Új Néplap, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-11 / 288. szám

4. OLDAL KÉK 2001. December 11., kedd TŰKOR Pénzrablókat fogtak Budapest Előzetes letartóztatásba he­lyezte a bíróság azt a két fér­fit, akiket a rendőrség egy pénzszállító ellen elkövetett támadással gyanúsít. A tette­sek márciusban csaknem 95,5 millió forintot zsákmá­nyoltak a fővárosban. A pénzszállító gépkocsi akkori vezetője volt a rendőrség sze­rint a bűncselekmény szülőaty­ja. A házkutatások során az el­vitt összeg egyik részét megta­lálták, és különböző értékeket lefoglaltak. A bűncselekmény március 6- án történt, amikor az autó egy posta hátsó bejáratánál megállt. A sofőr szabálytalanul elhagyta a járművet, amit a két elkövető kihasznált. A vezetőt arra kényszerítették, hogy a város­ban bolyongjon, majd a IX. ke­rületben megálltak, felfeszítet­ték a trezort, a sofőrt megbilin­cselték, és a pénzzel elmenekül­tek a helyszínről. Kilenc hónap elteltével a rendőrség olyan bi­zonyítékokhoz jutott, amelyek­nek alapján meg tudták gyanúsí­tani a pénzszállító sofőrjét, és a rablásban részt vett társát. ________________________________(P.A.) ÜGYE LETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig GYERMEKHALÁL. Hat kis korú halt meg két kigyulladt moszkvai lakóházban. A legidő­sebb 12, legkisebb hároméves volt. Valamennyiükkel füstmér­gezés végzett. Egy gyermeket kimentettek, három felnőttet kórházba szállítottak. RAZZIA. Heves megyében foly­tatódik az a rendőri akciósoro­zat, amelyet a karácsonyi ünne­pek előtt szerveztek. Fokozott ellenőrzést tartottak Eger, Gyön­gyös, Hatvan, Heves és Füzes­abony, nagyobb éjszakai szóra­kozóhelyein, parkolóiban. ■ Vásárolt néven élt az exrendőr Hajléktalantól vett személyi igazolvánnyal és munkakönyvvel 14 évig élte békés életét egy férfi Somogy megye egyik közsé­gében. Négy gyermeke született, és alig hét szavazaton múlt, hogy nem lett önkormányzati képviselő. Most az egész család­ról kiderült, hogy évek óta álnéven élnek. Fonyód Mindenki legalább egyszer elját­szadozik a gondolattal, milyen iz­galmas lenne új emberként új életet kezdeni. Van Somogybán valaki, aki megpróbálta, de 14 év után tönkrement az inkognitó... A férfi rendőr volt az ország másik felén. Fegyelmi büntetés fenyegette, ezért „tüntette el” ma­gát úgy, hogy egy hajléktalantól megvásárolta az iratait, és az ő nevén telepedett le a somogyi kis­községben. Békés polgárként élt, megházasodott, gyermekei szü­lettek, dolgozott amíg volt mun­ka, azután alkalmi munkákkal próbálkozott. Köztiszteletnek ör­vendett, még a helyi választáson is indult, s majdnem bejutott a képviselő-testületbe. Horváth Gyula fonyódi rendőr őrnagy szerint akkor lett volna igazán nagy galiba, mert évekre visszámenőleg az összes önkor­mányzati határozatot hamisnak nyilváníthatták volna... A férfi, aki egyébként az új adatai szerint tíz évet fiatalodott, végül az egykori hajléktalan miatt bukott le. Ő ugyanis eredeti nevén, de iratok nélkül élt to­vább, s kisebb-nagyobb szabály- sértései miatt a somogyi címre ér­keztek az idézések. A volt rendőr meg is jelent az idézésekre, de többször felháborodásának adott hangot, hogy visszaélnek a nevé­vel. Ezt a hatóságok egy ideig el­hitték neki, de végül rájöttek a névcserére. A hajléktalan egyéb­ként másfél éve elhunyt, névtele­nül temették el. A rendőröktől hallottuk, időn­ként akadtak furcsa helyzetek. Amikor az egyik idézés miatt mentek a férfiért, akkor jött a mentő a feleségéért. Nem tudták, mit csináljanak, meg merjék-e mondani a szülés előtt álló kis­mamának, hogy a születendő gyermek apja nem az, akinek hi­szi? Akkor nem mondták meg. A kisgyermeket is a hamis névre anyakönyvezték. Időközben az is kiderült, hogy a férfi az 1990-es amnesztiakor mentesült az ere­deti nevén elkövetett bűneset kö­vetkezményei alól, de nem tudott róla. Most 150 rendbeli okirat­hamisítással vádolják. Vannak olyan polgári peres ügyben hozott ítéletek is, ame­lyek hamis fel- vagy alperes nevé­vel születtek. Nem beszélve a gyermekek nevéről, betegbiztosí­tásáról, bizonyítványairól. Állító­lag névváltoztatási kérelmet nyújtott be a Belügyminiszté­riumba, hogy ez a gond gyorsan megoldódjon, másrész azonban ragaszkodik az új személy- azonosságához... Gyilkossággal vádolt kislány Budapest ______________ Le gfeljebb tíz év szabadságvesz­téssel büntethető az a 15 éves lány, akit egy 11 éves kislány megölésével vádolnak. Kocsis Franciskát tavaly má­jusban ölték meg, holttestét Bu­dapesten, egy XVIII. kerületi er­dőben találták meg. A gyilkos­sággal vádolt lány pere ma kez­dődik a Fővárosi Bíróságon, zárt ajtók mögött. All éves kislányt kirándulni hívta két iskolatársa. Az erdő­ben azonban hangot váltottak. Csak meg akarták leckéztetni - mesélték utólag, de Franciska belehalt az ütésekbe. A gyerekek hátrakötözték az ötödik osztályos lány kezét, be­tömték a száját, majd miután összerugdosták, megfojtották egy láncos bottal. A holttestet avarral és fűvel takarták be, ezért a rendőrök csak a gyilkos­ság után néhány nappal találták meg. Az ügyészség előre kiter­velt, különös kegyetlenséggel el­követett emberöléssel vádolja a most 15 éves Viktóriát, Francis­ka volt iskolatársát. Azért csak őt, mert a 13 éves társtettes még gyermekkorú, tehát nem büntet­hető. A fiú jelenleg javító-neve­lőintézetben van. Á bíróságra pedig legfeljebb tanúként idéz­heti a bíró. Robbanékony játékok Csak a csillagszóró és a gyufa nem pirotechnikai eszköz Budapest Naponta foglalnak le a határon a vámosok, a pia­con a vámkommandó em­berei sok tízezer petár­dát. Egy ma is hatályos, nyolc évvel ezelőtti kor­mányrendelet szerint ugyanis a petárda és a hozzá hasonló eszközök különösen veszélyesek a közbiztonságra. Rejtekhelyekről - autóból, raktárakból - töltik fel az elől hagyott kis mennyiséget az árusok, így az ellenőrök­nek nehezebb rátalálni a na­gyobb tételekre. Az elköve­tők pedig azt magyaráz- gatják: tudomásuk szerint feloldották a petárdákat tiltó rendelkezéseket.- A pirotechnikai eszközök kö­zül csak a csillagszóró és a gyufa nem minősül közbiztonságra ve­szélyesnek - mondta Faa József rendőr alezredes. - Ha szigorúan vesszük a szabályokat, akkor még a születésnapi torták látványossá­gát növelő, úgynevezett tortaszö- kőkutak sem engedélyezettek. rült a virtusko­dás. Előfordult, hogy lakásban robbant fel egy egész köteg ra­kéta.- Nem lehetne radikálisabb esz­közökkel megelőz­ni a baleseteket?