Új Néplap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-13 / 37. szám

2002. Február 13., szerda TÜKÖR 5. OLDAL Röviden SZOLNOKI MODELL. Híva talosan is modellintézmény lett a szolnoki Dr. Hegedűs T. András Alapítványi Középisko­la, Szakiskola és Kollégium. A közelmúltban ugyanis regioná­lis bázisiskolának nyilvánította a „Roma Esély” program alap­ján működő középiskolát a Nemzeti Szakképzési Intézet. Mindez azt jelzi, hogy a szak­emberek a három megyét - Szolnok, Hajdú és Szabolcs- Szatmár - magában foglaló Észak-alföldi régióban kiemelt szerepet szánnak a szolnoki oktatási intézménynek a hátrá­nyos helyzetű fiatalok felzár­kóztatásában. VÁDEMELÉS? A tv2 Tények műsorának értesülései szerint a Fővárosi Főügyészség napokon belül bejelenti, hogy emel-e vá­dat Lévay Levente, volt kispesti polgármester ellen. Az SZDSZ- es politikust tiltott pornográf felvételek készítésével gyanú­sítják. A Kispest előző polgár- mesterét hírbe hozó ügyben azután indult nyomozás, hogy a német rendőrség wiesbadeni internetfigyelő csoportja jelezte az ORFK-nak, hogy Magyaror­szágról származó gyermekpor- nó-képeket talált a világhálón. A rendőrség megállapította, hogy a képeket Lévay Levente számítógépéről tették fel az in­ternetre. A nyomozók házkuta­tást tartottak az SZDSZ-es poli­tikus lakásán. Lévay, aki a je­lenlegi kispesti önkormányzat SZDSZ-frakciójának tagja és a pénzügyi bizottság elnöke, lejá­rató kampánynak nevezte a büntetőeljárást. IDÉN IS PÁLYÁZNAK. A tér vek szerint év végére elkészül az abonyi csatornaberuházás második üteme. így december közepére újabb, mintegy 50 ki­lométer hosszú szennyvízelve­zető rendszer és a térségi tisztí­tótelep bővítése fejeződik be. Ezzel immár 100 százalékban megvalósul a város elmúlt két évtizedének legjelentősebb kör­nyezetvédelmi beruházása. A munkálatokhoz az állami tá­mogatáson és a Környezetvé­delmi Alap Célelőirányzata ál­tal biztosított forráson kívül ta­valy ősszel a Központi Régiótól is nyert 100 millió forintot az önkormányzat. Ám a város ve­zetői ez utóbbi helyre idén újra benyújtják kérelmüket, mely­hez az önerőt kedvezményes hitelek igénybevételével bizto­sítják. CUKRÁSZSIKER. Erdős Han­na, tiszaföldvári cukrászlány komoly sikert ért el a budapesti nemzetközi cukrászati kiállítá­son. A legjelentősebb hazai versenyen két bronzérem és egy különdíj jutott a fiatal ver­senyzőnek. A Kőröshír Kft. szállítási ajánlatokat vár hírlapszállításra az alábbi útvonalakra:-Szolnok-Budapest-Szolnok, hétfőtől-péntekig, az áru mennyisége max. 26 raklap,-Szolnok-Békéscsaba-Szolnok keddtől-szombatig, az áru mennyisége max. 16 raklap. Ajánlatokat 2002. február 18-ig várjuk az alábbi címre: Kőröshír Kft. Szolnok, Pf.: 187. Faxon: 56/520-370-es teiefonszámra. További információk a 06-30/371-4858-as telefonszámon. MEGYE Magánkézben a strand A NATO hivatalos beszállítója ingatlanokat vásárolt a cipővárosban A város nehéz gazdasági helyzetén sokat ja­víthat az az ingatlaneladás, melyet tegnap látott el kézjegyével Kozma Imre polgármes­ter és Tomasovszky László, a Torna Bau Rt. el­nöke. Martfű Tavaly tavasszal határozott úgy az önkormányzat képviselő-testülete, hogy a város működéséhez nem kötelezően kellő ingatlanoktól megfelelő ve­vő jelentkezése esetén megválnak. Az első ered­ményre tegnapig kellett várni, amikor is a Tisza- parti vendégház és a városi strand gazdát cserélt. Kozma Imre polgármester a tegnapi ünnepé­lyes szerződéskötés után elmondta, az idegenfor­galom föllendülését várja attól, hogy friss tőke áramlik a városba. Mindezt megerősítette a vá­sárló építőipari cég elnöke is. Tomasovszky Lász­ló lapunk kérdésére válaszolva kifejtette, komoly fejlesztésekben gondolkodnak mindkét ingatlan esetében.- A helybéliek kizárólag fejlesztést fognak ta­pasztalni. Most, hogy megoldódtak a tulajdoni kérdések, nekifogunk a konkrét tervezéseknek, azt követően pedig a kivitelezésnek. Remélem, kapcsolatunk hosszú távú és gyümölcsöző lesz a várossal. Azt mindkét fél megerősítette, hogy a vendég­ház és a strand is megőrzi eddigi funkcióját, nem maradnak tehát kikapcsolódási lehetőség nélkül a martfűiek. A vásárló Torna Bau Rt. a NATO hi­vatalos beszállítója, számos katonai létesítmény kivitelezése fűződik a nevükhöz szerte Európá­ban. Martfűn sem ismeretlen a cég, ugyanis több házat építenek jelenleg is a strand szomszédságá­ban. Értesüléseink szerint a részvénytársaság a fürdőből komoly idegenforgalmi látványosságot szeretne „varázsolni”. Minőség a diákokért Szolnok A Varga Katalin Gimnázium­ban tegnap átadták az ISO 9001 szabványnak megfelelő minőségbiztosítási rendszer tanúsítványát. Az ünnepélyes átadás alkalmával Botka Lajosné igazgató fölidézte az állandó megújulás, jobbat aka­rás folyamatát, amely évtizedek óta tart a gimnáziumban, s amelynek egyik fontos állomása, de nem a végállomása volt a teg­napi ünnepség. Rippel Endre, a Certop Termék- és Rendszertanúsító Ház ügyve­zető igazgatója, akinek cége az is­kolában kidolgozott minőségbiz­tosítási rendszert vizsgálta és au- ditálta, átadta az eredményes munkát tanúsító oklevelet Botka Lajosnénak. Krämer Tamás, a ConsAct Mi­nőségfejlesztési és Vezetési Ta­nácsadó Kft. munkatársa, aki az iskola tanulója volt, és most taná­A tanúsítvány átadása csaival segítette a rendszer kidol­gozására létrehozott csapatot a gimnáziumban, elismeréssel szólt a közös munkáról és az eredményről. Szót kért a diákönkormányzat vezetőségéből Paffén Zoltán, és Elismerés a megyétől A megyei közgyűlés szerint szük­ség van olyan intézkedésekre, amelyek elősegítik a sajtó mun­katársainak a megye iránti elkö­telezettségét, az önkormányzat, valamint a megyei, országos és külföldi média jó kapcsolatát, ki­fejezik a kommunikációs tevé­kenység fokozott megbecsülését. Elismerésként ezért ez évtől a megyei közgyűlés elnöke emlék­tárgyat ad át a magyar sajtó nap­ja alkalmával március 15-én. Áz elismerést azok kaphatják, akik a helyi, országos vagy külföldi mé­diában dolgoznak, és eddigi élet- útjukkal, tevékenységükkel mél­tó módon járultak hozzá szű- kebb pátriánk bemutatásához. BOY MSZOSZ-szervezetek A megyében hét területi szerve­zetet hoz létre a Magyar Szak- szervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ). Mindettől azt remé­lik, megáll a tagság csökkenése, és erősödik az érdekképviselet je­lenléte a munkahelyeken. Az elmúlt tíz év változásai ked­vezőtlenül érintették a munkavál­lalókat és a szakszervezeteket — állította sajtótájékoztatóján az MSZOSZ megyei titkára. Béna Ist­ván elmondta, a tőke, a munkál­tatók nagyobb kedvezményeket kaptak, mint a szakszervezetek, pedig a rendszerváltozás terhei­nek nagyobb részét a munkavál­lalók viselték. A dolgozók mun­kahelyi kiszolgáltatottsága is nőtt, hiszen mind több cégnél fo­galmazzák meg: „ha nem tetszik, akkor kívül tágasabb”. Az érdek­védelem ellehetetlenülése miatt az 1990-es évek végére lecsök­kent a szakszervezeti tagság. így ma már a megye egyes térségei fehér foltnak számítanak a szak- szervezet számára. Az MSZOSZ ezt a folyamatot meg szeretné for­dítani, ezért az országban 41 úgy­nevezett gyűjtőszervezetet hoz létre. A megyénkben hét szerve­ző áll munkába: Martfűn, Kisúj­szálláson, Törökszentmiídóson, Jászberényben egy-egy, Szolno­kon kettő és egy pedig megyei ha­táskörrel. A gyűjtőszervezetek nemcsak különböző kedvezményeket biz­tosítanak majd az újonnan belé­pőknek, de segítik a különböző munkahelyeken az érdekképvise­let szervezéseket is. A TIT tavasszal S3 az alábbi tanfolyamokat indítja: Ilii OKJ végzettséget adó tanfolyamok • Számítógépkezelő (-használó) • Ipari gáz­és olajtüzelő-berendezés kezelő • Kazánfűtő 2-12 t • Könnyű- és nehézgépkezelő Céltanfolyamok • Word szövegszerkesztő és Excel táblázatkezelő • Tűzvédelmi szakvizsga • Lovári (cigány) nyelvtanfolyam Az OKJ-s tanfolyamokhoz a MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT támogatása kérhető! Részletes felvilágosítás és jelentkezés: JNSZ Megyei TIT Szolnok, Arany J. u. 4. Tel.: 56/375-122, 511-261 FOTÓI MJ köszönetét mondott azok nevé­ben, akikért az egész munkát el­kezdték és elvégezték. Botka Lajosné a „Varga Katalin Gimnáziumért” díjjal köszönte meg a segítséget Krämer Tamás­nak. ■ Apadó választókerületek (Folytatás az 1. oldalról) A népesség összevont korcso­portos megoszlása alapján a legkedvezőtlenebb korösszeté­telűnek a Jászberény székhelyű választókerület lakossága lát­szik. A15 év alattiak aránya itt a legalacsonyabb (14 százalék), ugyanakkor a legidősebbek (59 éven felüliek) hányada megkö­zelíti az egynegyedet. A 3. (Szolnok) és 6. (Mező­túr) választókerületben ez utób­biak részesedése a többi térség­nél alacsonyabb, 20 százalék alatti. A legfiatalabbak (0-14 évesek) képezik a lakosság egy­ötödét Karcagon és környékén, mely a nyolc választókerület között a legmagasabb értéket je­lenti. VÉLEMÉNY ZSOLDOS GYÖRGY Ne hagyjak hát elrontani a Valentin-napot! Vascsicsergő helyett Megvallom, eleinte kissé morcosán figyeltem a hozzánk is begyűrűző Valentin-napot (ne fe­lejtsük, jó magyarsággal Bálint-nap), mert úgy véltem, nem kell nekünk külföldről exportált szeretethullám. No de divat lett ebből is, mint annyi másból, ez legalább a szerelmesek nap­ja, ilyenkor gondol az ember kedvesére és viszont, mely egy szál bimbózó virágban csúcsosodik ki, vagy netán üzenünk pár ked­ves szót szívünk csücskének levélben, esetleg az újságok hasáb­jain. Végül is kedves szokás, és ha már begyűrűzött hozzánk ....... más is, teszem azt a fa test­ápoló, azaz a baseballütő, mellyel kedvünk szerint verhetjük péppé embertár­............................................-____ sunkat, (mert az ütőhöz a lab da már nem gyűrűzött be) inkább pirosló szívek hulljanak alá konfettiként ezen a na­pon. Ám némelyek már kezdetektől félreértették a dolgot, és sze- retetrohamukban anyunak, apunak, nagyinak is izennek ilyen­kor, netán a kis unokának, tesónak, melyet egy gyakorlott sze- xuálpszichológus, aki pontosan ismeri ennek a napnak jelenté­sét, akár gyanakodva is szemlélhet... Persze, e lassacskán jelessé váló napra rátelepedett a kereske­delem is, érezvén, hogy most megint nagyot lehet kaszálni. Bősz vásárlásra ösztökél minket, amibe aztán minden belefér, akár az égig érő vascsicsergő (aranyozva). Lepjem meg kedve­sem... és következnek a praktikus, pénztárcaürítő tanácsok, amikre sajnos, vevők vagyunk. Mérgezett egérként cikázunk üzletből Iti másik áruházba be, hovatovább karácsony előtti hisztériás vásárlási rohamot idézve. Holott a karácsony sem er­ről szól igazán. Meglehet, kedvesünknek jobban esne holnap egy csokor hó­virág röpke csókkal, gyöngéd simítással, netán egy levélke. Ne hagyjuk hát elrontani a Valentin-napot! Ha már begyűrűzött... Önbetörő külföldi Bűnügy Jogerősen íél évi fogházra ítéltek egy férfit, aki, hogy üzleti ügyeit rendbetegye, önbetörést követett el. A 35 éves külföldi csaknem két évtizede él Magyarországon. Egyetemre járt, a tanulást azon­ban abbahagyta és üzletelni kez­dett. Előbb autókkal, majd hasz­nált ruhákkal kereskedett. Társ- tulajdonosa és ügyvezető igazga­tója lett egy kft.-nek, amely szá­mára béreltek egy raktárt Kun­madarason, a volt szovjet lakta­nya területén. A vállalkozás fő profilja a használtruha-kereskedelem volt. A kft. kapcsolatban állt egy kana­dai céggel, ami a használt ruhák átalakításához különböző varró és szabászgépeket biztosított a kft. számára. Ezek a varrógépek azonban eltűntek, azokat valaki­nek - máig sem tisztázott, hogy kinek - átadta az üzletember. Ké­sőbb, miután emiatt sikkasztá­sért felelősségre vonták, ő maga szolgáltatta be a rendőrségre. A tulajdonos azonban nagyvonalú volt vele szemben, mert a gépe­ket nem kérte vissza. Azért, hogy megmeneküljenek a varrógépek Kanadába történő visszajuttatá­sának procedúrájától, azokat a cégvezetőnek ajándékozták. Ez az ügy csak a kisebb bajt jelen­tette a vádlott számára. Sokkal nagyobb bonyodalmat okozott számára az, amikor 1999 máju­sában feljelentést tett a rendőrsé­gen, mert ismeretlen tettesek fel­törték a kunmadarasi raktárát és onnan elvittek ipari szabász- és varrógépeket, valamint ruhákat mintegy 24 millió forint érték­ben. A rendőröknek már a helyszí­ni szemle során gyanús volt a raktárajtóról lefeszített rács, illet­ve az azon látható elváltozás. Nem sokkal később maga a felje­lentő állt elő azzal, hogy nem más, hanem ő volt a betörő. Azt akarta, hogy az önbetörés segít­ségével mentesüljön a valójában még a birtokába se került terme­lőeszközök utáni vámfizetés alól. Sikkasztásért és hatóság félre­vezetéséért előbb a karcagi bíró­ság ítélte el az abonyi lakóhellyel rendelkező férfit. A megyei bíró­ság - a vádlott fellebbezését kö­vetően - felülvizsgálta az ügyet és bár a bűnösséget jogerősen is megállapította, a fogházbünte­tést a korábbi egy év évről hat hónapra mérsékelte. HGY Olykor a tízórai is drága (Folytatás az 1. oldalról) Sok az olyan szülő, aki idény­munkából él, vagy év közben szűnik meg a munkahelye és a tá­mogatási rendszer sajnos nem ru­galmas annyira, hogy a keletkező problémát azonnal orvosolni tud­ja. Az osztályfőnök és a gyermek- védelmi felelős az összes osztály­ban figyelemmel kíséri, hogy minden diák rendszeresen uzsonnázik-e. Tapasztaltak már hiányosságokat e téren, de sze­rencsére az iskolában nem ez a jellemző. Hogy azután otthon mit és mennyit esznek a gyerekek, az már egy teljesen más kérdés. A kisújszállási Kossuth Lajos Általános Iskolában szinte az ösz- szes gyerek hoz otthonról tízóra­it, mivel az intézményben nincs büfé - tudtuk meg Orosz Imréné gazdasági ügyintézőtől. Ennek el­fogyasztására elvileg a nagyszü­netben van lehetőség, de termé­szetesen az összes óraközi szü­net is felhasználható erre. A nap­közisek — akik délután fél négy­kor uzsonnához is hozzájutnak — és a menzások a városháza pincé­jében, valamint egy diákotthon­ban kapják meg ebédjüket, amelyhez a család anyagi helyze­tétől függően az önkormányzat biztosíthat támogatást. A városi iskolákkal szemben a kisebb települések oktatási intéz­ményei a gyermekek megfelelő étkeztetése terén hátrányban van­nak. Különösen egy olyan hely­ségben, mint Tiszabura, ahol rendkívül magas a munkanélküli­ség — közölte Molnáráé Káló Ka­talin, a helyi általános iskola igazgatónője. A diákok nagy ré­sze rendszertelenül étkezik, s az iskola gyermekorvosának véle­ménye szerint közülük sok az alultáplált. Igaz ugyan, hogy fo­kozatosan emelkedik a napközi­sek száma, de az arányuk sajnos messzi van még a száz százalék­tól. Az intézményben már koráb­ban megszűnt a büfé, így a szom­szédos ABC-ben vásárolhatnának a tanulók. De olykor nem tehetik meg, mivel néhány család olyan nyomorúságosán él, hogy napo­kig szinte egyetlen forint sincs a házban. Tízóraival sem mindig tudják ellátni a szülők a gyerekei­ket. Az igazgatónő véleménye sze­rint az sem biztos, hogy az átkop­lalt délelőtt után egyáltalán ebé­delni tudnak. A képviselő-testület és a kisebbségi önkormányzat ugyan nagyon szeretne javítani a helyzeten, de a gyakorlati lépé­sekről tudomása szerint még nem született döntés. MOLNÁR G. ATTILA

Next

/
Thumbnails
Contents