Új Néplap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-06 / 234. szám

2001. Október 6., szombat TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI Német segítség az óvodának A német Dunkel család hathatós közreműkö­désével negyedmillió forint értékű ajándék- csomagot kapott tegnap a Bán Zsigmond Re­formátus Iskola Óvodája. melynek tagjai 2000 márkát ajánlottak fel a ti­szafüredi református óvoda javára. Ezen pénz­ből vásárolták meg azokat a nevelési segédesz­közöket és játékokat, amelyeket Rüdiger szülei, Tiszafüred A történet szálai a moersi Gustav Adolf se­gélyszervezethez vezet­nek, ahová a közelmúlt­ban látogatott el két ma­gyarországi tiszteletes, elmondván többek kö­zött azt is, hogy Tisza­füreden vannak olyan intézmények — refor­mátus otthon, iskola és óvoda melyek szíve­sen fogadnak minden támogatást. Ezen információt a segélyszervezetben dolgozó német lelkész­társaiktól tudta meg a Dunkel házaspár fia, Rüdiger, aki szintén pap, és történetesen szenvedélyes motoros. Ezért úgymond, bese­gítve a segélyszervezetnek, s erősítve a kétszer ad, ki gyorsan ad elvet, gyűjtőakciót szervezett a winzenheim-hebdesheim-i motorosklubjában, Az ajándékozás pillanata FOTÓ: PM Wilhelm és Christine tegnap délelőtt adtak át a boldog kisdedeknek. P. M. Újabb pénzek lakásokra Lakásépítés Újabb, 6,287 milliárd forin­tos állami támogatást kap­nak az önkormányzatok, il­letve az egyházak bérlaká­sok, nyugdíjasházak, idősek otthona és garzonházak léte­sítésére a gazdasági minisz­ter pénteki döntése alapján. Az Állami Támogatású Bérlakás Program keretében nyertes 67 pá­lyázat alapján 1.229 lakással bővül a 43 önkormányzati és 12 egyházi pályázó bérlakás-állománya. A közlemény szerint ezzel az elmúlt évben és idén, már összességében mintegy 24,2 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást nyertek el pályázat útján az önkor­mányzatok, illetve az egyházak. A 6.287 milliárd forint támogatásból kialakítandó lakások több mint 80 százalékát szociális szempontok szerint kívánják bérbe adni. A gaz­dasági miniszter az eltelt több mint egy év alatt összesen 5.448 lakás felépítéséhez, megvásárlásához, il­letve kialakításához hagyott jóvá állami támogatást, mintegy 24,2 milliárd forint értékben. Ennek az összegnek a felhasználásával 2.861 szociális bérlakással, 1.477 költ­ségelvű bérlakással, 299 fiatalok részére épült garzonlakással, 470 idősek otthonával és 341 nyugdíjas lakással gyarapodnak az önkor­mányzatok, egyházak. A pályázat segítségével döntően egy-, másfél, illetve kétszobás lakásokat építe­nek, illetve vásárolnak. mti Nők megalázó helyzetben? Másodfokon az anyaotthon-vezető ügye A BÍRÓSÁGRÓL JELENTJÜK Tegnap a megyei bíróság másodfokon tárgyalta a ti- szasülyi gyermek és anya­otthon volt vezetőjének, Nagyné Mészáros Évának a büntetőügyét. Az ítélethozatalra azonban már nem jutott idő, mert a vádlott ügyvédje másfél órás védőbe­szédében aprólékos részletesség­gel ismertette azokat a körülmé­nyeket, amelyek véleménye sze­rint védence ártatlanságát igazol­ják. A ma már rokkantnyugdíjas­ként élő Nagynét első fokon több rendbeli kényszerítés bűntet-té- ben és számviteli fegyelem meg­sértésében találta bűnösnek a Szolnoki Városi Bíróság. A kény­szerítés abból állt, hogy az inté­zet lakóival 1997 őszén többnyire puszta kézzel és saját utcai ruhá­jukban takaríttatta ki a szenny­A sínek közé feküdt A sínek közé feküdt egy 72 éves férfi tegnap reggel Siófokon. Úgy látta ugyanis, hogy már nem ér át a síneken az érkező vonat előtt, és azt remélte a szerelvény átrobog felette. A szemtanúk ál­lítása szerint a 72 éves férfi meg­kerülte a belvárosi vasúti átkelő­nél lévő sorompót, majd amikor látta, hogy már nem ér át a má­sik oldalra, lefeküdt a sínek kö­zé. Nem öngyilkossági szándék­kal került a vonat alá, épp ellen­kezőleg, az életét védte. A szerel­vény fékezett ugyan, de nem tu­dott megállni, átment a férfi fe­lett. - Koponya, mellkas és hasi sérülésekkel szállítottuk kórház­ba a férfit, sérüléseit valószínű­leg a vonat lelógó alkatrészei okozhatták. A sérült már túl van az életveszélyen.____________■ TIZEVES JUBILEUM. A szol noki EUROSZOL Kft. fennállásá­nak 10. évfordulója alkalmából ünnepséget rendezett dolgozói­nak és partnereinek tegnap délután a Tisza Szállóban. FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS Elhanyagolt útszélek, tanyahelyek (Folytatás az 1. oldalról) A hasznosítatlanul maradt terü­letek száma egyedül Kunszent- márton térségében nőtt, ami az­zal magyarázható, hogy sok volt a műveletlen szőlő, gyümölcsös és zártkert. A tapasztalatok szerint a na­gyobb területen gazdálkodó vál­lalkozások jellemzően igyekez­nek maximálisan kihasználni a földjeiket, emiatt műveletlen, rendkívül elgyomosodott terüle­tek kevésbé találhatók. Megfi­gyelhető azonban a talajművelés minimalizálására való törekvés, a műtrágyák és gyomirtószerek csökkenő mértékű felhasználása. A kis parcellákon és a zártkertek­ben gazdálkodók körében to­vábbra is magas azoknak a szá­ma, akik elmulasztják művelési kötelezettségüket. Különösen saj­nálatos, hogy az állatállomány je­lentős mértékű csökkenése miatt a gyep- és legelőterületek nagy ré­sze Idhasználatlan — állapították meg a szakemberek. A hivatalvezető elmondta azt is, hogy az útszélek, tanyahelyek általában gyomosak, fertőzési gó­cot képeznek. A földutaknál sem sokkal kedvezőbb a kép, azokat jobbára csak a nagyobb gazdálko­dók tartják karban. A csatornák zöme feliszapolódott, azokban otthonra találtak a gyomok és a gyékény, ezért nem csoda, hogy nem képesek betölteni szerepü­ket. Ugyanakkor az is tény, hogy a megyében az idén nem hasz­nálták ki az agrártámogatási ren­deletben szereplő azon lehetősé­get, amely a termőföldek megkö­zelítését szolgáló, nem szilárd burkolatú utak és az ezekhez csatlakozó árkok működőképes­ségének fenntartásához biztosít költségvetési forrást. Megyénkből mindössze két ilyen jellegű pá­lyázatot nyújtottak be. A földhivatal a művelési köte­lezettség teljesítésére kiadta a fel­hívásokat, az úgynevezett felró­hatóság vizsgálatát pedig folya­matosan végzik. LZ. vízaknát. Az asszonyok szó nél­kül engedelmeskedtek, mert fél­tek, ha ellenkeznek, akkor gyere­keikkel együtt az utcára kerülhet­nek. A másik eset az volt, amikor az otthonban lakókat - közöttük egy nyolc hónapos terhes nőt - arra kötelezte, hogy jéghideg víz­ben zuhanyozzanak le. A nők pá­rosával mentek a zuhanyzóba, akiknek a vezető asszony jelen­létében kellett tisztálkodniuk. Nagyné azzal védekezett, hogy az intézetben rendnek és tiszta­ságnak kellett lennie, ezért ra­gaszkodott a rendszeres fürdés­hez. A hideg vizes fürdetés csak amiatt volt, mert a sok lakóra nem tudott elegendő meleg vizet szolgáltatni a bojler. Ami a másik bűncselekményt illeti: a vád szerint az 1997 de­cemberi leltárból hiányzott 3,8 millió forint értékű adomány, az nem volt nyilvántartásba véve. A vezető asszony, aki hosszú hóna­pokat töltött előzetes letartózta­tásban, felfüggesztett börtönt ka­pott, amit az ügyész kevésnek, ő és védője pedig szükségtelennek tartott. A fellebbezések folytán került az ügy a megyei bíróság elé. Az ügyvéd a másodfokú tár­gyaláson azzal érvelt, hogy egyet­len esetben sem hangzott el vé­dence részéről fenyegetés. Nem mondta egy lakónak sem, hogy ha nem takarítja a szennyvízak­nát, vagy nem fürdik meg a hideg vízben, akkor kiteszi a szűrét az otthonból. Csakhogy a megalá­zott anyák - a jegyzőkönyvek ta­núsága szerint - kimondatlanul is ettől a következménytől tartottak. Az ügyész azért tartaná indokolt­nak a súlyosabb büntetés kisza­bását, mert a vezetőnő kiszolgál­tatott helyzetben lévő anyákat alázott meg. Az ítélet kihirdetését elhalasztották. HQY Több pénz a családoknak Bár korábban még nem volt tel­jesen biztos, a keddi kormány­ülésen bejelentették: a másfél százalékos emelés „magával húzza” az úgynevezett nyugdíj- szerű, illetve a nyugdíjmini­mumhoz kötött családi és szoci­ális ellátásokat. Az első kategóri­ába tartozik például a fogyaté­kostámogatás és a szociális jára­dék. A családok a legkisebb öregsé­gi ellátáshoz kötött gyermekgon­dozási támogatások emelését érezhetik meg, a jelenleg 18.310 forint összegű gyermekgondozá­si segély (gyes) és gyermekgon­dozási támogatás (gyet) is növek­szik egy egyszeri, 1,5 százalékos, 11 havi összeggel. A kormányszóvivői tájékozta­tó szerint novemberben, vagy az év utolsó hónapjában kaphatják meg a mintegy 3000 forint értékű kiegészítést a jogosultak. A 18.310 forintos havi összeg azon­ban nem változik. RÉGIÓPRESS Támogassák a hagymásokat JÁSZBERÉNY Közös sajtótájékoztatót tar­tott tegnap Szekeres Imre MSZP-s országgyűlési kép­viselő és Gedei József a párt képviselőjelöltje. Szekeres Imre bejelentette, hogy képviselői kérdésére Túri Kovács Béla környezetvédelmi minisz­tertől egyértelmű megerősítést kapott, miszerint a kormány tá­mogatja a Jászság szennyvízcsa­torna-hálózat fejlesztését célzó ISPA pályázatát, s azt felvették az Unió előcsatlakozási programjá­ban 2002-ben támogatásra java­solt projektek listájára. A több mint 14 milliárd forintos beruhá­zás 50 százalékát szeretné a kis­térség megszerezni a brüsszeli támogatás elnyerésével. Szekeres hozzátette, érthetetlen számára, hogy mindezek után a kormány előterjesztésében a jászsági fej­lesztési elképzelés miért került a következő évi elutasított címzett támogatások listájára. Az állami támogatás elnyerése feltétele an­nak, hogy Brüsszelben később pozitívan bírálják el a jászsági anyagot. A képviselő módosító javaslatot tesz a Parlamentben, hogy sorolják a támogatott elkép­zelések közé a jászságit is. Arra kérte az összes jászsági ország- gyűlési képviselőt, hogy pártál­lásra való tekintet nélkül támo­gassák ezt a törekvést. Szekeres Imre szólt a hagyma­termelők nehéz helyzetéről is. Bejelentette, hogy kéréssel for­dult a kormányhoz: támogassák a hagymatermelőket, illetve kor­látozzák a külföldi behozatalt. Mint mondta, a jelenlegi hagy­maárak mellett a bekerülési költ­ség sem