Új Néplap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-08 / 6. szám
2002. Január 8., kedd SPORT 11. OLDAL Debrecenben jöhet a folytatás Férfi kosárlabda Némileg tartottak Szolnokon a Szeged csapatától, hiszen a napokban szerencsésen rendeződtek az anyagi problémák a zöld-sárga-kékeknél. Tudni kell, hogy a Szedeák mindössze a harmadik hazai meccsét játszhatta. Az előző kettőn meglehetősen jó teljesítményt nyújtottak, hiszen először megszorították az Al- bacompot, majd legyőzték a Falco gárdáját. Elliotték nem titkolták, hogy meg akarják leckéztetni vendégeiket. Ráadásul idegenben mindig nehezebb játszani, különösen ha körülmények messáe járnak az ideálistól. Sajnos így történt Szegeden is, ugyanis hideg, meglehetősen sötét terem fogadta a feleket. — Nem korrekt — folytatta a felsorolást Goran Miljkovics, a szolnokiak mestere —, a kispadot 120 centiméter magas vasrács választja el a játéktértől, az eredményjelző csupán az állást mutatja. Mindezeket jelezte Weidinger Dezsőnek, a mérkőzés ellenőrének, aki széttárta a karját. — Amíg nem fejeződik be az Újszegedi Sportcsarnok felújítása - várhatóan e hónap végén vehetik újra birtokukba a helyiek -, addig ez van, azonban lehet felsőházas találkozókat rendezni a Piarista Gimnázium csarnokában — tudtuk meg. Lehet mondani, a hazaiak fagytak meg, ugyanis a mieink egy percig sem hagytak kétséget afelől, hogy ki a jobb. Mind csapatmunkában, mind egyénileg túlnőttek ellenfelükön a piros-feketék. Ráadásul közöttük kósa- razott egy bizonyos Predrag Pav- lovics nevű úriember, aki valósággal szórta a gólokat, meg sem állt 40 pontig. Róla tudni kell, hogy csupán egy nappal a szeptemberi rajt előtt került a szolnokiak állományába, nem kis vihart kavarva ezzel honi kosárlabdakörökben. Mint minden csoda, ez is három napig tartott, a szerb kosaras csak a játékra koncentrált, és idáig sem lehetett panasz teljesítményére. Most azonban nagyon kitett magáért a 39.(!) életévében járó hátvéd. — Valóban jól ment a játék — mondta csaknem tökéletes magyarsággal de mindez a csapat érdeme. Társaim nélkül képtelen lettem volna ilyen teljesítményt nyújtani. Remélem, nem ez volt az első és utolsó jó játékom, hiszen anno a Falco színeiben a Sopron és a Kaposvár ellen is sikerült 50 pontot dobnom. De hangsúlyozom, számomra mindig az a fontos, hogy csapatunk jól szerepeljen, az másodlagos, hogy Pavlovicsnak hány pont áll a neve mellett. Szombaton lehet folytatni, ugyanis egy másik alföldi kosárlabda-fellegvárba, Debrecenbe látogat a Mól Szolnok legénysége. _____________________________________IVÉCSÉI TECHNIKÁI K. O. Tizenötödször védte meg a Boksz Világszervezet (WBO) könnyűsúlyú bajnoki címét Artur Grigorjan, miután a 8. menetben technikai K. O.-val legyőzte az amerikai Raymundo Mar- tinezt. Grigorjan, aki a hamburgi Universumnál klubtársa Kovács Istvánnak és Erdei Zsoltnak, hat éve birtokolja a WBO könnyűsúlyú övét. A 33 éves, üzbég származású bokszoló mind a 34 profi összecsapását megnyerte, ez volt a 21. idő előtt befejezett mérkőzése. ________________________________________FOTÓ! EUROPRESS/EPA Megállt a Szalay-expressz Internetes hírforrások szerint műszaki hiba miatt feladta a Da- kar-ralit a Szalay Balázs, Palik László kettős. A Chevrolet Blazerrel versenyző magyarok váltógondok miatt nem értek célba a szombati szakaszon, s a sivatagban rekedtek. A több gumidefekttel bajlódó kísérőkamion vontatta el a gépkocsit Atarba, de csak hétfő délelőtt érkeztek meg ide. A hibás alkatrészt azonban nem sikerült megjavítani, így a 81. helyről visszalépni kényszerültek a viadaltól. Hannawald Sven Hannawald még órákkal a bischofshofeni viadal vége után sem merte elhinni, hogy a síugró négysáncverseny 50 éves történetében neki sikerült elsőként úgy diadalmaskodnia, hogy minden állomáson győzni tudott. — Soha nem álmodtam ilyen sikerről, „csak” | annyi volt a célom, hogy pályafutásom során legalább egyszer az élen végezzek az összetettben — mondta a 27 éves német sztár. — Tisztában vagyok azzal, hogy nem leszek mindig ilyen jó formában, de most úgy tűnik, hogy minden csúcssikere összejön. Ezért szeretném kiélvezni a szezon hátralévő versenyeinek minden pillanatát. Hannawald a sporttörténeti teljesítmény mellett egy televíziós csúcsot is megdöntött: a német RTL csatornán még soha nem nézték annyian a síugrók Grand Slam- jének tartott négysáncversenyt, mint vasárnap. A bischofshofeni viadalt átlagosan 13,33 millióan látták, a győztes második ugrását 14,89 millióan követték figyelemmel. ■ A súlyfelesleg még ledolgozható Fokozatosan megtelik a parkoló, egymás mellé sorakoznak a különböző színű masinák, a volán mögül kiszállók pedig „Boldog új évet!” köszönéssel üdvözlik egymást. A tiszaligeti stadion főépületébe három hete beköltözött csendet egyre hangosodó futballistabeszólások változtatják ismét rendeltetésszerűvé. Labdarúgás Hétfőn délben megkezdődött a Szolnoki MÁV- Neusiedler NB I/B-s labdarúgócsapatának téli felkészülése az idei feladatokra. Ahogy ilyenkor szokás, mérlegeléssel indul a hivatalos program. Vágó Attila néhányszor megcsóválta a fejét a súlyértékeket látva, majd kihirdette, hogy a felesleges kilóktól legkésőbb január 15-ig lehet megszabadulni büntetés terhe nélkül. Rézsó Péter visszafogottan kopog az edzői öltöző ajtaján, gyomorpanaszai miatt kéri a felmentést. „Akkor nem lesz kapusom” - döbben rá a szakember, mire segítője, Rózsavölgyi pályaedző visszakérdez: „És mikor volt?” Ilyen poénok csak ott ülnek igazán, ahol ezt elbírják, tehát jó eredmények támasztják meg a sportolókat. A másik portás, Balázsy Zoltán bal sípcsontját látni erős idegzet szükséges, mert a végtagon arasznyi vágások, hegek, díszelegnek a „színpompás” fertőtlenítők és varratok helyének árnyékában. — Még decemberben történt, hogy az utolsó edzésen stoplis cipővel eltaláltak, de a sebet elhanyagoltam, ezért begyulladt, és fel kellett vágni. Gondolhatja, milyen volt a hangulatom az ünnepeket alatt - sopánkodik utólag a hórihor- gas szabolcsi fiú. Lelkét talán az is nyomja, hogy a vasárnapi, nyíregyházi teremtornán éppen a saját hazájában nem mutathatja meg övéinek, hogy mit tud. — Ezen a héten valamennyi edzésünket a csarnokban és a futófolyosón tartjuk - jelzi Vágó mester, aki a hét végén részt vett a pécsi szakmai továbbképzésen, s ahol éppen ennek az időszaknak a kulcsmozzanatairól is „tágítottak”, de megvitatták az aktuális játékrendszereket és a rehabilitációval kapcsolatos feladatokat is. Pécsett az is kiderült, hogy a Szolnok vasárnapi kú- paellenfelei - Ferencváros, Vasas, Diósgyőr - közül a két élvonalbeli együttes megpályázza a csoportgyőzelmet. Dolgukat nehezítendő, a Ti- sza-partiak előre gondolkodva két magyar teremválogatottal erősítenek a hét végi viadalra. Varga Róbert mellett Kiss Krisztián is - nagypályán a Makó NB Il-es csapatában játszik - köl- csönjátékosként érkezett, aki érdeklődésünkre elmondta: - A teremfoci speciális mozgást igényel, nagyon fontos a tudatos helyezkedés és a területek célszerű megszállása vagy éppen azok A pirosak és a sárgák idei első háziderbije is már „vérre menő” fotói mészáros felszabadítása. Minden erőmmel segíteni akarom alkalmi együttesemet abban, hogy előkelő helyen végezzünk - ígéri a rokonszenves fiatalember, s fut vissza társaihoz az Olaj-csarnok parkettáján. Számba véve a rendelkezésre állókat, összesen 21 labdarúgó alkotja ma a MÁV- Neusiedlert, beszámítva a Balázsy helyére lépő Kolláth Ferencet és a szegedieket. A korábban meghírelt két jugoszláv focista egyelőre késik, őket megelőzendően azonban a menedzserük jelentkezett, kipuhatolni a lehetőségeket. Lassan beindul az élet, fokozatosan felpörögnek az események, csupán a füves játéktér kap némi haladékot arra, hogy a hópaplan alatt ki- aludja téli álmát. ______________________héoer Tis zta Amerika Félnek az ausztrálok Az ausztrál tenisz Davis Kupaválogatott nem utazik el a Világ- csoport 1. fordulójában február 8-10-re kiírt, Argentína elleni mérkőzésére, amennyiben a nemzetközi szövetség (ITF) nem garantálja a játékosok biztonságát.- Egy-két napon belül választ szeretnénk kapni - mondta Wally Masur csapatfőnök. Az 1999-ben győztes, az elmúlt két évben pedig döntős ausztrálokat a dél-amerikai országban kialakult feszült politikai, gazdasági és szociális helyzet miatt kitört zavargások aggasztják. KOSÁRLABDA, Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknapjának eredményei: Atlanta Hawks-Minnesota Timberwolves 96-112, Charlotte Hornets—New Jersey Nets 80-89, Detroit Pistons—Cleveland Cavaliers 101-91, New York Knicks- Boston Celtics 81-90, Orlando Magic-Golden State Warriors 118- 109, Chicago Bulls-Utah Jazz 111-113 - hosszabbítás után, Dallas Mavericks—San Antonio Spurs 103-105, Houston Rockets—Indiana Pacers 79-81, Phoenix Suns- Sacramento Kings 112-118, Portland TrailBlazers-Philadelphia 76ers 96-88, Los Angeles Phlip- pers-Milwaukee Bucks 86-83, Seattle SuperSonics-Memphis Grizzlies 89-77, Toronto Raptors— Los Angeles Lakers 89-109, Miami Heat—Golden State Warriors 92- 84 Sacramento Kings—Milwaukee Bucks 115-101. JÉGKORONG. Az NHL legutóbbi játéknapján: Carolina Hurrica- nes-Philadelphia Flyers 3-4, Atlanta Thrashers-New York Islanders 2-3, Columbus Blues Jac- kets-Nashville Predators 4-3, Chicago Blackhawks-Pittsburgh Penguins 2-0, Minnesota Wild- Buffalo Sabres 1-4, Edmonton Oilers-Montreal Canadiens 7-6, Phoenix Coyotes-Tampa Bay Lightning 0-3.____________■ Röv iden OBERTAUERN. A hét elején, a röntgenvizsgálat után dől el, hogy részt vesz-e a február 8-án kezdődő Salt Lake City-i téli olimpián a nyáron súlyos motorbalesetet szenvedett síelő, Hermann Maier. A kétszeres olimpiai bajnok és háromszoros Világkupa-győztes síelőnek az ötkarikás játékok előtt legalább egy viadalon indulnia kell. Ez valószínűleg a seregszemle főpróbájának tartott St. Moritz-i verseny lesz február 2-án. Maier augusztus 24-én szenvedett kettős nyílt lábtörést, amikor motorjával egy autónak ütközött. WELLINGTON. Az új-zélandi hatóságok nagy erőkkel biztosítják a csütörtökön kezdődő nyílt golfbajnokságot, miután megfenyegették a világelső Tiger Woodsot. A New Zeeland Herald című napilap értesülése szerint a levél a wellingtoni amerikai nagykövetségre érkezett. A Paramuru Beach-en sorra kerülő viadalon több mint száz biztonsági szakember gondoskodik a verseny zavartalan lebonyolításáról. MILÁNÓ. Olasz lapértesülések szerint távozik az Internazion- ale labdarúgócsapatától Hakan Siikür. A török válogatott játékos állítólag másfél évre, 2,5 millió euróért szerződik az AC Parma együtteséhez. A gólerős támadó 2000 nyarán az UEFA- kupagyőztes Galatasarayíól érkezett Olaszországba, de az utóbbi időben kevés lehetőséget kapott az Interben. WIESBADEN. A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) Oliver Kahnt