Új Néplap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-12 / 36. szám

12. OLDAL SPORT 2002. Február 12., kedd Sasára süt a nap nemzetközi szinten is, nézzük csak meg, hogy Ivanisevics mi­ként nyert Wimbledonban. Amennyiben hozod a szervádat, bárkivel partiban tudsz lenni.- A szerválással sosem volt baja, hiszen a világ leggyor­sabb adogatói közé tartozott.- Valóban, olykor 220 kilomé­teres szerváim voltak, de tavaly nyáron, amikor egy hazai verse­nyen nem csak az érvényes ado­gatásokat mérték, akkor volt, hogy 238 kilométerig jutottam.- Ha ilyen jól szerváit, miért nem jutott előrébb? Nem kiseb­bítem érdemeit, hiszen első ma­gyar férfiként bejutott a száz­ba, de...- A világranglistán 89. is voltam. Akkoriban igen jó szériát futottam, a százból harmincötöt megvertem, köztük négy Grand Slam- győztest: Bruguérát, Moyát, Casht és Gomezt.-De a későbbi világelső­vel, Musterrel is partiban volt: ön szerint miért belő­le és miért nem Noszályból lett világelső?- Harmincévesen jöttem rá, hogy a tenisz nem csak fizikális, de kifejezet­ten technikai sport is. Ne­kem gyerek­koromban nem volt igazán jó edzőm, így hiá­nyoztak a biztos a 1 a p - ütése­Lehetett volna valaki más, akár világsztár: ehelyett azonban csak lokálisan vált ismerté Noszály Sándor, aki a kilencvenes évek hazai vonulatának kétségkívül legnevesebb teniszezője volt, ám nemzetközi szinten hiába verte végig a világelitet, az igazán veretes dobásra már nem futotta. Nagy szerencsénk, hogy Sasának vénségére sem derogál rajthoz állnia, s edzés nélkül is vállalja a tizenévesekkel vívott finoman szólva is két­séges kimenetelű partikat. Hogy ez miért szerencse? Legalább élőben is hallhatjuk, hogy a pályán nem csak játszani, de be­szélni is lehet. Ha kikap, hát kikap, nem számít, neki már csak a játék a lényeg.- Szépvölgyi teniszcentrum, Raiffeisen Grand Prix, első ál­lomás: Bardóczky-Noszály 6:3, 7:6; ugyan kikapott, de ez azt jelenti, hogy visszatér?- Vissza sem vonultam, illetve dehogynem, legfeljebb nem hiva­talosan: az az igazság, hogy az utóbbi öt hónapban összevissza hat órát teniszeztem.- Itthon mégis negyeddöntőt bír játszani. Ez a többiek kriti­kája is, nemde?- Vagy én vagyok Uyen jó... Na jó, félre a viccel: a hazai GP első állomását gyors pályán rendez­ték, ami nekem a nagy szer váim att igen kedvező. A mai férfi te­nisz jobbára nagy adogatásból és támadásból áll, nekem pedig még most is elég jó a szervám, úgyhogy kevesebb edzéssel is le­het néhány kört menni. De ez így van a „Hogy több lemondással többre vittem volna? Erre azt mondom: meglehet” I • röptém is bizonytalan volt. Ezért fordulhatott elő, hogy egy 70 ki­lós srác is nagyobbat ütött az alapvonalról, mint én a kilenc­ven kilómmal. Ilyenkor pedig ki­borultam.- Bukarestben egy hiba után az Eurosport élő adásában azt kérte a nézőktől, hogy valaki „lesszíves” azonnal levágni a kezét, Kitzbühelben pedig egy rontás után lerajzolta a közön­ségnek a hét műtárgyát. Szó­val: az idegei nem hátráltat­ták?- Dehogy, sőt: meglehet, kívülről úgy tűnik, bolond ez a hapsi, de én csak így tudom her­gelni magam. Nem vagyok befe­lé forduló típus, s mindig csak magamat hibáztattam, nem pe­dig mást. Arról, hogy meccs köz­ben miket mondok, fogalmam sincs, mert nem erre figyelek. Csak úgy kiszalad belőlem, s nem tudnám, de nem is akarom kordában tartam.- Beszélik, önmagát sem bír­ta és sokkal messzebb juthatott volna, ha egy kicsit komolyab­ban veszi teniszt.