Új Néplap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-05 / 233. szám

2001. Október 5., péntek 5. OLDAL MEGYEI T U K O R Sorokban ÚTÉPÍTÉSEK. Törökszent- miklóson elkezdődött az utak felújítása. Öt utcában útalapot építenek, háromban a meglévő útfelületet újraaszfaltozzák, to­vábbi háromban pedig a már ko­rábban elkészült útalapot lezár­ják. Ezenkívül több mint hét­száz négyzetméternyi járdafelü­letet is felújítanak. A munkála­tok mintegy harmincmülió fo­rintot tesznek ki. PROFILBŐVÍTÉS. A megyei közgyűlés legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy a 2002/2003-as tanévtől asztalos, számítógép-ke­zelő (-használó), gépíró és szö­vegszerkesztő szakmákkal bővíti a szolnoki Sipos Orbán Szakkép­ző Iskola képzési profüját. KÖSZÖNTÉS. A Sínai-félsziget- ről és Ciprusról hazatért missziók tagjait köszöntötték tegnap Szol­nokon, a békefenntartó kiképző központban. Az eseményen — ahol az „ünnepeltek” családtagjai is részt vehettek - kitüntetések és elismerések átadására is sor került. FOTÓ: BUGÁNY JÁNOS BUSZ VISZI. A MÁVINFORM tájékoztatása szerint október­ben a MÁV Rt. vonalain több he­lyen végeznek forgalomkorláto­zással járó építési, felújítási munkálatokat. A korszerűsítés érinti a szolnok-szentesi vasút­vonalat is. Ezen október 8-án és 9-én Kunszentmárton és Szen­tes között két, késő esti órákban közlekedő vonat utasait autó­buszok szállítják majd. JÓL VÉGEZTEK. A házigazda csapat, a Magyar Honvédség eg­ri Bornemissza Gergely Felderí­tő Zászlóalja nyerte a IV. Szent Márton Nemzetközi Felderítő­versenyt. A szerdától zajló két­napos bajnokság összetett má­sodik helyezettje a szolnoki Ber­csényi László Felderítő Zászlóalj lett, a bronzérem pedig a Román Köztársaság felderítőinek jutott. FEJLESZTENEK. A kormány elsősorban azzal tudja segíteni az elmaradott térségek felzár­kóztatását, ha azokat a nagybe­ruházásokat támogatja, ame­lyek az ország különböző régiói közötti fejlettségi különbségeket képesek eltüntetni. Ezt Varga Mihály pénzügyminiszter fogal­mazta meg csütörtökön Nyír- egyházán egy rendezvényen. ■ Átfogó egyházi leltár 150 év után A város és közvetlen vonzáskörzete római katolikus egyházközségeiben — Tiszaiga- ron, Tiszaörsön, Nagyivánon, Kócsújfalun, Tiszaörvényen, Tiszaszőlősön és Tiszafüre­den — tartott tegnap vizitációt az Egri Főegy­házmegye főpásztora, dr. Seregély István ér­sek. Tiszafüred A főpásztori látogatás jelentősé­gét növeli, hogy az Egri Főegy­házmegye területén utoljára 1840 és 1850 között volt olyan teljes körű „lajstromozás”, amely átfogó képet kívánt alkot­ni a keresztényi élet személyi és tárgyi feltételeiről. A mostani vizitáció két és fél évvel ezelőtt kezdődött, s kö­zelgő befejezéséig 640 temp­lom s a hozzátartozó plébániák teljes körű leltározását fogja el­végezni, beleértve a személyi háttér, a levéltári, könyvtári anyagok, a hitélet és hitoktatás feltételrendszerének, és az anyakönyvek állapotának ösz- szegzését is. A hívőkkel találkozva Sere­gély István érsek hangsúlyozta, hogy az apostoli küldetés legszentebb célja fel­építeni egy olyan világot, amelyben mindenki jól érezheti magát, amiben nagyon sokat segítenek az olyan közösségek, melyek tagjai fontosnak ér­zik, hogy legyen rendezett templomuk. Mert Is­ten házában megismerhetik, megtanulva önma­guknak is visszaigazolhatják Jézus tanításait. Ez a ragaszkodás ugyanis a legemberibb jövőképün­ket jelenti. A főpásztori vizitáció, amelyet az egyházköz­ségek képviselő-testületeinek tagjaival, valamint az önkormányzati vezetőkkel folytatott megbe­szélések is igen értékessé tettek, közös misével zárult a tiszafüredi római katolikus templom­ban. P. M. A tiszaörsi templomban virággal köszöntötték a gyerekek főpásztorukat, aki látogatásai helyszínein mindenütt nagy figyelmet fordított a fiatalokra fotó: pm Ismét napirenden a 4-es út Pártpolitika Horváth Péter, a Fidesz-MPP Szolnoki Szervezetének el­nöke, és Kovács Anna, a Fi- delitas Szolnoki Szervezeté­nek elnöke tegnap sajtótájé­koztatót tartott, amelynek témája a 4-es út építése volt. Legalább 10 éves gond, hogy a 4- es út két sávján egyre nehezebb a közlekedés. Bár nem ez az egyet­len ok, része van abban, hogy nem települnek Szolnokra ipari üzemek. 1999 óta a kormány tag­jai többször is nyilvánvalóvá tet­ték, hogy folynak az előkészüle­tek az út négysávossá bővítésére. 2002 tavaszán valóban megkez­dődnek a földmunkák az Albert- irsa-Szolnok közötti mintegy 50 kilométeres szakaszon. Eredeti­leg a bővítés befejezését 2006-ra tervezték, de ezt szeretnék előre­hozni 2004-re. Ehhez a parlamen­ti és az önkormányzati képvise­lőknek is mindent meg kellene tenniük. Horváth Péter elítélte azokat, akik kétkedéssel bizal­matlanságot keltenek ebben a kérdésben, hiszen nincs okuk ké­telkedni, hogy a 4-es útra vonat­kozó miniszterelnöki ígéret telje­sül. Kovács Anna egy, a Fidelitas tagjai által tartott felmérés ered­ményét ismertette. Eszerint 600 megkérdezett közül 63 százalék tudott a fejlesztési elképzelések­ről, 93 százalék egyetértett azok­kal. Úgy nyilatkozott 89 százalék, hogy a 4-es út bővítése jó hatással lesz Szolnok fejlődésére, 73 szá­zalék szerint pedig csökkenti a városban a munkanélküliséget. BA Továbbra is élen az Electrolux (Folytatás az 1. oldalról) Az ötven legnagyobb árbevételt elérő vállalkozás listáján jelentős „mozgások” figyelhetők meg, többek között tizenegy új cég ne­vét találhatjuk meg. A legtöbb po­zíciót nyerő vállalkozások között olvashatjuk a törökszentmiklósi Alföldi Gabona Rt.-t, a Jász- Plasztik Kft.-t, míg a legtöbb he­lyezést vésztők táborában szere­gei az MB Kőolajkutató Rt. és az Élker Kft. Az élmezőny változatlan, to­vábbra is az Electrolux Lehel vi­szi a prímet, második a Neusied­ler-Szolnok, majd a Tisza-Coop Rt. következik. Á jászberényi vál­lalkozás egyharmadával növelte árbevételét egy év alatt, míg a pa­pírgyár megduplázta forgalmát. A nagykereskedelemben érdekelt Tisza-Coop Rt. egy év alatt 12 százalékkal növelte árbevételét, amely így megközelítette a húsz­milliárd forintot. A Top 50 egyik legdinamikusabban fejlődő cége a szintén herényi Szatmári Kft., amely immár a negyedik helyet foglalja el a listán, megelőzve a Ramexa Rt.-t. Talán nem megle­pő, hogy az ötvenes listán szerep­lők túlnyomó része a szolnoki és a jászberényi kistérségben műkő- | dik, Karcag térségét négy, Török- j szentmiklós körzetét három, míg Kunszentmárton és Tiszafüred [ térségét egy-egy gazdálkodó szer­vezet képviseli. Az előző évhez képest Jászbe­rény térsége megtartotta, a me­gyeszékhely pedig meg is erősí­tette megyén belüli pozícióját, miután kettővel több szolnoki cég került az ötvenek klubjába, köztük a tavaly tavaszszal alakult Szole-Meat Kft. L. Z. Nézőpont _______________________SOMFAI PÉTER_______________________ Ti szteletem a Hivatalé A napokban vettem észre, hogy bizony már jó néhány hete lejárt a személyi igazolványom. Meg is dorgáltam magam a feledékenységem miatt, s hogy jóvátegyem a mulasztásom gyor­san elmentem a Hivatalba. Váltottam egy sor­számot, türelmesen kivártam, amíg az ügyin­téző elé járulhatok. Elővettem az okmánybélyeget és a lejárt a sze­mélyit, elmeséltem mi járatban vagyok. A hölgy kedvesen rám nézett, visszatolta az érvénytelennek mondott igazolványt és kérte a születési anyakönyvi kivonatot vagy esetleg az útlevelemet. Persze se ez, se az nem volt nálam. Próbáltam megmagyarázni, hogy az előtte lévő öreg okmány majd negyven éve pontosan betöltötte hivatását, benne van az egész életem (mert an­nak idején bizony minden adatunkat be­jegyzett a Kíváncsi Hi­vatal), talán annak alapján mégis elkészít­hetnénk az újat. Vagy ha nem elég, esetleg itt van a jogosítvá­nyom... Nem, az sem felel meg a célra, nem mai darab, a rende­let szerint nem alkalmas a személyem azonosítására. A hölgy kedvesen, megértőn rám mosolygott, hozzátette: azért akadékos­kodik, mert a jogszabályok megkötik a kezét. Hiába szeretne ru­galmasabb lenni, hiába diktálná a józan ész, hogy elfogadja a nem régen még elfogadható igazolványt, a szemmel láthatóan becsüle­tes Állampolgár érvelését - nem teheü. Paragrafusok közt gúzs- bakötve nem sok a mozgástere. Ott, akkor, úgy éreztem, nem könnyű a Hivatal dolga sem. A pult előtt állva azonban Állampolgári bőrömben sem érez­tem túl jól magam. Más lenne a helyzet, ha a Hivatal azért volna, hogy minél gyorsabban és egyszerűbben elintéződjenek az ügye­im. Ha nem kellene várakoznom, sorba állnom, minden apró- cseprő dologban nem engem küldenének kiegészítő, igazoló ok­mányokért. Ha úgy működne a dolog, mint a világ nálunk fejlet­tebb felén, ahol az ügyfél előterjeszti a kívánságát, s a Hivatal - hála a gyors számítógépes rendszereknek -, maga szerezi be a sa­ját magának szükséges ellenőrző okmányokat. Ez persze nálunk is működőképes volna, mert ahol most kiállítják a személyimet, az ottani számítógépben már nyilvántartják az útlevelemet, ami­hez egyszer már bejegyezték a szükséges adataimat... A Rendszer ma már szinte mindet tud rólunk, csak kérdezni kellene. Tiszteletem a Hivatalé, a pultok mögött ülő, sokszor fáradt te­kintetű, időnként túlhajszolt ügyintézőké. Nem rajtuk múlik, hogy ebben az össztársadalmi játékban előbb-utóbb az Állampol­gár is fáradt tekintetű, túlhajszolt emberré válik, mire kijár magá­nak egy új okmányt. Pénz kell a felújításra (Folytatás az 1. oldalról) Az ilyen megerősítésre azonban más tekintetben is szükség van, hiszen a támogatásra csak azon önkormányzatok pályázhatnak, amelyeknél megvan a szükséges fedezet és rendelkeznek a képvi­selő-testület által jóváhagyott, ér­vényben lévő tömbrehabilitációs programmal. Ennek érintenie kell a műszaki állapotfelmérésen túl a felújítási igény nagyságát és jellegét is. A megyeszékhelyen egyébként panelházakkal kap­csolatban éppúgy mutatkozott érdeklődés a lehetőség iránt, mint a régebbi építésű társashá­zak esetében. Törökszentmiklóson szintén foglalkoztak a kérdéssel. Az ön- kormányzat felkínálta ezt a lehe­tőséget, és szükség esetén a kellő fedezetet is nyújtotta volna, de csak elvétve akadt erre jelentke­ző - tudtuk meg Nagy Sándor műszaki irodavezetőtől. Ezen persze nemigen lehet csodálkoz­ni, mivel a lakók számára előírt egyharmadnyi összeg is sok he­lyen elviselhetetlen terheket rótt volna a társasházakra. A problé­ma azonban adott. Az újabb épí­tésű tömbházakat