választotta az év kapusának. A Bayern München hálóőre 1999 után másodszor győzött, méghozzá rekordpont- számmal: a 86 országból érkező voksokból 265 pontot gyűjtött. Eddig - az ezúttal hatodik — paraguayi Jósé Luis Felix Chilavert volt a csúcstartó: 1998- ban 198 ponttal bizonyult a legjobbnak. Kahn mögött a kolumbiai Oscar Eduardo Cordoba (Boca Juniors, 77) és az olasz Gianluigi Buffon (Juventus, 69) végzett a második és a harmadik helyen. Kahn 2001-ben Bajnokok Ligáját, bajnoki címet és Klub Világkupát nyert csapatával. Augusztusban az év német labdarúgójának választották, majd az UEFA a legjobb európai kapus címmel tüntette ki, a France Football Aranylabda- szavazásán harmadik lett. ■ Régióközpont Törökszentmiklós Ha az elmúlt évtizedben bárhol is szóba került Törökszentmiklós sportélete, a beszélgető felek azonnal a futballra avagy a kézilabdára asszociáltak. Azóta nagyot változott a világ a kisvárosban, mindkét csapatsport színvonala, s ezzel együtt népszerűsége, visszaesett korábbi önmagához képest, a képzeletbeli ranglétrán pedig újak foglalták el a helyüket. A birkózók - mert hát az egyik új „kedvenc” éppen az ősi küzdősport - már 1913-ban, még az országos szövetség megalakulása előtt megkezdték működésüket Törökszentmiklóson, ám egészen 1998-ig csak apró tagjai voltak a „nagy”, városi egyesületnek. Az akkor kialakult csődközeli állapot azonban arra kényszerítette a vezetőket, hogy az önállóság útja felé irányítsák az addig háttérbe szorult szakosztályt. — Kényszerhelyzetbe kerültünk, de szerencsére jól sült el a dolog - felelte érdeklődésünkre Sarkadi Imre, aki sokáig amolyan mindenesként, ma pedig főállású edzőként dolgozott a túlélésért. - Jelenleg több mint száz gyerek jár le felújított csarnokunkba, három iskolában (Petőfi, Hunyadi, Kölcsey) tartunk foglalkozásokat, s szép lassan az eredmények is jönnek. Nos, nincs oka a panaszra Sarkadi Imrének. Szülői, illetve ön- kormányzati segítséggel 460 négyzetméteres, konditeremmel, szaunával ellátott birkózóparadicsom áll a rendelkezésére, ráadásul a 20 milliós beruházást ötmillióból oldották meg.- A TSE széthullása jó hatással volt, a szakosztályokra, hiszen mindegyik a saját eredményeivel próbálja meg bebizonyítani élet- képességét. A birkózás jelenleg népszerűbb Miklóson, mint valaha volt — büszkélkedett szerényen a mester.—Junó Ferenc kollégámmal ötéves kortól foglalkozunk gyerekekkel a klubban, a legidősebbek pedig lassan ifjúsági korba lépnek. A közelmúltban meglátogatott minket dr. Hegedűs Csaba, az MBSZ elnöke, aki elismerően vélekedett a látottakról. Ezen felbuzdulva megpáa mester álma lyázzuk az ISM-nél a Héraklész- programra épülő régióközpont kialakítását, hiszen egészen 18 éves korig biztosítva van városunkban a színvonalas sportolás, tanulás lehetősége. Hogy miért kaptak elnöki dicséretet a miklósiak? A még 15 szabadfogású ob-jén (kötöttfogásban harmadik lett), míg Szikszói László és Márvány Kristóf a diák korcsoport bajnokságain nyerte meg súlycsoportja küzdelmeit. Csapatban sem vallottak szégyent a TBLC gyerekei, hiszen a legalacsonyabb osztályból A folyamatos munka lassan meghozza gyümölcsét, a miklósi gyerekek egyre szebb eredményeket érnek el a korosztályos versenyeken archív fotó éves Mrena Gábor megnyerte az ifjúságiak szabadfogású országos bajnokságát 2001-ben, s meghívást kapott a korosztályos válogatottba. Rajta kívül Bagdi Zoltán diadalmaskodott a serdülők indulva tavaly az első helyen végeztek a második liga rendezvényén, így 2002-ben a legjobbak ellen léphetnek szőnyegre a Sar- kadi-legények. ______________________(ÖBLEI) (