- Nehéz küzde­lem ez! Sok ál­lamban, még a környező orszá­gokban sem tilt­ják; petárdaárusí­tásra szakosodott üzletek sora kí­nálja a veszé­lyes árucikket. így könnyen hozzá­juthat bárki. A le­hetőséget még te­tézi az emberek tudatlansága. Két éve egy férfi a határ előtt a petárdákat gépkocsija motorhá­zába rejtette. Ha a vámosok nem akadnak rá, a motorház magas hőmérsék­letében levegőbe repült volna az autó, és ki tudja, hányán estek volna még áldozatul. _____________________Kod» A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve Jogi felelősséget nem vállal INGATLAN ÁLLÁST KÍNÁL SZOLNOKON és környékén lakást vagy családi házat keresek. Balogh, 30/374-6416.-----------------------------------------------------------------------*71434* AKCIÓS LAKÁSVÁSÁRLÁS a Szolnok, Liliom úton épülő társasházaknál. Beköltözés: I. épületnél 2002. június 30., II. épületnél 2002. december 31. Lakásépítési hitelek, tá­mogatások igénybe vehetők. Érdeklődni: OLAJKÁR Kft. Szolnok, Mária u. 15-17., mun­kanapokon 8-12 óráig 56/420-660.--------------------------------------------------------------------— *71664* ME GKEZDŐDÖTT! A Szolnok, Kút u. 8. sz. alatt társasházi lakások és garázsok értékesítése, 2002. májusi átadással. 1 és 1.5 szobás laká­sok 5.6 M Ft-tól. Garázsok külön is vásárolha­tók. Érd.: OTP Ingatlan Rt. Tel.: 56/377-845.--------------:-------------------------------------------------------- *71761* VÉ TELRE kínáljuk az alábbi ingatlanokat: Bu­dapesten 2.5 szobás lakást, Szolnok, Mik­száth úton I. emeleti lakást, Szolnok, Várkonyi téri IV. emeleti lakást (igény esetén garázs is), Szolnok, Kolozsvári úti, III. emeleti lakást, Szolnok, Kaán Károly út térségében lakótelket, Szolnok, Széchenyi-lakótelep véderdő mellett tanyahelyet, Martfűn családi házat, Rákóczi- falván építési telket, besenyszögi Millér mellett telkeket. Érdeklődni: Tisza-Limes Ingatlanfor­galmazási és Vállalkozási Kft. 5000 Szolnok, Kossuth L. u. 2., telefon: 56/424-734.--------------------------------------------------------.-------------- *72097* NA GYRÉV, Vígh út 12. sz. alatti 3 szobás csa­ládi ház eladó. Irányár: 2 millió Ft. Érdeklőd­ni: 56/457-040-es telefonszámon Sáfrány Gábor alpolgármesternél.------------------------------------------------------------------------ *72224* 8 FELÚJÍTOTT, szép kivitelű, 54 m!-es, 2 szo­bás, gázos lakás eladó. Ir.ár: 5.6 M Ft. Tel.: 56/421-403, 20/368-1546.-------------------------------------------------------------------------*72232* SZÉCHENYIN, Czakó E. úton 51 m!-es lakás áron alul eladó. Érd.: 06-20/3375-475.------------------------------------------------------------------------ *72242* _________JÁRMŰ_________ »N YUGATI gépkocsikat, kisbuszokat (Ford Transit előnyben) vásárolnánk készpénzért. Tel.: 53/360-891, 30/2180-787.-----------------------------------------------------------------_-----*69254* »1 985-ÖS évjáratú Izs tehergépkocsi eladó. Érd.: 06-20/9418-346.--------------------------------I-------------------------------------- *71797* _________GÉPEK_________ »H ÓEKÉK hárompont felfüggesztésűek, traktorra szerelhetők, 270 cm, 330 cm lap- hosszúságúak eladók. 60/449-958. »MUNKAHELYET keres vagy változtatna? Hívjon! Tel.: 90/590-459 (7.50 Ft/sec).----------------------------------------------------------------------- *69208* » EGY fő asztalost és egy fő betanított mun­kást felveszünk. T.: 90/590-459 (Szolnok).-----------------------------:------------------------------------------ *71663* FE LSŐFOKÚ végzettséggel, kivitelezési gyakor­lattal, közműépítésben jártas építőmérnököt keresünk 30-45 év között abonyi munkára. Hídépítő Részvénytársaság Abony, Tószegi út 15. Lipót Attila létesítményvezetőnél 06- 20/9421-984. A Juvenal Kft. Könyvelési gyakorlattal rendelkező pénztárost keres január 2-i kezdéssel. Fényképes, kézzel írott szakmai önéletrajzát és bizonyítványai másolatait, a megjelenést követő 8 napon belül várjuk a következő címre: Juvenal Kft. 5000 Szolnok, Széchenyi krt. 26. -s E-mail: juvenal@mail.datanet.hu 1 MEGVÁLTOZOTT munkaképességű biztonsági őröket, rakodót, varró- és takarítónőket kere­sünk. Jelentkezés: Szolnok, József A. út 83. „A" épület 2-es szoba.------------------------------------------------------------------------ *72036* SZOLNOKI lakosú gépkocsivezetők jelentkezé­sét várjuk! Feltétel: húskészítmény éjszakai terítésében való jártasság. Munkakezdés: 2002. január 2-án. Jelentkezésüket az SZK TRANSPORT RT. Törökszentmiklós, Pánthy Endre út 66. szám alatti telepén személyesen, vagy az 56/590-634 ill. a 06-20/9471-273 telefonon várjuk. Keresünk továbbá szolnoki munkahelyre 2 fő gépkocsiszerelőt, és 1 fő gk. villamossági szerelőt. „ VÁ L TSON EGG YEL FELJEBB ” Megújuló márkakereskedésünk új munkatársat keres az alábbi pozícióba: AUDI ÉRTÉKESÍTŐ Feladatok: • Új ügyfelek szerzése • Kapcsolattartás az ügyfelekkel • Akciók lebonyolítása • Konkurenciafigyelés Elvárások: • Siker- és célorientáltság • Ügyfélközpontú gondolkodásmód, empatikus képesség • Min. középfokú kereskedelmi vagy műszaki végzettség • Alapszintű németnyelv-tudás • Határozott, dinamikus személyiség • Értékesítési tapasztalat előnyt jelent. Fényképes, kézzel írott szakmai önéletrajzát és bizonyítványai másolatait a megjelenést követő 8 napon belül várjuk a következő címre: Juvenal Kft. 5000 Szolnok, Széchenyi krt. 26. E-mail: juvenal@mail.datanet.hu ,721M. MAGYARORSZÁGON szellemi tevékenységgel kezdő 1500 USD jövedelem! 06-20/327-2840.------------------------------------------------------------------------ *72094* ÉLELMISZERIPARI vállalkozás karbantartó gé­pész művezetői munkakör betöltésére munka­társat keres. Elvárásaink: szakirányú végzettség élelmiszeriparban szerzett minimum 5 éves szakmai gyakorlat. Fényképpel ellátott szakmai önéletrajzát 2001. december 15-ig kérjük eljut­tatni „TMK-72130” jeligére a kiadóba.----------------------------------------7------------------------------ *72130* » KONFEKCIÓIPARBAN gyakprlattal rendelke­ző vasalóst veszünk fel. Érd.: 8-17 óráig 56/414-561.