Új Néplap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-23 / 19. szám
Szathmári József (balra) átveszi az elismerést Búsi Lajostól FOTÓI CSI nemzedékek támaszkodhatnak az ősi hagyományoktól József Attiláig, Nagy Lászlóig, a zenében Bartókig, Kodályig. A magyar kultúra, mint egy szűrő, átengedi az idegen hatásokat, a legjobbakat beépíti önmagába, így is gazdagodik. Anyaga a nyelv, amely számunkra a legszebb. Néha gát, amely azonban átjárható: a magyar műfordítók elhozzák a világirodalom remekeit, és a mi irodalmunk is egyre gyakrabban megtalálja az utat Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közművelődési Dijat kapott Janó Lajos, a kisújszállási Városi Ifjúsági és Művelődési Központ intézményvezetője, Rideg István, a karcagi Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium tanára és Szathmári József, a kunszentmártoni Városi Könyvtár nyugalmazott igazgatója. A kitüntetettek nevében Rideg István mondott köszönetét. APEH: több az ellenőrzés Előzetesen nem közük, hogy vizsgálják bevallásunk helyességét Tavaly 73 százalékkal több egyéni vállalkozót és magánszemélyt ellenőrzött az adóhatóság, mint az előző évben. Adózás Arról, hogy ezt milyen módszerekkel érte el az adóhatóság, dr. Vargáné Kardos Tündét, az APEH megyei igazgatósága egyszerűsített ellenőrzések osztályának vezetőjét kérdeztük.- Az adóhatóság korszerű informatikai háttere megteremtette annak a lehetőségét, hogy az adózók által benyújtott adóbevallásokat és a kontrollinformációk tömegét összefuttassuk, ezzel ösz- szevetve a rendelkezésünkre álló adatokat. Ez a módszer nem új, hiszen az adózás rendjéről szóló törvény már évek óta biztosítja az úgynevezett egyszerűsített ellenőrzés lehetőségét, bár az kétségtelen, hogy az utóbbi években egyre inkább előtérbe került, kifejezetten a magánszemélyek vonatkozásában - felelte a vezetőnő. — Miért „egyszerűsített” ez az ellenőrzés? — Azért, mert az ellenőrzés menete egyszerűbb, mint ahogyan azt a hagyományos ellenőrzések során megszokhatták az adózók. Az egyszerűsített vizsgálatok talán legszembetűnőbb különbsége az, hogy előzetesen nem küldünk értesítést, így a magánszemélyek nem is tudnak arról, hogy az adóhatóság vizsgálja bevallásuk helyességét. A rendelkezésünkre álló adatok alapján végezzük el az ellenőrzést, és csak a megállapításainkról kapnak értesítést az adózók. ______________tFOLYTATÁSA4. OLDALON) Rövi den MESÉS VERSENY. Abádsza- lókon a Kovács Mihály általános iskola tizedik alkalommal meghirdetett megyei vetélkedőjére huszonkét iskola harminchét diákja nevezett. Idén a meseírásban mérték össze erejüket a harmadik, negyedik osztályos tanulók. Az első korcsoportban Sárközi Ágnes, a jászberényi Nagyboldogasszony iskolából, míg a negyedikesek közül Nagy Nikolett Berekfürdőről írta meg a legszebb mesét. A szervezők szerint az egész verseny „mesés” volt, méltó a magyar kultúra napjához. TISZTÍTHATNAK. A környe ALMA Ványai Ambrus um, Informatikai és kedésgépészeti Szakközépiskola - Túrkeve. 12. oldal biztosító tart a tiszai árvíztől Egyoldalúan felbontott szerződések borzolják a kedélyeket Megemlékezés „A kultúra erőforrás” Ünnepség és kitüntetések a megyeházán más kultúrákhoz. Megyénk kulturális helyzetéről szólva megemlítette a múzeum és a könyvtár megújulását, az ott folyó értékes műhelymunkát, beszélt az idén száz éves művésztelep jelentőségéről, méltatta együtteseink, hagyományőrző csoportjaink tevékenységét, és a művészeti rendezvényeket. Búsi Lajos ezután átadta a megyei kulturális díjakat. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Művészeti Díjat vett át Czi- bulás Péter színművész, a jász- kiséri Pendzsom Néptánc Egyesület és a Szolnoki Kodály Kórus. A magyar kultúra napját tegnap a megyeházán ünnepelték, ahol átadták a megyei önkormányzat kitüntetéseit is. Rövid műsor után Búsi Lajos, a megyei közgyűlés elnöke méltatta a nap jelentőségét. Beszédét azzal kezdte, hogy 11. alkalommal ünnepeljük a magyar kultúra napját, s ez a nap fontos ünnepünk lett. A kultúra a nemzet számára erőforrás, amelyre egymást követő Több családnak kellemetlen meglepetéssel szolgált az egyik biztosító Vezsenyen. A társaság ugyanis a közelmúltban levélben tudatta ügyfeleivel: az árvízveszély miatt felmondja a lakásbiztosításokat. Vezseny „Az elmúlt néhány év kártapasztalata azt mutatja, hogy a korábbi időszakban végzett árvízkockázati elemzések a mai helyzetnek nem felelnek meg. Társaságunk vizsgálja annak lehetőségét, hogy az árvíz okozta kockázatok milyen biztosítási szerződés keretén belül vállalhatók oly módon, hogy az ügyfelek számára is elfogadható és megfizethető díjakat jelentsen. Az eddigi előzetes számítások alapján azonban szinte bizonyos, hogy - éppen a megnövekedett kockázat miatt - olyan mértékű díjemelésre kényszerülnénk, amelyet egyszerűen nem kívánhatunk ügyfeleinkre hárítani” — teszi elém a biztosító levelét Honos Fe- rencné. A fiatalasszony szerint az elmúlt napokban nem csak ők kaptak ilyen levelet a faluban. Ezt erősíti meg a néhány házzal távolabb lakó Újvári Sándor is. Ő úgy tudja, mindenki megkapta a felmondást, aki vályogházban él és az érintett biztosítónál volt biztosítása. Más társaság azonban még nem követte a példát. A férfi csak az utcájukból négy-öt család nevét sorolja hirtelenjében, akiknek a már kifizetett időszak végével megszűnik a lakásbiztosítása. Neki például huszonkét év után. Pedig a több mint két évtized alatt a díjfizetésen kívül más dolga nem akadt a biztosítóval... _____________________________________(FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) Újvári Sándor huszonkét évig fizette a biztosítást házára FOTÓI CSABAI ISTVÁN Részletek a 14. oldalon XIII. évfolyam, 19. szám 2002. január 23., szerda www.ujneplap.hu Ara: 67 Ft, előfizetve 47 Ft Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap Nyeregbe pattant múltunk Tiszafüred A magyar nyergek fejlődése című kiállítást nyitotta meg tegnap dr. Gráfik Imre néprajzkutató a Kiss Pál Múzeumban. A hajdani füredi nyergek jó híre messzire eljutott a világban. A tárlat értékesen szemrevaló Ta- mus Antal és Cseszneg Ágnes bőrművesek remekműveivel, a Damjanich múzeum munkatársának, Varjú Rózának a nyergek díszfaragásait bemutató rajzaival, Tóth Géza karcolt cserépedényeivel, Bíró László kéregedényeivel, Zsám- bok Péter grafikáival, melyek praktikusan díszítik a kiállítást, „megtoldva” a híres füredi fanyergekkel, melyek az állandó helytörténeti kiállítás kihagyhatatlan kin- tassa jelenünk is az értékeit. Aki ti meg a szépen felújított múze- csei. Füreden valóban „nyeregbe erről személyesen akar meggyő- umban. pattant” a múltunk, hogy megmu- ződni, az mától március 9-ig tehe- _______________________wicn Mi ndenki bilincsben Pezsgősüveggel verték áldozatuk fejét Bűnügy Különös bűnügy tárgyalását folytatták tegnap a megyei bíróságon. A vádlottak padján az emberöléssel vádolt egykori élettársak és a sógor foglaltak helyet. A bíróságra tucatnyi tanút idéztek be. Az ügy különlegessége, hogy a vádlottakhoz hasonlóan a legtöbb tanú is bilincsbe verve jelent meg. A vádlottak és a tanúk java része is megbilincselt kézzel érkezett a bíróságra. Ennek az az oka, hogy a kihallgatásra beidézett tanúk vagy büntetésüket töltik saját bűncselekményük miatt, vagy előzetes letartóztatásban vannak valamelyik büntetés-végrehajtási intézetben. Akiken nem volt bilincs, azokat is rendőrök hozták, mert a bíróság korábbi idézéseire nem jöttek el. Egy asszony volt, aki nem viselt bilincset és még rendőri kísérete sem volt. Róla kiderült, hogy korábban a vádlottak egyikével, B. Mónikával töltött néhány napot közös cellában, amikor előzetes letartóztatásban voltak. Az elhangzott vallomások némiképp igazodtak is a külső körülményekhez. A tanúk egy- némelyike meglehetősen flegmán fogta fel a helyzetét. A bíróság többször is szükségesnek látta a hamis tanúzással vagy éppen a hamis váddal járó következmények ismertetését. Volt, aki azt mondta, korábban azért tett terhelő vallomást a vádlottakra, mert megverték őt a rendőrök. ________________(FOLYTATÁS AZ S. OLDALON) ze tvédelmi miniszter döntése értelmében a Környezetvédelmi Alap Célelőirányzatból fejlesztési célú pályázaton Mezőhék önkormányzata a község szennyvízcsatornázására és szennyvíztisztítására 26 millió 610 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyert el. FELMENTETTÉK. A karcagi képviselő-testület zárt ülésén dr. Fazekas Sándor polgármester javaslatára dr. Bene Lajost felmentette a közbeszerzési bírálóbizottságban, a városszépí- tési és beruházási bizottságban és a szociális és egészségügyi bizottságban betöltött tagságáról. Lapunk megtudta, a képviselő az egyik kórházi közbeszerzés kapcsán vélhetően harmadik személytől írásos anyagokat kapott a beruházásról. Ez a bizottság felelős azért, hogy minden pályázat a közbeszerzési törvény alapján történjen, így a képviselő megsértette a verseny tisztaságát biztosító szabályokat.