Új Néplap, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-15 / 292. szám

6. OLDAL MOZ A I K 2001. December 15., szombat Tisztújítás: kész komédia Van úgy, hogy az ember legszívesebben azt mondaná egy előadásról, mint most is: tessék a Szolnoki Szigligeti Színházba besétálni és megtekinteni, mert ott olyasmi történik, amiről szavakkal nehéz fogalmat alkotni; azt látni és hallani kell, oly érzé­ki, a játékos kedv habzását, buzgó patakzását, a felhangzó közismert nóták különös hangulatát, ahogy a zöldre festett rácsos kapu és a többiek felhangzanak cigányze­néi kísérettel, parodisztikusan. is szép, hisz rózsabokorban jött ugyebár a világra, énekli fennen, okos és eszes Aran­ka. Kovács Martina a kellemes meglepetés, igen csinos, pajkos, eleven, huncut szoba­lányt hoz, s kelt vele figyelmet, szinte átre­püli a színpadot, ha nekilendül, ígéretes te­hetség; Mészáros István öntudatoskodó zsi­Vida Péter, Mihályfi Balázs, Czibulás Péter, Quintus Konrád (balról jobbra) Kritika A társulat Szinetár Mik­lós mesteri, képzelet­szabadító, leleményes vendégrendezésében igen érdekes formáját öt- lötte ki a szerelmi csel­szövés, politikai prakti­kák színrevitelének - népszerű nótákkal háza­sítva össze a szöveget, szereplőket is jellemző dalokkal, szervesen építve be őket annak a szellemes, csúfondáros élű játéknak a szövetébe - egyébként szeretni való gúnyrajzolatába, itt minden és mindenki kifiguráztaük —, amely­ben egy megyei tisztújí­tás körüli hajcihő jelenik meg igen mulatságosan. Politikai erkölcstelensé­gek: egyéni érdek közös érdeknek eladva, han­goskodó szólamcfskodás meggyőződés nélkül, nemtelen alkuk a győze­lem reményében, fele­lőtlen választási ígéretek, korteskedés inga­dozó vezérekkel és politikai bunkóság. Mindez a népi komédia harsány eszközeivel, erőteljes gesztusaival, a vaskos humort is al­kalmazván, ötletek pompás gazdagságával mind az alakok rajzolatában, melyek karika- turisztikusak, mind a helyzetek gondos ki­használásában. Építkezés, párbeszéd, ötle­tesség tekintetében kiválónak mondható az előadás. Jellemzőül az éjszakai légyott jele­nete a főorvosnéval és az őt hevesen ostrom­ló ügyvéd úrral, kiket a lombok közül fent az alispán figyel, lent a bokrok között a jegyző fülel, s valahol a „tetőn” a szobalányt tapoga­tó főorvos, egy macska társaságában. Olyan ez, mint valami szürreális látomás! Nagy Ig­nác sápadtabb mondatai itt kiszínesednek, kivirulnak, az egyes jelenetek markánsabbá válnak a rövidítés, tömörítés révén. Ám ez a teremtő „tiszteletlenség” egyáltalán nem sér­ti meg az eredeti lényegét, nincs itt semmifé­le goromba aktualizálás, bár csábító lehetne. A játék külső megjelenésében is „hirdeti” kü­lönben a korhűséget, a színen klásszicizáló nemesi udvarház képe, a szereplőkön re- formkorabéli ruhák. Legfeljebb néhány ap­róbb jel árulkodik arról, hogy a történet akár rólunk is szólhatna, egy-egy összekacsintás vagy kikacsintás a nézőtérre, a hatalmas fal­ra festett jelszavak, melyek között számunk­ra ismerős is akad. A tempó iramos, a játék áramossága kifogyhatatlan, ragyogóan frap­pánsak a humoros finálék, s mindez lanka­datlan érdeklődést kelt. A színészek, szinte egymást múlják felül a komédiázásban, kiváló teljesítmények egész sora. Vida Péter vibráló humorral játssza a gátlástalan, lázas indulatú, köny- nyelmű, törtető, karrierista ügyvéd szere­pét, laza, könnyed, színes, egyéni; Czibulás Péter régi vágású, reakciós alispánja hatal­mas harcsabajszával, vad-vad dörmögései- vel akár egy Döbrögi is lehetne, komikus ki­adásban; Mertz Tibor a hatalom körül sün- dörgő Hajlósi aljegyző alakját teremti