Új Néplap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-11 / 9. szám

2002. Január 11., péntek SPORT 13. OLDAL Szétszéledt a Jászberény NB II-es focicsapataink is elkezdték Labdarúgás Néhány napos csúszással ugyan, de a profiliga csapatai után az amatőr ligában érde­kelt NB II-es együtteseink is elkezdték a felkészülést csü­törtök délután. Hol vidáman, hol kevésbe derűlátóan gyüle­keztek játékosok és vezetőik az esztendő első tréningjére. Jászberényi SE Vasas Hiába zárt remek őszt a nyáron alaposan megerősített berényi alakulat, hiába maradt sansza ta­A herényiek mestere, Vígh Tibor nem vé­letlenül gondterhelt vaszra akár még a bajnoki cím el- hódítására és az ezzel járó felju­tásra is, meglehetősen borongós a hangulata Vígh Tibor edzőnek.- Sajnos egy éven belül má­sodszor szaladtam bele ilyen le­hetetlen helyzetbe, hogy bár jó csapatom van, a pénztelenség miatt nem tudom úgy befejezni a munkát, ahogyan azt eltervez­tem. Tavaly ilyenkor Kunszent- mártonban „dőlt össze” a vár, most pedig Jászberényben szé­led szét a nagy nehezen összera­kott kezdőcsapat — panaszkodott szomorú szívvel a mester. Bár neveket nem mondott, az már eddig is köztudomású volt, hogy a gárda gólfelelőse, a Sza­bolcs Gabona-csoport gólkirály­jelöltje, Farkas Krisztián az NB I. B-s Nyíregyházával, míg a tős­gyökeres jászberényi Ludasi Já­nos és Major László az NB III. Al­föld-csoportjában bajnoki címre pályázó Szentessel egyezett meg pályafutása folytatását illetően. Ami viszont újdonságnak szá­mít, hogy a védelem közepén, il­letve a középpályán egyaránt re­mek teljesítményre képes Csatlós Csaba elnyerte a Kispest-Honvéd frissiben kinevezett dirigensé­nek, az egykori világválogatott Détári Lajosnak a tetszését, így ő is távozik az egyesülettől. És ez­zel még nincs vége, hiszen a klub saját nevelésű játékosa, a társait tavasszal még csapatkapitány­ként vezénylő Lukácsi Lóránt is vándorbotot fogott a kezébe.- Most intézem a papírjaimat, s ha minden igaz, egykori játé­kostársam, Juhász Robi csapatá­hoz igazolok Németországba. Nem szabad meglepődni azon, hogy így széthullott az együttes, hiszen a vezetők nem igazán vol­tak tisztességesek velünk, töb­ben is becsapva érezhették ma­gukat — nyilvánított véleményt a szövetség irodája felé tartva Lu­kácsi. És hogy kik pótolhatják a távo­zókat? Két egykori kedvencet, a sokszoros gólkirály Ládi Józsefet és Gephard Sándort megpróbál­ták visszacsábítani, ám a hírek szerint az „öreg motorosok” nem álltak kötélnek. Maradtak tehát a jászsági kiscsapatoknak kölcsön­adott játékosok, valamint né­hány tehetséges környékbeli fia­tal, ám velük már korántsem szá­míthatnak olyan menetelésre a berényi szurkolók, mint Farkas Krisztináék idejében. Karcag SE Az NB II-ben újoncnak számító kunsági gárda a várakozásnak megfelelően szerepelt az ősszel, elsődleges célja, a biztos bentma- radás kiharcolása felé megtette az első lépéseket. Éppen ezért nem meglepő, hogy derűlátóan kezdik a felkészülést Karcagon.