Új Néplap, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-07 / 285. szám
2001. December 7., péntek TÜKÖR 5. OLDAL MEGYE» A közgyűlés választ múzeumigazgatót (Folytatás az 1. oldalról) A szakmai programokról és a pályázók személyéről az intézményben működő munkatársakból álló Tudományos Tanács alkotott véleményt, huszonhármuk közül tizenöten Horváth László megbízását támogatták. A pályázatokat szakmai bizottság is véleményezte, amely szintén Horváth Lászlót tartja alkalmasnak a megyei múzeumok igazgatóságának vezetésére. A képviselők elé kerülő előterjesztés, amelyet mind az oktatási, művelődési és vallásügyi bizottság, mind az ügyrendi bizottság szintén megtárgyalt és támogat, a fentieket is figyelembe véve szintén Horváth Lászlót javasolja a posztra. Döntés a képviselő-testület december 14-i ülésén várható, amely révén végre pont kerülhet az ügy végére. BGY Röviden GYERMEKEK TÁMOGATÓI. Kunhegyesen ötödször rendezték meg a Városi Művelődési Központban az úgynevezett Kossuth-gálát. Ezen felléptek a Kossuth iskola táncosai, szolnoki fitneszversenyzők, versenytáncosok. A műsort vacsora követte. Az est tiszta bevétele meghaladta a 200 ezer forintot, amelyet az Iskolapolgárokért Alapítvány sportnapokra, táborozásokra, kirándulásokra, kerékpártúrákra fordít. TAN-AUTÓK. Az Oktatási Minisztérium közvetítésével három műszaki szakirányú oktatási intézménynek, köztük a túrkevei Ványai Ambrus Gimnázium és Gépjármű-technikai Szakközép- iskolának ajánlott fel egy-egy gépjárművet a Ford Motor Company és a Ford Motor Hungária Kft. A csak oktatási célokra felhasználható gépjárműveket szerdán adták át Budapesten. NÉMET VERSENY. Tizedik al kálómmal rendezték meg a szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában az ötödikesek német nyelvi versenyét. A százhúsz benevezett tanuló közül negyvenkettőt hívtak meg a vetélkedőre. 2002 márciusában az iskola rendezi meg a 7. és 8. osztályosok versenyének orszá- gos döntőjét. ______________■ VÉ LEMÉNY SZOBORSZENTELÉS. A szolnoki Széchenyi városrészben most épülő görög katolikus templom mellett tegnap felszentelték a Szent Miklós püspököt ábrázoló, egész alakos faszobrot. Szalay Ferenc polgármes- ter méltató szavait követően Zuró József Atya (képükön) áldotta meg az alkotást. fotó; mészáros jános / Támogatás a gázfűtéshez (Folytatás az 1. oldalról) Nagyréven változatlanul komoly anyagi megterhelést jelent mind' a lakosoknak, mind az önkormányzatnak a tartályos gáz használata. Csak novemberben félmillió forintra rúgott öt községi intézmény fűtésszámlája, ami a település százmilliós költség- vetését és harmincmilliós hiányát alapul véve, bizony hatalmas tétel. — A földgázra való áttérés egyelőre nem csak szándék dolga — tájékoztatta lapunkat a község alpolgármestere, Sáfrány Gábor. — A Belügyminisztérium megvizsgálja azokat az anyagi forrásokat, amelyekkel a segítségünkre lehet, mi pedig megkeressük azokat a pályázati lehetőségeket, ahonnan forráshoz juthatunk. Korábban már ajánlották a Széchenyi tervet, de sajnos csak a bekerülési költség 30 százalékát fedezné, ráadásul a huszonöt százalékos önerőt is fel kell mutatnunk. Igyekszünk a legkedvezőbb módon megoldani a gázkérdést. B. A. - PE Civil konferencia Szolnok Civilek a szociális alapellátásban címmel regionális konferenciát rendeztek tegnap Szolnokon. A rendezvény keretében szó esett a családsegítésről, a civil szervezetek szerepéről a megyeközpont szociális ellátórendszerében, illetve bemutatkoztak a „Családokért” pályázat nyertesei. MOLNÁR G. ATTILA Kis ország kis hírei Néhány napja bejárta a világsajtót két magyar- országi vonatkozású hír. Az egyik arról a tragikusan végződött disznóvágásról szólt, amelynek során az áramütéstől az óvatlan böllérek és nem a disznó lelte halálát. A másik hír egy pesti lakógyűlésen történtekről számol be, ahol mint ismeretes, egy idős férfi engedély nélkül tartott pisztollyal nyakon lőtte a lépcsőház ötvenkét éves közös képviselőjét, akivel egy korábbi vitás ügyét kívánta ily módón „véglegesen lezárni”. Mindkét esetet az egyik nemzetközi hírügynökség tartotta említésre méltó magyarországi eseménynek. Már-már feledésbe merült mindkét ügy, amikor a minap ugyanaz a hírügynökség Talán egyszer az eredményeinkre is felfigyel a világ egy másik országban megesett hasonló eset kapcsán emlékeztetett a történetekre, megjegyezve, hogy az efféle hírek „tipikus közép-európai információk”, mert e vidéken legfeljebb ilyen említésre méltó dolgok történnek. Ha valaki fellapozza a külföldi sajtótermékeket, csakugyan ritkán talál bennük magyar vonatkozású cikkeket. Akkor is inkább valamilyen nemzetközi folyamatban játszott szerepünk miatt kapunk említést. Az utóbbi időkben a NATO-tagság és az Európai Unióba tartó igyekezetünk révén érdemelünk némi publicitást. Persze vigasztalhatjuk magunkat azzal: kis nemzet vagyunk, kis országból, kis hírek származnak. De akár még örülhetünk is a köröttünk tapasztalható nagy csendnek, mert ez azt is jelenti, nyugalom van e vidéken. Nincsenek tömegszerencsétlenségek, nem szednek áldozatokat terrortámadások, a belpolitikai élet viharai sem csapnak akkora hullámokat, amelyekre másutt is felfigyelnének. Persze a lelkünk mélyén valamennyien azt szeretnénk, ha nem csak a botrányos lakógyűléseink és a tragikomikus disznóvágásaink hírére figyelnének fel a határainkon túl. Jól esne, ha egyszer már mondjuk a magyar gazdaság fejlődése és az életszínvonal emelkedése, vagy az általánosan elégedett közhangulat, netán az európai átlagot is messze felülmúló magyar politikai kultúra miatt kapnák fel a fejüket a szokatlan hírekre érzékeny fülű külföldi kollégák. Közeleg a boradó fizetés Biztonságos lesz a mozi Rákóczifalva A tervek szerint január végétől már nem lesz életveszélyes a település mozija. A napokban elkezdődött felújításra pályázaton nyert pénzt az önkormányzat. Bodács István polgármester lapunknak elmondta, már ideje volt, hogy az évek óta húzódó ügy végre pozitív fordulatot vegyen. Az ötmillió forintos felújítás során a vetítőterem és a gépház fölötti tetőszerkezetet erősítik meg, így az építészeti hatóság végre feloldhatja az életveszélyt.- A következő lépés az előtér felújítása lesz, ám erre nincs elegendő pénze az önkormányzatnak — magyarázta a polgármester. — Pályázatot nyújtottunk be a területfejlesztési tanácshoz, erről döntés december végére várható. Ez utóbbi beruházás összértéke 40 millió forint, amelyből 10 milliót az önkormányzat ad. A mozi megőrizné az átalakítások után is eredeti funkcióját, de emellett kulturális feladatokat is ellátna. Többek között itt kap majd helyet a teleház, illetve az országszerte egyedülálló mackógyűjteménynek is szeretnének berendezi egy helyiséget. pe (Folytatás az 1. oldalról) A jogszabály úgy rendelkezik, hogy a szőlőtermelőknek elszámolást kell benyújtaniuk minden gazdasági évet követő december 15-ig a hegyközség által igazolt szőlőmennyiségről, értékesítéséről, a leszüretelt szőlő mennyiségétől, minőségétől függetlenül. Ha nem volt szüretelni valója a gazdának, mert az ültetvény elöregedett vagy éppen új telepítésű, akkor is be kell nyújtani az elszámolást. Ha csak csemegeszőlő termett, azzal is el kell számolni a vámhatóságnak. Nyilván a korábbi tapasztalatokkal összefüggő nyomós okok vezérelték a regionális parancsnokot, Lupkovics György pénzügyőr ezredest arra, hogy a mezőgazdasági termelők által felhasznált gázolaj jövedéki adójának visszaigénylésével kapcsolatban adjon tájékoztatást. Arra az alapvető követelményre hívja fel ugyanis a termelők figyelmét, hogy az adó visszatérítésére kizárólag a gázolaj vásárlását, illetve a gépi bérmunka-szolgáltatást igazoló számla ellenében nyílik lehetőség. A feketén beszerzett gázolajjal ugyanis nem tudnak mit kezdeni a vámhivatalok. A gazdáknak tehát időben kell gondolniuk arra, milyen forrásból szerzik be az üzemanyagot és hogy számlaképes bérmunkaszolgáltatókat fogadjanak fel. A