- Ha most az a kérdés, hogy több lemondással többre vittem volna, akkor erre azt mondom: meglehet. Tény, nem voltam semmi rossznak az elrontója és éltem az életem. De volt, amikor csak a tenisz létezett, s egy évben tizenegy hónapot utaztam. Utó­lag azonban szerintem ezt már fölösleges feszegetni. Nekem most a jövőmmel kell foglalkoz­nom: nem panaszkodom, előbb vagy utóbb, de belevágok valami­lyen vállalkozásba. Egyelőre edzőként dolgozom, Gém Péter az első tanítványom és szerintem kifejezetten tehetséges fiatal. Óriási élmény tanítani, s naponta látom, hogy sikerül vala­mit továbbadnom neki. Akkor le­szek igazán jó edző, illetve tanár, ha az én hibáimat ö már nem kö­veti el. VINCZE ATTILA Ez történt Salt Lake Cityben Hunyadi Emese magyar születésű osztrák gyorskorcsolyázó kilencedik lett 3000 méteren FOTÓ: EPA 19. TÉLI OLIMPIA Az ötkarikás játékok máso­dik napjának első aranyér­mét a 23 éves finn Samppa Lajunen nyerte az északi összetettben. A szám négy évvel ezelőtti ezüstérmese mögött a szombati ugrás után még vezető honfitársa, Jaakko Tallus végzett a má­sodik, az osztrák Felix Gott­wald a harmadik helyen. Óriási meglepetést hozott a síug­rók premierje: középsáncon a svájci Simon Amman győzött a két nagy esélyes, a német Sven Hannawald és a lengyel Adam Malysz előtt. A 21 éves győztes néhány héttel az ötkarikás játé­kok előtt fej- és gerincsérüléseket szenvedett edzésen, nem is in­dult a négysánc-versenyen. Az alpesi sízők első számában, a férfi lesiklásban osztrák győze­lem született: Fritz Strobl, a tava­lyi, St. Anton-i világbajnokság hatodik helyezettje hiba nélkül jött le a pályán, és viszonylag je­lentős különbséggel végzett az élen. A 29 éves rendőr a négy éve Naganóban szintén ezüstérmes norvég Lasse Kjust és honfitár­sát, a verseny előtt első számú favoritnak számító Stephan Eberhartert előzte meg. A női hódeszkások félcső versenyében Kelly Clark diadalmaskodott, megszerezve az amerikaiak első aranyérmét. Világcsúccsal lett első a női gyorskorcsolyázók 3000 m-es számában Claudia Pechstein. Az immár háromszoros olimpiai bajnok német versenyző saját, Calgaryban 2001. március 2-én felállított 3:59.26 perces rekord­ját javította 3:57.70-re. Az ezüst­érmes holland Renate Groene- wold, valamint a harmadik he­lyen záró kanadai Cindy Klassen is a régi csúcson belül ért célba. A férfi jégkorongtorna selejte­zőjének A-csoportjában a titkon éremben reménykedő szlovákok 6-6-os döntetlent értek el Lettor­szág ellen, és utolsó találkozójuk eredményétől függetlenül nem kerülhetnek a 8 közé. A lettek a továbbjutó helyért az Ausztriát 3-2-re legyőző németekkel mér­kőznek. Az Észak-amerikai Légvédelmi Parancsnokság nyilvánosságra hozta, hogy a megnyitó alatt két, majd magyar idő szerint hétfő hajnalban egy magánrepülőgép tévedt az olimpia helyszíneinek lezárt légterébe. Ed Thomas, a NÓRÁD egyik vezetője ugyanak­kor mindenkit megnyugtatott: egyik esetben sem terroristák, csupán tájékozatlan pilóták vol­tak a vétkesek. Pajkos és Reszeli duettje Összefogás a diósgyőri labdarúgásért Nem is olyan régen még tódultak a népek a diósgyőri stadi­onba, s ünnepnek számított a miskolci csapat minden mér­kőzése, hiszen több mint húszezren szorongtak a lelátó­kon. Tornyi Barnabás edzősködése idején dobogós helyen állt a csapat, nemzetközi kupaszereplésről álmodoztak a lelkes drukkerek. Aztán elfogyott a pénz, s hónapok alatt összeomlott a gondos munkával felépített vár, s úgy tűnt: Di­ósgyőr neve jó időre kitörlődött a magyar futballtérképről. Az első ligából kipottyant diós­győri csapatnál olyannyira szo­morú volt a helyzet, hogy az NB I/B-ben sem tudtak elindulni. A szurkolókból verbuválódott csa­pat a járási bajnokságban szere­pelt, hogy ne vesszen oda min­den, DVTK néven. Lel­kes amatőrök játszot­tak az imádott piros-fe­hér mezben alkalman­ként három-négyezer néző előtt. Látták Mis­kolcon, hogy így nem mehet tovább, s a 2001/2002-es szezont már a második vonal­ban kezdhette el az új­ra profi csapattá váló DVTK. Most pedig újra Pajkos János telt házról, NB I-ről ál­modoznak. Az ősz vé­gén még a Sopront irá­nyító Reszeli-Soós Ist­ván lesz a diósgyőriek menedzser-igazgatója, míg Pajkos János, aki a DVSC szakmai munká­ját dirigálta, lett a veze­tő edző. A két tréner néhány hónapja még egymás ellen készült az első ligában, most együtt dolgoznak az NB I-ért. Reszeli ezúttal kimarad a szakmai részből, rá hárul a pénzszerzés feladata. Reszeli-Soós István „Tudjuk, hogy Miskolcon köz­ügy a DVTK szereplése, így nagy fába vágtuk a fejszénket - mond­ja Pajkos János. - Persze igazá­ból csak ilyen közegben éri meg dolgozni, hiszen ha itt jön a si­ker, látványos a reakció. Azért dolgozunk, hogy újra megteljenek a lelátók Diósgyőr­ben.” A Lokival június­ban Magyar Kupát nyerő edző nem érkezett üres kéz­zel Debrecenből. Vele tart a DVSC néhány sok első osztályú meccset megélt játékosa, s velük indul harcba a csapat az első osztályért. „Egy­másra épül a mun­kánk Reszeli-Soós Istvánnal, hiszen ha eredményes a csapat, könnyebb új befektetőket ta­lálni - vélekedik az edző. - Először a rájátszásba, azaz a hat közé kell beke­rülnünk, utána már sokkal egyértelműbb célo­kat lehet megfogalmazni.” NY. B. Focihírek BÜNTETŐKKEL. Az 1957 óta íródó története során ötödször dőlt el 11-esekkel a labdarúgó Afrika-kupa, Kamerun másod­szor hódította el büntetőkkel a címet. Tavaly Nigéria ellen 2-2 volt a hosszabbítás után az eredmény, majd 4-3-ra nyertek a Szelídíthetetlen Oroszlánok. Ezúttal 3-2-re bizonyultak jobb­nak Szenegálnál. Kamerun elő­ször 1984-ben végzett az élen, majd 1988-ban, 2000-ben és most. A korábbi három finálé­ban mindig Nigériánál bizo­nyult jobbnak. A német Winfried Schäfer vezette váloga­tott mostani sikerével beérte az eddig szintén 4-4 alkalommal győztes Egyiptomot és Ghánát. MESTERÖTÖS. Fernando Morientes öt góllal járult hozzá a Real Madrid Las Palmas elleni kiütéses győzelméhez a spa­nyol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában. A fővárosi együt­tes ezzel ismét a tabella élére került. Érdekesebb eredmé­nyek: Real Madrid-Las Palmas 7-0, Valencia-Celta Vigo 0-0, Deportivo La Coruna—Villarreal 0-0, Betis—Athletic Bilbao 1-1, Mallorca—Barcelona 0-0. LETARTÓZTATÁSOK. Tíz szurkolót letartóztattak Berga- móban az Atalanta-Brescia olasz bajnoki labdarúgó-mér­kőzés előtt kitört tömegvereke­dés során. A 22. fordulóban a Roma-Juventus rangadót is rendbontás előzte meg: egy-egy fiatal férfi, rendőr és fotós könnyebben megsérült, négy drukkert pedig őrizetbe vettek. Mindkét találkozón egyaránt gól nélküli döntetlen született. Michael Jordan - kiöltötte nyelvét - nem koncentrált eléggé All Star-gála: nyugati siker Kobe Bryant kapta az MVP-díjat A mérkőzésen nem vehetett részt Karl Malone, a Utah Jazz 38 éves kiválósága, mert beteg édes­anyját látogatta meg. A show-jellegű összecsa­páson a látvány dominált. Szebbnél szebb kosa­rak, gyönyörű átadások és támadásvezetések színesítették a játékot. Az elején főleg Kobe Bryant, az utóbbi két idényben dia­dalmaskodó Los Angeles Lakers sztárja szórta a pontokat, 23-ig ju­tott két negyed alatt. A nyugatiak szinte végig őrizték 15-20 pontos előnyüket, és így a vé­gére sem maradt izgalom. Jordan sem emlékszik... Valóságos trónfosztással ért fel, ami­kor a „levegő urának” titulált Micha­el Jordan kihagyhatatlan helyzetben hibázott a gálán. Az egy hét múlva 39. születésnapját ünneplő csillag egyedül törhetett a palánk felé, de a látványos zsákolásból nem lett sem­mi: a labda a gyűrűről a lelátóra pat­tant.- Nem emlékszem, hogy mikor hagytam ki utoljára ekkora lehető­séget. Sajnos túl sokat gondolkoz­tam a mozdulat előtt, és mire eldön­töttem, hogy mit akarok, már késő volt — mondta a kínjában önmagán nevető Jordan, hozzátéve: az ő ko­rában már az erőnléti problémák mellett a koncentrációs zavarokkal is meg kell küzdeni. Kobe Bryantet a gála legjobbjává (MVP) választották, mégis csaló­dottan távozott Philadelphiából. A helyi szurkolók ugyanis nem tudták neki megbocsátani, hogy a tavalyi döntőben a Los Angeles Lakers nyert a 76ers ellen, és minden meg­mozdulását kifütyülték. - Nagyon megbántot­tak. Ráadásul pont a szülővárosom közönsége viselkedik így — kesergett a 28 éves klasszis, aki 31 ponttal járult hozzá a Nyugat győzelméhez. ■ Kosárlabda Nyugat-Kelet 135-120 (32-24,40-31,28-22,35-43) NBA All Star-gála: pontdobók: Bryant 31, Payton 18. Garnett 14. Duncan 14. Nowitzki 12. Stoiako­vic 11, Szczerbiak 10, Webber 8, Nash 8, Brand 6, Francis 3, ill. McGrady 24, Pierce 19, Allen 15, Mourning 13, Abdur-Rahim 9, Jordan 8, Walker 8, Mutombo 8, J. O’Neal 7, Iverson 5, Davis 2, Kidd 2.

Next

/
Thumbnails
Contents