Új Néplap, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-22 / 298. szám
4 2001. December 22., szombat SPORT 15. OLDAL Csarnokot avat a férfi kézilabda-válogatott Jelentős eseménnyel avatják fel szombaton Békéscsabán a Mester Klub multifunkcionális csarnokát. A világbajnoki selejtezőkre készülő férfi kézilabda-válogatott Szlovákia legjobbjait látja vendégül. Zsilák Ádám klubtulajdonos elmondta, hogy szeretnék a sportág ünnepévé tenni december 22- ét, hiszen kora délután ráhangolóként a magyar öregfiúk válogatottja a régió hasonló csapatával játszik, majd 13.20-kor kezdődik az ünnepélyes megnyitó, majd ezt követően 14.20-kor lép pályára a két nagyválogatott. Skaliczki László csapata még nem teljes, néhányan hiányoznak sérülés, illetve egyéb okok miatt. Egyre több honfitársunk - így Jász-Nagykun-Szolnok megyéből is - jár ki hétvégeken síelni Szlovákiába. Éppen ezért nem érdektelen az a hír, miszerint: a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal a hidro- meteorológiai intézettel és a laviAz első vb-selejtezőt január 9-én Cegléden vívja a gárda Törökország ellen, majd a belgák és olaszok következnek oda-viszszavá- gó mérkőzésen. Érdekesség, hogy ezúttal három békés megyei vagy onnan elszármazott szereplője is van a csapatnak, a kapitány mellett az átlövő Mohácsi Árpád és a masszőr Klembucz Ferenc. A magyar válogatott szerdán délben érkezett meg Békéscsabára, a hat edzés mellett egy sajátos program részese is volt: disznóvágáson vettek részt a játékosok. A mérkőzésre meghívót kapott valamennyi egykori békéscsabai élcsapat játékosa, így ha mindenki eljön, csaknem 200 kézis lesz jelen a hatszáz néző befogadásá- ra alkalmas új csarnokban. ■ namegelőzési központtal közösen részletes hójelentést készít az ország sícentrumairól a szezon során. A napi információk az idegenforgalmi hivatal honlapján találhatók meg a http://www.slova- kiatomism.sk cím alatt. ■ Olimpiai remények Röplabda A röplabdaszövetség vezetői bíznak abban, hogy a férfiválogatott hosszú idő, pontosan negyven esztendő után ismét kiharcolja az olimpiai részvétel jogát. Ez derült ki az olimpiai bizottság és a sportág irányítóinak csütörtök esti megbeszélésén. Fokozhatja az optimizmust a MOB 10 millió forintos rendkívüli támogatása. A strandröplabda sikerében is bizakodnak a sportág hívei, miután a Nagy Krisztina, Schlégl Katalin kettős az 54. helyen áll a világ- ranglistán. A jó eredmények érdekében a jövőben a szakágakat teljesen különválasztják, a játékosok vagy a terem-, vagy a strandröplabda eseményein vehetnek részt. ■ Továbbléptek csapataink Kosárlabda Magyar Kupa NyolCADDÖNTÖ NŐK Kodolányi FKSE—Sz. MÁV-Coop 38- 110 (7-35,13-22,10-28, 8-25) Székesfehérvár, 200 n., v.: Kollár, Farkas MÁV Coop: Németh 5, SZŐKE 25/9, CSONTOS 12, Szabó 14, Bujdosó 12. Csere: BERKÓ 15/9, HEGEDŰS 12, SONYÁK 7, Sashalmi 6, Devecseri 2. Edző: Palko- vits Tamás. A Kodolányi legjobb dobói: László 13/3, Zentai 8 Már az első negyedben eldőlt a mérkőzés, pedig a szolnokiak idegenlégiósaik nélkül álltak ki. A másodosztályú székesfehérvári hölgykoszorú csupán a második negyedben tudott méltó ellenfele lenni a vendégeknek. Palkovits edző az első negyed végén minden játékosának lehetőséget adott a bizonyításra, s közülük többen is éltek vele. Biztosan jutott tehát a legjobb nyolc közé a szolnoki csapat, ahol már jóval nehezebb ellenfelek várnak rá, ugyanis mindegyik felsőházas klub kiharcolta a részvételt. Simon Zoltán: - A felsőház és az alsóház közötti sebességkülönbség döntő volt a találkozón. Palkovits Tamás: — Örülök, hogy az esztendő utolsó