Új Néplap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-06 / 234. szám

2001. Október 6., szombat

A

EMLÉKEZÜNK

7. OLDAL

VÉRTANÚKR A

A nép átkot küldött Ferenc József családjára

Az aradi tizenhármak: a nemzet vértanúi

Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján, október 6-án Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét, akik a bukást követően kerültek osztrák fogságba. Ezen a napon Pesten kivégezték gróf Batthyány Lajos első magyar miniszterelnököt. Halála után fennmaradt egy Ferenc Józsefre mondott családi átok, amely úgy hangzik, mint egy bibliai prófécia: „Az ég és pokol pusztítsa el boldogságát! Minden nemzetsége vesszen ki a föld színéről! Őt magát azokban verje meg az Isten, akik legközelebb állnak szívéhez! Az élete csak rombolás legyen, s a gyermekei nyomorultul pusztuljanak efí”

E családi átok mellett még egy babonás jövendölés forgott közszájon ebben az időben Ferenc Józseffel kapcsolatban. Azt tartották, hogy a császár famíliájának tizenhárom áldozattal kell bűnhődnie az aradi vértanúkért. Aki nem hisz a jóslatokban és az átkokban, azt is bizonyára elgondolkoztatja, hogy mit mért a sors a későbbiekben az uralkodóra és családjára:

1. Ferenc József első gyermeke, Zsófia 1857-ben, alig több mint egyéves korában meghalt.

2. Sógornője, Charlotte mexikói császárné 1867 márciusában megőrült.

3. Alig két héttel később Habsburg Matild főhercegnő tüzhalál áldozata lett.

4. Újabb két hétbe se telt, és Queretaróban agyonlőtték Ferenc József öccsét, Miksa császárt.

5. 1889. január 30-án következett be a mayerlingi tragédia, amikor Rudolf trónörökös lett öngyilkos.

6. 1891-ben a tengereken eltűnt a főhercegi rangjáról lemondott furcsa

Habsburg, Nepomuk János Szalvátor, aki az Orth János nevet vette fel.

7. Lovasbaleset áldozata lett Vilmos Ferenc Károly főherceg.

8. Vadászbalesetben elhalálozott Ferenc József unokatestvére, László főherceg.

9. Tűzvész áldozata lett Zsófia főhercegnő, Ferenc József sógornője.

10. 1898. szeptember 10-én Géniben egy Luccheni nevű anarchista leszúrta Erzsébet királynét.

11. Mérgezésben meghalt a 19 éves Klotild főhercegnő.

12-13. Szarajevóban meggyilkolták Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét, Chotek Zsófiát.

Aulich Lajos

(1792-1849). Császári tiszt, a Sándor gyalogezred alezredese, 1848- ban honvéd ezredes, 1849- től tábornok. Görgey híve, 1849. július 14- től augusztus 11- ig az ország utolsó hadügyminisztere.

Damjanich János

(1804-1849). Szerb határőr- családból származott, a magyar nemzeti törekvések és a radikális polgári reformok híve. 1848 nyarán csatlakozott a magyar honvédséghez. A délvidéki sikeres harcok elismeréseként tábornokká nevezték ki. Csapataival nagy sikereket ért el a tavaszi hadjárat során, győzelmeihez nagyban hozzájárult katonai tudása és személyes bátorsága is.

Dessewffy Arisztid (1802- 1849). Középbirtokos nemes, 1839-ig a császári hadseregben szolgált. 1 848-ban belépett a Sáros vármegyei nemzetőrségbe, hamarosan alezredes, majd ezredes lett. 1849-ben tábornoki kinevezést kapott. A temesvári csata után hadosztályát török földre akarta átvezetni, de Karánsebesnél Liechtenstein osztrák altábornagy rábeszélésére letette a fegyvert. A rá szabott ítélet eredetileg kötél általi halál volt, amelyet kegyelem útján főbelövésre változtattak.

A kivégzett főtisztek

Kiss Ernő

(1799-1849). Császári tiszt, a Hannover huszárezred ezredese. 1848 nyarán felajánlotta szolgálatát a magyar korín á n y n a k . 1848. október 12-én tábornokká és a bánsági sereg fő- parancsnokává nevezték ki. 1848. december 22-én altábornaggyá, 1849. január 9-én országos főhadiparancsnokká léptették elő.

Knézich Károly

(1808-1849). Tiszt a császári seregben, 1848-ban századosként részt vett a délvidéki harcokban. 1849 márciusától a főseregnél a tavaszi hadjárat során dandárparancsnok ezredesi rangot kapott. A peredi csata után Görgey leváltatta, ekkor Kossuth a felső-tiszai tartalék hadtest parancsnokává nevezte ki.

Lahner György

(1795-1849). Császári tiszt, majd 1848- ban a 3. honvédzászlóalj parancsnoka. 1848 októberében ezredes, hadfelszerelési és fegyverkezési felügyelő lett.

1849 januárjától a nagyváradi fegyvergyár vezetője, a szabadságharc hadiiparának irányítója. 1849. február 6-án tábornokká nevezték ki.

Lázár Vilmos (1815- 1849). Császári

tiszt, majd 1848- ban százados, 1849 februáijá- tól őrnagy, majd ezredesi rangban dandárparancsnok az északi hadseregnél. Betegsége következtében csak 1849 nyarától vett részt a harcokban. Karánsebesnél tette le a fegyvert.

ingen-Wes- Károly

819-1849). A magyar szabadságharc német származású honvédtábornoka előbb császári tiszt, majd az 1848-as harcok idején Damjanich parancsnoksága alatt szolgált. Kiváló katona volt, minden csatában kitűnt személyes bátorságával. Németül írt naplóját és leveleit később kiadták.

Nagy-Sándor József (1804-1849). 1823-tól a császári hadseregben szolgált, 1844-ben huszárkapitányként vonult nyugalomba. 1848-ban a magyar kormány szolgálatába állt, őrnaggyá nevezték ki a Pest vármegyei lovas nemzetőrséghez. Kitűnt a szolnoki, a tápióbicskei, az isaszegi és a váci csatákban. Ezután tábornokká léptették elő. Nagyváradon csatlakozott Görgeyhez, augusztus 9-én Aradra ment és serege maradványaival Schlikkel készült megütközni, de Görgey ebben megakadályozta. Ezután követte a fővezért Világosra, bár nem tartozott Görgey hívei közé.

Pöltenberg Ernő

(1813-1849). Császári tiszt, majd kapitány a Sán- dor-huszárok- nál. 1848 nyarán ezredével együtt Magyar- országra helyezték, ahol a magyar szabadság- harc ügyének híve lett. Kitüntette magát a kápolnai csatában. 1849 áprilisában ezredes lett, június 2-án pedig tábornok.

Schweidel József

(1796-1849). Császári tiszt volt a Sándor-huszá- roknál. Ezredét a forradalom kitörése után Bécsből hazavezette. 1848 októberében tábornok lett, Buda visszafoglalása után Pest hadiparancsnoka.

Török Ignác (1795- 1849). A szabadságharc alatt Komárom erődítési munkáit irányította, s 1849 márciusáig ő volt a vár parancsnoka. Júniusban Budán, majd júliusban Szegeden erődítéseken dolgozott. 1849-ben nevezték ki tábornokká.

Vécsey Károly

(1807-1849). Császári tisztként őrnagyi rangot ért el. 1848 nyarán a magyar kormánynak ajánlotta fel szolgálatait. 1848 decemberétől tábornok, 1849-ben váradi várparancsnok lett. A világosi fegyverletétel idején Temesvárt ostromolta, majd augusztus 21-én ő is letette a fegyvert a cári csapatok előtt.

Haynau

Az aradi tizenhárom személye mindenki előtt ismert, de arról az emberről, akinek meghatározó szerepe volt sorsukban, nem sokat tud a közvélemény.

Báró Julius Jakob von Haynau táborszernagy alakjához örökre odatapadt a hiéna titulusa.

Születése szerint nem volt osztrák, a németországi Hanauban jött világra. Ami különös mázt adott személyének, felemás származása volt. A társadalmi ranglétra ellentétes végén álló emberek, egy uralkodó és egy zsidó patíkuslány kapcsolatából született törvénytelen gyermekként, Jakob Ritter néven. Anyja Rebekka Ritter, atyja, akit tizennégy éves korában látott először, Vilmos, Hessen hercege, kinek ismert jellemvonásai, a gőg, az ókonzervatív szemlélet, mind megtalálhatóak voltak hírhedtté vált fiában, sajátos helyzetéből fakadó lázadó kisebbségi érzéssel kiegészítve.

Miután a herceg nemesi rangra emelte és katonaiskolába küldte, megkezdte hosszú szolgálatát, amely a napóleoni háborúkkal indult. Itt és az elkövetkező évtizedekben bebizonyította, hogy képességei révén fölötte áll az osztrák haderő egyébként nem túl magas színvonalának, ugyanakkor összeférhetetlen természete lehetetlenné is tette gyors előrejutását a ranglétrán. Ettől függetlenül évtizedek alatt eljutott a tábornoki rangig és nagy szolgálatokat tett a birodalomnak a mozgolódó Itáliában.

Örökös díszítő jelzőjét egy, mindkét oldalról különös kegyetlenséggel vívott harc során szerezte Bresciában. A város föllázadt az osztrákok ellen, lemészárolta a helyőrséget, és végeztek a kórházban ápolt beteg katonákkal is. Haynau kétnapos utcai harc után visszafoglalta a helységet. Akit fegyverrel a kézben talált, azonnal agyonlövette. Ezután történt a példa nélkül álló eset, hogy a város női lakosságának egy részét megbotoz- tatta, amit csak egy kórossá torzult lélek megnyilvánulásának lehet tekinteni.

Egyéni jellemvonásain kívül figyelembe kell vennünk a közeget is, melyben személyisége kiteljesedett, az osztrák haderő elembertelenítő szemléletű világát. A szabadságharc vezető személyiségeinek dühödt üldözését elsősorban erre vezethetjük vissza, de egykori bajtársaival szembeni gyakran teret engedett régebbi sérelmeinek is. Kiélhette szerencsésebb sorsú, anyagi helyzetű, vagy származású katonatársai elleni gyűlöletét.

Arcképének sötét vonásait átszövi néhány világosabb sugár is. A harcok befejeztével alapítványt létesített a hadműveletek során megnyomorodott közkatonák és altisztek számára, és ebből nem zárta ki a honvédsereg rokkantjait sem. Számos esetben meglepő jóindulattal járt el alacsonyabb rangú személyek megítélésénél, híressé vált tömeges kegyelmet adó döntését ugyanakkor inkább lehet sértettsége, mint feltámadó embersége számlájára írni.

Földi pályáját némileg komikus módon fejezte be. Kegyvesztése után egy alkalommal a császár szokatlan módon kézfogásával tüntette ki, ami a hosszú mellőzöttség után a tábornokot oly mértékben felkavarta, hogy egy napra rá szívszélhúdésben meghalt, szathmáry

A hősök dimenziója

A szobrok időnként megmozdulnak. A rég porladó hősök megelevenednek — elmozdítván a szarkofágjukat borító márványlapot —, kilépnek a fényre, s megszólítanak bennünket. Mindez eléggé kínos. Szeretnénk csendre inteni, elhallgattatni őket, mert sokkal kényelmesebb nekünk, ha kőbe foglalva, versbe szedve várják a feltámadást, ami majd eljön, ha eljön... De hát ezek a szobrok nyugtalanok és nyugtalanítóak. Mindig a lelkiismeretük hangján szólítják meg azokat, akiknek még van lelkiismeretük.

Mit akarnak tulajdonképpen? Hisz' mindaz, ami történt velük és nemzetünkkel olyan, de olyan régen volt. Sok víz lefolyt azóta a Tiszán, Dunán s átrajzolták a térképeket. Meg aztán új eszmék születtek és haltak el. Csakhogy a hősök más dimenzióban élnek, mint mi; számukra térnek és időnek nincs jelentősége.

így hát az ítéletet most hirdették ki a fogságra vetett tábornokoknak. 1849. október 6-a van. A megtorlás napja nagyon is tudatosan jelöltetett ki. Haynau — akit a császár teljhatalommal ruházott fel — véres „hekatombával” akarta megülni a bécsi forradalomnak és Latour hadügyminiszter meggyilkolásának évfordulóját. Haragja elsősorban azok ellen a volt császári és királyi tisztek ellen fordult, kik a szabadság- harcban a magyar ügyet szolgálták és Görgey kapitulációja után osztrák kézre jutottak.

A hadi törvényszék szeptember 21. és 26-a között valamennyit halálra ítélte, mint felségsértőket, kik a császárnak tett esküjüket megszegték. Nem tekinthetünk el a lexikális adatoktól. Főbe lőtték: Kiss Ernőt, Schweidel Józsefet, Dessewffy Arisztidet és Lázár Vilmost. Kötél által vesztek el: Aulich Lajos, Damjanich János, Knézich Károly, Lahner György, Nagy-Sándor József, gróf Leiningen-Westerburg Károly, Pöltenberg Ernő, Török Ignác és gróf Vécsey Károly.

A legfiatalabb (Leiningen) még csak harmincéves. S a legidősebb (Aulich) 57 esztendős. Lázár Vilmos volt az egyedüli ezredes az áldozatok között, a többi tizenkettő mind honvéd tábornok. Kiss Ernő, Vécsey Károly gróf és Aulich Lajos már a császári seregben is főtiszti rangot nyert; a többiek a szabadságharcban emelkedtek ki.

Mint a fentiekből kitetszik, különböző származású, osztályhelyzetű, elő- menetelű főtisztek voltak. Azt is tudjuk, hogy más-más katonai kvalitásokkal, hadászati felkészültséggel rendelkeztek. Anyanyelve szerint korántsem volt mindegyikük magyar.

Mi volt hát akkor bennük a közös? Azt hiszem a — tetteket követelő — történelmi pillanat felismerése. S egyikük sem volt karrierista; a személyes

érdek, a kicsinyes mérlegelés idegen volt számukra.

A következő nemzedék hitelt érdemlő történésze így emlékezik rájuk: „A tizenhárom férfiú magaviseleté az utolsó percig oly nagy lelkierőre és emelkedettségre mutatott, minőt a katonai bátorság egyedül nem adhat, hanem az a tudat: hogy nagy ügy szolgálatában vesztik életüket.”

Szó sincs itt semmiféle vérmítoszról, mélymagyarságról; „csak” egy elnyomott nép szabadságáról és függetlenségéről, s a kivívott polgári szabadságjogok megőrzéséről van szó. Amiért nemcsak az aradi vértanúk adták életüket, hanem például Woronieczky Miciszláv (1825—1849) lengyel herceg is, akit ugyancsak Haynau akasztott föl Pesten 1849. október 20-án. És hányán voltak még, akiknek nevét nem jegyezte föl a história. És hányán

kényszerültek hazájuktól távol élni (nem ritkán halálra ítélve) egészen a kiegyezésig.

Az októberi gyászfátylak, a 48-as honvédkokárdák, a vérfoltos zászlók — amiket annyi kegyelettel őriztek szépapáink szerte ez országban — már régen elporladtak. És feledésbe merültek a hősi napok históriái is. Ki mesél ma olyan tűzzel az elvérzett szabadságról, mint ahogyan tudós Bocsor István professzor beszélt a pápai öreg kollégiumban — Kozma Andor verse szerint: „...A nemzeti zászlók lobogtak kibontva, / Tódultak alájuk, nőtt a had naponta [...] Mindent a hazáért!... S kiki egyetértett: / Sem isten, sem ember, — első a közérdek! / Bástyakőért tornyot, templomot döntöttek / Es a harangokból ágyúkat öntöttek!..”

Mindez kicsit tán bombasztikusán hangzik. De hát hazánk történelmének dicsőséges és tragikus napjai nem válhatnak száraz leckévé. A szobrok ezért mozdulnak.

Gyarmati Béla