Új Néplap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-17 / 14. szám
vili 2002. Január 17., csütörtök 5 _EL_0_B_1 13 . OLDAL Készülődnek csapataink II. Kézilabda Messze még a másodosztályú bajnokság márciusi rajtja, de régiónk együttesei már hozzáláttak a felkészüléshez. A Túrkevei VSE-Kevehús hölgykoszorúja szenzációsan szerepelt az őszi szezonban, hiszen Ajtony Ákos tanítványai négy pont előnnyel vezetik az NB I. B Keleti-csoportjának tabelláját. A mintegy háromhetes pihenőt követően január 16-án láttak hozzá a munkához a kevi lányok. Soraikból hiányzik a térdszalag szakadással műtött Horváth Ágnes és a kézsérüléssel bajlódó Erdei Andrea, aki természetszerűleg csak futó és erősítő gyakorlatokat végezhet. Állományuk frissítésére egy jobbátlövőt és egy irányító lövőt kívánnak igazolni. Ám kiszemeltjeik nevét egyenlőre hétpecsétes titok fedi, de az biztos, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak velük. Egyelőre heti három tornatermi edzés szerepel a programjukban, ezek mellé külön futóprogramot is beiktatott edzőjük. A hó végén előtérbe kerülnek az edzőmeccsek, először a Martfű ellen kétkapuznak január 30-án. Mivel érdekeltek a Magyarkupában, várják a sorsolást, egyelőre az a biztos, hogy a negyeddöntőket február 13-án és 17-én játsszák. Ezt követően február 23-24-én Hodos-kupa néven rendeznek tornát, melyre elvárják többek között az NB I-es Békéscsaba csapatát is. A bajnokság első fordulójában, március 3-án a Mátészalka ellen rajtolnak a listavezető kevi lányok. A Molnár Sped Abony KC férfi együttese is elkezdte az erőgyűjtést az elkövetkező szezonra. Katona Sándoré dző változatlan kerettel vág neki a folytatásnak, egyelőre nincs távozójuk, igazolni viszont nincs anyagi keretük. A sok-sok tréning mellett edzőmeccsek garmada is szerepel majd a programjukban, ebből egyet már letudtak a Cegléd ellenében. A folytatásban részt vesznek a Pest megyei szövetség által szervezett tornán, melynek egyik fordulóját február 23-án Abonyban bonyolítják majd le. Céljuk a biztos bennmaradás kiharcolása, ami nem lehet olyan nagy gond, hiszen hét ponttal előzik meg a „legjobb” kieső helyen tanyázó Fehérgyarmatot. Sorsolásuk kedvezőbbnek tűnik mint az ősszel volt, az első két fordulóban hazai pályán szerepelnek, március 2-án a Kiskőrös, rá egy hétre pedig a Nyíregyházával szemben. ivécséi A nyolc közé jutás küszöbén Férfi röplabda Karnyújtásnyi közelségben van az utóbbi évek legnagyobb röp- labdás klubsikeréhez a Kaposvár férfi csapata: amenynyiben csütörtökön (17 óra) 3-0-ra nyer a svájci Lutry-Lavaux ellen, bejut a legjobb 8 közé az Élcsapatok- kupájában. Demeter György vezetőedző együttese veretlenül vezeti a csoportját a második legrangosabb európai sorozatban, idegenben 3-1-re verte a svájciakat. Most hazai pályán egy kisebb különbségű vereség is negyeddöntőt érhet, ha a rivális ukrán Cserkaszi szetteket veszít, vagy kikap a spanyol Numanciától. Az európai kupák megreformálása, a Bajnokok Ligája, s az Élcsapatok Kupája tavalyelőtti bevezetése óta magyar csapat még nem jutott a nyolc közé. Az utolsó figyelemreméltó eredményt a hazai férfiegyüttesek közül a Bp. Honvéd érte el: 1986-ban negyedik lett az azóta megszüntetett KEK-ben. AZ Élcsapatók Kupája 2. csoportjának állása: 1. Kaposvár 8 pont (12-1), 2. Cserkaszi 7 (9-5), 3. Numancia5 (5-9),4. Lutry-Lavaux 4 (1-12). A hat csoport- győztes mellett a két legjobb második jut a nyolc közé. Pályán a Rákóczifalva Labdarúgás Remekelt az őszi szezonban a VLC-Rákóczifalva csapata, ugyanis Gömöri Béla tanítványai listavezetőként zártak az NB III. Alföld-csoportjában. A rákóczi- falvi futballisták január 7-én vették fel a munkát, azóta teremben és szabadtéren gyűjük az erőt a tavaszi bajnoki folytatásra. Állományukba érkezett Boda József Siófokról, a ballábas focista szerepelt anno a Vác és Szolnok színeiben. Ellenben Erdei András és Barna Krisztián Besenyszögre, míg Kodó Gábor Abádszalókra igazolt. Első edzőmeccsüket szombaton délelőtt 11 órakor hazai környezetben rendezik a Tószeg együttesével szemben. ________________________ Ünnepelt a magyar autósport Gáspár István az év gyorsasági autóversenyzője A Magyar Automobil Club 1900. november 30-án alakult meg, s alig több, mint fél évvel később került sor az első magyarországi autóversenyre. A centenáriumot köszöntötték, a múltra emlékeztek a Vígszínházban megrendezett ünnepségen.