Új Néplap, 2001. november (12. évfolyam, 255-279. szám)
2001-11-22 / 272. szám
NŐI T ÖKÖR 3. OLDAL 2001. November 22., csütörtök Fokhagyma a szívre A fokhagyma egyike a legtöbbet kutatott (gyógy) növényeknek. Évek óta tudjuk, hogy rendszeres fogyasztása serkenti a vérkeringést, megelőzi az érelmeszesedést és jót tesz a szívnek. Egy német kutató bebizonyította: a rendszeres fokhagymafogyasztók mintegy 15 évvel fiatalabbnak tűnnek mint azok, akik nem élnek vele. Kutatásaihoz kétszáz 50 és 80 év közötti személyt választott ki. Közülük százan három évig rendszeresen szedték a gyógyszertárban megvásárolható fokhagymakészítményt, a többiek nem. A vizsgálatok kimutatták, hogy a tablettás páciensek érszerkezete sokkal rugalmasabb maradt. Az erek, különösen gyermekkorban szuperelasztikusak, ám a ruganyosság már a serdülő kortól fokozatosan alábbhagy. A folyamat különösen 40 és 50 év között gyorsul fel, az erek egyre merevebbé válnak, s ez magas vérnyomáshoz, érelmeszesedéshez vezet. Mindez terheli a szívet, a vérkeringést, ami infarktussal is járhat. Egy másik vizsgálat szerint ráadásul a fokhagyma allicintartal- ma képes a meszes lerakódások megszüntetésére is. A csodálatos aszpirin A legkelendőbb orvosság nem korunk tudósainak találmánya. Már Hippokratész, a híres doktor is fűzfalevelet ajánlott láz ellen az időszámításunk előtti IV. században. Ebben található az aszpirin egyik legfontosabb alkotóeleme. Az aszpirin sokak szerint valódi csodaszer. Nemcsak csillapítja a lázat és enyhíti a megfázás tüneteit (ehhez napi 3 gramm kell belőle), de elhárítja a migrént is, vagyis nem csupán a hétköznapi fejfájásokat képes elmulasztani. Ha az érintettek naponta szedik, csökken a migrénes rohamok valószínűsége. A szer enyhíti a fájdalmat is általában; mindössze 15-20 perccel a beszedés után már mérséklődnek a kellemeüen érzések az izmokban, végtagokban. A legújabb eredmények szerint a gyógyszer az infarktus ellen is bevált. Sok kutató állítja: az aszpirin csökkenti az érrendszeri megbetegedések esélyét, mert „vérlágyító” (azaz folyékonyabbá teszi a vért). Rendszeres szedése nyomán 25 százalékkal kisebb a második infarktus bekövetkeztének valószínűsége. Az Alzheimer-kór esetében tapasztalták, hogy a betegség első stádiumában megkezdett aszpirinkúra lassítja az agysejtek leépülését, de állítólag a gerinc daganatos megbetegedéseire is hat: az aszpirin rendszeres fogyasztói feleakkora veszélynek vannak kitéve. Ilyen betegségekkel főleg azok számoljanak, akiknek a családjában már előfordult hasonló probléma. Mint minden gyógyszernek, az aszpirinnak is lehetnek kellemetlen következményei. Nem ajánlott vérzékenyeknek (menstruáció alatt is kerülni kell), mert még több vérveszteséget idézhet elő. A rendszeres fogyasztók gyo- morbántalmakkal, időnként rosszullétekkel is számolhatnak. Az emberek egy százaléka allergiás az aszpirinra, náluk légzési panaszok léphetnek fel. A lány legnagyobb kincse Míg a hatvanas-hetvenes években divattá vált a szerelem nélküli szex, manapság a szex nélküli szerelem hódít. Kicsit meggyőződésből, kicsit félelemből, de a mai fiatalok szemében már nem olyan „ciki” a szüzesség. A szüzességgel kapcsolatos különös kampány az Egyesült Államokban kezdődött. Szexellenes programok árasztották el a városokat, és népszerű lett a jelszó: az igazi szerelem minden várakozást kibír. A mozgalom Európára is átterjedt, itt elsősorban azokban az országokban virágzik, amelyekben a szexuális szabadosság egyébként sem tudott teljesen eluralkodni. Szicíliában például napjainkban is gyakran előfordul, hogy a lányok szüzességi bizonyítványt kérnek orvosuktól. A felmérések is változást mutatnak a korábbi évekhez képest. A mai fiatalok valamivel később kezdik szerelmi életüket, mint az előző generáció, és az is jellemző, hogy a kapcsolatok tartósabbak, a párok nagyobb valószínűséggel maradnak együtt, mint az általános szexuális lazaság idején. Elemzők szerint többek közt az AIDS a magyarázat: az ember fél a rettenetes kórtól, minden idegentől - fölértékelődött hát a megbízható partner. Az óvatosságban más okok is közrejátszanak. A zaklatott világban mindenki nagyobb stabilitásra vágyik, jobban retteg az egyedül maradástól. Az erkölcs szó feltámadt halottaiból, a fiatalok már nem érzik annyira nevetségesnek a kifejezést, mint elődeik. Lefutott a hajszás orgazmusvetélkedés is, senki sem akar megint veszedelmes viszonyokat. Az új generáció nem olyan életre vágyik, mint amilyen a szüleiké volt, tele bizonytalansággal, szeretőkkel, féltékenységgel és válással. Ennek az ellenkezője kell, ezért a jövő nélküli, egynapos kapcsolat már nem olyan kalandnak minősül, amivel úton-útfélen hencegni lehet. Mindezek mellett tartja magát az a nézet is, hogy nem feltétlenül lesz az első kapcsolatból végVajon ártatlan-e még? illusztrációi tóth l. leges. Szexuálterapeuták és válóperes ügyvédek a megmondhatói: nem egy házasságot tett már tönkre, hogy a nászéjszakán derült csak ki, a fiatalok szexuálisan nem értik meg egymást. Ezért tanácsolja sok szülő a lányának, hogy ne kapkodja el az esküvőt, előbb jól ismerje meg a párját. Ha a lányka kicsi korától, a családjában látja és tapasztalja, hogy szülei között mennyire fontos a mély érzelem, az egymással való törődés, magától is föl tudja mérni egy kapcsolat értékeit. Belátja, a szexuális öröm csak egy, bár igen fontos tényező, s megérzi, hogy mikor és kivel jött el az ideje a teljes odaadásnak. Egyébként nem azon áll vagy bukik a házasság sikere, hogy szűz volt-e a menyaszszony a nászéjszakán. Sokkal lényegesebb, hogy a fiatal lelkileg is érett legyen a szerelemre, ne korán és ne meggondolatlanul kezdje szexuális életét. Az erkölcsösség, a tisztesség nem kizárólag az érintetlenség szigorú őrzésén múlik. Változóban az ártatlanság m Maa legtöbb lány 17-18 évesen veszíti el szüzességét, míg a nyolcvanas évek statisztikái egy-két évvel előbbre tették az eseményt. » A jó kapcsolat nélkülözhetetlen kellékei között a hűséget említik elsősorban (70 százalék) a fiatalok. A szex jelenleg csak 50 százalékon áll. m Változtak a példaképek szokásai is. Például a fotómodellek jelentős része ma tartós kapcsolatban él, egyharmaduk házas. Ennek éppen az ellenkezője volt igaz 15-20 évvel ezelőtt. Horoszkóp Skorpió: Ha minden napja olyan lenne, mint a mai, az több lenne, mint szép. Figyeljen azokra is, akik óvatosságra intik, vagy meg akarják állítani egy pillanatra. Nyilas: Szép sikerek várnak ma a Nyüasra. Az erkölcsi elismerés mellett pénzjutalom is várható. Igazán kár, hogy kiadása is megszaporodnak a hó végén. Bak: Jó ötletei vannak és remekül megvalósítja azokat. Ez annak köszönhető, hogy összeszedettebb az átlagosnál, és igen leleményes. Vízöntő: Nagy súlyt helyez a tettekre. Egy beszélgetés után fontos információ birtokába jut. Halak: Vigyázzon arra, hogy tervei a realitáson alapuljanak. Téves eszméket ne kövessen. Olvasson sokat. Kos: Munkájában elismerésre vágyók, amit végre meg is kap, és ez hozzájárul elégedettségérzetéhez. Bika: Hihetetlenül nagyot alakít munkájában. Már régóta bizonyítani akart, s ez most sikerül. Tele van ambícióval és lelkesedéssel. Szervezzen egy romantikus estét. Ikrek: Sok dolog próbára teszi a türelmét. Akadályozzák abban, hogy megvalósítsa álmait, amit eltervezett. Rák: Távlati tervei szellemi céljai bizonytalanodhatnak el ezen a napon. Belső lelki életének problémái megbillentik egyensúlyát. Oroszlán: Ha meg tudná őrizni