Új Néplap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-20 / 43. szám

2002. Február 20., szerda TÜKÖR 5. OLDAL E G Y E I Tanyák tűzveszélyben Szolnok Az elmúlt hétvége mele­gebb időjárása miatt a szo­kásosnál több alkalommal kellett a Szolnoki Tűzoltó­ság gépjárműveinek avar- és nádastüzekhez kivonul­niuk. Mint arról Pluhár András alezre­des, tűzoltóparancsnok lapun­kat tájékoztatta, február 15. és 17. között összesen 16 alkalom­mal riasztották egységeiket. Legtöbbször Szolnokra, illetve környékére kellett menniük, de érkezett tűzjelzés Besenyszög- ről, Kőtelekről és Szászberekről is. A legnagyobb kiterjedésű tűzeset pénteken volt Szolnok határában, ahol mintegy 30 hek­tár nádas égett. A tüzet három óra alatt sikerült megfékezni. Az oltást nehezítette az erős szél és a terület nehéz megközelíthető­sége. A tűz több tanyát is veszé­lyeztetett, de komoly erőfeszíté­sek árán sikerült azokat megvé­deni. HQY ÉPÜL A HOMOKI EGÉSZSÉGHÁZ. A földszinten alakítják ki a háziorvosi rendelőt, a védőnői szol­gálatot, a fogorvosi rendelőt - ez utóbbit április elején már átadják. Jelenleg a lépcsőházat építik a Sza­bados és Társa Kft, dolgozói. __________________________________________________________fot6= csabai istváh Pi henők parkolópályán Több őrzött helyet szeretnének a fuvarozók Márciusban lesz egy esztendeje, hogy Ma­gyarországon is érvényesek a kamionsofőrök pihenő- és vezetési idejét szabályozó európai előírások. A Magyar Közúti Fuvarozók Egye­sülete (MKFE) szerint azonban a jogszabály — megfelelő számú biztonságos pihenőhely híján — betarthatatlan. Szolnok A lassan egy esztendeje életbe lépett előírások szerint az Európai Unióhoz hasonlóan hazánk­ban is a három és fél tonnánál nehezebb gépjár­művek vezetőinek bizonyos időközönként köte­lező megállniuk pihenni. Az előírások betartását a közúü felügyelet ellenőrzi. A szabály megsze­gőinek igen súlyos bírsággal, a „visszaesőknek” pedig még a tevékenységük felfüggesztésével is számolniuk kell. Mindezeket a MKFE elnöksége helyesli is, csakhogy az előírásokat ma Magyar- országon betartatlannak érzik. Az érdekvédelmi szervezet elnökségében he­lyet foglaló Gabula Miklós szerint egyszerűen nincs elegendő biztonságos pihenő a nemzetközi forgalomban részt vevő hatezer hazai nehézgép­jármű, illetve a magyar utakon futó külföldi ka­mionok számára. A helyzetet pedig tovább ront­hatja, ha az előírásokat a belföldi áruszállítókra is kiterjesztik. A szakember érdeklődésünkre elmondta, a jogszabály életbe lépése óta egyetlen kamionpar­koló sem épült. Az újonnan megnyílt benzinku­taknál ugyan van hely egy-két nehézgépjármű számára, ám nem nézik jó szemmel, ha egy ka- mionos Úyen parkolóban kíván hosszabb időt el­tölteni. Az autópályák menti pihenők pedig nem a legbiztonságosabbak. Gabula Miklós szerint olyan őrzött kamionparkolókra lenne szükség, ahol kulturált körülmények között pihenhetné­nek meg a sofőrök. Ezért ha kell, még fizetni is hajlandóak volnának a fuvarozók. Az egyesület azt tervezi, hogy a szaktárcával közösen egy felmérést készít a működő parko­lókról annak feltérképezésére, hol is volna a leg­inkább szükség új pihenőhelyek kialakítására. T. J. Fegyveres rabló mártírszerepben (Folytatás az 1. oldalról) Szemtanúja volt annak, amikor a rabló rálőtt az őrre. Az eset furcsasága, hogy az egyébként beismerésben lévő vádlott mindenki mást hibáztat a történtekért, csak saját magát nem. Szerinte a biztonsági őr volt a hibás: miért