Új Néplap, 2002. január (13. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-11 / 9. szám

4. OLDAL AHOL ÉLŰNK 2002. Január 11., péntek MUHI KUNHEGYES ÉS KÖRNYÉKE AZ ÚJ ÉVEZREDBEN Ildi Nász Ildiről van szó, aki huszon­öt éves, és korábban évekig Szol­nokon a Záher-féle Hip-hop tánc- együttesben lépett fel. Időközben hazajött Kunhegyesre, ott dolgo­zik. Talán három éve lehet, hogy született egy öüete: mi lenne, ha az ott tanultakat továbbadná? így is történt, megalapította együtte­sét. Jelenleg már három csoport­tal, egy óvodással meg általános iskolásokkal foglalkozik, bár jár­nak hozzá gimnazisták is. Heten­te két próbát tartanak, és a város rendezvényeinek szinte állandó fellépői, legyen szó jótékonysági bálról, gyerekprogramról, Erzsé­bet-, Katalin-napi eseményről, farsangról, vállalkozói bálról. Az együttes vezetője, koreográfusa, Nász Ildi most azt fontolgatja, el­érkezett az idő, hogy megméres­se tanítványai tudását. Éppen ezért mindenképpen jelentkez­nek a következő országos, egy­ben minősítést is adó táncver- senyre, seregszemlére. _______■ Röv iden GYERTYAGYÚJTÁS. Kunhe gyes önkormányzata a doni át­törés áldozatainak az emlékére ma este öt órától megemléke­zést szervez a XX. század áldo­zatainak emlékművénél. A Him­nuszt ünnepi beszéd követi, amelyet a kerület országgyűlési képviselője, Herbály Imre tart. Elhangzik egy költemény is, majd következik a koszorúzás, gyertyagyújtás a Don-kanyarban elesettek, eltűntek emlékére. KÖZÖS AUTÓ. Három szom­szédos település, Tiszagyenda, Tiszaroff és Tiszabura a közel­múltban pályázat révén nyert egy szemétszállító kukáskocsit. A Tiszabura gesztorságában lé­vő autó, a hét minden egyes napján máshol gyűjti össze a szemetet. így Tiszaroffon példá­ul hétfőn, kedden, ahol a sze­métdíj az ott lakóknak 300 fo­rintba, az üdülőtulajdonosok­nak 250-be kerül havonta. NYITVA VANNAK. Noha To majmonostora forráshiányos, kevés a pénze, ráadásul a janu­ári nagy hideg is inkább visz a számláról, mint hoz, a kultúr- ház mégis nyitva van, ahol fo­lyamatosan fűtenek. Délelőtt azért, mert az általános iskolá­sok tesióráit a nagyteremben tartják, esténként pedig az otta­ni fiatalok térnek be: tévézni, biliárdozni, beszélgetni. A kul- túrház szombat esténként is fo­gadja a helybelieket, csak vasár- naponként tart zárva. _______■ írt a: D. Szabó Miklós Fotó: Mészáros János, Lódi Lili Fél háromig tartott a buli Remekül sikerült a Kossuth iskola Iskolapolgárokért Alapítvány nevű jótékonysági bálja, amelyet ezúttal is Somodi József és Jánosi Klára tanárok szerveztek. üm&Mí xt* A helyi Hip-hop tánccsoport tagjai annyian vannak, hogy betöltik a képet A művelődési központ nagyterme zsúfolásig megtelt, mivel összesen 210 vendégre terítettek, ugyanis ennyi vacsorajegy kelt el. Ez már a ne­gyedik volt a sorban, és az est rövid megnyitóját Fejér Andor, a megyei közgyűlés alelnöke tartot­ta. Ezt követően elkezdődött a mintegy félórás érdekes kultúrműsor. Először a Pátria tánciskola néptáncnövendékei zsebelték be a tapsokat, majd Nász Ildikó modern táncosai arattak nagy sikert. A műsor második, befejező részében a szolnoki Krizmanics Ferenc-Brezovcd Ildikó és ta­nítványaik: Püspöki Dávid-Szőke Edina csacsa- csáztak, tangóztak, keringőztek a közönség nagy örömére. Közben a táncbemutatókat meg­szakította Szabó Kinga divatbemutatója, a szol­noki fitneszesek személyenként másfél perces