mérkőzését is komolyan vette csapatunk, fiataljaink pedig ügyesen kosaraztak. Ezúton kívánunk kellemes karácsonyt minden szimpatizánsunknak! FÉRFIAK MAFC-Mol Szolnok 80-95 (26-19,16-27,18-22,20-27) Budapest, 200 n„ v.. dr Valovics, Kovács. Mól Szolnok: Cziczás 3/3, Mérész Cs., PAVLO- VICS 31/9, Orosz 4, LAPOV 24/3. Csere: Vnkicsevics 13, Szarvas 5/3, Trepák 15, Vidanovics, Rusznák. Edző: Goran Miljkovics. MAFC legjobb dobói: Horváth Cs. 22, Bakonyi 21/9, Kangyal 15/3, Kecskés 12 Az első találkozón tekintélyes, 38 pontos előnyt szereztek a szolnokiak, ezért formaság lett a viszPredrag Pavlovics mindkét mérkőzésen elöl járt a jó példával, remekül küzdött és szórta a pontokat fotói archív szavágó. A mérkőzésen gyászkarszalaggal léptek pályára a molosok, ezzel nyilvánították részvétüket Szarvas Gábor tegnap elhunyt édesanyjára emlékezve. A fiatalokból álló műegyetemisták óriási elánnal vetették magukat a küzdelembe, ám lendületük csupán egy negyeden keresztül tartott. A szolnokiak fordítottak még a szünet előtt, csak arra vigyáztak, hogy vendéglátóik ne kerüljenek tíz pont alá, és biztosan nyerték a mérkőzést, s harcolták ki ezzel a legjobb nyolc közé jutást. Goran Miljkovics: — Biztosan kerültünk a negyeddöntőbe, ahol majd nehéz ellenfelek várnak ránk. Remélem, ott folytatjuk jövőre is, ahol az idén abbahagytuk. Boldog karácsonyt kívánunk minden Olajszurkolónak! (VÉCSÉ) Röviden HÉT VÉGI MŰSOR. Szombat - Kézilabda, férfiválogatottak felkészülési mérkőzése: Magyarország-Szlovákia, Békéscsaba 14.15. Labdarúgás, Télapó-kupa gyerekfocitoma, Szolnok, Olaj-csarnok, 8. Old boys-találkozó: Szolnok, Olaj- csarnok, 17.30. Röplabda, férfi NB I.: Georgikon Keszthely— Szolnoki Titász RK-SI, 17. HALASZTÁS. Az országban kitört zavargások és a kormány által kihirdetett szükségállapot miatt elhalasztották az argentin labdarúgó-bajnokság utolsó fordulóját. A két napja tartó villongásoknak - amelyek a gazdasági válság miatt kezdődtek, és Fernando De la Rua köztársasági elnök lemondásához vezettek — eddig 22 halálos áldozatuk volt. A szövetség döntése szerint a pontvadászat a jövő hét végén fejeződik be. Ha az éllovas Racing Club egy pontot szerez, vagy a második River Plate nem veri meg a Rosario Centralt, akkor a Racing 35 év után újra bajnok lehet. ALINAK TETSZETT. Muhammad Ali, a legendás amerikai profi ökölvívó is részt vett az életéről készült film bemutatóján szülőhelyén, a Kentucky állambeli Louisville-ben. - Korábban már láttam a művet, és nagyon tetszett. Az engem alakító WiU Smith nagyszerű színész - dicsérte az alkotókat az 59 éves, Cassius Clay néven született sztár. A polgármester bejelentette, hogy a városközpontban hamarosan Muhammad Ali Centrum épül, ahol állandó kiállítás lesz a nehézsúlyú világbajnok pályafutásáról. Az épület egy színháztermet is magában foglal majd. GUARDIOLA JÁTSZIK. A de Tizenhárom helyett huszonkettő zetőt fabrikált a szezon végére, s bevezette őket az MK-küzdelmek legjobb nyolcasába. A Túrkevei Kevehús VSE női kézilabdázói szép lassan hírnevet, ismertséget, tiszteletet (és természetesen irigységet) érdemeltek ki. Pedig az elvárások még a nyáron messze nem arról, szóltak, hogy irány a dobogó, a klubvezetés, élén dr. Vajda Istvánnal, a biztonságot adó 50 százalékos teljesítményt irányozta elő. Szám szerint 13 pontot, helyette összejött huszonkettő, 353-299-es gól- különbséggel!- Az átigazolások bizonytalansága miatt magam is egyetértettem az eredeti célkitűzéssel — szögezi le Ajtony Ákos, majd így folytatja: - A negyedik fordulót követően azonban - mivel azokból háromszor idegenben szerepeltünk, s magabiztosan hoztuk a meccseket - már éreztem, hogy akár a dobogó sem elérhetetlen a számunkra.