egyensúlyát, ha nem esne azonnal kétségbe, akkor ma sem lenne oka panaszra. Ne veszítse el olyan könnyen az önuralmát. Szűz: Megpróbáltatások várnak Önre, helyzete válságosra fordulhat. Összeveszik partnerével, pedig kerülni akarta a óvódást. Sajnos, a teljes szakítás sem elképzelhetetlen. Mérleg: A Mérleg ma rendkívül nagyvonalúan nyújt segítséget egy rászorulónak. Nyűt szívű és gáláns viselkedése mégis rejtve marad mások előtt. Érzelem a karrierhez A karrierhez nemcsak az egyén IQ-ja, azaz intelligenciahányadosa fontos, hanem az érzelmi képesség fokmérője is: az EQ. Amerikában a menedzserek az érvényesülés érdekében manapság már kidolgozzák a maguk emocionális stratégiáját is. Az érzelmi intelligencia témáját először egy amerikai klinikai pszichológus, David Goleman dolgozta fel. Könyve nagy visszhangot keltett, s a tudóst egy csapásra a menedzserkonferenciák sztárjává avatta. Tézise szerint igazi sikert a pályán nem mindig az egykori éltanulók, osztályelsők képesek elérni. Az viszi valamire a szakmában, aki kellő emocionális intelligenciával is rendelkezik. Ez magában foglalja a rátermettséget, a motivációt, de egyben azt a képességet is, hogy az illető más emberek álláspontját is képes legyen magáévá tenni. Ezek azok a sikeres menedzserek, akik úrrá tudnak lenni a legkilátástalanabb helyzeteken is, és megvan bennük az a lelki érzékenység, hogy másokkal is együtt tudnak érezni. Csak az lehet jó vezető, aki el tudja érni, hogy csapatából jó közösség váljon. Már a jelentkezők kiválogatásánál figyelembe kell venni e képesség meglétét, vagy hiányát. Ez legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, mint a jó megjelenés vagy az ésszerű gondolkodás. A siker záloga - a szerző szerint - ha a jelölt jó kommunikációs készségről és empátiáról tesz tanúbizonyságot, jó vezető, és kiegyensúlyozott a családi élete. Injekciós fogamzásgátlás Sokan nem tudnak róla, de egy idő óta már Magyarországon is kapható az Amerikában kifejlesztett fogamzásgátló Injekció. A fogamzásgátlás ősidők óta foglalkoztatta az embereket. A ma legelterjedtebb védekezés a hormontartalmú tablettás fogamzás- gátlás, valamint a méhen belüli eszközök. Azonban éppen e két módszert nem lehet alkalmazni különböző betegségek vagy túlérzékenység esetén. Az USA-ban kifejlesztett fogamzásgátló injekció hosszú távú védekezés esetén ajánlható, vagyis abban az esetben, ha a nő a gyermekvállalást évekkel későbbre tervezi, vagy már vannak gyermekei és nem kíván többet vállalni. Ez a készítmény csak sárgatesthormont tartalmaz, így azokban az esetekben is megfelel, ha a kombinált hormontabletták nem adhatók. Ilyen esetek: 35 év feletti, dohányzó nő, szoptatás időszaka, fokozott visszeresség, különböző belgyógyászati megbetegedések. Különösen előnyös lehet a menopauzát megelőző időszakban, mert amellett, hogy véd a még ilyenkor is előforduló nem várt terhesség ellen, megelőzi a gyakori vérzészavarokat és a változás korának kezdeti kellemetlen panaszait is megszüntetheti. Az injekciót negyedévenként adják be a páciensnek az orvosok, s az eddigi tapasztalat szerint szinte 100 százalékos biztonságot ad. Az injekció csak vényre kapható a patikákban, s minden esetben szükséges a nőgyógyásszal történő konzultáció és vizsgálat. _______________________1.1». Kölcsönadni nem muszáj Bárkivel előfordulhat, hogy barátja, ismerőse pénzt kér kölcsön. Nehéz helyzet, hiszen éppen annyira kínos nemet mondani, mint később a pénzt visszakérni, követelni - esetleg elbukni. Ha valaki nem tud, vagy nem akar kibújni a kérés alól, csak akkora összeget adjon kölcsön, amennyit biztosan nélkülözni képes, és akkor sem jut koldusbotra, ha esetleg nem kapja vissza. Ne adjon kölcsön, ha a pénzre hamarosan