száma. Elmondható, az Ilyés Flóra, B. Tóth Lili, Simó Nicolett, Uj Darinka, Farkas Kriszta ötösfo­gat csodaszép pillanatokat szerzett az ott lévő párszáz nézőnek, akik között megjelent a körzet országgyűlési képviselője, a polgármester, nem kevés vállalkozó, régebbi diák, meg a mostani nebulók szülei, tanárai, nagyszülei, családtagjai. A kicsit csípős birkapör­költ, valamint a vegyes tál ízei Pető Károlyt és csapa­tát dicsérték. A zenét pe­dig a Kunhegyesről elszár­mazott Balázsi János szol­gáltatta. Nem sokat pi­henhetett, mert a legkitar­tóbbak fél háromig rop­ták. Ami nem mellékes: a jótékonysági, műsorokkal színesített gála összbevé­tele a tombolákkal együtt - amelyek díjait a helyi cégek, vállalkozók aján­lották fel — meghaladta a négyszázezret. A költsé­gek kifizetése után ma­radt az alapítványnak mintegy kétszázötvenezer forint. Ezt az összeget eb' sősorban iskolai sportren­dezvények támogatására, kirándulásokra, táboroz­tatásokra, illetve egy suli­újság indítására fordítják. Mindez úgy valósulhatott meg, hogy az iskolához kötődők, vele szimpatizá­lók, vállalkozók rengeteg támogatást nyújtottak. Ilyés Flóra gyakorlat közben. A kisasszony kilencéves, volt már országos hatodik. Mellesleg mű­ugró is a NAGYKUN-HUS-KFT. Kunhegyes, Kisér út 1. Telefon: 59/326-115 Ezúton köszönti minden kedves vásárlóját. A 2002. évre kívánunk minden partnerünknek eredményes és boldog új esztendőt! Reméljük az idei évben is a már megszokott vagy lehetőségeinkhez mérten még magasabb színvonalon tudjuk Önöket kiszolgálni, hiszen cégünk vezetősége már hosszú ideje erre törekszik. Bízunk benne, hogy ez az év is a sikeres együttműködés jegyében telik el! * Szegedi Sándor ügyvezető igazgató 'rV 2V Minden kedves ügyfelének 1 (Sikerekben gazdag, és üzleti partnerének boldog új évet kíván eredményes és boldog minden új esztendőt kíván a kedves ügyfelének g /x KUNHEGYES az Almásderes ßt építőket. nevében JrísJt*V (Kunhegyes, a Gráczer f i/ Kossuth u. 49/b --------J cs alád Kipányvázták Úgy járt ez a szegény tiszaroffi komp, mint a kisborjú vagy az anyakoca a tanyán: kipányvázták. Csak éppen nem a mező, a legelő közepére, ha­nem a folyó szélére. Kinn pihen félig a parton, és december eleje óta moccanni sem bír, hiszen erős kötelek, sodronyok parancsolnak álljt neki. Itt és eb- vagy Szolnok felé kerülhet. Őkel- ben az állapotban szendereghet me pedig tavaszig nyugodtan ál­egészen tavaszig. A folyó szélén modhat. Persze lehet, még a kike- már jégpáncél feszül, de középen let is itt találja, mivel a májusi zajlik a víz. Éppen ezért mostan- zöldár, áprilisi árvíz alaposan fel- ság messze az átellen, s aki a túl- boríthatja a korábbi, jól megszo- partra iparkodik, vagy Kisköre, kott és bevált menetrendet. ■ Pihen a komp, kikötötték A kártyában is nyerőszám Mészáros Szabolcs 1948-as születésű, és a gyökerei tulajdon­képpen Kunhegyeshez kötik. Édesapja kiváló főorvos volt, a tüdőgondozó intézet országosan is elismert szaktekintélye. Szabolcsot azonban nem érdekelte az orvosi pálya, az ő ér­deklődési területe, iskolai végzettsége, diplomája másféle. Jelenleg is a Mirhó-kisfoki Víz gazdálkodási Társulat­nál dolgozik, ahol ügy­vezető igazgató. Nem könnyű a munkájuk, hiszen mintegy 81 ezer 400 hektár, valamint 465 kilométer csatorna­rendszer tartozik hoz­zájuk. Huszonegyen te­vékenykednek össze­sen ennél a cégnél, és temérdek a feladat. Többek között a külterü­letek belvízrendszerének a kar­bantartása, öntözéssel járó teen­dők, nem beszélve az irdatlan hosszúságú csatornákról. Szeren­csére remek szakemberei, nagy­szerű kollégái vannak, akikre bárhol, bármikor számítani lehet. Szerinte a jó vezetőnek két títka van, az egyik az, hogy szakmailag kiváló le­gyen, a másik pedig: em­berileg elfogadják. — Es ha ez a kettő együtt van, még a kocs­mába is nyugodtan bemehet meginni egy fröccsöt vagy sört, nem rúgják, nézik ki az embert - jegyzi meg nevetve, némi akasz­tófahumorral. Bölcsődéből konyha Tiszaroffon az önkormányzat szomszédságában áll egy épület, amelyik egykoron bölcsődeként szolgálta az itt élőket. Később konyhává alakították, és hosszú ideig derekasan állta a sarat, de végül szűkösnek, kicsinek, sőt korszerűtlennek bizonyult. Az önkormányzat pályázaton nyert tizenötmilliót a bővítésre, kor­szerűsítésre. Ebben segített az Országos Cigány Önkormányzat is, mintegy 3,1 millióval. Az átépítés külső munkálatai már befejeződtek, jelenleg a szakem­berek a belső szakipari munkákat végzik. Ezek eredményeképpen a konyha napi kapacitása háromszáz forint. Ami pedig az átalakítás, adagossá növekszik, és kialakí- bővítés, korszerűsítés nagy tanak egy nyolcvan személyt be- munkáját illeti, ezek 2002 fogadó ebédlőt is. Mostanság júniusára fejeződnek be. Tiszaroffon egy felnőtt ebédje 324 _________________________! Ki rándulás megint lesz Bent a munkások már éppen a villanysze­relést végzik Tőzsér István életkorát a két ha­tos fejezi ki legtalálóbban, így már abba az életkorba jutott, hogy a postás hordja neki a havi já­randóságot. A BHG-ból került nyugdíjba, és na­gyon szereti a várost, Kunhegyest. Idevalósi, itt van itthon, szóval jól érzi magát. Ráadásul akad egy kis remek kö­zösség, amelynek hiva­talosan a nyugdíjasok baráti köre a neve. Ennek ő a vezetője. Már voltak 106-an, és 65 körüli az át­lag. Mind kivétel nélkül kunhe- gyesi. Évente négy-öt kirándulá­son vesznek részt. Meg­nézték már kis hazánk jó néhány szépségét, így jártak a csodálatos Or­szágházban is. Azután a helyi aratóverseny gon­dolata is tőle ered. Ami az idei terveket illeti, most gondolkozik rajta, hová, merre menjenek. Egy biztos: program, ki­rándulás nélkül a baráti kör az idén sem marad. «Néplap JMUHÉ1M 7.30-16 óráig a (80) 200-690-es telefonszámon TÉLI JAVÍTÁSHOZ KEDVEZŐ ÁRON AJÁNLJUK: MTZ (50, 80, 892, 920,1025,1221), T-150K, T-25, JUMZ, EO, BH. Pótkocsi, vetőgép, eke, kombinátor alkatrészek, ékszíjak, csapágyak, stb. és 4300 féle javítási segédanyag. MTZ Hungária Márkakereskedés. Faragó Bt. 5340 Kunhegyes, Rákóczi út 58. Tel.: 59/325-740, 59/336-067, 06-30/928-1449, 06-30/835-4518. MINDEN KEDVES ÜGYFELÜNKNEK ÉS VÁSÁRLÓNKNAK § EREDMÉNYEKBEN GAZDAG, BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK! ; A Közép- Tiszavidéki ÁFÉSZ - Kunhegyes, Kossuth út 41. - értesíti tagjait és kívülálló üzletrész-tulajdonosait, hogy részközgyűléseit az alábbiak szerint tartja: Kunhegyes Művelődési ház 2002. január 15-én 17 óra Tiszagyenda Művelődési ház 2002. január 15-én 17 óra Abádszalók Polgármesteri hivatal tanácskozóterme 2002. január 16-án 17 óra Tiszabura Művelődési ház 2002. január 16-án 17 óra Tiszaroff Művelődési ház 2002. január 17-én 17 óra Ezúton kívánunk eredményekben gazdag, boldog új évet minden kedves vásárlónknak, tagjainknak és tulajdonostársainknak. Igazgatóság i

Next

/
Thumbnails
Contents