Új Néplap, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)
2001-12-10 / 287. szám
4. OLDAL TÜKÖR ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig ELTŰNT. Nem találták meg a szombat délután Budapesten a Parlamentnél vízbe esett kisfiút, ezért a vízirendőrök és a tűzoltók este befejezték a keresést. A tízéves gyerek szombaton 14 óra 30 perc körül esett a Dunába, amikor 11 éves társával felmentek egy pontonra, és az ott lévő láncon hintázni kezdtek. A fiút rögtön magával sodorta a folyó; Egy járókelő megpróbálta ugyan kimenteni, de ez nem sikerült. MEGLŐTTÉK. Nem javult az állapota, és még mindig nem lehet kihallgatni a péntek este tíz óra után Piiiscsabán meglőtt S. Andrást - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. S. András 49 éves piliscsabai lakost a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen dulakodás után többször meglőtte egy ismeretlen személy. A sértettet élet- veszélyes állapotban szállították egy budapesti kórházba. FOGÁS. Összesen százharmincegy határsértőt fogott el csütörtökön és pénteken a határőrség - közölte Orodán Sándor, a szervezet szóvivője szombaton. Tájékoztatása szerint a legtöbb határsértöt - ötvenhármat - pénteken Sopron körzetében tartóztatták fel. Közülük 6 iraki és 47 török állampolgár. HALÁL. Két gépkocsi ütközött össze Szigethalom belterületén vasárnap délelőtt; a balesetben egy középkorú nő életét vesztette. A baleset egy stoptáblával védett kereszteződésben történt, az áldozat a szabályosan közlekedő jármű jobb első ülésén ült, és nem volt bekapcsolva a biztonsági öve. PETÁRDA. A vámosok petárdákat, tűzijáték-rakétákat foglaltak le Budapesten a nagybani piacon, illetve hamisított ruhákat koboztak el egy fővárosi illegális varrodában - tájékoztatott Sipos Jenő, a vám- és pénzügyőrség szóvivője szombaton. A vámkommandósok a nagybani piacon két magyar személy- gépkocsi csomagtartójában 25 ezer darab petárdát és 700 darab tűzijáték-rakétát találtak. RABLÁS. Három férfi kirabolt egy benzinkutat pénteken a késő délutáni órákban a Hajdú- Bihar megyei Hajdúszováton, s a 400 ezer forintos bevétellel távozott a helyszínről. A hajdúszováti Tüzép-telep és benzinkút őre, akit leütöttek, súlyos, életveszélyes koponyasérülést szenvedett. HAMIS. A Budapesti Rendőrfőkapitányság bankkártyával elkövetett bűntett alapos gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen férfi ellen. A gyanúsított májusban és júniusban hamis bankkártyával több alkalommal is különféle nagy értékű műszaki cikkeket vásárolt egy XX. kerületi áruházban. TOLVAJOK. November 23-án, a délelőtti órákban egy budapesti idősek otthona öltözőjében két 18 és 20 év közötti fiatalember felfeszített egy szekrényt. Abból eltulajdonítottak egy mobiltelefont, egy pénztárcát 3000 forint készpénzzel, és 2 darab telefonkártyát. MEGHIÚSULT. Fiatalkorú fiúval akarta mostohaanyját megöletni egy 21 éves lány Kisvárdán. A HavariaPress értesülései szerint a felbujtó egy 17 éves fiúnak 500 ezer forintot vagy egy személygépkocsit ajánlott fel, ha elteszi láb alól az 53 éves nőt. A fiatalember bele is egyezett az üzletbe, de egyik ismerőse értesítette a rendőrséget, így meghiúsult a terv. ■ 2001. December 10., hétfő Kiskorú gyilkosok pere Zárt ajtók mögött kezdi meg holnap a Fővárosi Bíróság annak a büntetőpernek a tárgyalását, amelyben egy 15 éves lányt azzal vádol az ügyészség, hogy tavaly májusban a fővárosban megölte a 11 éves Kocsis Franciskát. Budapest Az elsőfokú büntetőperben csak a perbeszédek és az ítélethirdetés lesz nyilvános. Korábban az ügyről a rendőrség úgy tájékoztatott: Kocsis Franciskát 2000. május 4. és 18. között ölték meg, holtteste a XVIII. kerületben a Szálfa és a Flór Ferenc utca közötti erdős területen került elő. A 11 éves áldozat 2000. május 4-én két iskolatársával, egy 14 éves lánnyal és egy 12 éves fiúval indult el a II. kerületi általános iskolából Kőbányára. Feltehetőleg kirándulás ürügyén csalták el, egy alkalmas helyen hátrakötötték a kezét, betömték a száját egy zoknival, földre döntötték, és felváltva bántalmazták, végül pedig az egyik elkövetőnél lévő láncos bottá (nuncsakuval) megfojtották. Ezután a gyermek holttestét a két fiatal elkövető betakarta fűvel, avarral. A rendőrség 2000. május 22-én egymillió forint jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek, majd napokon belül őrizetbe vette a gyilkossággal gyanúsított 14 éves lányt, a 12 éves fiút pedig, aki a hatóságok szerint szintén részt vett a szörnyű cselekményben, javító-nevelő intézetbe helyezték. A büntető törvénykönyv szerint a 16. életévét be nem töltött fiatalkorú legfeljebb 10 éves szabadságvesztéssel sújtható. Erre akkor van lehetőség, ha felnőtt korú esetében életfogytiglani szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követett el, minden más esetben pedig legfeljebb ötéves büntetést kaphat a 16. életévét be nem töltött fiatalkorú. Budapesten utoljára az 1997-ben elkövetett taxisgyilkosság ügyében állt bíróság előtt ilyen súlyos vádakkal két 16 évesnél fiatalabb lány. Őket a Fővárosi Bíróság 1998-ban első fokon, nem jogerősen 7 és fél-7 és fél éves szabadságvesztéssel sújtotta, ám ezeket a büntetéseket a Legfelsőbb Bíróság 1999. május 4-én kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében 9, illetve 8,5 évre súlyosbította. Börtön a bújócskáért A törvénymódosítás után már nem lehet kitérni a bírói ítélet elől Amennyiben a parlament áldását adja a büntetőtörvény módosítására, úgy jövő év áprilisától akár börtönbe is kerülhet az, aki megpróbálja megakadályozni a jogerős bírói ítélet végrehajtását. Budapest A büntetőtörvény módosításának tervezete szerint, amit az igazságügyi tárca készített, egy évig terjedő szabadságvesztést, közérdekű munkát, illetve pénzbüntetést kaphat az, aki akadályozza a jogerős bírói döntés végrehajtását. A törvényjavaslat szerint ellenállásnak számít a többi között például az is, ha valamelyik szülő nem engedi, hogy a másik elvigye a gyereket. Vagy ha valaki elrejt valamit, amit ki kellene adnia. Börtön elsősorban azokat fenyegeti, akik szántszándékkal ellene tesznek annak, hogy a bírói ítéletet végre lehessen hajtani. Példának okáért nem feltétlenül kerülnek az adósok börtönébe azok, akik nem tudnak fizetni, azok viszont igen, akik kibújnak e kötelezettség alól. Jogi szakértők szerint az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan azok közül, akik pert vesztettek, bármit hajlandóak megtenni azért, hogy a rájuk kirótt kedvezőtlen ítéletet ne lehessen végrehajtani. Bár az alkotmány kimondja, hogy a bíróság jogerős ítélete mindenkire nézve kötelező, valójában a bírósági végrehajtás akadályozása valós gondot jelent. Számtalan esetben^ : csak végre- IGI iCuSI hajtó által lehét érvényt ___ sz erezni a bí- Sjj C j rói döntés- j A szakem- | I berek nem feltételezik, hogy a törvénymódosítás elfogadását követően a bírósági végrehajtás akadályozása miatt tömegesen indulnak majd meg a büntetőeljárások. Az is lehetséges, hogy önmagában már a fenyegetettség is elegendő lesz az ítéletek végrehajtásához. A félelem visszatartó erő lehet, s remélhetőleg könnyebben elfogadhatóvá és megtarthatóvá válnak a nem tetsző bírósági ítéletek is. Korszerű eszközök a bűn ellen A rendőri munka hatékonyságának növeléséhez nélkülözhetetlen az új munkamódszerek kutatása és az innováció. Az ezzel kapcsolatos tennivalókról hatvan szakember tanácskozott a siófoki országos értekezleten, amelyen Jenei Zoltán, az Országos Rendőr-főkapitányság gazdasági főigazgatója is részt vett. Siófok Az ORFK gazdasági főigazgatójának közvetlen irányításával Egerben, a Heves Megyei Rendőrfőkapitányság objektumában működik a Rendőrségi Innovációs Adatbank. Az újítók, fejlesztők, tervezéssel foglalkozók számára információs rendszert működtetnek, szakmai konferenciákat szerveznek. Az adatok elérhetőek a rendőri szervek számára. Piros Attila, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársa javasolta: a szolgálati naplót teljes körűen váltsa ki informatikai rendszer. Ezzel csökkennének a vezetők adminisztrációs terhei. Emellett a teljesített szolgálati és munkaidőket, távolléteket, a szolgálati naplóhoz kapcsolódó feljegyzéseket könnyebben lehetne regisztrálni és összegezni. A rendőrségi és ügyészségi statisztika szabályai az elmúlt években többször változtak. Egy új program egységes szerkezetbe foglalt, könnyen kezelhető és átlátható kódtárat foglal magába, amely minden lényeges információt tartalmaz a bűnügyi statisztikai lapok kitöltéséhez. Négy, a munkát jelentősen segítő találmány szerzőit emléklappal és innovációs díjjal jutal- mazhatta az országos rendőrfőkapitány, c. a. Csempészáru Pekingből Szinte naponta ellenőrzik a vámosok az olcsó ruházati cikkek lerakatait. Nem véletlenül: a többnyire keletről származó áruk eredete gyakran kétes, egy részüket becsempészték az országba. A határon is érdemes figyelni. Udvar A határon belép két nagy kamion, téli ruhaneműt szállítanak Budapestre. A gépkocsivezetők annak rendje és módja szerint leadják a vámnyilatkozatokat. A -vámosok átvizsgálják a rakományt, az áru mennyisége egyezik a papírokon lévő adatokkal, eltitkolt holmi nincs a fedélzeten. A gépkocsi- vezetők volán mögé ülnek: indulás, minden rendben!- Minden rendben? - kérdik a vámosok, akiknek megint „jó orruk” volt. Túl olcsónak tűnt a behozott áru; lehet, hogy a vámköltség csökkentése kedvéért számlázták így, de az is lehet, hogy a számla is hamis. Ellenőrzésképpen elküldenek egy faxot Pekingbe a kínai vám- igazgatáshoz. A két kamion még Szekszárdra sem ért, már megérkezik a válasz: a számlán szereplő feladó cég ismeretlen, tehát az okmány hamis. Ilyen közel van Pekinghez Udvar! Azonnal telefon a vámkommandónak. Csak a két rendszámot közük. A számítógépes és a kockázatelemző rendszerekből percek alatt előkerül minden szükséges adat. Ezt követően kiszámítják, hol is járhat a szállítmány. Nem állítják meg, követik, mert így elvezethetnek a már előzőleg behozott csempészárukhoz is. Nehéz az ilyen raktárakba bejutni. Sok száz millió forintról van szó, jelentős összegeket veszélyeztet a hatóság. A bűnözők ez esetben is úgy bezárkóztak, hogy a speciális bevetési egységet kellett csatasorba állítani. Az eredmény: a lefoglalt 360 millió forintnyi csempészárut, csizmát, télikabátot, meleg téli holmit csak három nap alatt tudták átszállítani a vámraktárakba. A büntető- eljárás szerint minden lefoglalt árut csak jogerős bírói döntés után lehet felhasználni. De van olyan jogszabályi lehetőség, hogy az ügyészség az előzetes értékesítést engedélyezheti, ha a tárolás költséges, ha az áru amortizálódik. A vám- és pénzügyőrség vezetői most azt igyekeznek ennek alapján elintézni, hogy még karácsony előtt ki lehessen osztani a rászorulóknak az itt elfekvő téli holmikat. Októberben 277 esetben összesen 1 müliárd 350 millió értékű csempészárut foglaltak le. Nem hiába mondta a VPOP parancsnoka, Arnold Mihály, hogy minden vámőrre költött 1 forint 50 forintot ér az év végére. _______koós tamás Ki hez megy a pénz? Pártpolitika Szolnok város parkolási rendjében alapvetően az a probléma, hogy nem autósbarát, és elsősorban az üzleti érdekeket tartja szem előtt, nem a lakosságét — hangzott el a MIÉP megyei szervezetének sajtótájékoztatóján, melyet Biber József Tibor városi és megyei elnök tartott. Mint azt az elnök kifejtette, pártja megyei szervezetének tagjai felméréseket végeztek, és azt összevetették a hozzájuk beérkezett lakossági panaszokkal. Eszerint megállapítható, hogy a szolgáltatás színvonala nincs összhangban az érte kért pénzzel. A parkolókat ugyanis számos helyen óriási gödrök, hóbuckák teszik megközelíthetetlenné. Az ellenőrök mobiltelefonnal, digitális fényképezőgépekkel és kézi számítógépekkel róják az utakat, ahelyett, hogy a nagy hóesésben lapáttal tennék ugyanezt. A Reth- mann az ellenőrzésnek minden feltételét biztosította, a kulturált parkolásét azonban nem - mondta Biber József Tibor. A MIÉP városi szervezete szerint a parkolási rendszer jelenlegi formájában közvetett adózás: a pénz a szolnoki önkormányzat és a Rethmann kasszájába befolyik, de az autósok ebből nem érzékelnek semmit. A párt helyi elnöke feltette a kérdést: ha az üzemeltető a jelenlegi fizetőparkolókat sem tatja rendben, akkor milyen alapon akarja azok területét kiterjeszteni és díját megemelni a jövőben? A párt ezzel szemben négy fizetőparkoló megszüntetését javasolja. A Gépipari és az Építészeti Szakközépiskolák, illetve a Verseghy Gimnázium előtt kihasználtság híján, valamint a Hősök terén, a rendelőintézet előtt humanitárius okokból. A tájékoztatón elhangzott az is, hogy a párt a megye mind a nyolc választási körzetében megtalálta országgyűlési képviselőjelöltjét, akiket a közeljövőben Csurka István országos pártelnök fog bemutatni a sajtónak. ________________________________IM.O.I TO RNABEMUTATÓ. A jászberényi tanítóképző főiskola testnevelési tanszéke a napokban rendezte meg hagyományos tornabemutatóját. A három csoport a tananyagból mutatott be látványos gyakorlatokat. FOTÓ: SÁRKÖZI Telephelyeink: Szolnok, Tölgy út 11. (a Dréher Sörgyárak Rt. volt telephelyén) Tel.: 56/420-255 Orosz Gy. út 2. Tel.: 56/423-433 Törökszentmiklós, Almásy út 8. Abony, Ceglédi út 10. Tel.: 53/360-106 Tápióbicske, Nagykátai út 298. Tel.: 29/421-680 ÍZELÍTŐ ÁRAINKBÓL: Arany Ászok 0.5 I 85 Ft -i- ü. Szalon 0.5 I 79 Ft + ü. Borsodi 0.5 I 82 Ft + ü. Kőbányai 0.5 I 76 Ft + ü. Soproni Ászok 0.51 84 Ft + ü. Kaiser 0.5 I 107 Ft + Ü. Szalon hordó 501 8.800 Ft Kőbányai hordó 501 8.500 Ft Arany Ászok hordó 50 1 9.500 Ft Unicum 1/1 I 3.190 Ft Vilmos körtepálinka 1/1 I 2.950 Ft Johnnie Walker Red 0.71 3.490 Ft Baileys 0.5 I 3.600 Ft Hubertus 1/11 1.890 Ft Katinka vodka 0.2 1 370 Ft Törley Charmant doux pezsgő 470 Ft Számos bor és pezsgő bevezető áron! Különleges tájjellegű borok és márkás import italok széles választékban Pepsi Cola pet. 2.51 195 Ft Coca-Cola termékek w. 2 1 198 Ft Sunshine 1/1 alma, narancs 55 Ft őszibarack 65 Ft Top Joy 100 % narancs 1/1 172 Ft n it T dohánytermékek DaAa 1 kizárólagos forgalmazása. Árak az ÁFÁT tartalmazzák. Nyitva: H-P 7-17 Szó 7-13, kivétel Orosz Gy. út, mindennap 7-19 Várjuk a viszonteladókat és a lakosságot egyaránt! w KFT KÖNYVELÉS, ADÓTANÁCSADÁS Szolnok, Nagysándor József út 24. Tel./fax: 56/378-906 IRODA: Szolnok, József Attila út 82. Tel.: 56/411-073, 411-272 SPRANZ NÉMET SÉRVKÖTŐK ÉS FŰZŐK KEDVEZŐ ÁRON! HA SÉRVE VAN, forduljon a Spranz céghez, aki 80 éve specialistája a hasfali, lágyék- és heresérvek ellátásának! EGYEDI MÉRETRE készül, TÖKÉLETES VÉDELEM minden sérvre! Információ (levélcím): Spranz Kft. 2097 Pilisborosjenő, Fő út 3. Tel ./fax: 06-26-336-322,336-122 MÉRETRE RENDELHETŐ: 2001. DECEMBER 13., CSÜTÖRTÖK SZOLNOK, 13.00-14.00 h. Korona Patika, Dózsa György út 26. CEGLÉD, 15.00-16.00 h. Tömörkény Gyógyszertár, Rákóczi út 51-53. r