- Túl nagy mozgásra nem szá­míthatnak szurkolóink, hiszen az őszi keret teljesítményére igazá­ból nem lehet panasz - véleke­dett L. Kiss Lajos edző. — Egy tá­vozónk lehet, a Debrecenből in­gázó és ott is dolgozó Szatmári József egyre jobban belefáradt az állandó utazgatásba, így elkép­zelhető, hogy nem vállalja a to­vábbi szereplést. A keret többi tagja marad nálunk, azaz egyelő­re senki sem jelezte távozási szándékát. Új fiúként a romániai Ballok Márton érkezhet, aki már nyáron is volt nálunk próbajáté­kon, ám akkor nem sikerült meg­egyeznünk vele. A 27 éves csatár nem ismeretlen szurkolóinknak, hiszen a Szilveszter Kupa terem- labdarúgó tornán, ahol számos első és második vonalbeli labda­rúgó is pályára lépett, gólkirályi címet és első helyet szerzett csa­patával, a Kolozsvárral. Őt egyéb­ként egykori játékostársa, az ősz­szel már nálunk szerepelt Tamás Kelemen Miklós ajánlotta be. A karcagi L. Kiss Lajos reménykedve vár­ja a tavaszi folytatást FOTÓ: MÉSZÁROS A jelenlegi helyezés és a sor­solás ismeretében - a riválisok jönnek Karcagra - nem megle­pő, hogy t. Kiss Lajos szerint a 6—10. hely közötti középmezőny elérhető együttese számára, mely véleménye szerint az erővi­szonyoknak megfelelő elvárás. A kunságiak első edzőmérkőzésü­ket január 29-én, Debrecenben vívják a Löki ellen. ______________________________________(PELEI) A bíró újjászületése Atléta toborzó Közeleg a továbbtanulási papí­rok beadásának határideje, így nem véletlen, hogy jó néhány sportegyesület is szemet vet a megyeszékhelyre pályázó diá­kokra. A Szolnoki MAV-SI pél­dául atlétikai szakosztályába várja a fiatalokat, az érdeklődők bővebb információt a 426-622-es telefonszámon kaphatnak. Szolnokon és a röplabdasportban sokan ismerik Zách Károly nevét, hiszen egy kiváló, a nemzetközi porondot is megjárt sípmesterről van szó. A már nyugdíjas játékvezető üzleti úton járt a minap Szlováki­ában. Citroen típusú gépkocsijá­val hazafelé tartott, mikor az Ér­sekújvár és Nyitra közötti nyílt útszakaszon szánkózó gyerekek vágtak elé. Csak úgy tudta őket kikerülni, hogy balra kapta a kormányt, járműve kormányoz- hatatlanná vált, majd egy fának csapódott, és alaposan összetö­rött. Szerencsére Zách úr meg­úszta különösebb sérülés nél­kül, lehet mondani, újjászüle­tett. ■ Elmaradtak a várakozástól VÍZILABDA A hét végén útjára indul a já­tékszer, és a felsőház rájátszá­sával folytatódik a bajnokság. Nem lesz a résztvevők között a Szolnoki VSC csapata, amely sajnos nem tudta kiharcolni az elitbe való kerülést. Mindössze három győzelemmel a 10. helyen kötött ki a szolnoki le­génység az alapszakaszban, pe­dig titkon azt remélték, hogy be­férkőznek a legjobb nyolc közé. Vajon miért nem sikerült? — kér­deztük Urbán Lajos vezetőedzőt.- Tulajdonképpen három ha­zai meccset kellett volna nyer­nünk célunk eléréséhez az OSC, az Eger és a Szentes ellen. Sajnos egyik sem sikerült, játékosaink nem voltak motiváltak, és nem megfelelő hozzáállással játszot­tak ezeken a mérkőzéseken. Szá­momra is talány, hogy a tét nél­küli összecsapásokon mind a Va­sas vagy a Honvéd-Dominóval szemben jóval összeszedettebb játékot nyújtottak, mint előtte.- Kikkel volt elégedett? — Az az igazság, a kapusoktól a mezőnyjátékosokig mindenki­től többet vártam. Különösebben Urbán Lajos senkit nem akarok elmarasztal­ni, az idősebb játékosok valami­vel többet húzták a szekeret, egy idő után azonban elfáradtak, a cserejátékosok pedig igazából sokat nem tudtak hozzátenni já­tékunkhoz.- Balogh Zoltán 29 találattal a góllövő lista második helyén ta­nyázik. Tőle is többet várt?- Zoli góljai számát leginkább emberelőnyből érte el, neki is tudni kell, hogy a játék nemcsak a gólszerzésből, hanem a véde­kezésből is áll, és abban ő sem nyújtott maradandót.- Mikor folytatódik a pontva­dászat?- Március közepétől az Eger­rel, a Kecskeméttel, a KSI-vel, és Tatabányával játszunk három kört oda-vissza alapon. Célunk nem lehet más, mint a 9. hely megszerzése. Január 2. óta tré­ningezünk esténként, mindenki a fedélzeten, egyedül Mohi Zol­tán hagyott ki sérülése miatt. Közben sok-sok kétkapus játékot tervezünk, a sorban az első a jö­vő héten lesz, mikor a Nagyvárad csapata látogat hozzánk. A baj­noki folytatást megelőzve febru­árban Magyar Kupa-mérkőzések várnak ránk. (vécsé) DAKAR-RALI. Az autósoknál az összetettben továbbra is a Maszuoka, Maimon (Mitsubishi Pajero) japán-francia duó (felvételünkön), illetve a motorosoknál az olasz Fabrizio Meoni (KTM) vezet. A verseny befutója vasárnap várható ________________________________________________________fot&ep* Röv iden AFGANISZTÁN. A tálib iga alól felszabadult Afganisztán szeretné, ha a 2004-es athéni ötkarikás játékokra női sporto­lókat is küldhetné - mondta az ország olimpiai bizottságá­nak igazgatója. Szaid Mahmod Zia Dasti szerint a csapatépí­tést a nulláról kell kezdeni. Az afgán nők 1992 óta semmilyen nemzetközi versenyen nem vettek részt, és edzésre sem járhattak. Nem volt sokkal jobb a férfiak helyzete sem - ők utoljára olimpián 1996-ban, Atlantában szerepeltek —, hi­szen a kormány a birkózás ki­vételével az összes sportágat betiltotta. NÉMETORSZÁG. Július 1-jé- től Huub Stevens lesz Jürgen Röber helyett a Hertha BSC lab­darúgócsapatának — itt játszik Király Gábor és Dárdai Pál - vezetőedzője. A holland szak­emberrel, aki még a Schalke együttesét irányítja, hároméves szerződést köt a berlini klub. A 47 éves Stevens 1996 októberé­ben vette át a Schalke együtte­sét, 1997-ben elhódították az UEFA Kupát, tavaly bajnoki ezüstérmet és Német Kupát nyertek. Röber 1996 óta a Her­tha BSC vezetőedzője, s a má­sodosztályból a Bajnokok Ligá­jáig vezette a csapatot. Mi lesz a Bozsik-pogram Amint az várható volt, többen értetlenkedésüket fejezték ki a hét végén, Pécsett tartott labdarúgó-továbbképzésen elhangzott miniszterelnöki bejelentés miatt. Amint arról lapunk is beszámolt, a tavaly nyáron meghirdetett utánpótlás-nevelési koncepciót, a Bozsik-programot, illetve annak végrehajtását alaposan átszerve­zik a napokban. Az ISM irányítá­sa alatt csak az óvodai és iskolai versenyeztetés marad, míg a klu­boknál zajló nevelőmunka meg­újítása teljes mértékben a Magyar Labdarúgó-szövetség feladata lesz. Mivel a profi, az iskolai, illet­ve magánkézben lévő, az eddig is utánpótlás-neveléssel foglalkozó kisebb-nagyobb egyesületek (mint például a Góliát klubok) a jelek szerint kimaradnak a Bo- zsik-programból, ezért várhatóan jókora viták zajlanak majd még az MLSZ és a kormány közötti szerződéskötés előtt a háttérben. „Meghívom Orbán Viktor mi­niszterelnök urat a jövő szerdán sorra kerülő rendkívüli ülésünk­re, miután ő jelentette be a fut- ballutánpótlásra vonatkozó Bo- zsik-program jelentős mértékű megváltoztatását, valamint a Magyar Fejlesztési Bank szerep­Góliáttal? vállalását a labdarúgóklubok­ban” — ezt Szabó Imre, az Or­szággyűlés Ifjúsági és Sportbi­zottságának MSZP-s elnöke közölte, hozzá­téve, azért várnak tájékoztatást a miniszterelnöktől, mert amit be­jelentett, az jelentős mértékű változást jelent az ISM, valamint az ifjúsági és sportbizottság által jóváhagyottakhoz képest mind a Bozsik-program, mind a labda­rúgás fejlesztési koncepciójának vonatkozásában.- A házszabály értelmében öt bizottsági tagnak kellett kezde­ményeznie rendkívüli ülés ösz- szehívását, s ez megtörtént. Csü­törtökön postáztam a meghívó­kat a kormányfőnek és képviselőtársaimnak — jelen­tette be a bizottsági elnök. Megyénket különösen érzéke­nyen érintheti a hét végén kihir­detett változás, hiszen országos viszonylatban is az egyik legna­gyobb volumenű Góliát klub­rendszer tevékenykedik régiónk­ban. Az ő további sorsuk jelen­leg megválaszolatlan, hiszen az MLSZ-értelmezés szerint a jövő­ben az ISM hatáskörébe tartoz­nak, míg az érintettek értelem­szerűen nem szeretnének kima­radni az egyre inkább kézzelfog­ható közelségbe kerülő fejleszté­si programból. _____________________________________(PELEI) Id egenben is otthon a Titász Két forduló alatt eldőlhet az első hely sorsa Férfi röplabda NB I. Rövid téli szünet után január má- sodikán már munkába is álltak a férfi röplabda NB I-ben szereplő Szolnoki Titász RK-SI játékosai. Múltjuk ismeretében céljuk nem is lehet más, mint az első két hely valamelyikének megcsípése, mely feljogosítja őket az extraligá­ba jutásért zajló rájátszáson való részvételre. — Azt kell mondanom, a fiúk vigyáztak magukra az ünnepek alatt, nem viselte meg őket túl­ságosan a karácsonyi terülj-te- rülj asztalkám, egészen jó álla­potban tértek vissza - újságolta örömmel Surányi Márton, a gár­da edzője. — Napi egy edzéssel készülünk a január 13-án, vasár­nap sorra kerülő idei első bajno­ki összecsapásra. A foglalkozá­sok látogatottságára sem lehet panaszom. Annak ellenére, hogy valamennyi játékosom munka mellett röplabdázik, hi­ánytalanul részt vesznek a tré­ningeken. Szükség is van a csapategység­re, hiszen a titászosok sorsa akár az első két fordulót követő­en eldőlhet. A nyitányon ugyan­is a jelenleg egy hellyel előttük tanyázó Maiévhez látogatnak Gulyásék, majd a következő körben a listavezető Dágot fo­gadják. — Vasárnap délután a főváros­ba látogatunk a Malévhoz, s nyugodtan mondhatom, nyerni megyünk Budapestre - véleke­dett rendkívül optimistán Surá­nyi Márton. — Az elmúlt évek ta­pasztalata alapján bátran állítha­tom, fekszik nekünk a repülősök csarnoka, azaz remélem, ide­genben is otthon leszünk. Egyébként nem is emlékszem rá, mikor kaptunk ki utoljára tő­lük. A bajnokság állása 1. Dág 9 2 31-9 20 2. Malév 9 2 30-10 20 3. Titász 8 3 27-14 19 4. Dabas 7 4 24-20 18 5. Veszprém 7 4 23-20 18 6. Nafa 6 5 25-17 17 7. MAFC 4 7 19-24 15 8. ZRC 4 7 15-24 15 9. Ifivái. 4 6 16-20 14 10. Álba 1 10 6-32 12 1i. Georgtkon 1 10 6-32 12 Bár Pénzesék hazai pályán csupán idegfeszítő mérkőzésen (3:2) diadalmaskodtak ősszel a Tiszaligetben, a hírek szerint ezúttal talán könnyebb dolguk lesz, mivel több sérülés is ne­hezíti a vendéglátók dolgát. Ez­zel szemben a Titász régen lá­tott teljes kerettel készül a rangadóra. Az ősszel hosszabb időt kihagyó Szegedi Béla szép lassan visszanyeri régi formá­ját, és a két kecskeméti „légi­ós”, Melicher Péter és Tóth Ákos is teljes értékű tagja már a gárdának. Természetesen az esetleges győzelmet követően sem érez­hetik magukat még nyeregben a szolnoki röpisek, hiszen an­nak ellenére, hogy pontszám­ban beérik vasárnapi vetélytár- sukat, a Dág együttese előttük marad. Remélhetően azonban nem sokáig, s a soron következő for­dulóban az Oszuska fivérek di­rigálta Komárom megyeieket is két vállra fektetik Tóth Gábo- rék. Attól kezdve pedig a titá­szosok hátát nézi a mezőny. ______________________________________(PELEI) J

Next

/
Thumbnails
Contents