tv: Sportl élő 20.30, Bayer Le­verkusen (német)—Juventus (olasz) — tv: Sportl felvételről 22.45. Az állás: 1. Arsenal 7 pont (8-5), 2. Deportivo La Co­runa 7 (4-3), 3. Juventus 4 (5-5), 4. Bayer Leverkusen 4 (5-9). Az Arsenal-Deportivo La Coruna mérkőzés győztese már most biztosíthatja helyét a legjobb nyolc között, de csak akkor, ha a Bayer Leverkusen—Juventus párharc dönteüennel zárul. SZERDA A-csoport: Manchester United (angol)—Bayern München (né­met) — tv: magyarl élő 20.30. Nantes (francia)— Boavista (portugál). Az állás: 1. Man­chester United 8 pont (10-3), 2. Bayern München 8 (3-1), 3. Boavista 4,4. FC Nantes 1. Ha a Boavista kikap a Nantes ott­honában, akkor a Manchester United és a Bayern München bejutott a legjobb nyolc közé. Szintén negyeddöntős a két sztáregyüttes, ha szerdán dön­tetlent játszik egymással, és a Boavista nem nyer a Nantes el­len. B-csoport: Barcelona (spanyol) - FC Liverpool (angol) — tv: Sportl felvételről 22.45, felvé­telről. AS Roma (olasz)-Gala- tasaray (török) Az állás: 1. AS Roma 6 pont, 2. FC Barcelona 5, 3. Galatasaray 4, 4. FC Liver­pool 3. Az AS Roma és az FC Barcelona is továbbjut, ha hazai pályán győz. Minden találkozó 20.45 órakor kezdődik. __________________, ___' ■ Röv iden TENISZ. A hagyományos vi­lágranglista 85. helyén álló Sá­volt Attila nagy bravúrt hajtott végre, a selejtező 2. fordulójá­ban nyert Francisco Clavet (79.) ellen, s főtáblára jutott a 2,95 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i tenisztornán, amely a Mester-sorozat első ál­lomása. A magyar éljátékos ko­rábban kétszer játszott a spa­nyollal, s még játszmát sem nyert ellene. Sávolt a 64-es fő­tábla nyitó körében a dél-afri­kai Wayne Ferreirával (45.) ta­lálkozik. JÉGKORONG. Jevgenyij Na­bokov, a San Jose Sharks ka­pusa gólt ütött a Vancouver Canucks otthonában! A hazai­ak a hajrában kockáztattak, hálóőrük helyett is mezőnyjá­tékost küldtek a jégre. Ezt használta ki az orosz hokis, és saját alapvonaláról lőtte a ko­rongot a túloldali kapuba, be­állítva a 7-4-es végeredményt. Az NHL-ben utoljára 2001. ja­nuár 2-án fordult elő hasonló, akkor a montreali Jose Theo­dore talált a New York Islan­ders hálójába. LABDARÚGÁS. Futballszur- kolók verekedtek össze egy­mással és a rendőrökkel Rómá­ban. A vasárnap esti Lazio—AS Roma (1-5) fővárosi rangadó alatt és után főleg a „hazai” gárda szimpatizánsai okoztak botrányt. A második félidőben megpróbáltak bejutni a pályá­ra, de a rendőrök könnygáz bevetésével megfékezték őket. A csata az utcán folytatódott, két rendőrt és egy újságírót kellett elsősegélyben részesíte­ni. Nem mellesleg a Roma szí­neiben Montella mesterné­Egy hete volt okok örülni a La Coruna-i focistáknak, ugyanis remek játékkal hódították el a Király-kupát a Real orra elől. Vajon mit hoz gyest ért el. számukra a londoni vendégszereplés? fotói europress/epa b Rangadó előtti hangadó Férfi teke SZUPERLIGA MÁV-Járműjavító TA—Pécsi TSE 7:1 (5603:5153) Szolnok: Szlovenszki 950, Kakuk 983, Klak 906, Fehér 932, Molnár 931, Tihanyi 901. Már az első körben bebizto­sította győzelmét a hazai csa­pat, ugyanis 208 fa előnnyel jött le a pályáról az első páros. A középső sor tovább fokozta az előnyt, a befejező kettős még ezen is tudott srófolni, így kialakult a biztos, 7:1 arányú győzelem. Kimagaslóan teljesí­tett Kakuk Levente, Szlovensz­ki Tibor, sajnos formája alatt gurított Klak János. A felnőtt­csapat elmaradt mérkőzését március 12-én idegenben játsz­sza le - Európa egyik legjobb­jával - a Szegedi Tekéző Egye­sülettel. Ifi: 3:1 (1768:1738) Rozsnyai 818, Bíró 950 fával, élete legjobb teljesítményével utasította maga mögé ellenfelét. NB II. Mezőtúri AFC—Nádújfalui SE 5:3 (2827:2803) Mezőtúr: Rácz 486 fa, Egei 476, hegyi 454, Juhász 461, Fodor J. 475, Polgár 475. Igazi presztízsrangadót nyert a MAFC csapata. Gold Boys SE-SZOTEK SE 5:3 (3052:2972) Szolnok: Földi 481, Lőrinczy 514, Berta 513, Spanyiel 467, Hajdú 485, Nagy 512. Szathmáry lányok a dobogón Alpesi sí A múlt hét végén a szlováki­ai Kokaván rendezték meg az alpesi sí diákolimpiái döntőt. A fináléra mintegy húsz ver­senyző érkezett Jász-Nagykun- Szolnok megyéből. Közülük a Szathmáry testvérek, Gréta és Alexandra szerepeltek a legjob­ban, ugyanis korosztályukban mindketten ezüstérmet szerez­tek óriás-műlesiklásban. Ezen hétvégén is lesz síprogram, ugyanis szintén Kokaván bo­nyolítják le a 9. szolnoki nyílt diák síbajnokságot - óriás-mű­lesiklásban, amely egyben ötö­dik alkalommal Kővári Tamás emlékverseny lesz. Az óriási népszerűségnek örvendő ese­ményre még a helyszínen is le­het majd nevezni 17-én vasár­nap délelőtt, míg a hivatalos edzésnap 16-án szombaton lesz. Az esemény szervezői a Szolnoki Síklub és a megyei diáksporttanács. Bővebb felvi­lágosítást a Szapáry úti IBUSZ- irodában lehet kapni, telefon­szám: 56/420-039. _______________________ivc«.| Ka rcagi villámrajt Férfi kosárlabda NB II. Karcagi SE—Debreceni Príma 93-62 (31-14, 22-18,13-11,27-19) Karcag, 200 n., v.: Túri, Vályi. KSE: Pásztor 5/3, Erdei 19/12, Kiss 14/9, Laboncz 9, Kovács J. 26/3. Csere: Kapusi G. 8/3, Hor­váth 8/6, Kapusi L, Laczi 4, Örl- ős Z. Edző: Fodor Csaba. Ősszel kemény csatát vívott a két csapat egymással Debrecen­ben. Akkor 1 ponttal a karcagi csapat győzött. Épp ezért nagy várakozás előzte meg a mérkő­zést, de a kunsági együttes vil­lámrajtja (az 5. percben 19-2 állt a táblán) sokkolta a vendégeket, j A mérkőzés alatt ettől kezdve nem tudtak 20 ponton belül ke­rülni. A hazaiak pontosan, sok­szor szemet gyönyörködtetően szőtték támadásaikat, amelyek nagy részét pontokkal tudtak be­fejezni. Fodor Csaba: - Nagyszerű kezdés után győzelmünk még nagyobb különbségű is lehetett volna. Úgy gondolom, jó úton haladunk, gratulálok a fiúknak. Karcagi SE—Hajdúszoboszló 87-44 (19-9, 23-10,30-13,25-12) Karcag, 200 n., v.: Szabó J., CsőszT. KSE: Erdei 20/6, Kapusi G. 7/3, Kiss J. 4, Kovács I. 30/6, Horváth 1. Csere: Laczi 12, Laboncz 9, Ka­pusi L. 6/3, Mészáros A. Fodor Csaba edző: - Támadó­játékunkban ugyan voltak hi­bák, ám a védekezésben szerzett labdákat gyorsan kosarakra vál­tották játékosaink, így biztos győzelmet arattunk. Hegymenetben a csúcsra Atlétika Gyerekek, felnőttek, szenio­rok hegymenetben búcsúz­tatták Budapesten a telet. Igaz, az időjárás már ko­rántsem téli jellegű volt, ám a vasárnap megrendezett 9. Kristályvíz csúcsfutás — mely az Ifjúsági és Sportmi­nisztérium Sport 25 akciójá­nak eseménye — hagyomá­nyosan a futók télbúcsúzta­tó ünnepe. A 2600 futó 4 futamban, korosz­tályokra bontva rajtolt el a Sza­badság híd pesti hídfőjétől, hogy aztán a 2,5 kilométeres táv és a 125 méteres szintkülönbség le­küzdése után áthaladjon a Gel­lérthegyen felállított célkapu alatt. Az egész hegy fehérben pompázott, ám ezúttal nem a hó takarta el, hanem a futók hada. Amíg az egyik futam mezőnye fu- I tott fel a Gellért Szálló mellett, az előző futam célba érkezői ballag­tak le a hegyi lépcsőkön. A leggyorsabbaknak a célba éréshez kevesebb mint 9 perc ! kellett, ám a többi futóra sem kellett sokat várni, 13-15 perc alatt felértek a Citadellához. Volt, aki úgy gondolta, a táv és a szintkülönbség nem elég kihívás számára, ezért hátrafelé futva teljesítette a versenyt. 25 perc után ő is magához vehette a jól megérdemelt Gellérthegyi Kris­tályvizet a célfrissítőben. Á Budapest Sportiroda követ­kező - tavaszi idénynyitó - ver­senye a Matáv-Vivicitta és Mini- citta lesz április 6-án, amely 12 kilométeres és 3,6 kilométeres távjaival a felkészültebbeknek és a kezdőknek is futási lehetőséget nyújt. Eredmények Középiskolások: Váci Krisztina (ARAK) 10:57, Ott Balázs (BHSE) 8.43 Általános iskolások: Kovács Zsófia (Gyöngyösi Triatlon Klub) 10:171. Egri Viktor (TSC Geotech) 9:56 Seniorok: Kovács Krisztina (Margitszigeti AC) 11:02, Nales- nyik Zoltán (BVSC Kufner 10:01) Felnőtt nők: 1. Farkas Katalin (FTC) 10:09, felnőtt férfiak: Bú­csú Dénes (VEDAC) 8:30.

Next

/
Thumbnails
Contents