Új Néplap, 2002. március (13. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-11 / 59. szám
II 2002. Március 11., hétfő MEGYEI T Ü K Ö R HIRDETÉS 9. OLDAL A testvérek újra összekerültek Egyikük orosz, a másikuk amerikai fogságban volt A megye legjobb kapitánysága Sok a fiatal rendőr Az élet, a véletlen néha különös furcsaságokat teremt egyesek életében. Itt vannak például a Héder testvérek Tiszagyendáról, vagy amikor születtek, Pusztagyendáról, mivel akkor a település még Roffhoz tartozott, és az volt a neve. A szülőknek nyolc gyerekük született: négy fiú, négy lány. Dohányosok, akkori kifejezéssel kukások voltak, és tisztességgel felnevelték a sok apróságot. Portré Ők pedig azután kirepültek az otthon melegéből, saját családot alapítottak. Ki erre, ki arra, és mára összesen ketten maradtak a nyolcból. És milyen a véletlen, idős korukra a két, még élő ismét öszszekerült, hiszen Józsi bácsi már korábban is a ti- szaszentimrei szociális otthon lakója volt, Sándor bácsi, a fiatalabbik pedig tavaly ősszel költözött be ugyanebbe az otthonba. De hát közben külön-külön megjárták az élet útját — erről szól ez az írás. Héder József már eljutott a kilencvenkettőig. Gyenda alatt született egy tanyán, majd az elemit kijárva parasztizált, kertészkedett. Utána a téesz következett, onnan is került nyugdíjba, és jelenleg a havi járandósága negyvenkétezer forint. Burán lakott, mivel ottani lányt vett el. Gyerekük nem született, a feleségét már korábban elveszítette. Egy darabig magában élt, majd bekerült ebbe az otthonba. Amíg bírta, jószágokkal is foglalkozott meg kertészkedett. Szőlője is akadt, mert elmondása szerint a bort rendesen szerette valamikor. Most a pálinka ízlik, hoznak is neki a rokonok egy-egy kis üveggel, amikor látogatják. Ti- szaburán van a kijelölt sírja, a párja mellett, majd odakerül valamikor. Még csak annyit: katonaként évekig szolgált, és a fogságot is megkóstolta. Igaz, nem a „jobbikat”, hanem az amerikait. Az öccse, Sándor 88 éves. Gyendán maradt, oda nősült. Béresként szolgált, kertészkedett, szavai szerint minden volt az életben. 1938-ban behívták katonának, amikor érkezett az indulás, a kislánya háromnapos múlt. Orosz fogság is színesítette a mindennapjait, és mire újra visszatérhetett Pusztagyendára, huszonkilenc hónap telt el, és a lánya szaladt elébe: - Édeszapám, megdöttél? Egyébként két lánya született, de már unokák, dédunokák is sorjáznak. Neki is negyvenkétezer a nyugdíja. Elégedettek az ellátással, jó a koszt, csak az étvágy hűtlenkedik néha-néha. Arra a kérdésre, meglesz-e a száz, egyszerre felelnek: - Isten ments! Mán bottal járunk, kedves, ez a harmadik láb! Legjobb lenne csendben elaludni, jutott mán nekünk sok ebbül az életbül! Józsi bácsi kilencven-egynéhány éve ellenére benne van mindenben. Ha kell, táncol, mókázik, szóval semmi jónak nem elrontója. Öccse, Sándor így jellemzi önmagát: - Én inni se ittam soha, meg társasági központnak se számítottam. Inkább csendben nézem a világot, és meghúzom magam. D. SZABÓ MIKLÓS A megye tavalyi jó teljesítményéhez jelentősen hozzájárult, hogy a karcagi kapitányság újszerű szolgálatellátással, a minőségbiztosítás és minőségfejlesztési gondolatok jegyében hajtotta végre a munkáját — mondta állománygyűlésen dr. Házi István ezredes, megyei rendőrfőkapitány. KARCAG bűnözők is kevesebb bűncselekményt követtek el, mind a nyolc Dr. Házi István elmondta: célkitű- rablást felderítették. A térség zés, hogy 2002 a minőségfej lesz- egyik neuralgikus pontja a szí- tés, a minőségbiztosítás nesfémlopások ügye. és az egyéni teljesítmény Mint elhangzott, önértékelésének éve legyen. nek felderítésében is Karcagon már tavaly át- jelentős eredményeálltak arra a módszerre, két értek el a Titász hogy a bűnügyi állomány |b^I dolgozóival a rendnem hivatali munkaidő- őrök. 2001-ben biztonben teljesít szolgálatot, ságosabbá vált a kapihanem a térség bűnügyi tányság illetékességi helyzetéhez alkalmaz- ■U®saiaiíMÍ területe, az állampol- kodva kombinált, váltá- gárok nyugodtabban sós munkarendben a közterületi tölthetik idejüket a területen, járőrökkel együtt látja el a szolgá- szervezett bűnözésre utaló bűnlatot. A főkapitány pozitívumként cselekmény nem vált ismertté, értékelte, hogy a területen élő, A tavalyi eredményességről már törvénnyel összeütközésbe Majláth Sándor alezredes, közkerült személyek ellenőrzését fo- rendvédelmi osztályvezető szólt, kozták, kialakították a megelőzés Tavaly 1525 ismertté vált bűncse- újszerű módjait. Elszámoltatták a lekmény volt, ez közel 20 száza- gyalogosan, kerékpárral közieke- lékkai kevesebb az előző évinél, dőket is, így a területről a bűnö- Csökkent a kerékpár- és állatlo- zők nagy része kiszorult, a helyi pás. A 88 közlekedési balesetből 6 halálos kimenetelű volt. A balesetek többsége a 4. §zámú főúton történt, az elkövetők többsége külföldi. A területen két emberölés volt és egy közlekedési cselekménnyel összefüggő emberölési kísérlet. A prostituáltak tevékenységét igyekeztek visszaszorítani. A hathatós intézkedésnek, a gyorsított bírósági eljárással lefolytatott őrizetbe vétellel és az ítélettel talán idén ez a ténykedés csökken. Kevesebb volt a gyermekkorúak sérelmére és az általuk elkövetett bűncselekmények száma (34 helyett 26). A kapitányság állománya megfiatalodott, az átlagéletkor 32,4 év. A bűnügyi állomány szolgálat- szervezése eredményes volt, a fiatal kollégák tenni akarása pótolja a rutint. Az, hogy sok fiatal rendőr van a kapitányság területén, köszönhető annak is, hogy jó a kapcsolatuk az önkormányzatokkal, amelyek a lakásmegoldásban segítik a rendőrséget. A Bűn- megelőzési Alapítványnak köszönhetően számítógépeket vásároltak, és 7 személygépkocsit állíthattak át gázüzemmódra - tud- tuk meg az alezredestől. ______de Is merkedünk a betegjogokkal Szolnok A betegjogok védelméről 1997 óta törvény rendelkezik, sokan azonban még most sem tudják, mi illeti meg őket. Seller Ibolya, megyénk betegjogi biztosa arról tartott előadást a Civil Ház meghívására Szolnokon, hogy valójában miként működik megyénkben a betegjogi képviselet. Ideális esetben minden kórházban megtalálható egy-egy betegjogi biztos, megyénkben azonban Seller Ibolya egyelőre egyedül látja el ezt a feladatot. A hét minden napján más-más kórházat keres fel, az egyes intézményekben természetesen pontosan kifüggesztik fogadóórájának idejét. Bár az ANTSZ keretei között látja el feladatát, tevékenysége teljesen független mind a tisztiorvosi szolgálattól, mint az egészségügyi intézményektől. Díj- és illetékmentes, ha a betegek hozzá fordulnak akár személyesen, akár levélben vagy telefonon. Ahhoz azonban, hogy ügyükben eljárjon, meghatalmazás szükséges. Ahogy lassanként beépül a köztudatba a betegjog fogalma, úgy gyarapodik az ügyek száma. Egyre növekszik azonban a kártérítési ügyek száma is, amelyek viszont már nem a betegjogi biztos hatáskörébe tartoznak. Megyénk mindenesetre a „középmezőnyben” foglal helyet, az országos átlaghoz viszonyítva nem kirívó az ügyek száma. szs Politikai hirdetés Szeretne egy jobb világban élni? Magyarország jövője az Ön kezében van. Medgyessy Péter és a Magyar Szocialista Párt arra kéri Önt, hogy jöjjön el hétfőn, 2002. március 11-én a Széchenyi Gimnázium Sportcsarnokába, Honfitársaim! és hallgassa meg Magyarország jövendő miniszterelnökének programját! A helyszín: Szolnok, Széchenyi Lakótelep A rendezvény 18 órakor kezdődik. Fellép a 100 Folk Celsius és az Irigy Hónaljmirigy Hozza magával barátait, ismerőseit is! Programom minden betűje Magyarország gyarapodását, a létbiztonság, jogbiztonság és közbiztonság erősödését szolgálja. Végrehajtani akkor tudom, ha Önök is támogatják szavazatukkal. Kérem, ismerjék meg és ^edgyes^ MSZP Országos Körút 2002 Velünk az ország támogassák törekvéseimet! Medgyessy Péter A gyendai Héder testvérek idős korukra ismét egy helyen laknak. A szemüveges Sándor bácsi még „csak” 88 éves, a bátyja 92. fotó: m. j.