Új Néplap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-06 / 258. szám
HB 20<i- November 6., kedd 5. OLDAL MEGYE I TŰKOR _______Somokban______ FIZ IKUSZSr.NI. A Szegedi Tudományegyetem Kísérleti Fizika Tanszéke ebben a tanévben is pályázatot hirdetett a középiskolás diákok (9-12. évfolyam) számára,kísérleti fizikából. Az első díjai végül a túrkevei Ványai /Ambrus középiskola diákja, a i / zedikes Takács Roland kapta. KORHAZMŰKÖDTETÉS. A karcagi képviselő-testület úgy döntött, hogy a Kátai Gábor Kórházban változatlan szakmai összetételben kívánja 2002-ben is fenntartani és működtetni a normatíván felül kapacitásokat a kardiológia, ortopédia, reumatológia és fiziterápia, illetve a laboratórium esetében. A testület megbízta a polgármestert és a kórház orvos-igazgatóját a szakhatóságnál az erre vonatkozó szerződés aláírására. SIKERES NÉPZENÉSZ. Bállá Tibor kunszentmártoni tekerőlantos ismét rangos elismerést kapott: Martfűn a népzenei együttesek és szólisták minősítő hangversenyén Arany Páva- díjjal jutalmazták. __________■ Me gyénkben is lehetnek hódok ____Természetvédelem A WWF Magyarország hód- visszatelepítési programja keretében a napokban tíz hód talált új otthonra a Fel ső-Tisza vidéken, az Öreg- Túr mentén. A természetvédelmi szervezet jövő ősszel megyénkben is hasonló akció megvalósítását tervezi. Mint azt Márkus Ferenc, a WWF Magyarország igazgatóhelyettese lapunk érdeklődésére válaszolva elmondta, szervezetük 1996-ban indította el Magyarországon a hód-visszatelepítési programot. Eddig a Duna-Dráva Nemzeti Park gemenci tájegységében 32 példányt engedtek szabadon. Tavaly pedig a Fertő- Hanság Nemzeti Park területén 14 egyed lelt új otthonra. Az eddigi eredmények nyomán 2000- ben elvégezték a Felső-Tisza élőhelyeinek értékelését, kiválasztva ezzel az idei telepítés helyszínét. A tervekkel kapcsolatban a helyettes vezető megerősítette: jövő ősszel megyénk területén, a Közép-tiszai Tájvédelmi Körzet árterein szeretnék folytatni a programot. A monitorozás várhatóan még idén elkezdődik, és 2002 tavaszán készül el. Amennyiben a szakemberek megfelelő körülményeket találnak a hazánkban mintegy százötven évvel ezelőtt kipusztított rágcsálók letelepítésére, úgy jövő év novemberében megyénk is csatlakozhat a hódiakta vidékek honi táborához. bugány BŐVÜL A LEVÉLTÁR. Jó ütemben haladnak a szolnoki megyei levéltár bővítésének munkálatai. Az új raktárrészt - amely két szinten 1176 négyzetméteres lesz - klimatizálják, így biztosítva az iratok tartó- sabb tárolását. A munkák befejezését 2002 márciusára tervezik.____________________fotó, csabai htváh Békejobb és jobbegyenes? Együttműködési megállapodást kötnének a romák JÁSZLADÁNY Több mint egyesztendei vita után együttműködési megállapodást szeretne kötni a Jászladányi Cigány Önkormányzat a település képviselő-testületével. Mindezzel párhuzamosan azonban egy számvevőszéki (ÁSZ) vizsgálatot is kezdeményeztek legutóbbi ülésükön a roma képviselők. Kállai László, a cigány önkormányzat elnöke érdeklődésünkre elmondta, az együttműködési megállapodást azért kezdeményezték, mert többször megfogalmazódott az a vád, hogy a romák nem akarnak tárgyalóasztalhoz ülni a nagyközség vezetőivel. Ugyanakkor a megyei közigazgatási hivataltól is kaptak olyan jelzéseket, amelyek egy együttműködési megállapodás megkötésére ösztönözték őket. A roma képviselők ezek nyomán döntöttek egy szándéknyilatkozat elfogadásáról. Ebben az együttműködési megállapodás feltételéül azt szabják, hogy kezdődjenek el egyeztetések a kisebbségi önkormányzat által még februárban megfogalmazott petícióban foglaltakról. Mindezzel párhuzamosan azonban egy állami számvevő- széki vizsgálat kezdeményezéséről is határoztak a romák. A felzárkóztató oktatásra tavaly adott állami támogatás felhasználásának felülvizsgálatát az ombudsman is kezdeményezte. A cigány képviselők azonban nem csak az elmúlt esztendőt, hanem az azt megelőző két évet is ellenőriztetnék az ÁSZ-szal. (Az ombudsman fellépésének előzménye az volt, hogy a polgármester egy vizsgálatra hivatkozva kijelentette, a település általános iskolájában nem folyik kisebbségi oktatás, ám ugyanakkor felzárkóztató oktatásra jelentős pénzeket kapott a község.) A cigány önkormányzat egy felmérést is elindított a faluban, azt tudakolva, hányán igényelnék a kisebbségi oktatás bevezetését. Fogyatkozó városlakók (Folytatás az 1. oldalról) A legnagyobb fogyást ez esetben Szolnok könyvelheti el a maga -681-es értékével, majd utána következik Tiszafüred (-160) és Martfű (-122). A városok közül nyolcnak pozitív a vándorlási különbözete, a legmagasabb értékkel Tiszaföldvár büszkélkedhet, azaz ide 136-tal többen jöttek, mint amennyien elmentek, de ehhez közeli Jászapáti adata is. Ösz- szességében elmondható, hogy városaink közül csak négynek - Jászapáti, Jászfényszaru, Kunhegyes, Tiszaföldvár - növekedett a lakosságszáma a 2000. év végére. Megyénk hatvanegy községét hasonló szempontok alapján vizsgálva szomorú tény, de csak kilencnek - Hunyadfalva, János- hida, Jászivány, Kőtelek, Kunmadaras, Tiszabő, Tiszabura, Tisza- püspöki, Zagyvarékas - nőtt természetes szaporodás révén a népessége (persze a vándorlási különbözet még itt is alakít a képen), de ezek az értékek is mind ötven alatt maradnak. A legnagyobb gyarapodás ez esetben Ti- szabőt (39) és Kunmadarast (35) jellemzi. Tiszavárkonyon ugyanannyian születtek, mint amennyien meghaltak, míg a többi községben a természetes fogyás volt a meghatározó. A legnagyobb értéket ez utóbbi esetben Abádsza- lók mondhatja magáénak (-51), majd Jászladány (-46) következik a sorban. A vándorlási különbözet azonban több település esetében javít vagy éppen ront a lakosságszámon. így hiába a legnagyobb a természetes gyarapodás Tisza- bőn, ha közben a vándorlási kü- lönbözete kiugróan magas: -133, azaz ennyivel többen költöztek el, mint jöttek a faluba. Abádsza- lóknak is magas a negatív vándorlási különbözete (-73). A legnagyobb értékű pozitív vándorlási különbözete Fegyverneknek (88), Jászladánynak (74), Rákó- czifalvának és Zagyvarékasnak (mindkettő 47) volt. VÉLEMÉNY JÁRVA» ZSUZSA Ki a férfi? Valami nincs nálam rendben. Tudom, ez nem tartozna a nagy nyilvánosságra, mégis elmondom, hátha gondolkodik, érez hasonlóan még valaki. Szóval az a baj, hogy egyáltalán nem jövök lázba, amikor a televízióban felkonferálják a csippendél-fiúkat. Nem kezdek sikítani, s - jobb híján - a párom alsójába ezreseket gyürkészni. Sajnos, nem érdekelnek a gyantá- zott, színes-szélesvásznú mellkasú „sztárok” és az éneklést imitáló, vakító fogsorú, „pléjbekre” vonagló fiúcskák sem. Továbbá senki alsónadrágmárkája, trófeáinak száma, hódítási technikája, férfiasságának titkai. Azt meg külön szerencsének tartom, hogy nem lettem depressziós, mikor A1 Pacino nem engem választott párjául. De ettől függetlenül biztos, hogy baj van, mert átlapozom az újságokban az olyan felvilágosító cikkeket, mint hogyan kapjuk el(!) a férfit, vagy éppen hogyan választhatjuk ki egy alapos farmernadrágmustra után, melyik férfifenékhez milyen férfijellem tartozik. Sajnos nekem nem az a férfi, akiről mostanság mindenáron el akarják hitetni velem, hogy az. Nekem az a férfi - kortól és testsúlytól függetlenül -, aki férfiként viselkedik. Aki tiszteli mindkét nemet, védelmezi családját, kinyitja a kocsi ajtaját, tud bókolni, inkább tudásával, szellemességével vagy egy szál virággal kápráztat el, nem az izmaival. Akinek az agya az agya helyén, a szíve a szíve helyén van. Aki mellett nőnek érezhetem magam. Akit szívesen hallgatok, akivel jó lenni. Még akkor is, ha esetleg kopasz, szemüveges és pocakos. Hál’ istennek, vannak még igazi férfiak a képernyőn, akiket a viselkedésükért, gondolataikért tartok annak. És a környezetemben is. Mint például az a sikeres vállalkozó, aki nem tartotta férfiatlannak kimutatni, megfogalmazni - kislánya születése miatt érzett - örömét, meghatottságát. Az a közeli ismerősünk, aki egy kora reggel meleg kiflivel lepett meg, mert oly régen vágytam rá. Vagy az a fiatal fiú, aki a minap előre engedett egy üzleti bejáratnál. Tessék mondani, tényleg nagy a baj...? Kicsi és nagy nyelvek Konferencia az oktatás kérdéseiről Szolnok Kis nyelvek és nagy nyelvek találkozása az Alföldön címmel szakmai konferenciát rendezett a megyei pedagógiai intézet tegnap a Verseghy könyvtárban, intézményvezetők és nyelvszakos tanárok részére. A konferencia apropóját az adta, hogy az idei év a nyelvek európai éve, amikor különös figyelem irányul Európa-szerte a nyelvtanítás, a nyelvismeret és ezzel ösz- szefüggésben Európa nyelvi és kulturális sokszínűségének kérdéseire. Nagyjából ezt a témakört ölelte föl Kapitánffy Johannának, az Oktatási Minisztérium idegen nyelvi referensének előadása. Mint mondta, az Európai Unió csak ajánlásokat dolgoz ki a nyelvoktatás számára. Ilyen ajánlás, hogy polgárai anyanyelvükön kívül két uniós nyelvet és kultúrát ismerjenek meg. Fontos elv a tanulók és a tanárok mobilitása és a kis nyelvek tanításának segítése. Az Unió javasolja a nyelvoktatás minél korábbi elkezdését. Az ajánlások csak részlegesen valósultak meg, így a nyelvoktatás az EU-ban 8-11 éves kor között kezdődik, a második idegen nyelvet csak a tagországok felében tanítják, jellemzően a kisebb országokban. Első idegen nyelvként leggyakoribb az angol (85 százalék), számottevő még a francia és a német, feljövőben van a spanyol. A magyarországi helyzetről szólva kiderült, hogy nálunk a diákok többsége, majdnem azonos arányban az angolt és a németet tanulja, a maradék néhány százalékon „osztozik” az orosz, a francia, az olasz és a spanyol nyelv. Egy úgynevezett monitorvizsgá- lat eredményei között említette érdekességként, hogy általában a magasabb képzettségű családok gyermekei választják az angol nyelvet, s nyilván a családi háttér miatt az ő tanulmányi eredményeik jobbak. Minden nyelvből jobbak a lányok a fiúknál. A nyelvtanítás a kistelepüléseken kevésbé eredményes, mivel a feltételek biztosítása nehezebb, ba A tömegközlekedés problémái Lakossági fórumot tartott a fogyasztóvédelmi egyesület Milyen télre számítanak? Habár még csak november első felében járunk, és az elmúlt napok őszi verőfénye sem a telet idézi, azért a hideg évszak nem várat sokáig magára. A meteorológusoknak és a sokat tapasztalt idős embereknek már bizonyosan részletes elképzeléseik is vannak az elkövetkezendő hónapok időjárásával kapcsolatban. Lapunk azonban tegnap arra volt kíváncsi, vajon a járókelők milyen télre számítanak. Körkérdés (Folytatás az 1. oldalról) Szó volt arról, hogy a buszokon és a vasútállomásnál jobb lehetne a tájékoztatás, a sofőrök némelyike udvariasabb is lehetne, és elhangzott egy javaslat is: együttműködnének a tarifaemelés kidolgozásában. Mindezeket a hozzászólók is megerősítették, és megtoldották azzal, hogy több lehetne a buszmegálló Szolnokon, illetve reggel nagy a zsúfoltság a buszokon. Zsovákné Nagy Mária, a helyi személyszállítási üzletág vezetője az észrevételekre elmondta, hogy az utasforgalom az utóbbi időben csökkent, hiszen a városban kevesebb a működő munkahely, és ehhez kell igazítani a járatokat. Hangsúlyozta, nehéz minden kérésnek eleget tenni, de amit anyagi lehetőségeik megengednek, a tanácsokat igyekeznek beépíteni a menetrendbe. Szabó István vezérigazgató kifejtette, az állam egyetlen fillérrel sem támogatja a társaságot, így csak a saját maguk által megtermelt bevételből tudnak gazdálkodni. Ennek ellenére fontosnak tartják folyamatosan korszerűsíteni a járműparkot, ami nem kevés pénzbe kerül. Az árakat nem emelhetik kényük-kedvük szerint, és nem is csoda, ha a szolnoki személyszállítási tevékenységük veszteséges. Még így is a megyei jogú városok közül Szolnokon a legalacsonyabb a tarifa. Ha a napi 1050- nél több járatot kíván közlekedtetni az utazóközönség, akkor annak bizony ára van. A felvetéseket egyébként megértőén fogadta, a kivitelezhetőket meg is valósítják. A reggeli csúcsra kihegyezett tökéletes, mindenki számára megfelelő utasszállítást azonban megvalósíthatatlannak tartotta. Aláhúzta: durva, utasokat sértő sofőrnek nincs helye a cégnél. A több megállóról elmondta, ha a főúton lecsökken két sávra a közlekedés, akkor több lehet a fel- és leszállóhelyek száma. Ha a Szabadság téren a körforgalom elkészül, a Pólya Tibor utcában lesz egy helyi és vidéki buszok számára egyaránt használt megálló, amely így sokkal elfogadha- tóbbá teszi a MÁV Kórház elérhetőségét a nem közvetlen arra tartó járatok utasainak is. _______________________________________________TA Böhm Jánosáé, 82 esztendős nyugdíjas: - Az az érzésem, az idei tél talán nem lesz szokatlanul zord. Persze én hiába szeretném, hogy enyhébb legyen. Az időjárás szeszélyes, azt nem lehet befolyásolni. Engem egyébként nem zavarna a hideg sem, a kemény fagyok idején azonban sokkal magasabb gázszámlát kell fizetnem. Márpedig egy nyugdíjasnak az a néhány ezer forint is nagyon sokat számít. Kézér Gyula, 52 éves műszerész: - Mivel az ősz elég hosszúra nyúlt és tiszta, csendes időt hozott, szerintem rövid, csa- padéksze- gény, de kemény télnek nézünk elébe. Bár ez csak teória, ám ha tudnám, milyen volt a tizenegy évvel ezelőtti, akkor biztosabb előrejelzést is mondhatnék. A megfigyelések szerint ugyanis ilyen periódusonként isméflődik az időjárás. Agdcs Blanka, 16 esztendős tanuló: — Hideg lesz, de nem fog esni a hó. Hogy honnan tudom? Ez csak amolyan női megérzés. Még csak azt sem állíthatom, hogy erre vágyom. Ha ugyanis az időjárás a kedvemben akarna járni, akkor ennek pontosan az ellenkezője teljesülne. Már csak azért is, mert olyan szép volna végre egy igazi fehér karácsony. ________________________________________BUGÁNY Ak inek az agya, a szíve a helyén van