Új Néplap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-19 / 16. szám
MH 2002. Január 19., szombat 15. OLDAL SPORT Mindenki a fedélzeten Lábtenisz Harkányban rendezték meg az , me- t Kántor István képviselte. Selejtező csoportjából egy-egy győzelemmel és vereséggel jutott tovább — a később első helyezést elért Pál Tamás előtt hajtott fejet majd a középdöntőben is hasonló teljesítményt produkálva végül az ötödik helyen fejezte be a viadalt. A bajnokság végeredménye: 1. Pál Tamás (Kaposvár), 2. Nagy Norbert (Pécs), 3. Korányi András (Kaposvár), 4. Tatár Péter (Ros- co), 5. Kántor István (Szolnok). A hét végén, szombaton, a Testnevelési Egyetemen tartja a lábtenisz szövetség éves közgyűlését, majd egy nappal később, vasárnap, Budapesten kerül sor a II. Nemzetközi Rómaipart-ku- pa nagyszabású páros viadalra. Tíz salakos, fedett pályán mind a régi (strand), mind az új (IFTA) szabályok szerint összemérhetik felkészültségüket az ifjúsági, felnőtt és öregfiú korosztály legjobbjai. Szolnokról egész különítmény utazik a fővárosba - valamennyi számban lesz mávos induló —, ám közülük a Kalócz— Ferencz ifi duónak van a legnagyobb nyerési esélye, bár a bajnoki eredmények alapján az Ignácz—Novák kettős is köny- nyen révbe érhet. __________________________________(PELEI) Díjkiosztó Nyíregyházán Győzelemre készül a Titász Röplabda Női extraliga Az alapszakasz utolsó fordulóját rendezik a hét végén a női röplab- dázók legmagasabb osztályában, az extraligában. Az idei szezon meglepetés-csapatának számító V-fon Jászberény - tavaly csak az osztályozón sikerült kiharcolnia a bentmaradást - a bajnoki címvédő Nyíregyházához látogat (16 óra a kezdési idő), azaz az elmúlt hetek győzelmei után ezúttal az esélytelen nyugalmával készülhet a fellépésre.- Bár valóban a hazaiak sikerét ígéri a találkozó, azért szeretnénk megnehezíteni dolgukat - vélekedetté szombati mérkőzésről Deme Gábor, a vendégek mestere.- Különösen annak ismeretében számítok teljes erőbedobásra a lányok részéről, hogy a szabolcsi rendezők mindössze egy órát szánnak a mérkőzésre, azaz mintha kicsit lebecsülnének minket. Hogy lehet meghatározni egy röplabdameccs hosszúságát? Nos a szervezők 16 órára írták ki a női rangadót, 17 órától kerül sor az év legjobb felnőtt és utánpótláskorú játékosainak, edzőinek ünnepélyes díjkiosztójára, majd 18-kor a Nyíregyhá- za-Kaposvár extraligás férfi összecsapást rendezik a Bujtosi Sportcsarnokban. A jól eltervezett menetrendet a herényi lányok rúghatják fel, amennyiben nem ijednek meg kétségtelenül nagyobb játékerőt képviselő vendéglátójuktól, s határtalan lelkesedésükkel felnőnek a feladathoz.- A múlt heti sikeres bemutatkozás után a 13 esztendős Németh Zsuzsára ismét számítok, de a másik tini, Balázs Lilla is csak iskolai elfoglaltsága miatt nem ül le a kispadra. A többiek, Fésűs Erzsébet kivételével valamennyien hadrafog- hatóak, így a keret összetétele változatlan - nyilatkozta lapunknak az utolsó edzés előtt a tréner. Férfi NB I. Rosszul sikerült a 2002-es bemutatkozás a Szolnoki Titász RK-SI férfi csapatának az NB I. múlt heti nyitányán. Igaz, hogy idegenben, igaz, hogy rangadón, de vereséget szenvedett a gárda, s ezzel alaposan megnehezítette saját dolgát az osztályozós hely elérése érdekében. Mit megnehezítette, szinte elvesztette, hiszen bár még sok találkozó van hátra, igazából nem saját kezében van a döntés. Az utolsó utáni mentsvár talán az lehet Surányi Márton edző fiai számára, ha vasárnap délután (16 óra), a Tűzoltó-csarnokban legyőzik a listavezető Dág legénységét.- A heti edzések alapján úgy tűnik, túltette magát a társaság a Malév elleni vereségen, s remélhetően ennek hatását az éllovas vendégjátéka alkalmával felfedezhetik szurkolóink - vélekedett a csapat edzője, Surányi Márton.- Mivel az ősszel idegenben is sikerült legyőznünk riválisunkat, egyértelmű, hogy ismétlésre készülünk. Azt már csak zárójelben jegyezte meg a mester, elképzelhető, hogy az MRSZ módosítja a versenykiírást, s akkor talán még sem tűnik annyira reménytelennek a Titász helyzete, ám erről csak a jövő héten születik hivatalos döntés. __________________________________(PELEI) Kiváló csapatmunkával Szolnoki MÁV-Coop SE-BEAC-Siemens 86-45 (24-13, 19-9, 25-21, 18-2) NŐI KOSÁRLABDA NB I., Alcsoport 11. forduló Olaj-csarnok, 300 n. v.: Földházi, Hegedűs. Szolnok: Owens 3/3, Csontos 5, SZŐKE 15/3, Farmer 10, PEROVICS 24. Csere: Németh B. 7/3, KONCZ 16, Bujdosó 2, Hegedűs 4, Ber- kó. Edző: Palkovits Tamás. BEAC: Horváth 13/6, Izsák 7/3, Klucsik 6, Németh M., Kovács K. 5/3. Csere: Somogyi, Orsó, TIBA 12/6, Muraközy, Köllő 2. Edző: Tapodi Péter. Az eredmény alakulása. 5. p.: 9-8, 15. p.: 35-15,26. p.: 55-31, 33. p.: 72-43, 38. p.: 80-45. Kipontozódott: Németh M. a 37., Klucsik a 40. percben A feldobás előtt egy perc gyászszünetet tartottak a szolnokiak másodedzője, Mészáros Zoltán napokban elhunyt édesapja tiszteletére. Három meghatározó játékosa, Bíró, Halmos és Pénzes nélkül, juniorkorú csapattal érkezett a BEAC Szolnokra. Az alacsony szerkezettel felálló vendégek kezdtek jobban, a harmadik percben vezettek 4-8-ra, ám ezzel el is lőtték puskaporukat. Az alaposan belelendült szolnokiak öt perc alatt 20-0-ás eta- pot produkálva szöktek a fővárosiak elől. A folytatásban a nagy magassági fölényben lévő cooposoknak nem okozott gondot a kosárszerzés, különösen a palánk alól gyártották azokat Perovicsék. A tekintélyes különbség ellenére sem hagyta magát az egyetemista csapat, ám fáradozásuk csupán a tisztes helytálláshoz volt elég. A szolnokiak soraiban már a második negyedben minden egyes játékosnak lehetőséget adott Palkovits edző, közülük különösen a hazai pályán bemutatkozó Koncz Judit remekelt. A szünet után egy kissé szorosabb lett a találkozó, mert Farmerék nem figyeltek a védekezésre. A záró felvonásban viszont roppant szigorúnak bizonyultak a kék-sárgák, mindez bizonyítja, hogy mindössze két pontot engedélyeztek vetélytársuknak. A fiatal játékosokból álló BEAC nem állította komoly próbatétel elé a vendéglátókat, akik számára majd a szerdai Szekszárd elleni Magyar Kupa negyeddöntő mérkőzés lesz az igazi értékmérő. Gina Farmer (fehérben) ezúttal inkább védekezésben remekelt FOTÓI CSABAI Palkovits Tamás: - A harmadik negyed kivételével nagyon jól védekeztünk, végül is kiváló csapatmunkával, magabiztosan nyertünk. Tapodi Péter: - Korrekt játékvezetés mellett megérdemelten győzött a jóval erősebb játékosállománnyal rendelkező szolnoki csapat. (vécééi Hírek röviden LABDARÚGÁS. A Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Labdarúgó Szövetség játékvezetői bizottsága tanfolyamot hirdet a mérkőzések vezetéséhez kedvet érző fiatalok számára. Bővebb információt az 56-513-805, illetve a 20-348-65-61-es telefonszámon (Varga Sándor) kaphatnak az érdeklődők. TEREMFOCI. Szombaton és vasárnap a zalaegerszegi selejtezőkkel folytatódik a Nemzeti Teremlabdarúgó Bajnokság. Az első mérkőzés mindkét napon 12 órakor kezdődik. Szombaton az élvonalbeli Zalaegerszeg és Haladás, valamint az NB I/B-s Pécs és Celldömölk, vasárnap az MTK-Hungária, a Sopron (NB I-esek), a Marcali és a Kaposvár (NB I/B-sek) küzd egymással a továbbjutást jelentő első helyért. Az elmúlt hétvégén a nyíregyházi kvalifikációs tornákat a Debrecen és a Ferencváros (a Szolnoki MÁV Neusiedler előtt) nyerte, ez a két együttes már biztos résztvevője a február 2-i dunaújvárosi hatos döntőnek. ÖKÖLVÍVÁS. A Boksz Világtanács (WBC) Muhamad Ali nappá nyilvánította január 17-ét. A gesztust a Mexikóvárosban működő profi szervezet a sporttörténelem egyik legnagyobb ökölvívójának 60. születésnapja alkalmából tette. „Ali pályafutása során páratlan büszkeségről tett tanúbizonyságot. Emellett becsületességével, feddhetetlen- ségével is példát mutatott a világ számos fiataljának” - szerepel a WBC indoklásában. Elismerték a Sectort Cselgáncs Szép diplomáciai sikert ért el a szolnoki Sector Wadokai Judo Klub a napokban. Az elmúlt évek eredményei alapján a Magyar Judo Szövetség öt klubot tartott érdemesnek arra a külön támogatásra, melyet az Ifjúsági és Sportminisztérium ajánlott fel. A három nagy fővárosi egyesület (Budapesti Honvéd, Újpesti TE, KSI) és az olimpiai bajnokot nevelő Paks mellett a Tisza- parti szakosztály részesül az elismerésben. Az elnökség döntésekor figyelembe vette, hogy abszolút a nulláról indulva jelenleg már valamennyi korosztályban (a felnőttek közt is!) rendelkezik válogatott versenyzővel a klub, mi több Európa-bajnoki ezüstöt is szerzett neveltjük a juniorok kontinens-vetélkedőjén. Kupadömping a hölgyeknél ROSSZUL KEZDŐDÖTT az idei rali-világbajnokság a Citroen csapat számára: a francia Philippe Bugalski és a svéd Thomas Radstörm már az első gyorsasági előtt búcsúzott a 70. monte-carlói viadaltól, mindkét pilóta motorhiba miatt adta fel a versenyt nem sokkal a rajt után. A címvédő Richard Burns idén Subaru helyett Peugeot 206 WRC-vel indul (felvételünkön), ám neki sem úgy sikerült az első nap, aho- gyan azt eltervezte._____________________________________________________________europress/epa Kézilabda Öt magyar csapatra hat mérkőzés vár e hét végén a női kézilabda európai kupákban. A Bajnokok Ligájában sikeres volt a rajt: a B-csoportban a Duna- ferr a dán GOG Gudmét (20-19), a C-ben a Ferencváros az osztrák Hypo Niederösterreichet (27-25) győzte le. A dunaújvárosiak - immár a várandós Radulovics nélkül - a jugoszláv Buducnost Podgori- cát fogadják, míg a fővárosiak a dán Viborghoz utaznak. Az EHF Kupában a Győrnek jó esélye van a 16 közé kerülésre, hiszen az első mérkőzésen „csak,, 24-20-ra kapott ki a dán Frederikshavn otthonában. Ugyanez nem mondható el a Cornexiről, amely megalázó, 43-20-as vereséget szenvedett a világsztárokkal felálló — szintén dán - Ikast Bording vendégeként. A KEK-ben a Debrecen biztosra mehet, mert esélytelenebbnek tartott azeri riválisa még arra is hajlandó volt, hogy mindkét mérkőzésnek a hajdúsági város adjon otthont. A program: Bajnokok Ligája, 2. forduló: B-csoport: Dunaferr- Buducnost Podgorica (jugoszláv) vasárnap 18.35. C-csoport: Viborg HK (dán)-FTC, szombat 16.15. EHF Kupa, 16 közé jutásért, visszavágó: Cornexi—Ikast Bording (dán), szombat, 16. Győr- Frederikshavn (dán), vasárnap 18. KEK, 16 közé jutásért: Debre- cen-Baku (azeri) vasárnap 11. Veretlenül az élen Szerdán késő este Belgiumban, Tongeren városában világbajnoki előselejtező mérkőzésen szerepelt a magyar férfi kézilabda válogatott. A hazaiaknál pályára léphetett a most már hivatalos útlevéllel rendelkező Davor Perk, aki az olaszok elleni két mérkőzésen nem tudta hitelesen igazolni, hogy belga állampolgár, s ezért csapatától az európai szövetség négy pontot levont. Az egykori jugoszláv klasszis ugyan jól játszott, de ő sem tudta megakadályozni a nagyarányú magyar győzelmet. Szerencsére sorainkból, a két betegséggel, illetve sérüléssel bajlódó gólfelelős Nagy László és Mohácsi Árpád játékra jelenke- zett. Válogatottunk hamar döntésre vitte a dolgot. Különösen védekezésben remekeltek Mezeiék, ráadásul Fazekas kapus hozta a törökök elleni formáját, szenzációsan védett. A szünetig már nyolc gól volt a felek közötti különbség. A térfélcserét követően sem volt vita, könnyed, olykor látványos játékkal nyertek a magyarok. Ezzel Skaliczki László csapata továbbra is pontveszteség nélkül vezeti a csoportját. A másik mérkőzésen a törökök 33-28-ra verték az olasz nemzeti csapatot. A következő kört ma rendezik, a mieink Százhalombattán a belga együttest látják vendégül. Belgium—Magyarország 21-31 (8- 16) A magyarok góldobói: Pásztor 9, Nagy 6, Mohácsi 4, Berta, Lendvai 3-3, Buday, Mezei 2-2, Bendó, Rosta 1.1-1. Bowling A szolnoki Bowling Centerben megrendezett I. Renault Kupa amatőr versenyre 38 csapat nevezett, s egyből az első napon három kvartett is 500 fa fölötti eredményt produkált. Az izgalmak csak fokozódtak a folytatásban, a versenyzők sorozatban múlták felül korábbi legjobb teljesítményüket. A verseny végeredménye: 1. Gépkölcsönző 613 fa, 2. Bolyhos 587, 3. Steve Wonder fiai 542. Egyéni, férfiak: 1. Sléder Ferenc (Gépkölcsönző) 182, 2. Kiss Dénes (Alattyán II.), 3. Bíró Zsolt (Bolyhos) 171 fa. Nők: 1. Balogh Beatrix 146 (Bolyhos), 2. Marsi Margit (Steve) 135, 3. Kiszner Ildikó (Keksz) 126 fa. Hét végi sportműsor Szombat Cselgáncs. Junior rangsorverseny, Budapest, Tüzér u., 10.30. Gyorskorcsolya. Maple-kupa, rövidpályás nemzetközi viadal, Városligeti műjégpálya, 10. Kézilabda. Férfi vb-előselejte- ző: Magyarország-Belgium (m2), Százhalombatta, 18. Női Bajnokok Ligája: Viborg-Fe- rencváros (m2), 21. Női EHF-ku- pa: Cornexci Alcoa-Ikasast (Sportl), 15.45. Labdarúgás. Borsodi terembajnokság, Zalaegerszeg, 12.30. (ml: 14). Előkészületi mérkőzés: Rákóczifalva—Tószeg, 11. Röplabda. Női extraliga: Nyír- egyháza-V-fon Jászberény, 16. Vasárnap Floorball. Országos bajnokság: Szolnoki Cannibals FK-Danube Crocodiles, Széchenyi Gimnázium, 18. Gyorskorcsolya. Maple-kupa, rövidpályás nemzetközi viadal, Budapest, Városligeti műjégpálya, 10. Kézilabda. Női Bajnokok Ligája: Dunaferr-Podgorica (ml), 18.30. Női EHF-kupa: Győri Graboplast—Fox Team Nord (Sportl), 18. Labdarúgás. Borsodi terembajnokság (ml), Zalaegerszeg, 12. (ml: 14). Neusiedler-kupa, Szolnok, Olabányász sportcsarnok, 8. Röplabda. Férfi NB L: Szolnoki Titász RK-SI—Dág, Tűzoltócsarnok, 16. Vízilabda. Férfi KEK: Vasas- SV Cannstatt (tv2:11.15)