Új Néplap, 2001. december (12. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-08 / 286. szám

■ ■■ 2001. December 8., szombat H I R D E T É S 7. OLDAL MOZISIRATÓ Nemzeti Mozi - élt 80 évet (1922 - 2002. január 3.J Úgy tűnik most végleg elszakadt a film. A Nemzeti Mozi 2002-ben bezárja kapuit. 80 esz­tendei filmvetítés után jövőre üresen maradnak a széksorok. Szép kor - mondhatnánk. Mégis fáj, hiszen a filmszínház megszűntével ismét egy szolnoki színfolttal lesz keve­sebb. A mozi bezárásának okaira kerestük a választ Demeter Istvánnal, felidézve a múl­tat is. 1895-ben épült Szolnok egy igazán impozáns épülete, a Nemzeti Szálló, a kor egyik legmoder­nebb szállodája, mivel itt vezették be először a villanyvilágítást. A hotel báltermét filmszínház­zá alakították 1922-ben és ettől az évtől kezdve Nemzeti Mozgó néven premiermoziként fogad­ta, naponta 3 előadással a város és a környék lakóit. Egészen az 50-es évekig az emberek népszerű színháza, filmszínháza. A mozi ekkor a kulturális élet meghatá­rozó színtere. A társas szórakozás, az ismerkedés és a szerelmi légyot­tok akkor igen fontos feladatát töl­tötte be. 1952-től Vörös Csillag néven az ideológia egyik közvetítője. Műsorpolitikáját a kor eszméje itatta át. A tervgazdálkodás ide is „betelepedett”, hiszen a meg­adott nézőszámot szovjet, szocia­lista és tőkés bontásban kellett tel­jesíteni. A '80-as évek végén visszakaphatta régi nevét és a város tulajdonába került. A Star Wars első előadását, 1999. szeptember 1-jén a nézők már a mai kor követelményeinek megfelelően dolby digital hangtechnikával átala­kított moziban ülve nézhették és hallhatták. Azonban ez a beruházás nem térülhetett meg, mivel 2002. január 3-án a Nemzeti talán örökre bezárja kapuit. Ez alatt a 80 év alatt több tízmillió ember for­dult meg a mozi falai között. Jelentősége abban rejlett, hogy mindvégig premiermoziként műkö­dött. A bezárás okai - mint a mai pergő vilá­gunkban itt is - gazdasági jellegűek: a multiplex térhódítása elérte Szolnokot és a mai magyaror­szági filmforgalmazási gyakorlat szerint a pre­mierfilmek vetítési joga a multiplex mozik kezé­be kerül. Európa-szerte már ez a láz lecsengett és sorra nyílnak meg a belvárosi mozik azzal a miliővel, ami a mozikat jellemezte. Talán van remény ar­ra, hogy nálunk is újra kinyithat a Nemzeti, azonban a filmellátás bizonytalansága miatt er­re még várnunk kell. (x) A mozi történetéről tervezik egy kiad­vány megjelentetését. A készítők szíve­sen vennének olyan személyes élmé­nyeket megfogalmazó írásokat, fotókat, emléktárgyakat vagy régi jegyeket, pla­kátokat, amivel minél hitelesebben tud­nák a régi mozi kulturális jelentőségét érzékeltetni. Az írásokat a Tisza illetve a Nemzeti moziban lehet leadni. Ha élményeiket személyesen szeretnék elmondani, ak­kor keressék Demeter Istvánt a Tisza moziban. _____________J VÁ ROSI MŰVELŐDÉSI ÉS ZENEI KÖZPONT KHT. Szolnok PROGRAMAJÁNLATA December 8. 15.00 óra Az Evangéliumi Szolnoki Gyülekezet rendezvénye December 9. 16.00- 22.00 óra - színházterem A Ruhaipari Szakközépiskola megyei divatbemutatója December 10. 18.00 óra - klub II. Mentálhigiénés tanácsadás felnőtteknek Havonta két alkalommal mentálhigiénés szakemberek várják, hogy segítsenek megoldani életviteli, partnerkap­csolati gondjait. A Humán Szolgáltató Központ és a VMZK Kht. szerve­zésében. December 11. 14.00 óra- színházterem „ Mesék szárnyán" Hókirálynő A Hókirálynő Meseszínpad zenés mesejátéka két felvo­násban. Kei és Gerda vidáman játszanak a jó meleg padlás­szobában. Egy idegen kopogtat az ajtón, hogy meg­vásárolja tőlük a nagymama rózsafáját. A nagymama elküldi, ám a hirtelen támadt hóviharból a Hókirálynő lép a szobába. A bátor kisfiú megcsókolja őt, s a szíve jéggé dermed. Gerda elhatározza, hogy kiszabadítja testvérét a királynő fogságából... Belépőjegy ára: 400 Ft December 11. 19.00 óra - színházterem Gálaest Giuseppe Verdi operáiból Közreműködik: Szolnok Helyőrség Fúvószenekara Vezényel: Fejes István Énekes szólisták: Sallai Gabriella, Sülyi Károly Belépőjegy ára: 600 és 500 Ft Jegyek válthatók a VMZK jegypénztárában December 12. 10.00, 12.00 és 14.00 óra - színházterem „ Mesék szárnyán" Ismert mesékből álló sorozat bérletes előadása Hőkirálynő A Hókirálynő Meseszínpad zenés mesejátéka két felvonásban. Belépőjegy ára: 400 Ft Jegyek a 12.00 órás előadásra még kaphatók. December 13. 18.00- 20.00 óra - színházterem Kőváry Tamás Alapítvány V. Gálaműsora December 14. 18.00 óra - klub II. Gyermeküket egyedül nevelő szülők klubja „Gyere, hogy ne legyél egyedül, hogy legyen kivel meg­osztani a gondjaidat, hogy jól érezd magad. Várunk minden hónap második péntekén 18-20 óráig.” A Humán Szolgáltató Központ és a VMZK Kht. közös rendezvénye. December 17. 16.00 óra - Kossuth tér MINDENKI KARÁCSONYA VÁROSI FENYÓÜNNEPSÉG Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata és a VMZK Kht. közös rendezvénye A műsorban a szolnoki Fiumei úti Általános Iskola negyedikeseinek, és a zagyvarékasi Kék Ibolya műkedvelő csoport tagjainak betlehemes játéka mellett Mészáros Kinga versmondó, és a szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola énekkara szerepel. Ünnepi köszöntőt mond Szalay Ferenc, Szolnok Megyei jogú város polgármestere. KIÁLLÍTÁSOK December 14. - fotógaléria „100 éves a magyar labdarúgás” című kiállítás December 15. - II. emeleti galéria Angyal Erzsébet és Széplaky Sándor kiállítása December 7-20. - kamaraterem Czóbel Béla emlékkiállítás Ahol a diákok állnak a középpontban Azzal, hogy a törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnázi­um magasra teszi a mércét az oktatás és a képzés terén, di­ákjait a különféle felsőfokú tanintézményekben is szívesen fogadják. Népszerűségére mi sem jellemzőbb, minthogy szinte minden tanév elején kitehetné a „megtelt” táblát — je­lenleg is tizenöt osztályban 360 tanuló végzi tanulmányait. Az intézményben már tíz esz­tendeje folyamatosan működik a nyolcosztályos gimnáziumi képzés - a négyosztályos mel­lett. Ennek előnyét Bakk Zoltán­ná igazgatónő tárja elénk: — Diákjaink 10-től 18 éves ko­rukig tanulnak iskolánkban, is­koláztatásuk biztosított, az alap­vető cél a továbbtanulás felté­teleinek megszerzé­sére irányul. Míg az országos felvételi átlag 30-40 száza­lék körül mozog, addig továbbtanul­ni vágyó diákjaink 85 százaléka felvé­telt nyer. A nyolc­éves képzés folya­matos, középpont­ban az élő idegen nyelvek, az infor­matikai ismeretek és a matematika áll. Heti nyolc órában már ötödiktől idegen nyelvet ta­nulnak diákjaink, angolt öt, la­tint három órában. Két év után a latin helyett harmadik idegen nyelvet választhatnak — néme­tet, oroszt, vagy franciát. Ma­napság ugyancsak fontos isme­ret a számítástechnika-informa­tika, amelybe már ötödik osz­tálytól belekóstolhatnak a tanu­lók. Internet hálózat az isko­lánkban is adott. — Miért oly vonzó a Bercsényi Gimnázium a térség fiataljai számára? — Úgy a továbbtanulók, mint a munkába állók számára megta­láljuk az optimális megoldást, melyet közösen keresünk diákja­inkkal. A gimnáziumi oktatás fel­adata az általános műveltséget megalapozó tantárgyak tanítása, valamint az érettségi vizsgára, a felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére történő felkészí­tés. A készség tárgyakból szak­kör formájában bővíthetik isme­reteiket a tanulók. Többek között énekkar, színjátszó kör és film­klub várja új tagjait. Sportolási le­hetőségeket - atlétika, kézilab­da, kosárlabda, foci, torna - is biztosítunk a tanórán kívüli tö­megsport foglalkozások kereté­ben. All. évfolyamtól kezdődő­en a munkába állást előkészítő, illetve segítő elméleti és gyakor­lati képzést folytatunk. A gimná­zium specialitása a rendvédelmi szakirányú oktatás, amely rend­őri pályára készít elő. A11. és 12. évfolyamon a társadalomismeret A gimnázium névadója keretében a kriminológiai, pszichológiai, kommuni­káció és rendvédelmi is­meretek oktatása zajlik. — Milyen elhelyezést igényelhetnek a nem tö­rökszentmiklósi diákok?- Minden felvételt nyert tanuló ingyenes kollégiumi elhelyezést kap, és csak az étkezési norma 50, illetve 70 szá­zalékát kell fizetnie az el­tartott gyermekek számá­tól függően. Kollégiu­munk a város központjában, az iskolától száz méterre fekszik.- Hogyan ismerhető meg az érdeklődők számára az iskolai élet? — Tájékoztató szülői értekez­letet tartunk a szülők számára 2002 január 15-én 16.30-tól, majd másnap, 16-án 8.30-tól a nyílt napon látogathatják meg az érdeklődők a Bercsényi Gim­náziumot. |PR) Bercsényi Miklós Gimnázium 5200 Törökszentmiklós, Almásy u. 1. Tel./fax: 56/390-002 http://www.bercsenyi-tsztm.sulinet.hu E-mail: tmbercsenyi@freemail.hu Jól felszerelt laborokban folyik a számítástechnika oktatása ZEUINIA STÄRKER ZEUNA STÄRKER ez a német automobiliparban a legmagasabb műszaki színvonalú kipufogóberendezést jelenti. Mint systembeszállítók a legjelentősebb autógyárak fejlesztőpartnerei vagyunk. Többek között a vevőink közé tartoznak a: BMW, Ferrari, Mercedes, Rolls Royce, Suzuki. A budapesti fejlesztőirodánkba keresünk szakmai tapasztalattal és jó német nyelvtudással rendelkező gépészmérnököket, az alábbi munkakörökbe: Team-vezető, főbb feladatok:- a fejlesztőmérnökök vezetése;- az augsburgi fejlesztéssel való együttműködés Tervező mérnök, főbb feladatok:- kipufogó berendezések, ill. részegységek tervezése;- konstrukciós- és szériagyártási rajzok, darabjegyzékek stb. elkészítése, ellenőrzése Részlettervezők, főbb feladatok:- a kipufogó berendezések, ill. részegységeinek vagy alkatrészeinek tervezése, méretezése;- rajzok és darabjegyzékek készítése, dokumentálása; Készülékszerkesztők, főbb feladatok:- kipufogóberendezések gyártásához szükséges gyártó- és ellenőrző készülékek tervezése;- csőalakító és présszerszámok tervezése;- rajzok, darabjegyzékek, ill. egyéb dokumentációk elkészítése Afenti feladatokhoz CAD tapasztalat (előnyben Catia V4/5) és pozitív hozzállás szükséges. A pályázatokat a bizonyítvánnyal és a diplomunkával kérjük Kis-Simon Csaba (Tel:+36 57 531-517; Fax: +36 57 531 -501) részére megküldeni szíveskedjenek. ZEUNA STÄRKER Magyarországi Kft., H-5123 Jászárokszállás, Iparú. 2. I l

Next

/
Thumbnails
Contents