szüksége lehet. Vizsgálja meg, „ügyfele” milyen adós: ha számláit rendre késve fizeti, ha nem izgatják a határidők, ne segítsen. A pénz kölcsönadásával talán megváltozik kettejük kapcsolata. Lehet, hogy olyan dolgokon fognak összekapni, amelyeket egyébként észre sem vennének. Általában azt mondják, egészségtelen pénzügyeket keverni a barátságba. Ha mindezek ellenére kölcsönad, ne engedje, hogy az adós elfelejtkezzék róla. Sose nyújtsa át a pénzt azzal a felszólítással: akkor fizesd vissza, amikor tudod! Tisztázzák a feltételeket és készítsenek írásbeli szerződést. Ha nem akar vagy nem tud kölcsönadni, nyugodtan, bűntudat nélkül utasítsa vissza a kérést. Nemcsak pénzzel segítheti ugyanis a megszorultat: ajánljon neki olyan bankot, személyt, megoldást (például alkalmi munkalehetőséget), amivel kikeveredhet szorult helyzetéből. Magyarország egyik piacvezető, nemzetközileg ismerttejipari cége vagyunk. Keresünk Jász-Nagykun-Szolnok megye területére dinamikus, ambiciózus munkavállalót csapatunkba, a következő pozícióba: értékesítési területi képviselő. Feladata: egy sikeres vevőkapcsolat kiépítése és fejlesztése, egy kiváló piaci értékesítési szolgáltatás nyújtása mellett. Elvárásaink:- kiváló problémamegoldó képesség- kitűnő kommunikációs és kapcsolatteremtő készség, kiváló tárgyaló készség- önálló munkavégző képesség- rugalmasság- csapatmunkára való alkalmasság. A feladat elvégzéséhez személygépkocsit és rádiótelefont biztosítunk. Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, és szolnoki lakos, küldje el rövid, nem kézzel írott önéletrajzát „Értékesítés" jeligével, a SOLE Hungária Rt. Nagyné Tari Katalin személyzeti Igazgató, 6701 Szeged, Pf.: 186. címre. A jelentkezési határidő; a megjelenést követő 1 (egy) hét. D Electrolux Cégünk, az Electrolux Lehel Kft. a svéd Electrolux csoport tagja, amely a világ vezető háztartási, szabadidős, valamint professzionális készülék gyártója. A Lehelnél jászberényi központtal folyik termelőtevékenység. A vállalat fő profilját a hűtő- és fagyasztó- szekrény, valamint fagyasztóláda és porszívógyártás adja. Társaságunk töretlen fejlődése eredményeként most az alábbi pozíciókba keresünk munkatársakat jászberényi munkahelyre: Terméktervező FELADATA; • „New Variant Request” nemzetközi rendszer helyi folyamatának felelőssége, vevői igény lefordítása a darabjegyzék készítéséhez • A termékbevezetés folyamatának koordinálása, követése, régi termékek kifuttatása, nyomon követése • Napi kapcsolat a K+F és a többi társszerv között • Minták előkészítése, koordinálása • Üzleti tervezésben való részvétel • Napi kapcsolattartás a vevőkkel Termékfej lesztő-mérnök FELADATA; • Termékfejlesztés és termékkarbantartás • Az új tennék nyomon követése a tervezéstől a sorozatgyártás beindításáig • Fröccsöntött és vákuumformázott alkatrészek tervezése Folyamatfej lesztő-mérnök FELADATAI • Folyamatok elemzése • Racionalizációs ajánlások kidolgozása ■ Ergonómiai elemzések • WIP elemzés ■ Normaképzés, aktualizálás, darabjegyzék analizálás • Munkanap fényképezés és ellenőrzés • Kapacitás kihasználtság javítás • „Best practices” alkalmazások A pozíció betöltője otthonosan mozogjon nemzetközi környezetben ét hajlandó legyen Európán belül üzleti utazásokat vállalni FELTÉTELEK; Felsőfokú szakirányú végzettség ét felhasználói szintű számitógépes ismeretek. Tárgyalás szintű angolnyelv-tudás, illetve további nyelvismeret előnyt jelent. Jó kommunikációs és problémamegoldó készség. Az angol nyelvű önéletrajzokat és a bizonyítványok másolatait az alábbi cimre várjuk 2001. december J-ig. Electrolux Lehel Kit. Kompresszoros Hűtőkéazttlék Gyár Embert erőforrás vezető 5101 Jászberény, Pf.: 64. andras.horvath@notes.electrolux.hu *70212*