- Talán mondanom sem kell, mennyire boldog vagyok, hogy a sok jó versenyző közül engem választott legjobbnak a szakma - nyilatkozta a díjátadás után Gáspár István. - Az pedig, hogy a hegyi és pályaversenyek hosszú Dénes Ferenc, az ISM helyettes államtitkára adta át Gáspár Istvánnak a díszes serleget Autósport Természetesen a nagyszabású megemlékezésen nem feledkeztek meg napjaink legjobbjairól sem. A nagy plénum előtt a különböző szakágak ezúttal hirdették ki a 2001- es esztendő legjobbjait. Hiába népszerűek a technikai sportok megyénkben, eddig még soha egyetlen versenyzőnknek sem sikerült kivívnia a különleges elismerést. Bár bajnok pilótával eddig is rendelkezett régiónk - a teljesség igénye nélkül például az elmúlt évtizedben az Orosz-Sza- niszló ralipáros, László József és Gáspár István pályaversenyzők bizonyultak a legjobbnak kategóriájukban -, egyikük sem ért fel a csúcsra. Most azonban megtört a jég, a gyorsasági szakág elnöksége tavalyi eredményei alapján - két autóval indult a bajnoki sorozatban, s összetettben mindkettővel az első helyen végzett - a Vectro Line kft. által segített szolnoki Gáspár Istvánt választotta a 2001-es év gyorsasági autóversenyzőjének, aki Dénes Fe- renctől, az Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes államtitkárától vehette át a díszes serleget. A MÚLT 1901. június 20-23: az első autókiállítás a budapesti lóversenypályán Az első győztes: Fényi Béla (7 lóerős Peugeottal) 1909: a magyar autósport bekapcsolódik a nemzetközi vérkeringésbe 1936: Kozma Endre-Martinek István kategóriagyőztes lett a Monte Carlo-ralin 1945 november 11: a háború utáni első hazai verseny a Svábhegyen 1986. augusztus 10: a brazil Nelson Piquet nyerte az első forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen idő után tavaly ismét nagy népszerűségnek örvendtek, szurkolók tízezrei látták a futamokat, illetve sikereimet, megsokszorozza örömömet. Ferjáncz Attila, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke jogosan fogalmazott többes szám első személyben, lévén maga is kétszeres Eb-bronzérmes és 28-szoros magyar bajnok rali pilóta: - Büszkék vagyunk a Hungaroringre és a sok tehetséges versenyzőre. Dénes Ferenc, az ISM sportért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy bár a 100. születésnapját ünnepli a roppant népszerű sportág, változatlanul fiatal, hiszen a technika jóvoltából minden nap megújul: - Lovas nemzetből lettünk a lóerők által ; jellemzett sportok nemzete - ; mondta. ______________________________lOPJII Cselgáncs Rajt a tatamin lya (52 kg) nem szeppent meg az idősebb vetélytársaktól és a dobogó második fokára léphetett fel. Kardos Zoltán (66 kg) sem öregedett bele még a felnőttek mezőnyébe, de junior kora ellenére is megkockáztatta a fellépést, a hetedik helyen zárta a versenyt. Külön kell említeni Perge Ilona teljesítményét, aki ellenfelek hiányában küzdelmek nélkül végezhetett (volna) az élen, ám vállalva egy esetleges vereség lehetőségét, súlyosabb ellenfelekkel mérkőzött. Ez sem jelentett azonban akadályt számára, s megérdemelten gyűjtötte be a ranglista pontokat. _________________________|WJ Me gkezdődött a cselgáncsozók idei menetelése is, a Budapesti Honvéd Tüzér utcai judócentru- mában rendezték meg az új esztendő első viadalát. A felnőtt I. osztályú rangsorversenyen természetesen a szolnoki Sector Wadokai JK fiataljai is éltek a megméretés lehetőségével, s tatamira léptek a küzdelmek során. Bár Kovács Angéla influenza, a felnőtt válogatott Fekete Zsuzsa pedig középiskolai vizsgái miatt kénytelen volt kihagyni a nyitányt, azért nem maradtak érem nélkül a Tisza-partiak. A még ifjúsági korú Mészáros IboTOVÁBBJUTÓK. Elsőként az Athletic Bilbao (jobbra) labdarúgócsapata jutott a legjobb négy közé a Spanyol (Király) Kupában, miután a negyeddöntőben 3-0-ás összesítéssel búcsúztatta a Villarealt _____________________ _______ ___________________FOTÓI EUROPRESSZ/EPA Ed zőképzés Jelenleg huszonhármán jelentkeztek labdarúgóedzői D-tanfo- lyamra régiónkból, amennyiben a létszám eléri a 30 főt, azonnal megkezdődik az oktatás. A következő lépcsőfokot jelentő B-li- cence-ért viszont már biztos, hogy 2002. február 25-től indulhatnak „harcba” az érdekeltek. A 6x3 napos kurzusra január 31-ig jelentkezhetnek (20-9-731-641- es telefonszámon) a trénerek. 3. heti totótippek 1. Brescia-Torino X 2. Bologna-Chievo X 3. Inter-Parma 1 4. Juventus—Atalanta 1 5. Lazio-Perugia 1x 6. Lecce—Piacenza 1 x 7. Udinese-Ftoma 2x 8. Verona-Venezia 1 9. Cagliari-Palermo X 10. Genoa-Pisotiese 1 11. Salernitana-Citadella X 12. Vicenza—Siena 1 13. Leeds-Arsenal 12 14 Fiorentina—Milan 2x ■ Asztalitenisz Megyei rangadóra került sor a férfi NB III. Dávid-csoportjában: Kisújszállás—Tisza SE II. 4:14, győzelmek: Ágoston 4, ill. Bör- zsei-Hubert pár, Lesskó-Tóth B.duó, Börzsei 3, Hubert 3, Less- kó 3, Tóth B. 3. Ágoston hiába ért 100 százalékos teljesítményt a hazaiak soraiban, nem volt esélyük a jó erőkből felvonuló ti- szásokkal szemben. b Teremfoci MEZŐTÚR A dupla fordulót követően lépéselőnybe került a Földesi és Zsibó gárdája, miután az egyik legnagyobb rivális, a Dream Team legénysége vereséget szenvedett a rangadón. Eredmények: Dream Team— TIR 8-6, Ádehogy-FF 1-1, For- tuna-Rafi 3-6, Szállítók—Zsibó 2-5, Kun-Földesi 3-7, TIR- Kun 3-7, Zsibó-Dream Team 6- 1, Földesi-Ádehogy 2-0, Fortuna-FF 1-4, Rafi- Szállítók 2-0. Az állás: 1. Földesi 16, 2. Zsibó 14, 3. Dream Team 11 pont. KISÚJSZÁLLÁS Még ha a vártnál szorosabb eredmények is születtek, azért általában mindenütt a papírforma jött be, így nem változott a sorrend. Eredmények: Fáraó—Hús 2-16, Anyaszomorítók-Kö- zéptisza 2-7, Építők-OBL 5-2, Volán-Kiscserkészek 4-10, Grand—SZVT 8-6, All Stars—Lux 5-7, Warriors— SBK 4-7. Az állás: 1. Grand 21, 2. SBK 19, 3. Hús 16 pont. ÚJSZÁSZ A nyolcadik fordulóban szabadnapos volt az éllovas Bak- ter együttese, s ezt kihasználva belátható közelségbe került a gólparádét rendező Real Spedíció gárdája. Eredmények: Ifi-Postás 8-3, Brutal—B. Előre 12-6, Real Spedíció-Úttörőpark 17-2, Jack Daniels—Mindhalálig 7- 3, K. Világos-Zagyvarékas 9- 4, Szürkeállomány—Matrix 8- 4, Szenyorok-Darazsak 13-7. Az állás: 1. Bakter 19, 2. Real Spedíció 16,3. Brutal 13, 4. Ifi 13 pont. KARCAG Az amatőrliga szervezésében kétnapos öregfiú-tornát rendeznek a karcagi városi sportcsarnokban február 910- én. Valamennyi olyan játékos pályára léphet a nevező csapatokban, aki betöltötte 36. életévét és 2001-ben nem szerepelt egyetlen nagypályás, illetve futsal bajnokságban sem. Bővebb információ Papp Zoltántól kapható a 06-30- 207-66-55-ös telefonszámon. _________________________lom) TÉ LI A(U)KCIÓ AZ FHB-NÁLÜ! Magánszemélyek, jogi személyek és egyéb szervezetek 2002. január 21-én 15 óráig tehetnek vételi ajánlatot az FHB korábban kibocsátott, fix és változó kamatozású jelzálogleveleire. A hatéves fix kamatozású jelzáloglevél kamata évi 9,5%, a nyolcéves változóé (2002.09.12.-ig) 11,1%. Az FHB aukciós limitárat nem határoz meg Kamatot az FHB évente kétszer fizet, tőketörlesztés a fixnél a futamidő végén egyösszegben, változónál a 7. és 8. évben 50-50%-ban. A jelzáloglevelek névértéke 10 000,- forint, a tőzsdén szabadon adhatók-vehetők. A jelzáloglevél a kockázatot kerülők biztonságos értékpapírja, a hasonló állampapírokénál magasabb hozammal. A magánszemélyeknek adóhitel kedvezményt is biztosít, az árfolyamnyereség után nem kell adót fizetni. Vételi ajánlat tehető: a CIB Értékpapír Rt., az MKB Ép.Rt., a Raiffeisen Ép.Rt., az Aegon Ép.Rt., a CA IB Ép.Rt., a Concorde Ép.Rt. és a Takarék Bróker Rt. kijelölt fiókjaiban. További információ: aukciós értékesítési helyek, FHB 06-40-200-115-ös hitelvonala, Internet: www.fhb.hu ©FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt.