Új Néplap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)

2001-11-29 / 278. szám

4. OLDAL A SZERKESZTŐS É G POSTÁ JÁBÓL 2001. November 29., csütörtök Előző összeállításunkban olvashattak az egykor óvo­daként hasznosult, manap­ság üresen álló és gazdát­lannak tűnő szolnoki Jókai úti épületről. Dr. Fekete Jenőtől, a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Főügyész­ség vezetőjétől azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a kérdéses ingat­lant a Kincstári Vagyoni Igazgató­Hibó Tamás grafikus most lenne ötvennégy éves. Tíz éve, hogy fá­jó hiányát szenvedi a család, a barátok, a művészetet kedvelő is­merősök. A megyei könyvtárban alkotásaiból nyílt kiállítás tisztel­gés művészeti, emberi nagysága előtt. Hibó Szolnokon született, gyermekkorának egy szakasza itt telt el, életének nagy részét azon­ban Salgótarjánban töltötte. A most kiállított képek is a tarjáni múzeum tulajdonát képezik. Az Aranysor íróklub és a Ver­seghy Ferenc Megyei Könyvtár közösen vállalta a kiállítás meg­rendezését. A klub tagjai, vak­ság a Legfőbb Ügyészség kezelé­sébe adta ez év első felében, és a területen új ügyészségi épületet terveznek, amelynek munkálatai várhatóan a jövő évben megkez­dődnek. A megyei főügyész arról is tá­jékoztatott bennünket, hogy az ingatlan előtti járdaszakasz rend­szeres tisztántartására a szüksé­ges intézkedést megtette. mint a grafikusművész édesanyja - aki tagja e kis közösségnek - alkalomra írt verssel tették ünne­pélyessé a kiállítás első óráját. A halk gitármuzsika, a dalok és a versek megnyitották a szíveket a szép és a jó befogadására. A képek lenyűgözőek. Ég és föld között száguldó lélek, az esendő ember vergődése, harca, elemek, érzések a jó és a rossz között. Naphosszat lehet sorolni, mennyi minden rejtőzik egy-egy alkotásban. A varázs lélekneme­sítő. Aki teheti, ne mulassza el megnézni! FANCSALI KIÁRA, SZOLNOK Egy generáció példaképe ... tudtam, hogy betegeskedik, de bíztam, még sokáig köztünk ma­rad. Egy nemrég rendezett talál­kozón hosszasan elbeszélget­tünk. Váratlanul ért a hír, hogy el­ment... A kivételes képességű egykori labdarúgó, Labore (Langa) Lajos november 12-én, életének 82. évé­ben elhunyt. Temetése december 3-án lesz a rákoskeresztúri teme­tőben. Labore Lajos, az egykori sztár- játékos azok közé tartozik,'akik Szolnoknak, a megyének soha el nem évülő érdemeket szereztek; a futball fellegvárává emelték a MÁV Véső úti sporttelepét. A Ceg­lédi MOVE-ben kezdett futballoz­ni, majd a Szolnoki MÁV-hoz igazolt. Tehetsége hamar feltűnt. Röviddel a leigazolás után a MÁV NB 1-es aranycsapatába ke­rült, 108 bajnoki mérkőzést ját­szott. A csapat sokáig volt az NB 1. bajnokesélyese; elnyerték a Co- rinthián-díjat, a Magyar Kupát, megnyerték a Magyar Vasutas Bajnokságot, kiérdemelték a leg­jobb magyar vidéki címet. Kima­gasló eredményeik alapján mint vidéki csapat meghívást kaptak a Szent István Kupa küzdelmeire is. Langa Lajosért több fővárosi csapat versengett, végül az Újpes­ti TE-hez került. Három alka­lommal is tagja volt a bajnoksá­got nyert újpesti gárdának, négy­szer szerepelt a magyar váloga­tottban, többször volt vasutas és B-válogatott. Játékintelligenciájával, mun­kabírásával a korabeli sajtó sokat foglalkozott. Bár Cegléden■ született, min­denki szolnokinak ismerte, hi­szen a futballt szerető közönség a város szülöttjévé honosította. A megye labdarúgásában kifej­tett érdemeiért 1996-ban a Jász- Nagykun-Szolnok Megye Labda­rúgásáért Díj kitüntetésben része­sült. VARGA FERENC, AZ MLSZ FELÜGYELÖBIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások — a levélíró elő­zetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával — szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a szer­kesztőség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin VÁLTÓFUTÁS A ZAGYVA-FORRÁSIG. A Szolnok Városi Kollégi­um Diákszövetsége Spuri Baráti Társaságának öt középiskolás tagja és edzőjük 150 kilométeres váltófutással emlékezett meg a kollégium alapításának ötödik évfordulójáról. A fiúk előbb tíz, majd öt kilomé­terenként váltva egymást, 16 órás folyamatos futást követően értek el a salgóbányai Zagyva-forráshoz, ahol Gubola István, a Nógrád Me­gyei Természetbarát Szövetség elnöke is csatlakozott hozzájuk. A célban a Salgóbányai Baráti Kör pogácsával és forró teával fogadta a megfáradt sportolókat. A felvétel a 21-es főúton készült az öt közép- iskolásról és a diákszövetség elnökéről, aki a kísérő autót vezette. _____________________________________________________________________________(AMATŐR FOTÓI Fontos, hogy a mű találja meg helyét A lap november 9-ei számának egyik cikke Szolnok köztéri szobraival foglal­kozott. A kérdés engem is foglalkoztat, legfőképpen azért, mert disszonánsnak érzem az alkotásokhoz való kapcsola­tunkat. Minden korszaknak megvan a maga öröksé­ge, ebbe születik az ember, együtt él vele. A szobrok az adott kor szemléletét tükrözik; annál gazdagabb egy város történelmi kul­túrája, minél inkább megtalálja az alkotás a maga helyét - s megértik „üzenetét”. Szol­noknak kevés ilyen értéke van, még ha a millennium évében három alkotás is szüle­tett (ebből kettő Szent Istvánt ábrázolja és csaknem egy helyre került). István király az 1030-as években a várost a megyeszékhely központjává tette. Azóta többször is kapott Szolnok ilyen szerepet, de a város sem akkor, sem később, sem je­lenleg nem érzi ennek hasznát, előnyét, nem voltunk és nem vagyunk az állam ked- veltjei. Az egyik Szent István-szobor talap­zatán olvashatunk Szent Istvánnak fiához szóló intelmeiből. Imre herceget a vallás Magyarország ékének, serdülő ifjak pajzs­menedékének tartja. Azonban a mi fiatalsá­gunk többségének érzelemvilágából a vallás kiesik, sokan nem ebben a szellemben ne­velkednek, s az idősebbeknek is csak igen csekély hányada gyakorolja vallását. Minden bizonnyal nagyban hozzájárul kezdettől fogva ehhez az is, hogy a népesség máshonnan települt ide. Nem utolsósorban úgy gondolom, nagy szerep jut ebben a kér­désben a munkanélküliségnek és az elsze­gényedésnek is. Sokunknak még a minden­napi kenyere sincs meg. Ezek a jelenségek feltétlenül szerepet játszanak abban, hogy a köztéri szobrokhoz nincs meg az a kötődés, amiért azokat megalkották. Pár évvel ezelőtt a sajtón keresztül sok családhoz eljutott egy vallásos jellegű szel­lemi játék lehetősége. Volt olyan eset, ami­kor csak egy versenyző állt „sorban” a he­lyes megfejtésével az ajándékért... Nekem úgy tűnik, a szobrok hamis illúzi­ót keltenek, akkor pedig, azt kell mondani, torz képet hagyunk az utókorra. ______________ _____________F. K.-NÉ, SZOLNOK A háború nyomai tetten érhetők A zentai születésű, de né­hány éve már Szolnokon élő Saffer Veronika készítette elő azt a háromnapos nagyszerű utat a Vajdaságba, ahová a szolnoki pedagógus nyugdí­jasklub negyvennégy tagú csoportja a közelmúltban el­látogatott. Magyarkanizsán megnéztük a nyolc évtizede működő Rehabili­tációs és Rekreációs Központot, Zentán Andruskó Károly festőmű­vész - csak a mi érkezésünket várva - rögtönzött kiállítását, Adán megemlékeztünk Szarvas Gáborról, a magyar nyelvművelés megalapítójáról. Újvidék főteré­nek szép épületei, a neogótikus templom, a Szerb Nemzeti Szín­ház, a Zsinagóga épülettömbje fogva tartotta a tekintetet. Több pravoszláv templomban is jár­A péterváradi várkapuban tunk, mind közül a legcsodálato­sabb a püspöki palota és annak ikongyűjteménye. Péterváradon egy rövid órára mi „foglaltuk el” a várat. Sajnos, közben látnunk kellett a Dunán pár éve lebombázott hidak ma­radványait, a jelenleg is működő pontonhidat. Szabadkán találkoz­tunk a Kosztolányi Dezső Diákse­gélyező Egyesület alelnökével, előadást hallgattunk neves vajda­sági pedagógusoktól, többek kö­zött a vajdasági magyarok isko­láztatási problémáiról. A városhá­zától és a nemrég átadott gyönyö­rű Zsolnay-szökőkúttól utunk a Kosztolányi Emlékházhoz veze­tett, innen pedig a palicsi tó szik­rázó víztükréhez. Kívánok minden klubnak ha­sonló tartalmas, kellemes kirán­dulást. ALMÁSI JÓZSEFNÉ A gyökerek mélyebből kapaszkodtak November 22-én megjelent a szolnoki Varga Katalin Gim­názium Diákszínpadának elmúlt öt évét bemutató írás. Teljesebb és tárgyilagosabb lett volna a kép, ha a beszé­lők a kezdetekről is szólnak, hiszen mint mindenben, eb­ben is az első lépéseH voltak a legnehezebbek. A diákszí'npad valóban már 1997- ben országos negyedik helyezés­tért el a drámafesztiválon, s azóta is öregbíti az iskola hírnevét, az ötlet azonban jóval korábbra te­hető ennél a dátumnál. Sok-sok évvel ezelőtt - még a Kodály álta­lános iskolában - fedeztük fel a drámajátszás örömeit. 1994-ben részt vettünk egy angol nyelvű drámafesztiválon, és később is in­dultunk több-kevesebb sikerrel. A próbák, a fesztivál bizonyos érte­lemben a tantervűnk részévé vált. A gimnáziumba kerülve hiány­zott a játék, így a volt „kodályo- sok” és egyik tanárnőnk segítsé­gével lopott angolórákon, szüne­tekben, hétvégenként próbálva, új darabunkkal indultunk a drá­mafesztiválon. Nem volt túl nagy siker, ám a hagyomány - hogy minden évben részt vegyünk a fesztiválon - töretlen maradt. Kamaszokként imádtuk a buli­kat „őseink” jó zenéit, akkor kezdtünk először LGT-t meg Omegát hallgatni, s persze nem maradhatott ki a „hippiség” sem az életünkből. Tetszett a Hair cí­mű film, betéve tudtuk minden mondatát; tőlünk s a Hair dalaitól voltak hangosak az utcák vagy éppen az iskola folyosója. így ju­tottunk el 1997-ben a barátnőm­mel ahhoz az ötlethez, hogy ösz- szetoborzunk egy jó bandát, s előadjuk a film történetének szín­padi változatát fél órában adaptál­va, angolul, az angol nyelvű drá­mafesztiválon. A jelentkezők száma nőttön nőtt, a forgatókönyv készen állt (hónapokig dolgoztunk rajta), mi huszonötén pedig próbáim kezd­tünk, de ahhoz, hogy az iskola helyet adjon nekünk, hivatalos csoportként regisztráltatni kellett magunkat. A próbákról napló ké­szült és felügyelő tanár volt ve­lünk. Osztályfőnöm felajánlotta segítségét, s megalakult a gimná­zium diákszínpada (bár a próbák addigra már javában folytak). Ta­nárunk később sok hasznos ta­náccsal látott el bennünket, segít­ségünkre volt az ötleteivel, de a darab összeállításának nagy része ránk maradt. S a Hair önerőnkből lett országos negyedik helyezett. Barátnőmmel a következő tan­évet Soros-ösztöndíjasként kül­földön töltöttük. Hazatérésünk után újabb darabok, területi má­sodik és negyedik, és újabb or­szágos negyedik helyezés szüle­tett, egy újabb musicallel és egy abszurd darabbal, a Grease-zel és a Budapest Caféval, amelyeknek főbb szerepeit is mi, a régi „haire- sek” játszottuk. Sajnálom, hogy mindez kima­radt, s jólesett volna, ha szó esik a „nagy” elődökről, esetleg megem­lítve név szerint is azokat, akik a sikert meghozták a színpadnak. SIMON ZSUZSANNA Szép lelkek ajándéka A tiszakürti otthonban élő mozgáskorlátozott Klári és András szerettek volna saját otthont, mert tudták, kisfi­úkkal, Dávidkával túl soká­ig nem maradhatnak az inté­zetben. Találtak is egy há­zat, de hitelt nem kaptak a vételhez, mert Klári fizetése kevesebb volt a limitnél. Sor­sukat egy televíziós adásból ismerte meg az ország. Ren­geteg ember érezte úgy, adni akar. Közöttük volt a közis­mert énekes is, Balázs Pali, aki jótékonysági koncertjé­vel segítette a fiatalokat. A november 17-ei koncertre na­gyon sok ember érkezett. Jöttek Kunszentmártonból, Csépáról, Tiszasasról, Cibakházáról, Cser- keszőlőből, Tiszaugról, Tisza- inokáról is. Azt hiszem - írja le­velében az ifjú pár — hogy akik ott voltak, azok kétszeresen is boldogok voltak. Egyrészt, mert adtak, másodszor, mert kaptak. Megindító pillanat volt, amikor a színpadon átvehettük a jótékony- sági koncertből összegyűlt pénzt. Most megköszönjük mind­azoknak, akik mellettünk álltak a kezdetektől fogva, amióta gyerme­künk, Dávidka megszületett, hogy segítettek. Volt, ki babaruhává, mások egyéb nélkülözhetetlen holmikká támogatott minket.Ba- náné Szabó Erzsébet, a tiszakürti otthon szakmá igazgatóhelyette­se, Manók Istvánná, az üzemelte­tési részleg vezetője, dr. Végh End­re gyógytornász, Csikósáé Tóth Erika, az arborétum dolgozója és Závogyi Zsuzsanna háziorvos tö­rődése, kitüntető figyelme nélkül aligha boldogultunk volna. Mér­hetetlen hálával tartozunk min­denekelőtt a népszerű előadó­nak, Józsa István polgármester úrnak és a hivatal dolgozóinak, hogy a jótékonysági koncert megvalósulását támogatták, segí­tették, továbbá minden tiszakürti és környékbeli lakosnak, hogy el­jöttek, s a nemes szándék, a jóté­konysági est elérhette célját. PAPP ANDRÁS ÉS FELESÉGE PATKÓS KLÁRA EGYKORI PÉNZÜGYESEK TALÁLKOZÓJA. A megyei közigaz gatás pénzügyi osztályán egykor együtt dolgozó kollégák vacsorával egybekötött, hangulatos találkozóján előkerültek a régi fényképek és felidéződtek az emlékek: kirándulás a Hortobágyon, fürdőzés Tisza- örsön, kirándulás Magyarhertelenden, Pécsett, a villányi szoborpark­ban, Szilvásváradon, Nagyvisnyón; üdülések Mátraszentimrén, Al­sóörsön. Rég volt, szép volt... Azóta a gyermekekből önálló életet élő felnőttek lettek. Az egykori munkatársak a váltást követő évtizedben is megtalálták a helyüket, néhányan nyugdíjasként is művelik szak­májukat. ___________________________________________■ Ér zések jó és rossz között Új ház épül a régi helyén

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents