Új Néplap, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-04 / 282. szám
'Mi 2001. December 4., kedd r TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI Sorokban ELHUNYT MIHÁLY BÉLA. Jászapáti nagy szülötte, a városért díjjal elsőként kitüntetett keramikus, látványtervező iparművész Mihály Béla életének 72. évében váratlanul elhunyt. A művész földi maradványait a helyi római katolikus templomban ravatalozzák fel szombaton délelőtt, majd innen kísérik utolsó útjára a temetőbe. EGÉSZSÉGNEVELÉS. A szolnoki Varga Katalin Gimnáziumban egészségnevelési napot tartottak tegnap az iskola valamennyi diákja számára. A reggel 8-tól délután 1-ig tartó, filmvetítésekkel kísért programban az AIDS-ről, a drogokról és a szexuális életről tartottak fel- világosító előadásokat a meghívott orvosok, védőnők és rendőrök. A párhuzamosan zajló események közül a diákok választhatták ki az őket leginkább érdeklőket. ■ Plusz egyhavi bér (Folytatás az 1. oldalról)L Mivel a törvény által előírt járandóság a gyakorlatban nem jelenik meg az intézmények számláján, a kórházak többsége az Országos Egészségügyi Pénztártól vesz föl kamatmentes hitelt, amit öt hónapon keresztül törleszt. így történik ez az idén is a szolnoki MÁV Kórházban, a jászberényi Erzsébet Kórházban és a mezőtúri kórházban. A végső határidőként kijelölt január végi időpont előtt egy-két héttel így minden egészségügyi dolgozó megkaphatja 13. havi bérét. A Hetényi Géza megyei kórház és a karcagi kórház saját költségvetéséből kigazdálkodja a pluszfizetéseket. Ezekben az intézményekben már december közepén átutalják a dolgozók számlájára a „kalácspénzt”. Az iskolákban a 13. havi bér kifizetése az intézmény, illetve a fenntartó döntésétől függ, így a kifizetések dátuma is eltérő. A szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskolában a december végén átutalandó januári fizetéssel nagyjából egy időben jelenik meg a pluszfizetés a számlákon. A mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium és Szakközépiskolában a Város- gondnoksággal egyeztetve december folyamán kifizetik a 13. havi fizetést. Általában így szokott történni a kunhegyesi Nagy László Gimnázium és Híradás- technika Szakközépiskolában is, de pontos dátumot egyelőre nem tudtak mondani. Az viszont biztosnak látszik, hogy Jászapátin, a Mészáros Lőrinc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium dolgozói január elején jutnak hozzá 13. havi bérükhöz. B. A.- SZ. ZS. Szakmai hét a ruhaipariban Oktatás December 3-9-e között immár kilencedik alkalommal rendezi meg szakmai hetét Szolnokon a Ruhaipari Szakközép- és Szakiskola. Dr. Tóth Andrásáé igazgatónő tegnapi megnyitójában kiemelte, ennek a néhány napnak feladata az, hogy a diákok — összesen 730-an — az itt tanultakat a gyakorlatban is bemutathassák. Hogy milyen területeken? Az úgynevezett ruhás, azután az élelmiszer, illetve a fodrász-kozmetikus szakmacsoport részeként. Jellemző, hogy az iskola tavasszal hirdette meg Aranytű varróversenyét, ami annyira népszerű, hogy összesen hetven pályamű érkezett. Mivel a szakmai héten sem szünetel a tanítás, a bemutatók, kiállítások színhelye az aula, továbbá az ebédlő. Érdekes kiegészítő tevékenységek: csuhéfonás, szalmafonás, batikolás, folttechnikai bemutatók, előadások, számítógépes hajtervezés, kozmetikai tanácsadás, gyöngyfűzés, valamint ajándékkészítés színesíti a programot. A rendezvénysorozat vasárnap este a Városi Művelődési és Zenei Központban divatbemutatóval zárul, amelyen az alkalmi manökenek, diáklányok viselik a legér- \ dekesebb ruhákat, és bemutatják 1 a legsikeresebb frizuramodelle- í két. Egyúttal itt osztják ki a díja- s kát is. Ezen a gálán megyebeli, to- _ Elfogadták a Kossuth tér tervét Szolnok A közgyűlés a múlt