felhasznált gázolaj után visszaigényelhető jövedéki adó összege 2001-ben literenként 64,16 forint. Az igényjogosultságot a megművelt föld helyrajzi száma alapján illetékes megyei földművelésügyi hivatallal kell igazoltatni. A letöltött adóbevallási nyomtatványokat - a szükséges igazolásokkal és számlákkal együtt - a lakóhely szerinti illetékes, megye- székhelyen működő vámhivatal- hoz kell eljuttatni. __________hgy Go ndolt arra, hogy kivándoroljon? Támogatott települések Szociális információ Megyénk huszonhat hátrányos helyzetű települése összesen 44 millió forint támogatást nyert el a szociális és családügyi tárca pályázatán. A Szociális és Családügyi Minisztérium hét éve támogatja a leghátrányosabb helyzetű térségekben a szociális alap- és szakosított ellátások létesítését, működési -----bi ztonságának fenntartását, valamint a szociális föld- -----pr ogramok működtetését. Az idén a pályázati felhívás a szervezett önkéntes munka támogatásával is kibővült. A program területi menedzser szervezete a szolnoki székhelyű Esély Közalapítvány Regionális Forrásközpont, amelynek vezetője, dr. Nagyné Varga Ilona az idei támogatások elosztásáról tájékoztatta lapunkat: — Ebben az évben megyénk három térsége, valamint Szolnok körzetéből egyedi meghívással Rákóczifalva összesen 44 millió forint támogatásban részesült. A pályázatnyertes huszonhat teleA TÁMOGATÁSI ÖSSZEG MEGOSZLÁSA [MILLIÓ FORINTBAN) — Családsegítés, házi segítségnyújtás: 8,2 — Szociális étkeztetés: 14,8 — Idősgondozás: 5,4 — Szociális földprogram: 11,1 — Pszichiátriai és szenvedélybetegek gondozása: 4,5 pülés közül tizennégy önhibáján kívül hátrányos helyzetű, komoly működési forráshiánnyal küszködik, több mint fele elmaradott, vagy magas munkanélküliséggel sújtott. Kunszentmárton-Tisza- földvár térsége 15,5 millió, Tiszafüred—Kunhegyes körzete 13,4 millió, Törökszentmiklós térsége 13 millió, illetve a Szolnok térségéhez tartozó Rákóczifalva 2 millió forint támogatásban részesült. A pályázati felhívással összhangban az önkéntesek bevonására irányuló programok ebben az évben kiemelt támogatásban részesültek. (M.G.I Körkérdés A kanadai kormány a minap úgy döntött, az elmúlt időszakban hazánkból megindult bevándorlási hullám miatt hét év után újra vízum- kényszert vezet be a magyar állampolgárokkal szemben. Lapunk ennek kapcsán tegnap arról kérdezett járókelőket: fontolgatták-e már valamikor, hogy külföldön éljenek. Bereczné Kiss Katalin, 49 éves könyvelő:- Őszintén szólva ilyesmi még sohasem fordult meg a fejemben. Persze azt nem állítom, hogy olykorolykor nem tekintek kissé irigykedve a Nyugatra, ám azzal tisztában vagyok, hogy ott sem mindenkinek fenékig tejfel az élete. Én jól érzem magam ebben az országban és mindig olyan célokat tűztem ki magam elé, amelyek az adott körülmények között is megvalósíthatók. Mondok László, 32 esztendős szobafestő:- Nem csak hogy eszembe jutott, de már meg is valósítottam. Bő két hónapja jöttem ugyanis haza Olaszországból, ahol két és fél éven át dolgoztam. Bár nagyon jól éreztem magam, fel sem merült bennem, hogy kint is maradhatnék. Hiszen itthon várt rám a két gyermekem és az egész családom. Az viszont igaz: ha független lennék, minden lehetőséget megragadnék arra, hogy Itáliában telepedhessek le. Seres Márta, 26 éves éttermi dolgozó:- Mostanában nem jutott ilyesmi az eszembe. Korábban azonban vívódtam rajta egy ideig. Már csak azért is, mert akkoriban a férjem még Németországban dolgozott. Ám végül nem lett belőle semmi és egyelőre a két és féléves kislányom miatt nem is tudnám elképzelni. Talán majd néhány év múlva... ____ BUGÁNY Ho n-vágya csillapíthatatla Bármilyen lakástervéhez van hitelünk n? -MKBÁllami támogatással: 2,75%* éves kamattól Euró alapú hitel: 7,75% éves kamat Lakáshitelek Forint alapú hitel: 14,50% éves kamat ‘Állami kiegészítő és forrásoldali kamattámogatással Bővebb információ: 5000 Szolnok, Baross u. 10-12., tel.: (56) 424-777 vagy www.mkb.hu