próbálta megaka­dályozni őt a menekülésben? Ő csak azért lőtt - mondta a bíró­ságnak -, mert az őr támadott. A szemtanú azonban elmondta, az amúgy fegyvertelen őrnek esze ágában sem volt a rá fegyvert sze­gező fiatalemberre támadni. Fel­tett kézzel hátrált a rá meredő pisztolycső elől. Sajnos hiába. Hónapokig tartott, míg felépült sérüléséből. A vádlott az őt üldö­zőket vonta kérdőre, mondván, tisztában voltak-e azzal, hogy akár meg is halhatott volna, ami­kor elesett a motorjával. Elmond­ta: „Nem akarom lelki síkra terel­ni a dolgokat, de van egy három­éves kisgyermekem”. Arról már nem beszélt, hogy az általa hasba lőtt embernek pedig két gyerme­ke van. Az eljárást ezúttal sem tudták befejezni, mert több tanút még a rendőrséggel sem lehetett előve­zettetni a tárgyalásra. A bíróság többek között ki akarja még hall­gatni azokat, akik a vádlottnak a korábbi bűncselekményekben voltak a tettestársai. A tárgyalás áprilisban folytatódik. ________hoy A Fidesz—MDF jelöltjei „A harmadik erő” Sorokban LESZAVAZTÁK. Egy debrece­ni székhelyű cég nemrégiben jelezte: kibérelné egy jórészt beépítetlen mezőtúri ingatlan mintegy 3000 négyzetméteres részét másodlagos nyersanyag­ként hasznosítható hulladékok, valamint elhasznált gépjármű­akkumulátorok felvásárlására és gyűjtésére. Az önkormány­zati tulajdonú terület ilyen irá­nyú hasznosítását azonban a helyi képviselő-testület legutób­bi ülésén annak ellenére lesza­vazta, hogy a város vezetői elvi­ekben nem vitatták a szolgálta­tás létjogosultságát, és elviek­ben annak megvalósításával is egyetértettek, bj MÉG EGY DAB-DÍJ. A fiatal kutatók kiemelkedő teljesítmé­nyét is díjjal jutalmazza a Deb­receni Akadémiai Bizottság. Az egyik nyertes a szolnoki Szar- vák Tibor szociológus, aki há­rom, 2001-ben publikált tanul­mányával - Határ menti telepü­lések életkörülményeinek vizs­gálata, Szociális földprogram, Az Alföld lehetőségei az EU- csatlakozás tükrében - nyerte el a díjat, ba ÚJ ÜZLET. A törökszentmik­lósi Táncsics úton a napokban avatták fel a Törökszentmiklós és Vidéke Coop Rt. legújabb szupermarketjét. A társaság leg­nagyobb egységének megnyitá­sa az igazgatóság korábbi dön­tésének következménye, misze­rint hosszabb távon koncentrál­ni kell a tőkét, ezért az rt. a kö­zeljövőben nagyobb alapterüle­tű üzletek működtetését tűzte ki célul, mg ■ Bizakodó gazdák Sokan veszik igénybe az állami támogatásokat Kunmadaras Az idei évet bizakodóbban kezdték a madarasi gazdák, mint a tavalyit. A települé­sen sokan szeretnék ebben az évben is a mezőgazdaság­ból, családi gazdaságból pó­tolni jövedelmüket. Lakatos László falugazdásztól megtudtuk, a növénytermesztők elvetettek háromezer hektárt meghaladó őszi nö­vényt: búzából keve­sebbet, repcéből vi­szont közel a dupláját az egy évvel korábbi mennyiségnek. Az őszi munkákat döntő­en elvégezték, bár a korai fagy miatt jelen­tős területen elmaradt az őszi szántás. Az el­vetett búza állomá­nyának minősége gyenge köze­pes, a repce jó. Az állattenyész­tők is reménykedően várják a ta­vaszt, bár kevés a téli takarmány. Úgy tűnik, hogy a községben a tejpiac is stabilizálódik, a tejátvé­tel korszerűsítéséhez két vállal­kozó is jelentős beruházást haj­tott végre. Nagy kihívás azonban a termelők számára a jó minősé­gű tej előállítása. A juhtenyész- tőknek a nyomott árak mellett a jobb minőségű bárány előállítása okoz gondot, ebben segíthet a lassan beinduló apaállatcsere. A baromfi-, szarvasmarha- és ser­téstartókat nem kényezteti el a piac, ennek ellenére többen fog­lalkoznak jelenleg is ezzel a köz­ségben. A gazdák közül várhatóan idén is többen veszik majd igény­be az állami támogatási formá­kat, például az ifjú- szakember-pályázato- kat vagy a minőségi ter­meléshez nyújtott ked­vező hitelt. Tavaly is több tucat gazdálkodó kapott több tízmilliós támogatást, hogy fej­leszthesse gazdaságát. A magas munkanélkü­liségű településen so­kan szeretnék ebben az évben is a mezőgazdaságból, csa­ládi gazdaságból pótolni jövedel­müket. Mint megtudtuk, a társas vál­lalkozások jellemzően csak nö­vénytermesztéssel, míg a magán­gazdák vegyes gazdálkodással, vagy inkább csak állattenyésztés­sel foglalkoznak. ___Dl Az egészséges nemzetért (Folytatás az 1. oldalról) Az alkoholfogyasztás adatait ele­mezve pedig kiderül, hogy Né­metországban, Franciaországban és hazánkban körülbelül azonos mennyiségű szeszes italt fo­gyasztanak az emberek. Míg azonban az előbb említett orszá­gokban a sör- és borfogyasztás jellemző, nálunk jórészt tömény égetett szeszből áll ez a mennyi­ség. A konferencia zárásaként Búsi Lajos, a megyei közgyűlés elnö­ke, majd SzaLay Ferenc, Szolnok polgármestere beszélt a különbö­ző intézmények szerepéről, lehe­tőségeiről. Kiemelték az iskolák­ban folyó felvilágosító, nevelő, preventív munka fontosságát, hi­szen valójában a jövő generációi érezhetik majd a most induló népegészségügyi program jóté- kony hatásait. ____________szilvás; Pá rtszékházi osztozás (Folytatás az 1. oldatról) A gyors költözés azonban min­denképp embert és energiát kö­tött le a szocialistáknál. Hozzá­tette: törekedni fognak arra, hogy az együttélés meghatározott sza­bályait betartsák. Örömét fejezte ki, hogy az épületet nem kellett elhagyniuk.- A Fidesz-MPP jászberényi szervezete az Országgyűlés által a pártok ingatlanhasználatáról hozott döntést követően, még 2000-ben benyújtotta igényét a Táncsics Mihály úti helyiségekre - mutatott rá Hagyó Tamás, a jászberényi Fidesz-szervezet el­nöke. Kifejtette, hogy a parla­ment döntése értelmében min­den párt országosan 5000 négy­zetméter alapterületen használ­hat ingyenesen ingatlanokat. Az MSZP ennél jóval többet használt annak előtte, így több helyiségé­ről - egyebek mellett a jászberé­nyi székházról is - lemondott. Az elnök hozzátette: számukra a legszerencsétlenebb, hogy a kampányidőszakban került az át­adás-átvételre sor. Szerencsétlen véletlenként jellemezte azt, hogy épp most kellett az irodákat átad­ni, de országosan két héttel ez­előtt írták alá a pártok képviselői a kincstárral az erről szóló szer­ződéseket, a hivatalt pedig kötöt­ték a törvényben előírt határidők. Hagyó Tamás leszögezte: mivel nem tehettek mást, átvették az irodát, de a kampány végéig, te­hát április 21-ig nem kívánják azt használni. Későbbiekben párt­rendezvényeket szerveznek itt, illetve helyet biztosítanak né­hány jászberényi civil szervezet­nek, és a Fidesz ifjúsági szerve­zetének. BANKA CSABA Betartatható-e a nyelwédelem? Mint arról lapunkban tegnap beszámoltunk, hétfőn hatályba lépett a gazdasági reklámok és üzletfeliratok, valamint egyes közlemények magyar nyelvű közzétételéről szóló törvény. Lapunk ennek apropóján arra volt kíváncsi: vajon a járóke­lők véleménye szerint betartatható lesz-e hazánkban ez a jogszabály. Megyei információ Kövér László, a Fidesz alel- nöke tegnap bemutatta a Fi­desz és az MDF közös or­szággyűlési képviselőjelölt­jeit és a megyei listán sze­replő