---------------------1-------------------------------------------------- *72221* GANZ TRANSELEKTR0 Rt. Szolnok, Körösi út 74. gyakorlattal rendelkező minősített hegesz­tő és vas-fémszerkezeti lakatos munkatársa­kat keres felvételre. Jelentkezés: Szolnok, Kö­rösi út 74. személyzeti osztályon Tel.: 06- 1/336-6860/6865, Kolláthné. A Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság informatikai osztálya informatikus álláshely betöltésére, határozatlan Időre (3 hónapos próbaidővel), szakirányú végzettségű munkatársat keres. Ejzetés: a Kjt-ben foglaltak alapján, megegyezés szerint. Jelentkezni írásban - szakmai önéletrajz csatolásával - 2001. december 18-ig a KÖTIVÍZIG igazgatási osztályán (5002 Szolnok, Pf. 63.) lehet. A munkakörre vonatko­zóan részletes tájékoztatást Lovas Attila informatikai osztályvezető ad. (Telefon: 56/423- 422- 20-027 mellék). Az állás 2002. január 2-től betölthető. V2,52. A Magyar Posta Rl Debreceni Igazgatósága jó szervezőkészségű, céltudatos munkatársat ke­res biztosítási és lakáskassza termékfelelösi munkakör betöltésére Törökszentmiklós és környékéről. A munkakör betöltésének feltéte­le: legalább középfokú végzettség, saját sze­mélygépjármű, jogosítvány, büntetlen előélet. A jelentkezés tartalmazza: szakmai önéletrajz, iskolai végzettséget igazoló okirat/ok másola­tát, fényképet. Amit kínálunk: ingyenes képzés, alapfizetés, teljesítményarányos jutalék, költ­ségtérítés. A jelentkezéseket a megjelenéstől számított 1 héten belül „Termékfelelős” meg­jelöléssel az alábbi címre kérjük továbbítani: Magyar Posta Rt. Debreceni Igazgatóság Érté­kesítési és ügyfélkapcsolati osztály 4046 Deb­recen, Múzeum út 3. Érdeklődni: Pálinkás Im- réné tel.: 52/316-969, 20/353-8340.------------------------------------------------------------------------*72209* »KIS élelmiszerboltba eladót keresek. Je­lentkezni: Szolnok, Lovas I. út 9. üzlet, 16 óra után. A Szolnok Plaza most nyíló női divatáruüzletébe keresek 30-45 év közötti szakképzett eladókat. Nyelvtudás és számítógép-ismeret előnyt jelent. Jelentkezni lehet a 06-20/9447-873 telefonon, 9-14 óra között a megjelenés napján. Szolnoki munkahelyre keresünk pénzügyi-gazdasági ügyintézőt. Elvárások: á- felsőfokú szakirányú végzettség p- kontrolling ismeretek- angolnvelv-ismeret- számítógépkezelői ismeretek (Excel) Szakmai önéletrajzokat a megjelenéstől számított 1 héten belül „Kontrolling-72184” jeligére kérjük a kiadóba. Érdeklődni: y 30/9536-288 telefonszámon lehet, j A SZ0LE-MEAT Húsipari Kft. villanyszerelő munkatársat keres. Jelentkezni személyesen a helyszínen Szolnok, Vágóhíd u. 60. szám alatt, a műszaki főmérnöknél lehet.--------------------------------------------;--------------------------- *72129* »K ÖLTSÉGVETÉSI intézmény gyakorlattal rendelkező, kontírozó könyvelőt keres. Bére­zés kjt szerint. Jelentkezni lehet az intézmény igazgatójánál Szolnok, Gyermekváros út 1. Tel.: 56/522-013.------------------------------------------------------------------------ *72236* ÁLLÁST KERES »AMENNYIBEN munkalehetőséget kínál, először minket hívjon! Tel.: 20/9146-015.-------------------:----------------------------------------------------»59720* ÉR ETTSÉGIVEL, „B” kát. jogosítvánnyal és szoftver-üzemeltető végzettséggel fiatal férfi állást vállal. Tel.: 56/371-075 vagy 06- 70/243-3172.------------------------------ *72206* TÁ RSKERESÉS »TÁRSKERESÉS, partnerközvetítés! Tel.: 20/9146-015, 90/590-459 (7.50 Ft/sec).------------------------------------------------------------------------ *59721* »TÁRSKERESŐ igényeseknek, azonnali aján­lattal: 56/424-112, 30/2077-365.------------------------------------------------------------------------ *70337* SVÁJCI-MAGYAR társkereső klub fényképes ügyfélkörrel. Tel.: 56/412-475.------------------------------------------------------------------------ *72133* ________OKTATÁS________ SZEMÉ LY-VAGYONŐR tanfolyam indul (rész­letre), munkalehetőséggel + egyéb kedvez­ményekkel 20.000 Ft + költségek, Szolnok, Jászberény, Karcag. Érd.: munkaidőben 56/421-893. BESZELNI tanítjuk angolul! 15 % kedvez­mény jár az Ön tanfolyami díjából, ha je­lentkezik a KIS0SZ LITE Kommunikációs Nyelviskola angol nyelvprogramjaira! Ér­deklődni munkaidőben: 56/370-876, na­ponta 20 óráig 06-20/478-8800, 06- 70/2125-074. w NAGY SÁNDOR magánoktató személygép­kocsi-vezetői tanfolyamot indít 2001. de­cember 19-én 17 órakor Szolnok, Mártírok út 1. sz. alatt. Jelentkezés: a helyszínen, vagy 30/9354-242, 56/371-027, 20/980- 6492. —---------------------------------------•-----------:-----— *72223* AL BÉRLETET KÍNÁL SZOLNOKON 2 szobás, összkomfortos, I. eme­leti lakás bútorozva kiadó. T.: 56/344-729.----------------------------------------------------------------------- *71638* »S ZOLNOK, Móra F. út 13. sz. alatt 1,5 szo­bás lakás december 15-től kiadó. Érd.: 56/470-183.----------------------------------------------------------------------- *72171* ________P ÉNZPIAC_______ MERID Kft. lakossági és vállalkozói hitelközve­títés. Tel.: 30/397-8124.-----------------------------------------------,---------i-------------- *72217* _________ÁLLAT_________ HÍZÓ e ladó. Szolnok, Botond út 27. TYÚK- és kacsavásár kis- és nagytételben, ki­szállítással. Tel.: 06-20/4344-328.------------------------------------------------------------------------ *72176* » HÍZÓ eladó. Érd.: 56/414-685. MEZOGAZPASAG »SZÉNA eladó (nem bálás). Tel.: 56/421- 964 vagy 06-30/9283-607.------------------------------------------------------------------------ *72204* SZOLGÁLTATÁS GARÁZSKAPUK (lakossági és ipari), termofüg- gönyök forgalmazása és beépítése az árnyé­kolástechnikai termékeink mellett. Szolnok, Mester út 8. Tel.: 56/411-342, 20/444- 1121, Jenei árnyékolástechnika. MERETRE VARRAS Tel.: 56/41 2-257 8 KŐMŰVES, burkoló munkát vállalok. 06- 30/282-7553.------------------------------------------------------------------------*66830* 8 BÚTORASZTALOS munkák. 06-30/2574- 242.--------- -------------------.69596. 8 FELÚJÍTOTT hütök, fagyasztók nagy válasz­tékban kaphatók. További kínálatunk kereske­delmi célra: üvegajtós, 160 l-es hűtőszekrény 34.070 Ft + ÁFA; üvegajtós, 200 l-es hűtő­szekrény 36.550 Ft + ÁFA; üvegajtós 240 l-es hűtőszekrény 38.510 Ft + ÁFA. Szolgáltatása­ink: hűtők, fagyasztók javítása, autóklímák ja­vítása. Mindez Frigocentrum Kft. Szolnok, Po­zsonyi út 5. sz. alatt. Tel.: 56/340-350.------------------------------------------------------------------------ *71793* (Folytatás a 6. oldalon.) I- Melyik petárda a veszélyes?- Mindegyik. Minden évben tucatnyi balesetet okoznak pél­dául azzal, hogy nem dobják el időben a petárdát. Vannak, akik még versenyeznek is, melyikük tudja eldobás előtt tovább kéz­ben tartani. így robbant fel már nem is egy ember kezében, má­soknak meg a szeme világába ke-

Next

/
Thumbnails
Contents