Új Néplap, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-22 / 298. szám

4. OLDAL

TÜKÖR

2001. December 22., szombat

MEGYEI

Otthont kémek karácsonyra- Nagyon nehezen él a férjem, engem is kínoznak a betegségek - panaszkodik a háziasszony fotós cs. i.

Két idős, beteg ember számára a pénztelenség még feldolgozható, de ha otthonukat veszítik el, akkor végképp ködbe veszik számukra a jövő. Varga Mihály és felesége már második karácsonyára készül úgy, hogy egy elhagyott iskola üres osztálytermében laknak.

Kunszentmárton

Ha nem is reménytelenül, de szomorúan telnek az idős pár mindennapjai.

Igaz, a tizenöt unoka és az öt gyerek sok örömet szerez, de ha valaki egy egész élet munkáját veszíti el öregkorára, mikor már vajmi kevés reménye marad az újrakezdésre, akkor a boldogság sem olyan jóleső, mint régen.

Vargáék, csakúgy, mint több belvízkárosult, a Bercsényi úti iskola üres épületébe költözhettek.

Mára csak ők élnek egyedül szükséglakásban Kunszentmártonban.

Az osztályterem neonlámpái mindent az ember eszébe juttatnak, csak éppen egy otthon hangulatát nem idézik föl. Az a jellegzetes, pattogó hang, amikor felvillan a fény, szinte idegenné teszi a helyiséget.- Itt lakunk - mutat körbe a bútorokkal berendezett termen Varga Mihályné. - A férjem éppen fekszik, tudják, nagyon rosz- szul volt az este.

Varga Mihály beteg, tüdőembóliás, már levegőt is alig kap. Nem is olyan régen pedig fúrt, faragott, kis műhelye is volt öreg házukban, amit elvitt a belvíz.

— Nagyon nehezen él a férjem, engem is kínoznak a betegségek - panaszkodik a háziasszony. - Már önmagában ez is elég lenne a rosszkedvűnkhöz, hát még így, hogy nincs házunk!

A vályogházat el kellett bontani, mert életveszélyessé vált. Több családdal együtt kerültek az iskola egyik tantermébe, ahol

előttük két família is lakott egy rövid ideig. A legtovább ők maradtak, számukra nem volt esély az újrakezdéshez.- Jó itt, beilleszkedtünk, csak nem a miénk, nem érezzük magunkat otthon.

Eközben férje, jöttünket látva, megpróbál felkelni, de nagyon nehezen sikerül. Cigarettát sodor, s rágyújt.- Az éjszaka nyitott ablak mellett aludtunk, annyira fulladt - mutat élete párjára az asszony. - De legalább itt most száraz helyiségben vagyunk, s talán valamivel jobb, mint a vizes, párás levegő. Jó lenne továbblépni, mert hamarosan ki kell költöznünk innen.

Körbenézve az öreg szekrénysorral kettészelt termen, látszik, szegény, egyszerű emberekről van szó, akik hosszú évek munkájával teremtettek otthont maguknak, s még egyszer önerőből már képtelenek lennének váltani.

— Szerencsénk volt, mert a vöröskereszt egy hete adott hatszázezer forintot. Nézünk valami kis házat, ami újra a miénk lesz. Azért karácsonykor még itt leszünk.

Vargáné hosszasan meséli, hogy a gyerekek benéznek, elhozzák az unokákat, egyik pár percig marad, aki jobban ráér, az tovább. Számukra ez a karácsony, az ajándék, a másutt megszokott idilli melegség elillant.- Nagyon várjuk a családot. Foglalkoznak, törődnek velünk, s ez jólesik ebben a helyzetben. Az ünnep az ünnep, remélem, még sokáig átélhetjük.

A televízió csendben szól, kicsit viliódzik a képe. Mondjuk ugyan, szomorkásán, hogy „boldog új évet”, de tudjuk, pár hónapig még hasonló nyomor vár az „iskolalakókra”. Varga Mihályné azért mosolyogva minden jót kíván. Szemén látszik, hogy ő nem adja fel, hiszi, számukra új otthont hozhat a karácsony.

__________________pökász endhe

Bű

nben fogant boldogság

Gyermeket vár a szerelmes testvérpár

Az érzelmek és a törvények ellentmondásaként is értékelhetjük annak a két embernek a sorsát, akik bár szeretik egymást, szerelmük mégsem válhat teljessé életük során.

Mégpedig azért, mert kettőjük kapcsolata - ha az a bíróság előtt bizonyítottá válik — mindig bűnnek fog minősülni. A fiatal párt ugyanis nem csak a szerelem, hanem a vérségi rokonság is összeköti. A 20 éves fiú és a 15 éves lány édestestvérek. Ezt azonban nem mindig tudták egymásról. Erre a gyerekek hányatott sorsa ad magyarázatot. A fiú mindvégig intézetben nevelkedett, a kislány

is elszakadt a szülői háztól. Akkor még nem tudtak egymásról. Egyszer azonban összefutottak a szülői házban. A találkozás megpecsételte sorsukat. Az egymás iránt szerelemre lobbant fiatalok élete nem volt egyszerű. A lány rendszeresen megszökött az intézetből, csak hogy az imádott fiú közelében lehessen. A tizenegy szökése során volt, hogy csaknem egy évig volt távol a nevelő- otthontól. A szex mindennapossá vált a testvérek között.

A lány a napokban ismét meglépett. A rendőrség elrendelte el- tűntkénti körözését. Nem volt nehéz kitalálni, merre keressék a kis szökevényt. Most azonban mégis újabb körülmények merültek fel.

Mint kiderült, a kislány terhes. A hetedik hónapban járó kismama egy pillanatig sem titkolta, ki az apja leendő gyermekének.

A rendőrség vérfertőzés alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozást a fiatalok ellen. Ügyük gyorsított eljárásban csakhamar a bíróság elé került, ahol nyilvánvalóvá vált, hogy a leendő szülők tudatában vannak a következményeknek.

Nem volt új számukra, hogy az, amit tesznek, bűncselekménynek minősül. Azzal is tisztában vannak, hogy a törvény miért bünteti azt, ha testvérek között alakul ki szexuális kapcsolat. Tudják, fennáll a veszélye annak, hogy gyermekük nem egészségesen jön a világra. Mégis vállalják, ugyanis a jövőt csakis együtt tudják elképzelni. Boldogságban várják közös gyermeküket.

A fiú felfüggesztett fogházbüntetést kapott, a kislányt két év javítóintézeti nevelésre utalták. Esetében különösen fontos a megfelelő környezet. Az intézetben biztonságos körülmények között megszülheti a gyereket, és lehetősége nyílik arra, hogy befejezhesse az általános iskolát. Nem utolsó szempont persze, hogy a szerelmesek elkülönüljenek egymástól, mert minden újabb együttléttel újabb bűncselekményt valósítanának meg. Ez a veszély végigkíséri életüket.

HGY

Elnökből felszolgáló

A szolnoki Alcser Norbert éppen csak befejezte a középiskolát, s máris komoly eredményekkel büszkélkedhet. Volt már a megyeszékhelyen működő Városi Diákok Tanácsának elnöke, munkájáért megkapta a Szolnok Városért Emlékérmet, nagyon sokan fényes pályát jósoltak neki. Hogy akkor most mégis miért felszolgálóként dolgozik? Erre is megvan a magyarázat.

Amikor a középiskolájában leköszönt a diákönkormányzat elnöke, tanárai vallatóra fogták: miért nem jelölteti magát erre a posztra? Szófogadó tanulóként nyomban indult is a választáson, ahol sikert aratott. Ennek következtében bekerült a városi diáktanácsba is, amelynek 1999-től kezdődően a vezetője lett. Sajnos az első év még nem úgy sikerült, ahogy az újdonsült elnök szerette volna. A szervezett programjaik nem voltak kirobbanóan sikeresek.

De azután belejött a munkába, így az eredmények sem maradtak el. Amikor idén tavasszal eljött az idő, hogy ő is felálljon a székéből, még kellő támogatással rendezett egy diákpolgár- mester-választást, amely meglévő hibái ellenére az elvárható színvonalon zajlott le, s mindenki számára emlékezetes marad. Különösen az olyan feladatok miatt, mint amelynek keretében eltüntették a jelölteket, s a kampánystábuknak kellett megkeresniük őket. Ehhez különböző helyeken elrejtett levelek adtak segítséget. Az egyik csapat viszont kissé felindult, mivel a Várkonyi téri kopjafák oldalában jelzett információs papirost sehol sem találták. Mint utóbb kiderült, a kis levélke az éppen ott zajló fűnyírás áldozatául esett.

A program és addigi tevékenységének eredményét jelzi, hogy a megyeszékhely polgármesterétől átvehette a Szolnok Városért Emlékérmet. Ezekkel az élményekkel a háta mögött adta be a jelentkezési lapját az ELTE filmelmélet, filmtörténet szakára.

S hát sajnos nem vették fel. Ezért a mindeddig szépen ívelő pályáján módosítania kellett. Jelenleg felszolgálóként dolgozik, mellette szombatonként az ELTE nulladik évfolyamára jár. Nem szakadt meg a kapcsolata a diáktanáccsal sem. Jelenleg külsős segítőként támogatja a szervezet munkáját, s bízik benne, hogy jövőre már az egyetem hallgatója lehet. Hogy az iskola után mit hoz a jövő? Erre még nem tudja a választ.

Szívesen foglalkozna a filmekkel, de az ifjúsági munka területe sem áll távol tőle. Bár Pesten folytatja majd felsőfokú tanulmányait, aligha marad a fővárosban. Ugyanis szereti Szolnokot, s olyan sok szép élmény köti a városhoz, hogy semmiképp sem szeretné elhagyni.

MOLNÁR G. ATTILA

Nézőpont

Feledékenyt?)

miüiárdos

Lassan egy hónapja, hogy megszületett minden idők legnagyobb lottónyereménye Magyarországon. A több mint egymilliárd forintot gondolatban minden bizonnyal sokan elköltöttük, de csupán egyetlen szerencsés tehette, teheti meg ezt a valóságban is.

Pontosabban csak tehetné, ha jelentkezett volna a pénzéért. A Szerencsejáték Rt. legutóbbi tájékoztatása szerint azonban mostanáig senki sem hívta a nagynyertesek számára fenntartott telefonszámot, óriási meglepetés... elfeledve lapul egy táska mélyén

re még most sem lehet tudni, ki nyerte meg az 1 milliárd 152 millió forintot. Vajon miért nem? Elképzelhető, hogy elfeledve lapul egy táska mélyén a nyertes lottószelvény, s aki bejelölte azt a bizonyos öt számot, nem is tudja, milyen szerencsés kézzel választott. Esetleg kétségbeesve keresi-kutatja tulajdonosa a véletlenül kidobott, gondatlanul elszórt vagy „igazán biztos helyre eltett”, kincset érő cetlit. Ideje mindenesetre van bőven, hiszen összesen kilencven nap áll rendelkezésére, február végéig még előkerülhet az elveszett szelvény. Gond csak akkor van, ha nem kerül elő... Óriási családi viták, akár tönkrement kapcsolatok okozója lehet ez a fantomnyeremény. A szerencsétlen szerencsés éveken át vádolhatja magát, hogy elveszítette azt a papírdarabot, amely megváltoztathatta volna az egész életét, valóra válthatta volna álmait, vágyait. Talán valóban jobb, ha azért nem jelentkezik a nyertes, mert nem is tud róla, hogy Fortuna istenasszony őt szemelte ki.

De azért aki teheti, ellenőrizze le még egyszer a november 24-i ötös lottó szelvényét. Hátha mostanáig nem tudta, hogy már egy hónapja boldog milliárdos... p ^ .

h I

„Egyszemélyes intézmény”

Boda Ferenc ötvenhárom éve egyetlen munkahelyen dolgozik fotói m. j.

Boda Ferenc már túl van a nyolcvanon. Érdekes a neve napja meg a születésnapja, hiszen egyik követi a másikat. December 2-án érkezett erre a világra, és másnap már a Ferenc-napot ünnepelheti.

Noha a matrikulája születési helyéül fővárosunk nevét őrzi, hétéves korától Kunhegyesen lakott. Tulajdonképpen mindkét részről igazi nagykunok az ősei: Kunhegyesről, Kisújszállásról, Karcagról, Túrkevéről.

Sőt, Zsigmond Ferenc, a híres egyetemi tanár is a rokonsághoz tartozik. Kunhegyesen kezdett dolgozni, a fő- szolgabíróságon. Itt Erdei Gábor, akkori vármegyei altiszttől életre szóló útmutatást kapott: „Ez olyan munka, ahol ember az emberrel mindig találkozik, ezt jól jegyezd meg!” Közben katonának hívták, ami tulajdonképpen néhány év fogsággal meghosz- szabbodott 1948-ig. Amikor hazatért, Hegyesen nem volt hely, és ajánlották Szolnokot, a megyeházát.

Az akkor szokásos kellő igazolások után 1948. október 5-én felvették, és azóta is a megyeháza a munkahelye. Csak éppen nyugdíjaztatása óta fél műszakban: igaz, ő azért benn tesz-vesz, dolgozik, reggeltől délután négyig.

a legidősebb dolgozó ezen sokat látott falak között: hivatalosan nyugdíjas közalkalmazott. Végigszolgált főnököket, rendszereket, és a hadifogságának az ötvenes évek elején többször hasznát vette, hiszen akkortájt ő beszélt itt csak oroszt. Volt gondnok is, tulajdonképpen azzal a feladattal, hogy a megyeházán dolgozók munkáját segítse. Lett légyen szó vásárlásról, egy íróasztal, írógép beszerzéséről.

„Nagy dolgokat soha nem végeztem, de csináltam a munkámat” — mondja szerényen. Ha kellett, gépelt is, csak úgy kunosán, két ujjal. Olykor nevetve meg is jegyezték róla: ő Boda Ferenc, az egyszemélyes intézmény. Ámbár egyetlen pártnak sem volt soha tagja, a munka szeretete, alázata, az, hogy emberi hangon beszélt mindenkivel, eddig 53 évet jelentett neki egy helyen.

Szerény földszinti irodában ma tanácsosként szorgoskodik. Legyen szó ebédjegyekről, bármilyen rendezvény előkészítéséről, megyebálról, valamilyen kedvezményes árusításról, a 200 nyugdíjas bármilyen gondjáról. Még végrendelet írására is kérték már. Tulajdonképpen a megyeháza az élete, a munkája, a családja. Úgy rohantak el az évtizedek, hogy neki nem lett, jobban mondva ez lett a családja. Szabadidejében rejtvényeket fejt, készít, és rengeteget utazott. Részt vett a Tájak, korok, múzeumok sorozatban, és az ország ezerkétszáz helyén pecsételtek neki, azaz igazolták, ott megfordult.

Ma már kevesebbet kirándul, mert a nyolc évtízed azért nem semmi. Igaz, könnyedén fellép még a vonatokra, buszokra, hiszen hétvégéken meg-megfordul Budapesten és Kunhegyesen is. Az utóbbi városban azért, mert a református temetőben nyugszanak szülei, nagyszülei, meg a bátyja, akit az idén veszített el. Mellette még egy sírhely, az lesz az övé. Bár gyógyszert is kell már szednie, ez a jó erőben, szellemi frissességben lévő ember úgy van az elmúlással, mint az egyik kérdezett, kilencvenen felüli nyugdíjas: „Nem tudom, mikor jön a halál, de úgy vagyok vele, itt lenn még akad munkám, így azt hagyom utoljára.”

D. SZABÓ MIKLÓS

SEGÍTSÉG ÜNNEP ELŐTT. A Gyermekétkeztetési Alapítvány jóvoltából számos iskola juthatott adományokhoz. így történt ez megyénkben is. A jászberényi Gróf Apponyi Albert Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben például a minap száz élelmiszercsomagot osztottak ki a rászoruló családok gyermekeinek. A Gyermekétkeztetési Alapítvány a hozzá beérkezett egyszázalékos befizetésekből finanszírozza országos akcióját.

I

!

I

Alcser Norbert Jj