- De még azt is jócskán megfejelte a csapat, hiszen mindenkit maga mögé utasított.- Nekem is kellemes meglepetéssel szolgál ez a kimagasló eredmény, látva azt, hogy a keleti régióban leg- alább még három, a miénkhez hasonló erősségű keret található. Azt gondolom, hogy nálunk az emberi tartás, a nagyszerű csapatszellem, a bátorság hozta meg a másokénál talán szebb „karácsonyi ajándékot”. Egyénileg is kitűnő átlagteljesítményeknek örülhetünk. Flick Móni csere nélküli kapusként, kisebb megingásokkal végig állta a sarat - persze a játék- engedély nélküli Hodroga sokat segített neki -, Kánya Juci (63 gólos) gyorsasága, Horváth Bea és nem utolsósorban Jánics Andi kivételesen eredményes támadójátéka ugyanúgy kellett, mint a két sokat fejlődött fiatal, Takács és Hodosi. Velük a védekezésünk taktikai tárházát tudtuk színesíteni, ezért nekik is köszönhetően a legkevesebb gólt kaptuk.- Minden bizonnyal a siker okán a háttérben lévőket is illik megemlíteni.- Természetesen, az önkormányzat, a Kevehús Kft. és a többi támogató mindent biztosítottak, meglátásom szerint a vezetőink valamennyi játékossal előnyös amatőr sportszerződéseket kötöttek, ami jelentős hajtóerőként jelentkezett.- A női vb után a magyar válogatott szereplésén, majd az NB I- es Békéscsaba kupából történő kiverésén keresztül nézve, hova helyezhető el a mai Túrkeve?- Ha röviden mondhatnám, akkor a válasz: a második vonal élmezőnyébe, de tudom, mire gondol. Amennyiben a feljutásunk szóba kerülhetne egyáltalán, akkor azt kell figyelembe venni, hogy az élvonal és az NB I/B között feltűnően nagy a különbség. Ez azt jelenti, hogy további komoly erősítésekre lenne szükségünk. Mivel ez nem az én asztalom, maradok inkább annál, hogy a tavaszra maradt hiánypótlásokat elvégezzem.- Talán akad belőlük?- Bizony, bizony. Ugyanis a felállt védelemmel szemben változtatnunk kell a Jánics Andira (150 gólos, abból 53 büntetőből) épülő befejezéseken - amibe Horváth Ági sérülése is belejátszott -, az előnyös helyzetek kihasználása pedig a 27,1-es lőtt gólátlagunk ellenére sem az erősségünk, akárcsak a ziccerek gólra váltása. Aztán arra is figyelnünk kell, hogy tavasztól már mindenki dupla becsvággyal száll szembe ellenünk, hiszen az elsőt megverni bravúrnak számít. Remélem, hogy ennél többre nem kell felkészülnünk, s továbbra sem leszünk ellenségei senkinek, csupán a riválisai. NÉDER ISTVÁN Dőltek a bábuk /_ Bowling A szolnoki Bowling Centerben rendezték meg az I. Gösser-kupa küzdelmeit. Az óriási érdeklődéssel kísért viadalon jó eredmények születtek, az indulók között néhány egykori és mai is aktív teké- zővel találkoztunk. Eredmények. Férfiak, egyéni: 1. Szabó Pál 170 fa (ERI-CAR), 2. Fe- renczy József 156 (ERI-CAR), 3. Hegedűs András 154 (BOWLI). Női egyéni: 1. Kökény Gabriella Pólómeccsek A napokban a gyermek II. korosztály csapatai randevúztak a szolnoki Damjanich uszodában. Az öt legénység részvételével megrendezett országos bajnoki fordulóban jól szerepelt a házigazda Szolnoki VSC - edző: Cseh Sándor —, hiszen veretlenül nyerte a tornát a kecskeméti Villanó Fókák I. és a Csongrád pólóspalántái előtt. Eredmények: SZVSC-Villanó Fókák I. 8-7, gól: Hasznos 4, Dér, Varczag, Zagyva, Hagyá- nek. SZVSC—Csongrád 12-4, gól: Hasznos 4, Varczag 3, Pálinkás, Dér, Zagyva, Hagyánek, Soltész. SZVSC-Villanó Fókák II. 23-4, gól: Varczag 9, Dér 4, Hagyánek, Hasznos, Zagyva 2- 2, Dávid, Hajdú, Bánk. A héten elkezdődtek a Komjá- di-kupa küzdelmei. A 21 éven aluli csapatok viadalában a Szolnoki VSC csapata először a Kecskemétet 11-10-re - gól: Balogh, Munkácsi 4-4, Hamzi 2, Süveges - verte. A folytatásban viszont kikaptak az Egertől 93- ra - gól: Balogh 2, Süveges , ám ennek ellenére is tovább kerültek. A negyeddöntőben azonban a korosztályos válogatottakkal telitűzdelt BVSC-től 15-3-as - gól: Balogh, Jánvári, Dankó - vereséget szenvedtek. _______________________<vc«.| 12 5 fa (TOTO TIO+1), 2. Karkus Tímea 115 (Sztrájk), 3. Volterné Vadász Ilona 111. (Gépkölcsönző) és Szilágyi Gáborné 111 (SZOTÁV SE I.). Csapat: 1. ERI-CAR 518 fa (átlag 129,5 - Ferenczy, Szabó, Szalai Erika, Tömösvári Sándor), 2. Gépkölcsönző 512 fa (átlag 128 fa - Sléder Ferenc, Molnár Ferenc, Klakk János, Volterné), 3. BOWLI 482 fa (átlag 120,5 fa - Kiss Dániel, Ubor Ferenc, Hegedűs, Hege- dűsné Kiss Éva). Különdíjat kapott: Steve Wonder Fiai. ______j Ter emlabdarúgó NB I. Cső-montage—FC Viktórió Ar- reda 2-3 (1-2) Budapest, 200 n„ v.: Török, GyengeRézsó Péter szinte megbabonázta a hazaiak válogatott játékosait fotói sárközi Viktórió: Rézsó - Schild, Stad- müller, Nyáry, Ughy. Csere: Ca- min, Berkes, Semsei, TóthS., Pánit s. Edző: Kökény István. Gólszerzők: Simon, Jávor, ill. Nyáry, Camin, Semsei. Megtört a jég, a legjobb hazai futballcsapat, a Bajnokok Ligájában legjobb nyolc közé jutott Cső-montage legénysége több mint egy esztendő után vereséget szenvedett tétmérkőzésen. A bravúr a jászberényi együttes cember 28-án Barcelonában rendezendő Katalónia-Chile barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzésen pályára lép Josep Guardiola, a Brescia doppingoláson ért középpályása. A 30 éves futballista játékjogát Olaszországban november 22-én felfüggesztették, három tesztje is pozitív eredményt hozott. Angel Alonso, a katalán válogatott edzője azt is bejelentette, hogy Guardiola lesz a csapatkapitány. A barcelonai Nou Camp-stadionban sorra kerülő találkozóra 50 ezer jegy már elővételben elkelt. nevéhez fűződik, mely most sajnálhatja igazán, hogy a közelmúltban váratlan vereséget szenvedett Komlón. Az első félidőben még a házigazdák vezettek, ám szünet után Rézsó Péter „lehúzta a rolót”, lehetetlen volt neki gólt lőni, társai pedig kétszer is kihasználták vendéglátóik védelmi megingását. A hazaiak kupaszereplése miatt októberről elhalasztott találkozón a Viktórió megérdemelten győzte le a bajnoki cím védőjét. Jók: Simon, Jávor, ill. Rézsó (a mezőny legjobbja), Schild, Stad- müller, Ughy. Kökény István: - Szenzációsan játszott a csapatom. A bajnokság állása 1. Cső-montage 12 1 183-29 37 2. Szeged 11 2 176-36 35 3. Aramis ii 383-36 33 4. Viktórió ii 374-48 33 5. Kanárik 9 2 364-48 29 6. Baglyok 5 4 558 51 19 7. Rubeola 5 4 561-58 19 8. Miskolc 5 2 766-80 17 9. Debrecen 5 864-86 15 10. Siófok 4 3 743-65 15 11. Komló 5 955-89 15 12. Gulf 4 2 862-71 14 13. Vasas 2 2 1057-79 8 14. Scotch 2 2 1044-82 8 15. Baranya 1 2 1145-79 5 (GÉLÉI) I Túrkeve ____ Dr ogmegelőzésről szól az előadás a tanári kar tagjai részére a Ványai szakközépben. Ajtony Ákos testnevelő és kézilabdaedző is ott ül a hallgatóság soraiban, s talán azon morfondírozhat, hogy miként kezelje jelen korunk legdivatosabb szenvedélybetegségét, miközben a saját tevékenységét végzi. Ő sem szenvedélytől mentes, a tanár úr bevallottan a kézilabdázás és a testkultúra oktatásának rabja, testestől, lelkestől veti magát a napi munkába. Az eredmény alapján nagyszerű őszt mondhat magáénak, hiszen az NB I/B Keleti csoportjának újoncából listaveKánya Judit a csapat egyik villámembere fotói csábi Bravúr a javából Hó jelentés a szezon alatt