Új Néplap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-19 / 16. szám
4. OLDAL 2002. Január 19., szombat MEGYE I TŰKOR Nézőpont Kampány nélkül Talán nincs is szívet melengetőbb látvány, mint mikor egy politikus - lett légyen az miniszter, exminiszter, országgyűlési képviselő, polgármester, önkormányzati honatya vagy honanya — együttérző tekintettel áll fehér köpenyben egy kórházban fekvő beteg ágyánál (hát ha az még ráadásul egy gyermek!). A beteg kezét szorongató, fejét simogató, láthatóan megrendült állapotba került közember könnymirigyeket is próbára tevő látványa minden jóérzésű honpolgárban pozitív reakciókat ébreszt az adott politikussal szemben. Ő persze a kórtermekben A politikus CL kórtermekben nagyon megértőén bólonagyon megértőén bólogat 8at, ilyenkor megígér minden szépet és jót, és pártállásra való tekintettel elítélően vagy éppen megértőén, de a „van még mit javítani” szlogenből kiindulva nyilatkozik az egészségügy állapotáról, és szép körmondatokban elemzi, miként is lehetne jobbítani végre- valahára az egészen úgy ahogy van, kórházi ágyastól, injekcióstűstől, beöntésestől. Mindennek csak egy feltétele van persze: ha ellenzéki vagyok, én jussak döntéshozó pozícióba, ha pedig kormánypárti, akkor én maradhassak ott, hogy tovább tudjam folytatni a megkezdett munkát. Kampányolni a kórházakban tehát hálás feladat. így van ez még akkor is, ha nem mondjuk ki direkt, hogy célunk ezzel is a szavazatok megszerzése, a pártunk népszerűsítése, netalán mások lejáratása, hanem cselekedetünket pusztán emberbaráti tényezők motiválják. De ha nagyon kíváncsiak az állapotokra, nyugodtan feküdjenek be egy közkórházba — bár senkinek nem kívánom, hogy beteg legyen! —, és tapasztalják meg saját bőrükön, milyen is ilyen helyeken betegnek lenni, és milyen kihívásokkal kell, hogy megküzdjenek nap mint nap az orvosok, nővérek. Valamit azért megérezhetett ebből az egészből az egészségügyi miniszter - és feltehetőleg a betegek sincsenek odáig a betegágyuknál felsorakozó politikusoktól, az őket kísérő tévékameráktól, sajtósok hadától -, mivel mind a két oldal politikusaitól kérte, hogy tartózkodjanak az ilyen jellegű megmozdulásoktól. Nem helyénvaló ugyanis, ha egyesek a hálóinges betegeket akarják becserkészni a politikai kampány keretében. Magyarán politikamentes kórházakat szeretne a szakminiszter. Olyanokat, ahol a szakmai munkáé a fő szerep, a betegek gyógyításáé, hogy a vezetőknek, orvosoknak, nővéreknek ne a kedves politikus vendéget kelljen kalauzolniuk, hanem azt a nem kis terhet és felelősséget jelentő feladatot végezhessék, amellyel megbízták őket. Mert a politikának és a gyógyításnak is megvan a magának rendeltetett helye. Az egyiké a kórház, a másiké pedig a Tisztelt Ház. Dr. HarkaÁkos 1941. február 15-én született Békésszentand- ráson. A szarvasi gimnáziumban megszerzett érettségije után a szegedi József Attila Tudományegyetem biológiai szakán diplomázott. Itt védte meg később a Tisza halaival foglalkozó doktori disszertációját is. Tiszafüred Pályafutását az oktatáshoz és a kutatáshoz fűződő kettős kötődés szönhetem, hogy nagyszerű tanáraim, s talán még náluk is csodálatosabb tanítványaim voltak. Úgy vélem azonban, hogy ez az ványból kollégává lett utódom, Jakab Tibor ilyenkor kedvesen fölvet egy-egy pedagógiai, vagy tudományos problémát. Hadd érezzem, hogy még szükség van rám...- Ettől azonban jóval többről eshet szó, hiszen hallunk olyan híreket is, hogy talán minden korábbinál nagyobb lendülettel dolAgrártudományi Egyetemmel pedig a ciánszennyezés következményeiről gyűjtünk adatokat. Jelenleg éppen a Tisza erdélyi mellékfolyóinak halfogási adatait dolgozom fel, amelyeket egy román- magyar együttműködési megállapodás alapján szarvasi és székelyhídi kollégáimmal az elmúlt nyáron gyűjtöttünk össze. Közeleg jellemezte, amit elsőként az bizonyít, hogy tanítványai közül többen nem csak a hazai és nemzetközi tanulmányi versenyeken öregbítették a tanár úr eleddig egyetlen munkahelye, a tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium jó hírét, hanem később egyetemi katedrát is kaptak. A másik érvoldal többek között 160 hazai és külföldi pubükációt, számos szakmailag is elismert tanulmányt, könyvet, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért elismerést, Akadémiai Kutatói Pályadíjat, Pro Talento kitüntetést is jegyzett. Múlt év decemberében oktatói és kutatói tevékenysége kivívta azt az elismerést, melyet a település önkormányzati testületé által adományozott díszpolgári cím fémjelez. Arról nem is beszélve, hogy a halbiológus tanár díszpolgárként olyan jeles emberek társa lett, mint dr. Habsburg Ottó, a város olimpiai bajnokká váló szülötte, Benedek Gábor és az élő tanárlegenda, az egykori kolléga, Zemlé- nyi Zoltán. A nemrég nyugdíjba vonult kitüntetettet elsőként erről az érzésről faggattuk. — Hogyan fogadta, hogy díszpolgárként bekerült ebbe a nagyon is illusztris társaságba1- Meglepett a kitüntetés, és azóta is zavar fog el, ha rágondolok, mert túl azon, hogy erőm szerint tettem a dolgomat, nincsenek különleges érdemeim. Hogy a tanári pályám lezárásaként mégis Tiszafüred legrangosabb elismerését kaptam meg, azt a testületben is helyet foglaló, volt tanítványok és kollégák figyelmén túl annak köTiszafüred újdonsült díszpolgára szinte naponta bejár régi iskolájába (felvételünk a szertárszobában készült) fotó: a szerző elismerés nem elsősorban a sze- gozik. Ez talán igazolja azt is, mélyemnek szól, hanem annak hogy nem csak egyfajta udvariassá értékrendnek, amely vezérelte Ságból van még szükség a tanár a pályámat. Ennek tudatában úrra! örömmel fogadtam ezt a megtisz- - Való igaz, hogy az egykori telő címet, melyet szeretnék most szabadidős tevékenységem, a hal- az egész városnak megköszönni, tani kutatás most fő helyre került — Közel négy évtizedes tanári az életemben. A Szarvasi Halászapálya befejeztével hogyan telnek ti és Öntözési Kutató Intézet meg- nyugdíjas napjai? bízásából három védett tiszai hal- A pedagógus pályától ugyan faj állományának a növekedését, már elköszöntem, de iskolámba korösszetételét és biológiai pro- szinte naponta bejárok. Tanít- dukcióját vizsgálom, a Debreceni ugyanis a Kárpát-medence folyószakértőinek marosvásárhelyi találkozója, amelyen a globális fel- melegedés halközösségekre gyakorolt hatásáról szeretnék beszámolni. De most jobb, ha megállók a munkáim felsorolásában, nehogy oda jussak, ahová idősebb barátom, aki a „Hogyan telnek napjaid?” kérdésre így válaszolt: „Tudod, amióta nyugdíjas lettem, semmire sincs időm!”. Több a segítségre szoruló Sajnos a vidéki településeknek, községeknek, de még a kisvárosoknak is az a sors jutott, hogy az ott élő lakosság elöregszik. Ennek talán a legalapvetőbb oka az, hogy az efféle helyeken felnövő fiatalok közül sokan nem tudnak képzettségüknek, szakmájuknak, diplomájuknak megfelelő elhelyezkedési lehetőséget találni helyben. így költözni kényszerülnek. Tiszaszentimre Márpedig ahol egyre több az idős ember, egyre több a támogatásra szoruló is. Mert valamilyen vonatkozásban fogyatékos, mert elszálltak felette az évtizedek, mert egyedül maradt. Mindezek a jelenségek észlelhetők Tiszaszent- imrén is, ahol nem vártak ölbe tett kézzel, hiszen már 1995-ben létrehozták a szociális és gazdasági intézmények igazgatóságát, amelyet az önkormányzatoknak 2003. január 1-vel kell kötelező jelleggel létrehozni. Ma már ez az intézmény mintegy hatvan dolgozónak ad munkát. Pályázat révén nyertek annyi pénzt, hogy egy lakóházat megvásárolhattak és azt rendbe hozva innen irányítják a munkát, fogadják a betérőket. A feladatok Kalmámé Nagy Erzsébet igazgatónő szerint szerteágazóak. Többek között ők és itt rendezik a szociális alapellátás, étkeztetés, házi segítségnyújtás teendőit, amelyek a településen már hetven-nyolcvan lelket érintenek. Hozzájuk tartozik a húsz személyes idősek klubja, ahol a meleg ebéden kívül a betérők reggel nyolctól délután négyig tölthetik el az időt. Azután van a településen egy idősek otthona, itt ötven személyt gondoznak, ápolnak. Tavaly augusztus 1-től végzik a valamüyen okból fogyatékosok támogató szolgálatát. Ez ma még egy modell jellegű kísérleti program, célja a súlyosan fogyatékos személyek segítése. Legyen szó bármiről, például szállításról, a házi, otthoni élet könnyebbé tételéről, bevásárlásról, takarításról. Ezen szolgáltatásuk hat településre - Tiszaörsre, Kunmadarasra, Abádszalókra, TiszaderzsMár most is hatvanan segítenek abban, hogy a rászorulók, idősek, fogyatékosok gondjain enyhítsünk - mondta Kalmárné Nagy Erzsébet igazgatónő. fotói m. j. re, Tomajmonostorára és természetesen Tiszaszentimrére - terjednek ki. A feladat a hat községben máris közel háromszáz személyt érint. Hogy példát is említsek, nem egyszerű a mozgássérültek kerekes székeinek javítása, ezt is ők intézik. Temérdek ki- sebb-nagyobb teendőt jelent a magányosok, idősek, egyedül élők, fogyatékosok életkörülményeinek a javítása, hiszen a számuk nemhogy csökkenne, inkább növekszik. Oly módon, ahogyan korosodnak, idősödnek falvaink, községeink lakói. D.SZ.M. A doni áttörést is túlélte A hajdani egészségház, majd szülőotthon ma ápolási osztályként szolgálja a város és a környék lakóit. Jelenleg harminchat lelket gondoznak, istápolnak itt. Igaz, néhány hónapról van szó, de ezeknek az embereknek az is valamilyen mankó, hiszen a téli időszakot itt tölthetik. Hogy azután ha visszatérnek otthonaikba, mi lesz velük, az annyi történet, ahány személy. Kunhegyes Balogh Jánosáé Mariska 1931-ben Hegyesen, a Csurgó utcában született. Ma a Csokonai nevet viseli. Ott lakott, élt egy nagy sárga házban, amelyet még 1904-ben a déd- nagyapja épített. Jeles lakás, mert ahogy az öregek állították, a Tisza kétszer is addig jött fel, amikor elöntötte a fél Kunságot, ahol a ház vége áll.- Dolgos, nagyon dolgos uram volt, majd negyven évet éltünk együtt. Sajnos a rák őt is legyűrte, 1966-ban temettem. Testvérem sose lett, gyerekünk nem született. Dolgoztam én is, de a betegség, az ideg többször elővett. Jobban lettem, visz- szaestem. Nagy, szép rokonság vett körül, mára mindenki a temetőben nyugszik. Bejöttem, bejöhettem pár hónapra, és ez télire nekem nagy segítség. Jó a koszt, jól főznek a szakácsok, kedvesek a gondozók, szóval jól érzem magam itt. Tudom, tavasszal lejár a bent tartózkodás, vissza kell mennem a régi házba. Amelyik ugyan a szívemhez nőtt, hiszen mindig az őseinké volt, de tudom, előbb-utóbb el kell adnom. És majd olyan helyre költözni, ahol vigyáznak rám. Lukács Imre Attila az itt lakók közül viszonylag fiatalember, a maga 57 évével. Dolgozott a Közép-Tiszánál, a Kötivízignél, túl van egy agyvérzésen és leszázalékolták. Nem nősült meg.- Ha szabad kérdezem, miért?- Egyszer-kétszer majdnem megtettem, de végül így maradtam.- Hogy érzi magát?- Hol így, hol úgy. Tévé van, beszélgetek, az egyik ilyet mond, a másik olyat, telik az idő. Március 15-éig itt lehetek.- A régi ház?- Megvan. A testvérek fele meghalt, négyből ketten maradtunk.- Az élete milyen volt?- Sokat szenvedtünk. Dolgoztam, majd amikor a munkából hazajöttem, otthon folytattam. Mindig szerettem a jószágokat, állatokat. Lovam, tehenem, malacok voltak. Azt gondoltam, öregségemre majd szép gazdaság vesz körül, de más lett belőle. Ez. Szarnák Józsefné Margit mama hetven- hármat számlál. Hat gyereket nevelt fel, a párját huszonkét éve temette. A gyerekek kiröpültek a tanyasi házból, ő meg maradt. Rengeteg jószágot, tehenet, hízót, aprólékot gondozott. Amíg bírta, az unokákat is. Sajnos agyvérzés érte, a jobb oldala lebénult. Most járókerettel lassan, de már egyedül lépked.- Nyaralni volt Margit néni?- Soha. A magunkfajtának ilyesmi eszébe sem jutott a rengeteg jószág miatt. A legnagyobb kikapcsolódásom az volt, hogy elmentünk Pestre a rokonokhoz.- Mi lesz magával, ha innen kikerül?- Nem tudom. Jó a koszt, meleg van, vigyáznak rám. Harmincezer a nyugdíjam, naponta mindenért 520 forintot fizetek, ez havi tizenöt-tizenhatezer.- Visszamegy a tanyára?- Mit csináljak? Az az otthonom. Az egyik unoka ebédet hoz, majd a másik éjszakára hálni jön. Mert a hozzám hasonlót már nem szabad sokáig egyedül hagyni. Aztán egyszer majd értem is kopogtatnak az ablakon, hogy eljött az idő... Lukács Lajos itt a legidősebbik, hiszen 1910. április 6-án született. Nem akármüyen életet cipel magával, hiszen még a doni bekerítésből is kivágták magukat 1943. január 13-a után. Persze előtte történt egy és más. Még a háború előtt megnősült, elvett egy szép, dolgos, magához illő lányt.- Négy és fél hónapos házasok voltunk, tanyán laktunk. Éjszaka neszre ébredtem, kimentem, sok volt a jószág. Jó háromnegyed óra múlva jöttem vissza, a párom az ágy közepén feküdt. Szólongattam, húzódjon arrébb, de nem felelt. Már halott volt... Lajos bácsi huszárőrmester lett a második világháborúban és a 2. lovasezredben szolgált. Ott volt a Don-kanyarban 1943 hideg, komisz januárjában.- Az első vonalban vitézkedtünk és a szórványos orosz előőrsöket kétszer is szétszórtuk. Azt hittük, ennyi az egész, pedig ezek csak az erőinket puhatolták ki. Sajnos rossz volt az utánpótlás, a háromezer ló többsége széna, zab hiányában elhullott. Telt-múlt az idő és egyszer rohanva jön egy zászlós: - Az oroszok körülkerítettek bennünket!- Lóval lehetetlen volt kitömi, záporoztak a lövések, gránátok. Gyalog vágtunk annak a szakasznak, amelyet a leggyengébbnek tartottunk. Lehettünk százegynéhá- nyan és csak karabélyunk volt. Szóval, könnyű fegyver, nekem 15 golyóval. Láttam, hol itt, hol ott bukik el egy-egy társam. Aki golyót kapott, annak megpecsételődött a sorsa. Kúsztunk hóban, bokrok, fák közt, és ma el sem hiszem, de a sötétség leple alatt átjutottunk a záróvonalon. Megszámoltuk egymást, mindössze nyolcvanan maradtunk a hatalmas lövöldözésben. Később, az erdélyi utóvédharcoknál esett orosz fogságba. Szerencséje volt, mert Ivánék 1945 végén hazaküldték. Dolgozott, emellett csinált még valamit:- Mentem a szoknyák után. Nem volt baj, ha ott hagyott valaki, találtam újat. így rohant el sok év. A doni eseményekről a szocializmusban tilos volt beszélni. Most mondom el, ami maradt a fejemben.- Ha újra kezdené...- Megnősülnék másodjára is. Nem több szoknya, csak egy után mennék. Mert akkor lenne családom, gyerekem, örököseim, így meg úgy maradtam mint ez - és felnyújtotta az egyik mutatóujját. Emberi sorsok, arcok a hegyesi elfekvő osztályról. Négy személy beszélt őszintén az életéről. Egy komisz, hideg januári napon, benn a meleg szobában. D. SZABÓ MIKLÓS
