Új Néplap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-28 / 50. szám
2002. Február 28., csütörtök TÜKÖR 5. OLDAL M E GYEI FELÚJÍTJÁK. Megszépül a kunszentmártoni területi földhivatal. A régi épület homlokzatát, ami még a 2000-es belvíz idején rongálódott meg, szeptember végéig felújítják. ________________fotó: csabai istván A városé lesz a TVM-lakótelep Körzeti megbízott Szandán Szolnok A városházi sajtótájékoztatót tegnap a Borovi Faipari Rt.-nél tartotta Szalay Ferenc polgármester. Kuizs János, a cég vezérigazgatója ismertette az üzem munkáját és termékeit, majd Szalay Ferenc a látottakhoz-hallottakhoz hozzáfűzte, hogy az önkormányzat támogatja a hasonló jellegű és nagyságú, családi alapon működő vállalkozásokat. E támogatás többek között abban is megnyilvánul, hogy elkészítik azoknak a területeknek a kataszterét, ahol az ipari parkon kívül is lehetőség van még kisebb zöldmezős beruházásokra. Szalay Ferenc bejelentette: Szolnokon tovább fejlődik a körzeti megbízotti rendszer, legközelebb Szandaszőlősnek lesz körzeti megbízottja. Az irodát egyelőre az iskola szomszédságában, a bővítésekor emelt felvonulási épületben helyezik el. A felújítás rövidesen megkezdődik, várhatóan még tavasszal megnyílhat a kmb-iroda. „Közösen 1 a megoldásért” Márki Sándor kunmadarasi polgármester tegnap megjelent nyilatkozatára reagálva Varga Mihály pénzügyminiszter, a térség országgyűlési képviselője az alábbiak közlésére kérte lapunkat: „A polgármester olyan kijelentést tulajdonít nekem az ön- kormányzat fizetőképességével kapcsolatban, melyet soha nem mondtam. Mind nyilatkozataimat, mind tetteimet az a cél vezérli, hogy a repülőtér ügye úgy rendeződjön, hogy annak eredményeként munkahelyeket, beruházásokat teremtve, a terület a legjobban hasznosuljon az itt élők számára. Véleményem szerint csak más érdekeket félretéve, közösen munkálkodva oldhatjuk meg a repülőtér ügyét.” (Folytatás az 1. oldalról) Az önkormányzat pedig kedvezményesen megvásárolhatja az egész lakótelepet, a 87 lakás mellett minden más ingatlant, így a munkásszállót, az óvodát, a művelődési házat és jelentős földterületet is. Az alpolgármester arról egyelőre nem kívánt nyilatkozni, hogy mindez mennyibe kerül a városnak. Azt azonban elmondta, a lakások vételárára elegendő lesz az a 100 millió forint, melyet az idei költségvetésbe céltartalékT ÖRÖKSZENTMIKLÓS Herbály Imre MSZP-s ország- gyűlési képviselő keddi lakossági fórumán részt vett Horn Gyula exminiszterelnök.- Ritkán van egy választásnak akkora tétje, mint a mostaninak - mondta a volt kormányfő, majd hozzátette: ez a választás az elkövetkezendő 10-15 évre dönti el az ország jövőjét. Horn Gyula beszédében elemezte az elmúlt 12 év kormányainak tevékenységét, ként elkülönítettek. Az egyéb ingatlanok árát pedig 2003-tól kezdődően öt esztendő alatt egyenlő részletekben kamatmentesen törleszthetik. A lakásokat egyébként értékesíteni kívánják a jelenlegi bérlőknek, kedvezményesen, a forgalmi érték harmadáért-ne- gyedéért vehetik meg az ingatlanokat. Számukra - az önkormányzat közbenjárásának köszönhetően - a Földhitel és Jelzálog Bank kedvezményes, 8 százalékos kamatú hitelt biztosít 20- 30 százalékos önerő mellett. nem feledkezett meg arról a ciklusról sem, amikor ő volt hazánk miniszterelnöke. Hangsúlyozta, mivel 1994-ben pénzügyi válságban vették át az ország irányítását, nélkülözhetetlenné váltak azok a szigorú intézkedések, amelyek a stabilizációt szolgálták. Elismerte, ezek az intézkedések nem népszerűsítették őt és kormányát, ám a fő szempont nem ez, hanem az ország gazdaságának rendbetétele volt. - A múltat nem lehet eltörölni, nincs okunk szégyenkezni Ennek köBalla György újságírói kérdésre kifejtette, a lakótelep közműveit teljes egészében leválasztják a gyárról. Az ezzel járó beruházás költségeit a szolgáltatók állják majd. így például az Alfa-No- va Kft. szándéknyilatkozatban vállalta egy hőközpont kiépítését, azzal a feltétellel, hogy az ön- kormányzat 15 évig igénybe veszi a szolgáltatást. A víz- és csatornahálózat átépítése pedig a koncessziós díjból valósul majd meg. szönhetően kapott jó örökséget 1998-ban a Fidesz-kormány - összegezte a 94-98 közötti kormányzati tevékenységet.. Horn Gyula beszélt a mező- gazdaság válságáról, az egészségügy nehéz helyzetéről, a vállalkozók egyre nagyobb terheiről. A hozzászólásokból kiderült, az emberek visszataszítónak tartják a pártok kampánystílusát. Voltak, akik elmondták, félelem alakult ki bennük a szélsőséges megnyilvánulások miatt. ________________ HGY Vi sszataszító a kampány (Folytatás az 1. oldalról) Az egyéni körzetekben az elmúlt négy év alatt sehol sem kellett időközi választást tartani, mindegyik képviselő kitöltötte a parlamenti ciklust. Megyénkből megyei területi vagy országos pártlistáról összesen nyolc képviselő került be 1998-ban a Tisztelt Házba, közülük négy Fidesz-, három MSZP-, egy pedig FKGP-színek- ben. Itt kétszer is változás történt. A megyében megválasztott vagy ahhoz kötődő politikusok közül többen is bekerültek a kormányba. A karcagi Varga Mihály (Fidesz-MPP) először pénzügy(MSZP), a jászapáti körzet egyéni képviselőjét választották meg. A képviselők parlamenti aktivitása - mint erről korábban már bővebben írtunk — elég nagy szóródást mutatott. Az Országgyűlés hivatalos internetes honlapja szerint a legtöbb felszólalást Varga Mihály (Fidesz-MPP) jegyzi, kereken 500-szor kapott lehetőséget a megszólalásra (ebbe persze belejátszik a már említett kprmánypo- zíció). A második legtöbbet megszólaló képviselő dr. Kis Zoltán (SZDSZ) volt 194 alkalommal, míg megyénkből a legkevesebbszer dr. Jakus Zoltán (MSZP) emelkedett szólásra: a négy év alatt összesen egyszer élt ezzel a lehetőséggel, A legtöbb önálló indítványt Farkas Imre (MSZP) nyújtotta be. Az előttünk álló országgyűlési képviselői választáson megyénkben egy kivételével minden, egyéni körzetben mandátumot szerzett képviselő újra megméreti magát. Iváncsik Imre (MSZP) - aki kétszer is győzött egyéni jelöltként a választókerületében - viszont immár nem indul, -bgyVélemény BARANYI GYÖRGY Jövőpénz te A kJ Örményes, mint a legtöbb település, forráshiá- j nyos költségvetéssel küzd évek óta. A lyukakat persze mindenhol megpróbálják betömködni ilyen-olyan, sikeres vagy kevésbé sikeres módon, ám ami most Örményesen történt, az akár újdonságnak is tekinthető. Pedig végül is nincs másról szó, csak arról, hogy itt nem csak szavakban ismerték fel, hogy az egyik legjobb, hosszú távú befektetés úgymond a jövő, azaz a kisgyermekes családok segítése, hanem így is cselekedtek. Döntés született arról, hogy Örményesen az idei esztendőtől minden újszülött családját — természetesen az államilag járó ösz- szegeken túl — ötvenezer forint támogatásban részesíti az önkormányzat. így is megpróbálva megállítani a népességcsökkenést, az elvándorlást, vonzóbbá tenni a helyben maradást az ifjú szülőknek is, akiknek munkája révén aztán a falu gyarapodhat. Az önkormányzat emellett Kellenek a pozitív példák persze abban is reménykedhet, hogy - bár semmilyen kötelezettséggel nem jár ezen összeg _____kiutalása a továbbiakra nézve később ezen gyermekek a falu iskolájában gyarapítják majd az osztálylétszámot, s mint az köztudott, az önkormányzat az ott tanulók alapján kapja a fejkvótát. Azt pedig tudni kell, hogy Örményesen a forráshiány fele az alacsony gyermekszámból adódik. Egyesek szemében talán nem is olyan sok pénz az az ötvenezer forint, és ezért csak lekezelően legyintenek. A többség számára azonban igen sokat jelent ez a segítség. Azoknak, akik tudják, családot alapítani, gyermeket vállalni pénzügyileg is igen nagy vállalkozás, hiszen a kiadások összege a gyermek megszületésével - sőt, már jóval előtte is - igencsak megugrik. Persze a gyermekvállalást nem lehet szigorú fiskális szempontok alapján mérlegelni. Nem szabad egy közösség, egy település, egy megye, egy országrész és végeredményben a nemzet lélekszámbeli gyarapodását csak gazdasági alapokra helyezve megítélni, csak ilyen szemüvegen keresztül szemlélni, mert lehet, akkor itt már rég nem születnének gyerekek. Kellenek a pozitív példák, olyanok, amelyek megmutatják, és közvetve kimondják: rátok (is) építünk, jövő generációja. És ez alapján igenis jeles kezdeményezés az, ami Örményesen történt. A példa pedig akár ösztönző is lehetne más önkormányzatok részére... Csúcstartó képviselő Parlament A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerülhetnék — ismerte el Fejes Ferenc. Az FKGP megyei elnöke — mint azt hírül adtuk — tegnap, a parlament utolsó ülésnapján lett országgyűlési képviselő. Fejes Ferenc, aki kedden vehette át mandátumát az országgyűlésben, ebben a ciklusban a harmadik megyei képviselője a pártnak. A megyei listavezető István József tavaly bekövetkezett halála után Dögéi Imre került a parlamentbe. Az idős honatya azonban néhány hete elhunyt. Az ő helyét foglalta el kedden Fejes Ferenc, a megyei lista harmadik helyezettje, a párt megyei elnöke. Az új honatya érdeklődésünkre elmondta, a mandátum nem maradhatott üresen. így örömmel mondott igent a pártközpont felkérésére, annak ellenére, hogy tudta, a Guinness Rekordok könyvébe is bekerülhet. A parlamentnek ugyanis a keddi ülése melyen esküt tett és átvette mandátumát -, volt a ciklusban az utolsó. Az „egynapos képviselő”, Fejes Ferenc megerősítette, Dögéi Imre helyét mind a két bizottságban — az emberjogiban és a társadalmi szervezetekkel foglalkozóban — átveszi. A két testület ugyan nem valószínű, hogy következő két hónapban tanácskozik, ám az Országgyűlés rendkívüli ülésére sor kerülhet. Fejes Ferencnek hangsúlyozta, képviselőként a mandátuma lejártáig segíteni szeretné a településeket. Éppen ezért mindazokat a problémákat, amelyekkel megkeresik, továbbítani kívánja az illetékes minisztériumokba. Sőt ő maga is több települést szándékozik felkeresni. Érdeklődésünkre, hogy mindezért milyen díjazásra számít, Fejes Ferenc elmondta, csupán hétfőn tudta meg, hogy képviselő lesz, ám úgy véli, időarányosan ugyanazok a juttatások illetik meg, mint más képviselőket. ___________________ T. J. A JŐ TERMÉS TITKA: GK VETŐMAG Kedvező előszezoni árakkal, tavaszi vetésre ajánljuk! ( NAPRAFORGÓ ) Magóg, Viki, Sonrisa, Rondo Masai', Macha, Marica-2 (étkezési) ( KUKORICA ) Szegedi TC 247, Szegedi TC 259, Szegedi TC 277 Borbála, Szegedi SC 278, Szegedi SC 276 Bella, Gabriella, Szegedi TC 367, Szegedi TC 358 Ella, Szegedi SC 348, Szegedi SC 352, Veronika Katinka, Szegedi SC 428, Szegedi SC 463 R Szegedi TC 465, Szegedi DC 488, Szegedi TC 513 ( SZEMESCIROK - SZUDÁNIFŰ - SILÓCIROK) Alföldi 1 Akkiimat Róna 5 fj. GK Zsófia GK Csaba L 3EPR0CIROK J Él Szegedi 185, Szegedi Szlovák Szegedi 1023, Dia, Szilárd :------tz--------:-------------:—rr-:——r:z ::—:--------> GK SZEGED Csikós Zoltán /területi képviselő/ Mobil: 30/ 998-4762 GABONATERMESZTÉSI KUTATÓ KHT. 6726 Szeged, Alsó Kikötő sor 9. www.gk-szeged.hu Tel.: 62/435-235 Fax: 62/434-163 A PENNY MARKET KFT. Magyarország egyik vezető, immár 1996 óta folyamatosan bővülő diszkontlánca, az alábbi munkakörbe keres munkatársakat: ELADÓ-PÉNZTÁROS. Ön munkájával a TISZAFÖLDVÁRI ÜZLETÜNK eredményességét fogja támogatni. Feladatai: pénztárgép kezelése • leltározás áruátvétel, árufeltöltés • információadás, göngyölegek kezelése • az üzlet tisztán tartása. Ha szívesen vesz részt az értékesítésben, vagy ezután szeretne annak részese lenni, biztos, hosszú távú munkahelyre vágyik, akkor várja Önt személyesen, írásos önéletrajzával az üzletvezető az alábbi címen: PENNY MARKET KFT. 5430 Tiszafóldvár, Mártírok útja AKCIÓS AMMÓNIUMNITRÁT-VÁSÁR A tavaszi szezonra vonatkozó műtrágyaáraink- orosz import, 34,4%-os, 50 kg-os pp/pe zsákos műtrágya - vásárlóink telephelyére az ország bármely pontjára közúton kamionokkal (25 t/kamion) leszállítva a következők: (Ft/tonna +12% áfa): Záhonyban kamionra rakva 38 000 Ft megye I max. Szolnok 39 900 Ft J-NSzolnok 40 500 Ft A vásárlás mennyiségétől és a szállítási távolságtól függő VÁSÁRLÓNKÉNT! egyedi kedvező árak! Az árumennyiség kiadása és az ártartás a rendelkezésre álló készletek erejéig, ill. a megkötött szállítási szerződések szerint történik! Devizaárfolyam-változás esetén az árváltozás jogát fenntartjuk! IMPORTŐR-FORGALMAZÓ: CIPKER ‘96 Kft, H—1145 Budapest, Amerikai út 82. Tel./fax: (06-1) 220-5703,222-8691, 468-2168, MOBIL: (06-60) 437-190, (06-30) 949-4191, (06-20) 970-7159, (06-20) 471-0669, (06-20) 942-8622 E-mail: cipker@freemail.hu 3rsHe>p SZAKÜZLET A TISZTA HANG FORRÁSA HÁZIMOZI-SZETT m HANGDOBOZOK g MOTION 88x2 JJ MOTION 11x2 T CENTER RA 6103 R SHERWOOD AV ERŐSÍTŐ 149.900 FI HECO, MAGNAT, ACOUSTIC RESEARCH, SHERWOOD termékek HELYSZÍNI HITELÜGYINTÉZÉS MERCURIUS MOBIL 92 KFT. Szolnok. Ady E. út 27. Tel./fax: 56/514-177 minisztériumi politikai államtitkár volt 1998. július 14-től 2000. december 31-ig, majd 2001. január 1-jétől pénzügyminiszternek nevezték ki. Várhegyi Attila (Fi- desz-MPP), Szolnok korábbi polgármestere a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkári posztját töltötte be 1998. július 14-től 2001. november 30-i lemondásáig. Az Országgyűlés egyik bizottságának, a költségvetési és pénzügyinek az élére pedig dr. Szekeres Imrét Mérlegen a négy év