meg, neve szerint is sok-sok hajlongással, fejének bábos ide-odarángatásával kifejezően érzé­kelteti a figura szolgai, ugyanakkor ravasz természetét; bohózatba illő mutatványával- nőnek öltözve dalol és lejt groteszk táncot- hahotára fakaszt; Quintus Konrád „lan­gyos” főorvosa, aki szívesen etyepetyézget- ne a csinos szobalánnyal, kitűnő ábrázolata a férfiúi pipogyaságnak, képmutatásnak, a kis stílűségnek; nagyszerű Sztarek Andrea rekedtes hangú emancipált főorvosnéja, ahogy szivarozik, ahogy dobálja arcába hul­ló tincsét, ahogy megrezegteti a szájába vett dalt, remek; Lugosi Claudia fővárosi elegan­ciája vonzó özvegye is jó, belépője szerint FOTÓ: CSABAI ISTVÁN dó vendégfogadósa igen jellegzetes, dalát - Száz forintnak ötven a fele - élénk derű kí­séri a nézőtéren. Kitűnő Molnár László és Kaszás Mihály a szunyogi nemesek két hadnagyának szere­pében, akiknek az egyenlőség is csak addig kellene, míg hasznot húzhatnak belőle, korcsmái jelenetük a zabolátlan humor ki­csapódása, amit művelnek, fergeteges; Újla- ky László az alispán huszárembereként a hatalom ostoba, goromba képviselője, nem­csak a lábai görbültek meg a lovaglásban, görbe a lelke is és a gondolatai. Mihályfi Ba­lázs is igen jól oldja meg nem könnyű fel­adatát, egyszerre tud nevetséges és ugyan­akkor rokonszenves is lenni, hisz ő az egyet­len becsületes ebben az egész kompániá­ban, arcjátéka gazdag, jelesen alakoskodik; markáns jurátus Petridisz Hrisztosz, a két kisnemes Zalai Gábor és Horváth Gábor, két igen fura figura a humorra kihegyezett já­tékban. Végül ajánlom: tekintsenek bele az elő­adás műsorfüzetébe, a dramaturg, Matuz János vezette naplóban érdekes műhelyti­tokra lelnek; arról, hogyan is született meg ez az üde, friss, lármás-tapsos, szórakozta­tó színház a ma már igencsak öregecske, avas meséjű vígjátékból. VALKÓ MIHÁLY Izraeli diákok Szolnokon A megyeszékhely izraeli testvérvárosából, Shoham- ból tizenöt diák tölt Magyar- országon egy hetet a Varga Katalin Gimnázium vendé­geként, iskolájuk igazgató­nőjének vezetésével. Tizenhét-tizennyolc évesek, vi­dámak, mosolygósak, olyanok, mint a hasonló korú diákok Ma­gyarországon vagy a világ bár­mely részén. Pedig az életük nem olyan, mint más tizenéveseké. Elég, ha arra gondolunk, hogy a középiskola elvégzése után a lá­nyokra és a fiúkra egyaránt há­rom évi katonáskodás vár, csak azután mehetnek egyetemre. De az életük nemcsak ennyiben kü­lönbözik más országok fiataljai­nak életétől, hiszen naponta hall­juk, látjuk a televízióban a me­rényletekről, összecsapásokról szóló tudósításokat. Ők ezt egy kissé másként lát­ják.- Shohamban nyugalom van - mondja Esther Foster, az iskola igazgatója. - Ez egy egészen új, alig 7-8 éves, tizenötezer lakosú város Tel-Avivtól mintegy húsz , kilométerre, ahol nem érezhető az ország más részein meglévő feszültség. A diákok számára a nagy él­mény a hó volt. Mint nevetve el­mesélték, egyikük Egerben meg is hempergett benne. Ok ugyanis ott­hon nagyon ritkán lámák havat. ból, Görögországból, Szíriából vándorolt Izraelbe. Amikor a ter­veiről kérdeztem, először ő is a katonáskodást említette. Utána táncot szeretne tanulni. Az igaz­gatónő közbevetette, hogy bizto­san a férjhez menésre is gondol, de erre mosoly és bizonytalan fejcsóválás volt a válasz, azután hozzátette: - Ha egyáltalán férj­hez megyek, akkor is majd csak 28 éves korom táján. Számoljunk utána, a katonáskodás és az egyetem után már nem is lesz olyan messze a 28. év. Amit Gnessin nagyapja Orosz­országból, nagyanyja Törökor­szágból érkezett Izraelbe. Édes­apjának ügyvédi irodája van, és ez az ő pályáját is