jelölteket. Kövér László elmondta, hogy a megyei egyéni országgyűlési vá­lasztókerületekben indított vala­mennyi Fidesz- és MDF-jelölt a szükségesnél jóval több ajánló­szelvényt kapott, összesen mint­egy 24 ezret, és a gyűjtés még folytatódik. Ezzel lehetségessé vált a megyei lista bejelentése is. (Az egyéni és a listás képviselője­löltek neveit korábban már kö­zöltük — a szerk.) Hozzátette, hogy a Fidesz és az MDF közös jelöltjei más megyékben is össze­gyűjtötték az ajánlószelvényeket. Rövidesen közreadják a választá­si programot, rövidített változatát pedig megjelentetik a lapokban. Varga Mihály pénzügyminisz­ter rövid áttekintést adott a gaz­daság fejlődéséről. Kiemelte az elmúlt évek eredményei között a kis- és középvállalkozások hely­zetbe hozását. Példának többek között az autópálya-építést emlí­tette, ahol a magyar cégek mint­egy 17 ezer embernek adnak munkát. A programból az adó­rendszer átalakítását emelte ki el­sősorban, amellyel a gazdasági folyamatok pozitív befolyásolása lehetséges. A családi kedvezmé­nyek szélesítése jelentős adó­megtakarítást biztosíthat a csalá­doknak, a vállalkozók számára pedig a járulékterhek csökkenté­se hoz könnyebbséget. A Széche- nyi-terv az eredeti 6 év helyett 10 évre szól, kiegészítő program­ként az egészségügyre és az ag­rárágazatra is kiterjed a hatása. Végezetül az érdekegyeztetés­ben elért és a gazdasági sikereket megalapozó eredményeket mél­tatta. BA Szolnok Az ajánlócédula-gyűjtés bizo­nyította, hogy Szolnokon a Munkáspárt a harmadik erő — mindez tegnap azon a sajtótájé­koztatón hangzott el, ahol beje­lentették, a két legnagyobb párt jelöltjeit követően a munkáspár­ti indulókat is nyilvántartásba vette a választási bizottság a me­gyeszékhelyen. A héten pedig a megye több választókerületében is bejelentik a választáson jelölt­jeiket, és megyei listát is állíta­nak. Jelöltjeik mindegyike ugyanis a szavazólapra kerülés­hez szükséges 750 ajánlásnál jó­val többet szedett már össze. A két szolnoki képviselőjelölt — Bendó Mihály és Bencsik Mihály — elmondta, ilyen gyorsan még egyetlen választás előtt sem tud­ták a megfelelő számú ajánlást összegyűjteni. Mindez - véle­ményük szerint - azt jelzi, nő az érdeklődés a Munkáspárt iránt. t.j. Körkérdés Kun Mária, 55 éves bírósági dolgozó: — Vé­leményem sze­rint ezzel egy rendkívül hasz­nos, értékes jogszabály szü­letett, amelynek betartatásához azonban még jó ideig türelemre és ésszerű szankciókra lesz szük­ség. Teljes generációváltást igé­nyel ugyanis, hogy mindez ter­mészetes legyen az emberek szá­mára. Ám anyanyelvűnk szépsé­gének és változatosságának meg­őrzése feltéüenül megér ennyi ál­dozatot. Varga István, 69 esztendős nyugdíjas: - Nekünk is van egy kis üzletünk a piacon, de ott soha nem szerepelt egyetlen idegen nyelvű kiírás sem. Magam is helytelenítem ezeket, és tel­jesen egyetér­tek a törvény­hozókkal. Azt azonban gya­nítom, hogy nem lesz egy­szerű feladat érvényt szerezni e jogszabálynak. Valószínűleg csak a rendszeres és szigorú ellenőrzé­sek hozzák majd meg a kívánt eredményt. Rónai Edit, 31 éves területi képviselő: - Csak remélni me­rem, hogy sikerül betartatni a ma­gyar nyelv vé­delmét szolgáló törvényt. Az egész ország­nak fontos vol­na, de legin­kább az idő­sebb korosz­tálynak és az angolul nem beszélőknek jelentene ez komoly segítséget. Arról nem is beszélve, hogy ezen a téren sem illik meg­feledkeznünk arról: Magyaror­szágon élünk. BUQÁNY

Next

/
Thumbnails
Contents