Új Néplap, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-12 / 36. szám

I 2002. Február 12., kedd TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI RÓKAAKCIÓ. A Duna-Tisza közén - így megyénkben is - először tavaly végezték el a ró­kák veszettség elleni immuni­zálását repülőgépről kiszórt „csalianyagokkal”. Idén újra megismétlik az akciót. A rókák immunizilására szolgáló vakci­nát kis műanyag kapszulában magában rejtő hús- és halliszt­pogácsákat április 15-étől kö­rülbelül tíz napon át tartó prog­ram során repülőgépekről szór­ják ki a megjelölt területekre a budapesti Hubertusz Kft. szer­vezésében. Mint érdeklődé­sünkre dr. Heltay István ügyve­zető igazgató elmondta, az ak­ciót idén is a Duna—Tisza kö­zén és az Északi-középhegy­ségben végzik el, mintegy 36- 38 ezer négyzetkilométeren. A megszervezésben a vadászatra jogosult társaságok segítenek, velük jelenleg egyeztetnek, és ők helyezik majd ki a vakciná- zásról szóló vörös színű plaká­tokat is. A repülőgépes mód­szer a szakértők szerint hatá­sos, mivel az immunizált álla­tok a rókapopulációnak több mint felét teszik ki. A veszett­ség elleni védekezésre az idén címzetten 160 millió forint áll rendelkezésre, amelyet nem si­került növelni a múlt évhez ké­pest. Ezért más forrásokból te­remtette elő a még szükséges pénzt az akció költségeit finan­szírozó Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztérium, ugyanis összesen mintegy 300 millió forintba kerül a rókák immunizálása, bgy Fizetés egy év után? Elkezdődött a bútorgyár felszámolása Szolnok A felszámoló reményei sze­rint hamarosan hozzájut­hatnak járandóságukhoz a szolnoki bútorgyár dolgozói. Az alkalmazottak utoljára tavaly húsvétkor vehették fel fizetésüket. Július közepén - mint azt hírül adtuk - a dolgozók kezdemé­nyeztek felszámolási eljárást a Szolnoki Bútor Kft. ellen. Az ak­kor már állásidőn lévő munkavál­lalók ugyanis megelégelték, hogy hónapok óta hiába vártak kerese­tükre. A felszámolási eljárás azonban csak a napokban kez­dődhetett el. A kft. tulajdonosa előbb ugyanis haladékot kért és kapott a bíróságtól, majd tavaly ősszel a felszámolást elrendelő el­ső fokú határozatot megtámadta. A Legfelsőbb Bíróság gyorsított el­járásban tavaly decemberben mondta ki a verdiktet az ügyben, helybenhagyva a megyei cégbíró­ság határozatát. Az erről szóló érte­sítéseket azonban csak a múlt hó­nap végén vehették kézhez az érintettek, így csupán a közelmúlt­ban láthatott munkához a felszá­molóbiztos. Honti Antal elmondta, legsür­getőbb feladata annak a listának az elkészítése, mely a dolgozók elmaradt járandóságait összesíti. Ez ugyanis elengedhetetlen ah­hoz, hogy a bérgarancia-alap se­gítségével a munkások hozzájut­hassanak fizetésükhöz. Hogy ez mikorra várható, azt nem tudta megmondani a felszámolóbiztos, de úgy véli, már nem késik soká­ig a fizetés. Honti Antal szerint az egyelőre bizonytalan, hogy a felszámolás befejeztével lesz-e ismét munká­juk a gyárban a dolgozóknak. A termelés újraindulása ugyanis at­tól függ, akad-e — az üzem vétel­árán túl a folyamatos üzemelés­hez szükséges 30-40 millió forint­tal rendelkező - szakmai befek­tető. __________________ T.J. se m adtam oda az ajánlószel­vényt senkinek. Részben azért, mert meglehetősen elfoglalt va­gyok, és nem jut időm ilyesmivel foglalkozni. Másrészt nem is iga­zán akadt olyan jelölt, aki miatt erre feltétlen késztetést éreztem volna. Ráadásul az elmúlt napok­ban tőlem senki sem kérte. Per­sze az is előfordulhat, hogy nem voltam otthon, amikor