kijelöli. Ügy­véd lesz, és egyszer majd ő mű­ködteti tovább az irodát. A világ sok tájáról összejött csa­ládokról beszélgetve elújságolták, hogy van közöttük egy kislány, akinek a nagymamája Magyaror­szágról költözött Izraelbe, és meg is bízta az unokáját, hogy vigyen neki magyar könyveket. Amikor Esther Foster igazgató­nőt a benyomásairól kérdeztem, azt mondta, úgy látja, az itteni di­ákok tekintélytisztelőbbek, fe­gyelmezettebbek, mint az övéi. Azután hozzátette: nehogy azt higgyük, hogy nincs velük meg­elégedve, bár zajosabbak, hango­sabbak. A látogatást márciusban viszo­nozza egy csapat a Varga Katalin Esther Foster igazgatónő és két diákja: Amit Gnessin és Gál Kalifa Az iskolájuk hasonlít egy ma­gyarországi gimnáziumhoz. Az alaptantárgyak nagyjából ugyan­azok, fakultatív tárgyként lehet vá­lasztani például a táncot, az ameri­kai történelmet, a számítástechni­kát vagy a bibliai ismereteket. Gál Kalifa mosolygós, barna lány. Mint elmondta, a családja a világ sok tájáról, Németország­Gimnáziumból. Az igazgatónő elmondta, vendéglátóként igye­keznek érdekes, szép programot összeállítani.- A mi országunk kicsi, de na­gyon szép - mondta. - A vendé­geinket elvisszük Galileába, Jeru­zsálembe, Eilatba, a Holt-tenger­hez. Biztos, hogy ők is jól fogják érezni magukat. bistey andrás Hatszor költöztek életükben A most nyolcvanharmadik életévét taposó Fekete István és a párja, Poór Mária eddigi életük során hatszor költöztek, hat új helyen laktak. Mégpedig Dombóváron, Keszthelyen, De- vecseren, Kunszentmártonban, Szolnokon és néhány esz­tendeje óta Rákóczifalván. Hogy miért, mi végett történt mindez, és ha valaki többet meg szeretne tudni erről a há­zaspárról, kérem, olvassa tovább az írást. Életút Fekete István besenyszögi fiatal­ember volt, fodrásznak tanult. Már inaskodott, amikor a nagyab­lakon át a műhelyből meglátott egy gyönyörű kislányt.- Hű, az áldóját, ez a lány nem szabadulhat tőlem. Ki ő?- Poór Marika, rékasi - mondta valaki. Telt, múlt az idő, az ifjú inas megismerkedett a szép lány báty­jával. A következő húsvétkor el­ment hozzájuk locsolkodni. így ezzel kezdődött az udvarlás. 1941 novemberében esküdtek. Mivel az ifjú embernek kevés volt a keresete, felment dolgozni a fővárosba. Lett is helye, majd jött a háború és ez Fekete István­nak több mint három év fogságot jelentett Szevasztopolban. 1947. október 4-én érkezett haza. Ak­kor Besenyszög környékén ta­nyán laktak és már született két fiuk.- Rohanjatok, ott jön apátok! Hazahozta a jó Isten - így a nagy­mama. És a fiúk lóhalálában talpal­tak az ismeretlen férfi elé, hiszen még picikék voltak, amikor a csa­ládfenntartót elvitték a seregbe. Azután még két fiú „érkezett” a családba, így lettek négygyerekes szülők. Az apát többször hívták a seregbe és végül beadta a derekát. Hivatásos katona, tiszt lett. Hol ide, hol oda vezényelték, ezért a rengeteg lakóhely, költözés. Legto­vább Szolnokon laktak, a valami­kori Hatvanas bolt környékén. A gyerekek mind leérettségiztek, csa­ládot alapítottak: Szolnokon, Deve- cseren, Ajkán, Rákóczifalván. Már hét unokával, sőt két déd­unokával is dicsekedhetnek. Feri fiuk Rákóczifalván lelt otthonra, ő hívta ide idős szüleit. így pár éve megint, immár hatodszor vitték, költöztették magukat, a bútorokat. Pista bácsi alezredesként sze­relt le. A körülményekhez képest köszöni, jól van. Azzal együtt, hogy ebben a korban már hol itt fáj, hol ott fáj. Tegnap még semmi baj, ma meg alig hajlik az a fránya térd! A gyémántlakodalmat a falu­házban tartották, mert szép nagy család az övék, és annyian be sem fértek volna egyikőjük házá­ba sem. Voltak nehéz éveik, adódtak könnyebbek, kitartottak egymás mellett. Válásra soha nem gondoltak, igaz, egyszer hosszabb ideig Pista bácsiról semmit sem hallott a család.- Kényszerválás volt, magya­rul hadifogság. Egy év is eltelt, hogy hírt tudtam adni magamról. Azóta folytatódtak az átlagos mindennapok. A gazda tesz-vesz a kertben, mikor mit. Marika néni naponta főz, a párja szerint isteni jól. Azután tévét néznek, olvas­gatnak. Jár az Új Néplap, a Kiske- gyed. A házigazda reggelente ki­ballag a konyhaszekrényhez, ahol katonás rendben sorakoz­nak a poharak. Kivesz egyet és tölt a kisüstiből. De csak egy ku­picával, ennyi elég. Arra a kérdés­re, hogy meglesz-e a száz eszten­dő, a nyolcvan feletti nyugdíjas így válaszol: — Nem csak rajtam múlik. Ha így alakulna, állok elébe ... D. SZABÓ MIKLÓS Tv-notesz Itt az újabb kórház Bizony, itt az új kórház! Előbb azonban egy szerin­tem otromba igéről, mellyel nap mint nap ránk kö­szön egy televíziós reklám: Fókuszáljon a nyere­ményre! Használják ezt egyébként közéletünk egyes szereplői is. Űj szó a láthatáron, gyarapod­nék édes anyanyelvűnk? Vajon mit szól ehhez Grétsy tanár úr? Én mindenesetre azt- „szólom”, hogy bizony hagyni kellene ezt az egyébként ma­gyarnak befogadott fókusz szavunkból kigyötört rettenetes igét, s helyette lehetne talán mást mon­dani: összpontosítson a nyereményre, avagy rá minden figyelmet, és így tovább. Ezt csak melléke­sen, valójában az új sorozatra szeretnék összpon­tosítani, amely a közszolgálati tévében hétfőn ko­raeste mutatkozott be. Igen, a Chicago Hope kór­házról beszélek, amely épp úgy a tengerentúlról érkezett, akárcsak a nagysikerű Vészhelyzet. (Mel­lesleg az egyik kereskedelmi csatornán napjaink­ban is sugározzák.) Ezúttal azonban nem egy sür­gősségi osztály, hanem egy „sima” sebészet a gyó­gyítási cselekmények helyszíne, ám szerepel ben­A népszerű sorozat szereplői ne a kórházon kívüli világ is, illetve orvosok, bete­gek magánélete. Hatalmas a sürgés-forgás, drámai küzdelem folyik, méghozzá irigylésre méltó esz­ményi, technikai-szakmai körülmények között. Az orvosok, szakmájuk afféle hősei. No, persze azt azért ne higgyük, hogy amit látunk, az egy az egy­ben a mindennapi valóság. Aligha. Annak inkább megszerkesztett, kissé meg is emelt filmes mása, s talán nem is mindenben rokonszenvesen előadva. Milyen furcsa például a kékbe beöltözött műtősök nekilódulása kifeszített mellel, ahogy „rohamra”, műtétre indulnak. Van ebben valami amerikás pá­tosz, amit jól ismerhetünk az onnan érkező filmek­ből is. Itt is, akárcsak a Vészhelyzetben, műtétről műtétre kalandozunk, s közben kievez a film ügyesen a szereplők magánéletének vizeire is. Megszólaltatja emberi problémáikat. Elvégre az or­vosok is emberek! Az igencsak főszerepet játszó dr. Geiger is - kitűnő színész, Mandy Patinkin ala­kítja - jóllehet életbiztosan bánik a szikével, a kór­ház büszkesége, ám érzelmi életében megannyi bi­zonytalanság, ezért is tartja maga előtt cinizmusá­nak páncélját. Érdekes, összetett alak, izgalmas, szurkolhatunk, mi lesz vele, hogyan alakul majd további sorsa. Előkerülnek természetesen a szak­ma belső ügyei, feszültségei, nemzedéki, netán fa­ji konfliktusok, s a betegek eseteiben megszólal­nak a hétköznapok, különböző sorsok villannak fel tanulságosan. És mindez magas színvonalon, profi mód, azaz jól megcsinálva, erőteljes ritmus­ban, sodró tempóban, kimunkált képi világgal. A Chicago Hope kórház mindenképp az értékesebb sorozatok közé tartozik, gondoljunk csak a ma­napság látható sok-sok olcsó televíziós portékára. V.M. f I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents