Új Néplap, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-20 / 296. szám
4. OLDAL A SZERKESZTŐS É G POSTÁJÁBÓL 2001. December 20., csütörtök ARANYLAKODALOM. A Jászapátin élő Szálkád Kálmán és felesége, Szirénák Ilona a közelmúltban ünnepelte házasságkötésük ötvenedik évfordulóját. A házaspár a vők, két leányuk, két unokájuk és két dédunokájuk társaságában ünnepi vacsorával tette emlékezetes- sé e jeles napot. ____________________________(amatőr fotói Ka ritász-ajándék A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások — a levélíró előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával — szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Elgondolkodtató számadatok Rendszerek, kormányok jönnek-mennek, mégis, úgy hiszem, a többséget főképpen a megélhetőség mikéntje foglalkoztatja. Igaz, a háborús jóvátételektől, a padlássöprögetés- től, a vagyonelkobzástól már messze vagyunk, a világ kis hazánkban is nagyot változott, van azonban helyette más, mégpedig kirívó ellentétek a jövedelmek alakulásában. Míg a többség sodródik a 20-40 ezres nyugdíjából vagy minimálbéréből a szegénység felé, egy közelebbről is meghatározható rétegnek egyre rózsaszínűbb az élete a több százezres, milliós jövedelemből. Az úgynevezett erősödő forinttal, lakossági betétek kamatainak csökkenésével, a sokszor közölt egyszámjegyű inflációval szemben hónapról hónapra emelkedő, mindenkit (de nem egyformán) érintő áremelkedésnek vagyunk tanúi. A legtöbb ember számára kimagyarázhatatlan és érthetetlen az az össztársadalmi szinten érzékelhető különbség, ami a javadalmazásokban van. A bruttó átlagkeresetek 2001. szeptemberi kimutatása - ha nem is teljesen - jól szemlélteti ezt. Ha a sta- tisztikai adatból a különféle vezetők bérét kivonnánk, az aránytalanság még nagyobb lenne. A szociális ellátók, az egészségügyi dolgozók jelentéktelen bére elfogadható? Az életük minden percében veszélyhelyzetben dolgozó bányászok fizetése miért kevesebb, mint a közigazgatásban vagy pénzügyi területen dolgozóké? Normális, hogy a legnehezebb ágazatok egyikében - a tízmillió embernek életet adó mezőgazdaságban - dolgozók bére az előbbinek egyharmada legyen csupán, akiknek száma egyre fogy, jeleit, sajnos, már egy ideje tapasztalhatjuk. E nemzet- fenntartó erő még kevesebb lenne, ha a meglévő állami támogatásokból nem részesülnének. Hogy jut-e még a 48 milliárdos költségvetési tartalékból, az a kimutatásból nem derül ki (lehet, hogy az egyéb kiadások közt szerepel?). A juttatások kiutalásánál, a pályázatok elbírálásánál, parasztságunk nehéz helyzetének könnyebbé tételén, a bonyolult és sérelmes helyzetek megoldásában tanúsít segítőkészséget a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Hivatal. Tény, hogy messze vagyunk az Európai Unió országainak járó mezőgazdasági támogatásoktól (amit talán hazánk is megkap majdani tagságával, a termelés szerkezetének átalakításával, a versenyfeltételek teljesítésével). Ha pedig az Európai Unió tudja és elismeri a magyar GDP évi 4, az ipari termelés 4-5 százalékos növekedési ütemét - szemben a nyugati hatalmak 2-3 százalékos növekedésével -, akkor érdeke kell hogy legyen, hogy az egykor világszínvonalon álló, „Európa éléskamrájának” nevezett, ma rendkívül nehéz helyzetben lévő magyar mezőgazdaság elé ne támasszon olyan követelményeket, amelyeknek teljesítése elől menekülnének az emberek. OUTH SAH POR, SZOLNOK Megmaradni a szeretetben 1/ Azt gondolják sokan, hogy amikor az idős ember bekerül egy szociális intézménybe, megszűnik körülötte minden. Hogy ez mennyire nem így van, bizonyítja a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat Jászberényi Otthonában a Szent István Egyetem Jászberényi Főiskolai Karán tanuló szociálpedagógus hallgatóknak „Mikulás-várás” jegyében összeállított kitűnő műsora. A fiatalok nagy lelkesedéssel készültek az előadásra, szeretettel jöttek az idős emberekhez, akik érdeklődéssel figyelték a produkciót. A végén nagy tapsot kaptak a szereplők, és egy életre szóló élményt is, hiszen meglehet, pár év múlva épp ilyen területen dolgoznak majd. A fiatalok az apró ajándékokról sem feledkeztek meg. A legnagyobb meglepetés számomra mégis az volt, hogy a fiatalok az első kérő szóra vállalták az otthon betegeinek szórakoztatását, hihetetlen örömet szerezvén ezzel, hiszen itt súlyos és fekvő gondozottak vannak, akik az előadást is csak hangszórókon keresztül tudták követni. Köszönet a főiskola szociálpe- dagógiai karának, tanárainak, a diákoknak, hogy ekkora szeretet van bennük. Nagy örömmel ajándékoztak meg mindannyiunkat. PINTÉRNÉ NÉMETH ANDREA, JÁSZBERÉNY, SZOCIÁLIS ÉS MENTÁLHIGIÉNÉS MUNKATÁRS Én ezt nem értem... Koromnál fogva is talán bátran tehetem, hogy múlt és jelen dolgain töprengve kimondjam, sok döntés logikátlan. Láttam egykoron épülni (még ha teljesen nem is készült el akkor) a szolnoki kórházat, a közgazdasági iskolát — miközben folyt a háború, és hadikiadások terhelték az országot. Az épületek azonban álltak, bizonyítva, hogy kórházat és iskolát még ilyen viszonyok között is építeni kell. Ezzel szemben mit tapasztalatok most, életem alkonyán: iskolákat, kórházakat zárnak be, részlegeket szüntetnek meg, noha az elmúlt hat évtizedben semmi zavaró körülmény nem volt, az a rohamosan növekvő technikai fejlődés és termelékenységnövekedés jegyében telt. Én ezt nem értem. A fővárosban a háború óta mindössze egy új kórház épült. Ha ’45 előtt tudták működtetni az egészségügyi intézményeket, akkor most eggyel több miért olyan nagy probléma, nem értem. Ellenben tapasztalom az ágycsökkentés „áldásait”: fertőző betegségben szenvedő betegeket nem tudnak elkülöníteni egyes osztályokon, mert megszüntették a helyeket, holott teljesen normális és elvárható dolog, hogy az ilyen betegek ne fertőzzenek másokat. Ne csodálkozzunk hát, ha a betegség terjed, a betegek száma a többszörösére nő, emelkedik a gyógyszerigény, megduplázódik az orvosi munka, amely lehet bármennyire lelkiismeretes, nem érheti el a gyógyítás terén az optimális szintet. De megtakarítottunk néhány ágyat! Kérdés: kinek jó ez? Napirenden van az egészségügy privatizációja. Egyszeri tőkebevonás céljából privatizálnak, holott az egészségügynek folyamatosan van szüksége nagyobb összegre a rendszeres működéshez. Tartok tőle, ezt sem tudom megérteni, miként azt sem, hogy honnan jön az a láthatatlan erő, amely az egyébként okos emberekből álló kormányokat a józan észt nélkülöző döntésekre készteti — immáron tizenkét éve. Az okokat keresve tűnődöm, és felteszem a kérdést: lehet, hogy már régóta a világot átfogó globalizáció malomkövei között őrlődünk? _____________________PAPP LÁSZLÓ, SZOLNOK Il yen még nem volt Tiszatenyőn még soha nem járt Mikulás, legalábbis így emlékeznek sokan. December 5-én este azonban minden megváltozott, mert nálunk is megjelent egy igazi, és minden házba betért. Nekünk, szülőknek is meglepetés volt, hát még a gyerekeknek! Köszönet érte a polgármesteri hivatal dolgozóinak és Kazinczy István polgármester úrnak, hogy gyermekeinknek ekkora örömet szereztek. Szívmelengető érzéssel töltött el minden szülőt, hogy fáradoztak gyermekeink öröméért. A TISZATENYÖI SZÜLÖK Biztonságos lett a gyalogosközlekedés A szolnoki Széchenyi-lakótelep- hez tartozik az úgynevezett „kisgyepi” régi településrész. A lakótelep kiépítésekor ugyan néhány közúttal összekötötték a régi városrészt, de a gyalogosjárda ebből kimaradt, ezért a közúton jártak az emberek. Az akkori időkben még így is biztonságosabban érezték magukat a járókelők, mert kevés autós élt a Kisgyepen - no meg az ott lakók is fiatalabbak voltak vagy harminc évvel. A Nyár útról jutunk el az Orosz György úti autóbusz-megállóhoz, az üzletekbe, az iskolába, a könyvtárba. A Nyár úton — a Fényes Adolf úttól az Orosz György útig — körülbelül 60-80 méteres szakaszon néhány éve igen körülményessé vált a nagy gépkocsiforgalom miatt a gyalogosközlekedés. Mint ősi lakos, sok veszélyes helyzetet láttam, amikor kis híján borult a babakocsi, vagy iskolás gyermeket rántott magához az anyuka, mert a személyautó túlságosan közel ment el mellettük. Önkormányzati képviselőnknek eljuttatott kérelmünkben a polgár- mesteri hivataltól sürgős intézkedést kértünk a gyalogjárda megépítésére. Az intézkedés megtörtént, a járda elkészült, és most már mindenki biztonságosan közlekedhet. A képviselő októberben tartott lakossági fórumán azt is felvetették az itt élők, hogy a Málna és Bartók úti járda is felújításra szorulna. Nem sokat kellett várnunk a munkák elkészültére, mert a Nyár út után a Málna út egy szakaszán is folytatódott a helyreállítás, sőt a Nád úttól kezdődően a Bartók Béla utat is rendbe tették. Most a bútorház körül következnek a munkálatok a vasúti kereszteződésig, illetve a Málna út folytatása és környékének felújítása. Sok száz család köszöni a képviselőnek az intézkedését, gyerekek, szülők, nyugdíjasok és idősek egyaránt. SZAKÁCS IMRÉNÉ, SZOLNOK Nevük nincs, csak szívük Gyermekünk elvesztése felett érzett mérhetetlen fájdalmunkban sokan, nagyon sokan együtt éreztek velünk. A fiam, Kiss Tamás rendőr őrmester balesetének híre a lap olvasóit is megrendítette. Mindig hittem abban, hogy az emberek szívében ott lakozik a jóság, de hogy határtalan is lehet, azt csak azóta tudom, amióta gyászolunk. Néhány héttel ezelőtt ugyanis váratlan dolog történt az életünkben. Még a temetés utáni napon az egyik televízióstársaság készített egy szép műsort a fiamról. A szerkesztőséggel a kapcsolatunk így kezdődött. Később kaptunk egy levelet, hogy meghívnak bennünket egy élő adásba, s ahol meglepetés vár majd ránk. Bajban ismerszik meg a barát, mondják, s mi megtapasztalhattuk ennek igazságtartalmát. A televíziós meghívás fényt hozott az életünkbe. Ott tudtuk meg, hogy veszteségünket átérezve, rengeteg ember megmozdult értünk. Hogy mi volt ez a rendkívüli dolog? Fiunk barátai tudtak arról, hogy a legnagyobb álma az volt, hogy autót vegyen a szüleinek, a testvéreinek, mert szeretett volna Ő is adni valamit - nekünk. Sokszor emlegette, hogy nemsokára összejön egy kisautóra való. A tragédia napján is, mert reggel még itthon volt, boldogan mutatta fizetési jegyzékét édesapjának. Fiunk barátai, ismerősei nem felejtették el, miről álmodozott. Nem tudjuk, kik ők, de azt igen, hogy nagyon szerették Tomit. S elhatározták, hogy valóra váltják, ami neki nem sikerült. „Megvalósítjuk Tomi álmát” üzenettel megindult a szervezés, a gyűjtés, hogy megvegyék az autót. Azon a napon azért hívtak a televízióba, hogy meglephessenek bennünket a gyönyörű csodával. Egy Opel Astra gépkocsit kapott Kiss Tamás családja - akit a Belügyminisztérium időközben immár Hősi Halottjának tekint, és őrmesterből rendőr hadnaggyá léptetett elő. Nem tudjuk, személy szerint kiknek köszönhetjük az ajándékot, nem akarták megnevezni magukat, nem azért tették, mert hálát várnak érte. Ebben a vad, önző, törtető világban megálltak egy pillanatra, hogy egy egyszerű család fájdalmán enyhítsenek. Tomit nagyon sokan szerették, sok barátja volt. Most már az ő barátai a mi barátaink is. Ez a csodálatos ajándék segít abban, hogy minél többször ellátogathassunk Dányba, a tragédia helyszínére. Családunk egyetlen vágya már csak az, hogy ez az autó egyedi rendszámot kaphasson, mégpedig a TOMI-21-et. ___KISS BÉLÁNÉ, BESENYSZÖG MI NDEN ÉVBEN MEGÉRKEZIK. A Mikulás, mint már annyiszor, sok más gyermekintézmény között az idén is ellátogatott a szolnoki Baross úti bölcsődébe. Nyílt nap keretében a Micimackó játszócsoport- ban a szülők és a gyerekek nagy izgalommal várták a fehér szakállú ajándékosztót._______(amatőr fotói A fé A ör öm érte, mert a Mikulás-csomag mellé mesekönyveket is kaptak. Köszönet érte. Segítő munkájukhoz további erőt, egészséget kívánnak: _________________A CSOPORT PEDAGÓGUSAI A szolnoki Rózsa úti óvodában a városban egyedülálló speciális csoport működik, amelyet évek óta támogat a Karitász Szeretetszolgálat. A fogyatékos gyermekeket az idén nagy meglepetés és Egy régi karácsony Gyermekkori emlékeimben kutatva megelevenedik a ’37-es esztendő karácsonya. Néhány nappal karácsony előtt apám vízért ment a kútra, és hazafelé két deres hajú emberrel találkozott. A férfiak Püspökladányon keresztül mentek volna Karcagra munkát keresni. Sötét esté volt,' a hó esett, fájt a szél, ezért apám behívta őket hozzánk az egyszobás kicsi házba, ahol hatan laktunk. Édesanyámnak bejelenti, vendégeket hozott. A földre szalmazsák került, ott aludtak éjszaka. De az idő nem javult. Az egy éjszakából két hét lett. Együtt töltöttük a karácsonyt, a szilvesztert. Megosztva mindazt, amink volt, kenyeret, kalácsot, a fenyőgallyat díszítő diószemeket, almát, szaloncukrot, krumplicukrot. Együtt énekeltük a Mennyből az angyalt. Mi, gyerekek örültünk a rongybabának, az új ceruzának, a fából faragott keljfeljancsi- nak. Szüléink és a vendégek is velünk örültek. Ez az élmény egy életre meghatározta sorsomat, az életemet. Megtanultam, segíteni kell ott, ahol tudok és addig, amíg élek. A munkám is megadta erre a lehetőséget, hiszen ápolónő voltam. Néha egy-egy szó, egy-egy simo- gatás is jólesik a beteg embernek. Ma én kapom itt-ott, ha panaszaimmal orvoshoz fordulok. Változott a világ. A télen alig van hó, a fenyőgallyakból nagy fák lettek, az emberek ridegek, hidegek lettek. A karácsony minden évben ránk köszönt. Figyeljünk a másikra, és ha lehet, tegyük szebbé, melegebbé mindenki számára a szeretet jegyében ezt az ünnepet. ______________MOLNÁB FERINCNÉ, SZOLNOK