hét végén estébe nyúló ülést tartott. Néhány fontos döntésre csak a késői órákban került sor, ezekről most tájékoztatjuk olvasóinkat. A közgyűlés egyszerű többséggel elfogadta a Kossuth tér átalakításának tervét. Mivel határozatról és nem rendeletről volt szó, nem volt szükség minősített többségre, így a szocialisták ellenszavazata mellett is megvolt a szükséges többség. A szocialisták többek között a kellő előkészítést hiányolták. Véleményük szerint nem egyértelmű a forgalomszervezés terve, nem volt megnyugtató megegyezés a lakókkal, akik fölvetették, hogy a VMZK és a Pelikán Szálló között most kialakuló rendezvénytér mellett szükség van-e még egyre a Kossuth téren, és aláírásgyűjtést is kilátásba helyeztek. A képviselők a Tiszaligeti Stadion rekonstrukcióját első fordulóban tárgyalták. A második fordulóra és várhatóan a döntésre januárban kerül sor. Zárt ülésen egyhangúlag elfogadta a közgyűlés a TVM-lakóte- lep tulajdonjogi és üzemeltetési problémáinak rendezéséről szóló előterjesztést. A közgyűlés kinyilvánította, hogy törekszik a 100 millió forintért fölkínált 74 lakás j megvásárlására, és folytatja a tár- | gyalásokat az ÁPV Rt.-vel, a lakókkal és más érdekeltekkel. ■ Diákhitel alanyi jogon? (Folytatás az 1. oldalról)- Elég sok utánajárást igényelt, mire ezzel kapcsolatban mindent elintéztem, ráadásul háromszor el is rontottam a kitöltőlapot. Én debreceni vagyok, de mivel Szolnokon adtam be a kérelmemet, itt is kellett felvennem, otthon hiába álltam volna sorba. Nem voltam elragadtatva ettől az egész folyamattól. Eddig Erste bankos számlám volt, és bár havonta nem túl nagy összegek folytak be rá, nekem tökéletesen megfelelt. Ha nincs ez a diákhitel, eszem ágába sem jutott volna újabbat nyitni. Akik nem igényelték ezt a támogatási formát, szerencsére mentesültek annak minden esetleges hátrányától - állítja a másodéves Marietta. — Nekem nem volt szükségem a diákhitelre, s ennek örülök is, viszont a barátom felvette. Ám arról nem beszélt, hogy különösebb gondok lettek volna a számlanyitással. A negyedéves külgazdasági szakos Kinga sem érintett a kérdésben. Amikor ugyanis társai a hitelkérelmeikkel foglalkoztak, ő még javában a külföldi gyakorlatát töltötte. Véleménye azonban neki is van.- Én nem sokat tudok erről az egészről, de biztosan megvan az oka, miért a Postabank kezeli a hallgatók hitellel kapcsolatos számláit. Igaz, komolyabban belegondolva nem biztos, hogy etikus lépés egyetlen pénzintézetre bízni ezt az egész kérdést. Én azonban úgy veszem észre, a hallgatók többségét nem érdekli mindez. Azt hiszem, már kezdik megszokni az ilyesmit. MOLNÁR G. ATTILA VÉLEMÉNY HORVÁTH GYŐZŐ „Születési hiba” A múlt héten olyasvalamibe vágott bele a szolnoki Városi Művelődési és Zenei Központ, amibe azt megelőzően más helybeli intézmény nemigen. A vállalkozás, egy hagyományteremtő dzsesszfesztivál létrehozása, nem titkoltan némi hazardírozást is követelt a szervezők részéről. A dzsessz, tudvalévőén „rétegzene”. Nagy országban nagyobb, kicsi országban, mint például idehaza, nyilván kisebb létszámú az a közönség, amit vonz ez a zenei műfaj. Az más kérdés, hogy ez a réteg - akarva-akaratlanul - egy olyan zenei világban él, ami különleges ritmika- és harmóniavilágával mással össze nem téveszthető, különleges élményt nyújt, és amit messzemenőkig az igényesség jellemez. Ennek az igénynek egyébként nem is könnyű megfelelni. Sokan félnek egy-egy koncert megszervezésétől, mondván nem éri meg a várható csekély érdeklődés miatt. Nem vitás, hogy egy háromnapos, kifejezetten a dzsesszre épülő rendezvénysorozat még nagyobb kockázatot rejt. Szolnok azonban vitathatatlanul nyert. A városban korábban lezajlott, más rendezvényekhez hasonlóan ezúttal is bebizonyosodott: a közönség igenis vevő a jó dzsesszmuzsikára. Csakhogy nem mindegy, kit láthat és hallhat a publikum a színpadon, és természetesen az sem árt, ha jó időben tájékozódhat az őt érdeklő eseményről. A szervezőket dicséri, hogy a fesztivál csúcspontját jelentő napon mindkét fontos kritérium teljesült. Ennek bizonyítékát a közönség szolnoki viszonylatban ritkán tapasztalható nagyságrendű érdeklődése adta. A Pege Aladár-Babos Gyu- la-László Attila trió meghívása telitalálatnak bizonyult. A programok híre pedig mindenkihez eljuthatott a különféle csatornákon. A szolnokiak tódultak a hazai dzsesszélet kiemelkedő személyiségeinek produkciójára. A pótszékek is elkeltek. A fesztivált megelőzően Pege Aladárral készítettem interjút. Megkérdeztem a művészt: szerinte mi a dzsessz? A nagybőgő mestere némi morfondírozás után azt mondta: „A dzsessz..., az születési hiba”. A koncerten jó volt látni, hogy a szolnokiak között is sokan „szenvednek” ebben a „kórban”. Remélhetően a jövő évi fesztivál idejére újabb embereket fertőz meg ez a „betegség”. Menekülés a tél elől (Folytatás az 1. oldalról) — Nemrég verekedés tört ki az idősebb és a fiatalabb korosztály között. Mi is állandó fenyegetettségben élünk, holott mindent megteszünk értük. Ebben a munkában a félelem a legfárasztóbb. Októbertől már biztonsági őr vigyáz ránk, de ez is kényszermegoldás. Az idősek, betegek ettől függetlenül sem mernek bejönni. Hetek óta járom esténként a várost, hogy meleg teával, konzerv- vel, kötszerrel és gyógyszerrel legalább őket is elláthassam. Cz. Ervin még csak 48 esztendős, ám az utcán töltött évek a fizikumán és lelkében is örökre nyomot hagytak.- Ha jól emlékszem, hat éve veszítettem el az otthonomat. Jó ideig a Tószegi úti szállón laktam édesanyámmal. Ő, szegény tavaly meghalt. Rövidesen én is eljöttem. Nem éreztem magam biztonságban. Azóta bolyongok a városban. Semmi jövedelmem nincsen, ruhám is csak annyi, amennyi rajtam van. Ősz óta a nappalokat a melegedőben töltöm. Nem éhezem, bár meleg ételt csak hetente kétszer adnak. Már várom a karácsonyt. Olyankor egy kicsit mindig megszalad. Előtte és utána viszont számtalan hosszú éjszaka vár rám tavaszig. Keserves menekülés a tél szorítása elől. Ahogy a többiek, én is behúzódom a vasútállomásra, vagy lépcsőházakba, elhagyott zugokba. Persze a hajléktalanokat mindenütt lenézik. Pedig nem mindenki a saját hibájából maradt fedél nélkül. Űznek, zavarnak bennünket egyik helyről a másikig. A vasút megígérte, hogy beállítanak egy üres vagont, de abból sem lett semmi. Igaz, a csarnokból nem zavarnak ki, de ott meg nem fűtenek. Sokan ilyenkor szándékosan igyekeznek kórházba kerülni. Én azonban nem próbálkozom. Persze néhány, emberi környezetben eltöltött nap és a gondoskodás nekem is jólesne. A vérvételtől azonban irtózom... BUGÁNY JÁNOS Segítség a tanulóknak Oktatás A „házasság” nem felhőtlen A gazdák tájékozatlanok az EU-csatlakozással kapcsolatosan Szolnok Az általános iskolától a főis- koláig-egyetemig segíti a diákokat a Szolnoki Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány. Elnökétől, Botka Lajosáétól a hagyományos és új működési formákról érdeklődtünk. A KISZ és a Magyar Úttörők Szövetsége vagyona a rendszerváltás után az államra szállt, az pedig az önkormányzatok tulajdonába adta. Ezt a vagyont, amely nagy részben ingatlanokból áll, az önkormányzat átadta az alapítványnak, amely a vagyon működtetéséből, például ifjúsági szálláshelyek értékesítéséből és egy főzőkonyha tevékenységéből jut azokhoz az összegekhez, amelyekből támogatásokat nyújt a diákoknak. Az alapítvány, mint Botka Lajosné mondta, „nem kéregét”, csupán néhány nagyobb rendezvényére kap külön pénzt. Éves pénzforgalma egyébként meghaladja a kétszázmillió forintot. A visszatérítendő tanulmányi támogatást azok a felsőoktatásban nappali tagozaton tanuló diákok kaphatják kamatmentesen, akiknek a tanulmányi eredménye 3,5 fölött, családjuk egy főre jutó jövedelme pedig 32 ezer forint alatt van. Ez iránt kissé csökkent az érdeklődés, valószínűleg más támogatási formák belépése, például a Bursa Hungarica ösztöndíj és a diákhitel miatt, de korántsem szűnt meg. A diákok munkába állásuk után akkora összeget fizetnek visz- sza, amennyit kaptak, és annyi ideig, ameddig folyósították nekik. A rászorultság és a tanulmányi eredmény alapján kiszámított támogatások összege havi 4 és 7 ezer forint között van, évente tíz hónapon át. Itt már megkezdődött a visszafizetés, eddig mintegy egymillió forint került vissza az alapítványhoz. Új támogatási forma az egyszeri nyelvvizsgadíj-támogatás. Ezt most először azok a középiskolások kaphatják, akik közép- vagy felsőfokú C típusú nyelvvizsgát tettek. A támogatást utólag fizetik ki. Eddig csak középfokú nyelvvizsga után kérték, esetenként 9500 forint az elérhető összeg. Az alapítvány az általános iskolásokat is támogatja, ebédtérítést ad az iskolák jelzése alapján, nyáron pedig sok kisdiáknak és fogyatékos fiatalnak lehetővé teszi az üdülést. A munkát kuratórium irányítja és felügyelőbizottság ellenőrzi, ezeket a városi közgyűlés választja. A kuratóriumnak évente be kell számolnia a közgyűlésnek a végzett munkáról. A megyei agrárkamara rendezésében tegnap a Technika Házában az Európai Unió agrárpolitikájáról hallgattak meg két előadást a kamara tagjai és a vendégek. Dr. Törzsök Éva, a Budapesti Gazdasági Főiskola tanszékvezető főiskolai tanára és Tóth Péter, az Agrár Európai Klub Kft. ügyvezető igazgatója hazánk európai uniós csatlakozási folyamatának helyzetéről, a várható gazdasági előnyökről és nehézségekről tartott előadást. Dr. Törzsök Éva az osztrák tapasztalatok alapján elmondta, hogy az osztrák gazdák kezdetben ellenezték a csatlakozást, s a kamarák aktív propagandát folytattak a belépés érdekében. A politikusok Ausztriában igényelték és igénylik ma is a kamarák szakembereinek segítségét, így fontos kérdésekben sikerült habjuknak kedvező döntéseket elérniük. Az erősen védett osztrák élelmiszerpiacon a belépés után estek az árak, és az Unió beleegyezett a degresz- szív árkiegyenlítő támogatás folyósításába, ami megmentette a szétaprózott, jórészt nem főállásban dolgozó osztrák gazdákat a csődtől. Azóta is különféle címeken rendszeresen tudnak EU-támoga- tásokat szerezni, például a hátrányos helyzetű hegyvidéki körzetekben, vagy biotermesztéssel. A kamarák erősítik a szövetkezés gondolatát, ehhez is lehetett EU- pénzeket szerezni. Bár a mezőgazdasági termelés csökken Ausztriában, a visszaesés nem okozott tragikus következményeket. Hangsúlyozta, nem szerencsés, hogy Magyarországon inkább csak a „házasságkötésig” gondolkodnak a tennivalókról, holott az osztrák példa azt mutatja, a „házasság” hétköznapjaira is kell gondolni, tudni kell naponta igazodni az EU követelményeihez. Tóth Péter megjegyezte: a magyar gazdák körében még mindig nagy a tájékozatlanság, és a politikusok kevésbé vonják be a szakembereket a csatlakozás előkészítésébe, pedig az EU költségvetésének 4045 százaléka az agráriumot érinti. A földbirtokok Magyarországon is rendkívül elaprózottak, és igen nagy mértékben elvált a földtulajdon és a földhasználat, a művelt föld mintegy 70 százaléka haszonbérlet. Nálunk a bérleti díjak ma jelképesek, de a csatlakozás után várhatóan jelentősen megemelkednek. ___________aa. vá bbá budapesti és debreceni, hasonló jellegű szakmai iskolák alkotásai, ruhái, manökenjei is szerepelnek. ____________________________D. SZ- M. Lat ^ ix ír ^ A diákok ajándékokat is készítettek fotó: csabai Szolnok vitathatatlanul nyert