térül, meg a termelők­nek. A képviselő arra számít, hogy az október 13-i jászladányi hagymanapon már a konkrét vá­laszról, esetleg a segítségnyújtás módjáról lehet tájékoztatni a ter­melőket. Édes élet: jól fizet a cukorrépa A gyár egy kiló cukor árával emelte a termelőknek kifizetett répa árát Kaba A hazai mezőgazdaságnak idén talán egyetlen sikerága­zata van, ez pedig a cukorré­pa-termesztés. A Kábái Cu­korgyár megkezdte a répa kifizetését, tonnánként átla­gosan 8 ezer 250 forint üti a termelők markát. Tavaly egy átlagos répatermesztő hektáronként 0 és 20 ezer forint közötti veszteséggel zárta a sze­zont, idén viszont ez a gazda akár 50-60 ezer forint nyereségre is szert tehet ugyanekkora terület­ről. A keleti országrészben az idő­járás kedvezett a növénynek (az öntözési költségen sokat lehetett spórolni), ezért aztán gyökérsúly­ban és cukortartalomban egy­aránt kielégítő eredmények szü­lettek. Madarász László vezér­igazgató-helyettes arról tájékoz­tatta lapunkat, hogy a 16 százalé­kos cukortartalmú répáért a gyár tonnánként átlagosan 8 ezer 250 forintot fizet, ami több mint 20 százalékos növekedés a tavalyi évhez képest. Ebben szerepet ját­szott az is, hogy a feldolgozó (ja­vítva az osztozkodási arányokon) egy kiló cukor árával emelte a ter­melőknek kifizetett répaárat. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy (131 forintos elszámolói árral szá­molva) a szerződött partner 63 kilogramm cukor árát kapja meg egy tonna, 16 százalékos cukor- tartalmú répa ellentételezése­ként. Albu.cz Sándor, a Kaba Térségi Cukorrépatermesztők Szövetsé­ge elnöke (bár az idei répaárról írásos értesítést még nem ka­pott) elégedetten nyugtázta a cu­korgyárból érkező híreket. „A ta­valyi gyengébb év után idén be­jött a répa, hektáronként 45 ton­nás átlaghozammal számolva 50-60 ezer forint lehet rajta a bruttó nyereség. Egy ilyen költ­ségigényes kultúránál (a ter­mesztés hektáronként mintegy 300 ezer forint ráfordítást kíván) azonban ekkora nyereségtarta­lom el is várható” - mondta a szakember. A kábái gyárban ezekben a he­tekben teljes gőzzel folyik a cu­korgyártás, információink szerint azonban az új cukor megjelené­sét egyelőre nem követi áremel­kedés. RÉGIÓPRESS „Értük szólunk” Országos pedagógiai konferencia Szolnok A megyeházán tegnap „Ér­tük szólunk” címmel kétna­pos országos konferencia kezdődött, amelynek témája a különleges ellátásra szoru­ló gyermekek helyzete, a fel­zárkóztatás lehetőségei az ezredfordulón. Szabó József, a megyei közgyűlés alelnöke üdvözölte a résztvevő­ket, majd öt előadást hallgattak meg az érdeklődők. Az elsőt Kör- nyei László, az Oktatási Miniszté­rium helyettes államtitkára tartot­ta „A különleges ellátás helye, szerepe a közoktatási rendszer­ben” címmel. A további előadá­sok többféle megközelítésben szóltak a témáról, így a minőség­tartalmak és a szervezeti kultúra, A résztvevők egy csoportja valamint a törvényesség oldaláról vizsgálták a kérdést. A nap utolsó előadásában a megyei pedagógiai intézet, mint gyógypedagógiai központ, tevékenységét ismerhet­ték meg a résztvevők. A konfe­rencia ma egy előadással folytató­FOTÓ: MJ dik, amelyet a tervek szerint Vekerdy Tamás pszichológus tart, majd szekcióülések következnek. Ezután plenáris ülésen összefog­lalják a szekciókban végzett munkát.

Next

/
Thumbnails
Contents