ez ügyben kerestek. Kovács Ka­talin, 19 éves főiskolai hall­gató: - Ta­pasztalataim és gyakorla­tom még nin­csenek e té­ren, hiszen idén először járulhatok a szava­zóurnákhoz. Ezért aztán kissé furcsa, érdekes is számomra ez ENYHÍTENEK. Karcagon 1997-ben és 98-ban a közmun­kaprogramokkal már sikerült enyhíteni a belvízgondokon, hi­szen több mint 90 millió forint­ból több mint 40 kilométer árokszakaszt raktak rendbe. Azóta azonban csak a folyama­tos karbantartásra volt pénze a városnak. A tavaly júliusban le­hullott nagy mennyiségű csapa­dék azonban ismét felhívta a fi­gyelmet arra, hogy a rendszer működésében egyes területe­ken gondok vannak. A város keleti részén jelentős számú in­gatlan került víz alá. A problé­ma megoldása érdekében ta­valy elkészült a Szent László ut­ca keleti szakaszának teljes fel­újítása, valamint befejeződött egy főgyűjtő csatorna rézsűzé­se, iszaptalanítása. A város- gondnokság a Kossuth Lajos ut­cai zárt rendszer átmosatását is elvégeztette. A munkákat azon­ban idén is folytatni kell, hiszen nem készült még el a Kisújszál­lási úti csatorna külső szakaszá­nak felújítása, valamint a Deák krt.—Kerekes István utca össze­kötése is megoldásra vár. Ez utóbbi az útátvágás miatt szin­tén jelentős költségű beruházá­sa lesz a városnak, de PAMPUSKASÜTŐ VERSENY. Jászjákóhalmán már 1991 óta hagyomány a kertbarátok körében a far­sang jellegzetes tésztaféléjének, a pampuskának, azaz a fánknak a sütése. A versenybe idén tizenhármán neveztek be. Képünkön a zsűri, amint szemrevételezi és kóstolja a finomnál finomabb „produkciókat”. _____ _____ ____ FOTÓ: SÁRKÖZI JÁNOS Ko pogtattak már a céduláért? a helyzet. Mindenesetre otthon végiggondoltam: kit tartok a jelöl­tek közül a legszimpatikusabb- nak, és már oda is adtam neki a kopogtatócédulámat. Valószínű­leg a szavazatommal is őt támo­gatom majd. Adorján Ferenc, 80 esztendős nyugdíjas: - Az előző vá­lasztások ide­jén mindig odaadtam vala­kinek. Valószí­nűleg most is így teszek, csak előtte még alaposan meg­fontolom: melyik jelölt érdemes a támogatásra. Eddig ugyanis utó­lag minden alkalommal megbán­tam a döntésemet. De remélem, ezúttal másként lesz. BUQÁNY Körkérdés Múlt hét péntekig minden, vá­lasztójoggal rendelkező ma­gyar állampolgárnak meg kel­lett kapnia ajánlószelvényét. A papírral március 15-ig lehet támogatni a képviselőjelölte­ket, ám a pártok „nagyüzemi gyűjtőakciói” már a kézbesí­tés első napjaiban megindul­tak. Lapunk tegnap arról kér­dezett járókelőket: megvál­tak-e már kopogtatócédulá­juktól? Szatmári Ist­ván, 29 eszten­dős autószere­lő: — Ahogyan a korábbi válasz­tások alkalmá­val, úgy egyelő­re még most Sorokban Vélemény BISTEY ANDRÁS „... az ügy megint annyiban marad. ” Nem teljesíthető Gyakran hallani polgármesterektől a panaszt, hogy „fentről” már megint a nyakukba sóztak valamilyen feladatot, de az elvégzéséhez szükséges anyagi forrásokat nem vagy leg­alábbis nem elegendő mértékben bocsátottár a rendelkezésükre. Ilyenkor mi a teendő? Csi­nálják, ahogy tudják, amennyire futja, azután vagy a jogszabályt módosítják vagy a teljesítés határidejét, és egy darabig az ügy megint annyiban marad. Klasszikus példája ennek a kormányzati magatartásnak az is­kolai eszköz jegyzékről szóló 1994-ben kiadott és 2000-ben módo­sított rendelet. Bár a módosítás indoka nem az volt, hogy a rende- ....................................— let eredeti formájában végrehajtha­tatlan, hanem az, hogy összhangba kellett hozni az új kerettantervekkel, hogy megfeleljen a helyi iskolai és óvodai tantervek eszközigényének, a módosítás után is nyilvánvaló volt, hogy ez a rendelet végrehajthatatlan. Nem csupán a megjelölt ha­táridőig, 2003. december 31-ig, de a következő néhány évtizedben is, ha alaposan nem változtatják meg a finanszírozás módját. Ha Szolnokot vesszük példának, kiderül, hogy itt az eszköz­igény meghaladja a kétmilliárd forintot. Igaz, ennek nagy része nem berendezési tárgy, hanem hiányzó épület, például tornate­rem több középiskolában, de a konkrét eszköz- és berendezés- igény is igen jelentős tétel lenne. Ugyanakkor évente csupán né­hány tízmillió forint jut az eszközfejlesztésre, zömmel pályázati pénzből, az önkormáínyzat néhány milliós támogatásával. Tavaly összesen 35, az idén pedig 32 millió forint jutott eszközfejlesztés­re, amihez az intézmények maguk is hozzátettek valamennyit. Nincs okunk föltételezni, hogy más városokban, községekben jobb a helyzet, sőt... Mindebből világosan látható, hogy a rendeletben foglaltak a határidőre nem teljesíthetők. A kötelező taneszközök és felsze­relések hiánya miatt aligha fognak iskolát bezárni, valószínűbb, hogy a határidőt vagy a rendeletben foglalt előírásokat módosít­ják újra. Ez előre látható volt, akkor mire való az egész? Előkészítik a nyarat Abádszalók Megyénk népszerű üdülőte­lepülése igyekszik jól ki­használni az idegenforgal­mi holt szezont. Már ősszel megszélesedett a járda a strand főbejáratánál, s kivágták azokat a nyárfákat is, amelyek nem csak virágzáskor okoztak sű­rű pilléikkel kellemetlenségeket, hanem koruknál fogva életveszé­lyessé is váltak. Az őszi vízszint lehetővé tette a meder kotrását, s a föveny pótlását is a strand terüle­tén. Többek között korszerű pad­lóburkolattal tovább komfortoso- dik nyolc faház, és gőzerővel foly­nak azok a munkák is, amelyet a 3 millió forintos önerő mellett a Széchenyi-terv 3 milliós pályázati támogatása is segít. Ennek révén a nyárra egy értékmegőrző épület, valamint korszerű vizesblokkal ellátott új női és férfi öltözők is szolgálják majd a fürdő vendégek kényelmét. _______________m. Ta nárok „futtatták” a lányt? (Folytatás az 1. oldalról) Lengyel György alezredes hangsú­lyozta, a kerítés bűntettének ala­pos gyanújával őrizetbe vett, majd a bíróság által előzetes letartózta­tásba helyezett férfi és nő magával az emberöléssel nem hozható ösz- szefüggésbe. Hozzátette azt is, hogy a gyanúsítottak nem házas­társak, csupán régi ismerősei egy­másnak. A gyilkos kiléte tehát to­vábbra is ismeretlen, felkutatására továbbra is nagy erőket mozgósít a rendőrség. Mint megtudtuk, en­nek érdekében megpróbálják a szerencsétlen sorsra jutott G. Krisztina volt „üzleti” körét is fel­deríteni. Értesüléseink szerint a le­tartóztatott gyanúsítottak pedagó­gusként dolgoztak megyénk egyik szakközépiskolájában. Az oktatási intézmény igazgatója nem cáfolta ezt, ám arra kérte lapunkat, hogy ne nevezzük meg az intézményt. Ugyanakkor hozzátette: az iskola természetesen elhatárolódik az ef­féle magatartástól, ezért a bűnügy­gyei érintett két kolléga munkavi­szonyát a tegnapi nappal meg­szüntette. HQY Leadták az ajánlószelvényeket Nyílik a szabadidőpark Szolnok A megye hat választókerületéből leadták az MSZP képviselőjelölt­jeinek ajánlószelvényeit a vá­lasztási bizottságoknak. Az MSZP tegnapi sajtótájékoztatóján, amelyen a szolnoki 3-as és 4-es válasz­tókerület jelöltje, Botka Lajosné és dr. Füle István vett részt, bejelentették, hogy a jelzett két választókerületből leadtak mintegy ezer-ezer ajánlószel­vényt, amelyet a párt képviselőjelöltje­inek gyűjtöttek. A megyében további négy választókerületből adták már át a minimális 750-nél jóval több ajánló­szelvényt. Dr. Füle István hangsúlyozta, hogy csütörtökig megkapják a választási iroda jegyzőkönyvét a hivatalos képvi­selőjelöltté nyilvánításról, ami annak föltétele, hogy küldötteiket delegál­hassák a választási bizottságokba, és leadhassák a megyei listát. A nyolc vá­lasztókerület közül fennmaradó kettő­ben is megvan a szükséges számú ajánlószelvény, de azokat csak később szándékoznak leadni. Mindkét képviselőjelölt hangsú­lyozta, hogy kormányváltó hangulat alakult ki az elmúlt hetek bizonytalan­sága után, amivel szemben a kor­mánypártok a gyűlöletkeltés és a meg­osztás módszerét alkalmazzák. Ez azonban nem hat a többségre, az em­berek most ismét érzik, hogy van re­mény, lehet jobban élni. Az ajánlószelvények gyűjtését már­cius 15-ig folytatják, mivel ilyen mó­don is kapcsolatot teremthetnek a vá­lasztókkal, beszélgethetnek velük, vá­laszolhatnak kérdéseikre. ____ BISTEY A. 1 B Bővebben www.mszp.hu/szolnok A minisztérium támogatása döntő volt JÁNOSHIDA A kistelepülés 10 millió forintot nyert 2000 végén az Ifjúsági és Sportmi­nisztériumtól községi szabadidőpark létreho­zásához, mely turiszti­kai célokat is szolgálna. Eszes Béla polgármester lapunk megkeresésére elmondta, hogy a park megépítésének előkészü­letei zajlottak az elmúlt évben, idén pedig végle­ges formát ölt a szabad­időcentrum. Megtudhattuk, hogy az ön- kormányzat — az ISM támo­gatás mellett — eddig saját erőként másfél millió forin­tot költött el a kiszemelt — Zagyva-parti - területrész feltöltésére, a készülő pá­lyák alapozására, illetve idén további hárommilliót különítettek el a munkákra. A szabadidőparkban helyet kapna egy kézilabda- és egy kosárlabdapálya, megépíte­nének egy hangulatos szö- kőkutat, és szabadtéri szín­paddal is gazdagodik majd a település, illetve - körülbe­lül húsz sátorhely kialakítá­sával - kempinget is építe­nének Jánoshidán. A ter­vekhez eredetileg kapcsoló­dott egy zagyvái csónakki­kötő létrehozása is. Az el­képzelést nem vetették el, a későbbiekben ezt is meg­építik a szabadidőpark ré­szeként. BCS Fidesz-MPP: Európai jövőt! Az egyház nem „sasszézik” Kereszténytalálkozó Európai jövőt akarunk — je­lentette ki a Fidesz-Magyar Polgári Párt alelnöke. Kövér László mellett Stumpf István kancelláriaminiszter és Semjén Zsolt helyettes ál­lamtitkár fejtette ki tegnap Szolnokon a Keresztény Ér­telmiségi Szövetség (KÉSZ) meghívására: milyen jövőt is szeretnének. Kövér László szerint az európai jövő egyszersmind polgári is. Az pedig Európában mindenütt ke­resztény értékrenden alapszik. Ez az európai jövő kézzelfogható közelségbe került, hiszen a kö­vetkező kormányzati ciklus kö­zepén az Unió tagja lehet Ma­gyarország — vélte sajtótájékoz­tatóján a politikus. Kövér László szerint ugyanakkor az EU-csatla­kozás csupán eszköz ahhoz, hogy az ország lakóinak olyan életkörülményeket, lehetősége­ket teremtsenek, mint a nyugat­európai országok állampolgár- inak. Semjén Zsolt abszurdnak ne­vezte az a felvetést, hogy az egy­háznak egyenlő távolságot kell tartania minden politikai erőtől. Az egyházügyekkel foglalkozó helyettes államtitkár szerint eb­ben az esetben ugyanis az egy­háznak kellene lesnie, mit talál­nak ki a pártok és annak függvé­nyében „sasszéznia”. Mindez azonban fordítva van. Az egyház szilárd alapokon áll, amelyhez a pártok közeledhetnek vagy távo­lodhatnak tőle.

Next

/
Thumbnails
Contents