leszámítva ugyanis a legtöbb ilyen épületre ráférne a szigetelés, a lapos tetős házaknál pedig egy magastető felhúzásával újabb szintet lehet­ne kialakítani. Dr. Forgács István jegyző sze­rint a jászberényi polgármesteri hivatalnál eddig nem éltek ezzel a lehetőséggel, de az önkormány­zat természetesen itt is foglako­zik a kérdéssel. A lassan szüksé­gessé váló felújítás szempontjá­ból érintett harminc év körüli, többnyire lapos tetejű lakások száma ugyanis két-háronrszáz körüli lehet a városban. MOLNÁR G. ATTILA Saját lányát árulta a szívtelen apa Eladta prostituáltnak 16 éves lányát egy mis­kolci férfi. A fiatalkorút Kiskunfélegyházán egy éjszakai szórakozóhely tulajdonosa vette meg. Az ügyben eljárás indult a lokál két alkalmazottja ellen is, kerítés miatt. Kiskunfélegyháza Nap mint nap kapunk és adunk hírt arról, hogy til­tott kéjelgés szabálysértése miatt prostituáltakat állít elő a rendőrség. Az út melletti prostitúció úgy tűnik, csak a jéghegy csúcsa. Sok lány dolgozik lakáson, vagy bordélyházban. Az egyik kiskunfélegyházi éjszakai szórakozó­helyen is dolgoztak ilyen lányok. Ott történt meg, hogy egy miskolci férfi eladta a szórakozóhely Emberkereskedelem bűntett: Aki mást elad, megvesz, ellen­szolgáltatás fejében átad, átvesz vagy más személyért elcse­rél és e célból megszerez, az három évig terjedő szabadság- vesztéssel büntethető. 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható az, aki a bűntettet 18. életévét be nem töltött személy sérelmére követi el. tulajdonosának 16 éves lányát - tudtuk meg a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvi­vőjétől. Hortobágyi István őrnagy elmondta: a kis­kunfélegyházi rendőrkapitányság emberkereske­delem alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozást és vette őrizetbe a 26 éves kiskunfélegyházi B. Ká­rolyt. A férfi július elején vásárolta meg a miskolci kamaszlányt azért, hogy a tulajdonában lévő szó­rakozóhelyen a lány a férfi vendégeknek pénzért szexuális szolgáltatást nyújtson. Az apát, a 37 éves L. Józsefet a rendőrség ugyancsak emberke­reskedelem miatt őrizetbe vette. Lakossági beje­lentésre indult meg a nyomozás. A szóvivő annyit mondott, hogy több százezer forintot kapott a fér­fi a lányáért. A félegyházi rendőrség őrizetbe vett még két személyt, akik szórakozóhelyen dolgoztak. A 21 éves félegyházi S. Balázst és a 33 éves budapesti E. Lászlót kerítéssel gyanúsítják. A két férfi ez év júliusában és szeptember elején az éjszakai mula­tóban prostituáltként dolgoztatta a megvett 16 éves miskolci lányt, valamint egy 21 éves kecske­méti hölgyet. A két férfi a kerítésért 2-8 évig terje­dő szabadságvesztéssel is büntethető, ugyanis fiatalkorú ellen követték el a bűncselekményt. ■ Mennyibe kerül egy hétvége? Körkérdés A megélhetés gyakran emle­getett téma manapság. A hét­köznapok során persze több­nyire csak a legszükségeseb­bekre költ az ember. Szom­bat-vasárnap azonban össze­jön a család, amikor egy ki­adós étkezés nem olcsó mu­latság. Lapunk arról kérde­zett járókelőket: mennyibe kerül egy átlagos hétvége. Jakab Margit, 30 éves főállású anya: — Három is­kolás gyerme­ket nevelek, így egy-egy hétvégi bevásárláshoz legalább négy- ötezer forintra van szükségem. Ebből azonban csak a legfontosabbakra futja, húsféle alig fér bele a keretbe. Ki- kapcsolódásként is legfeljebb a tévézés jöhet számításba, egyéb­re nincsen pénzünk. Moziban például kilenc éve voltam utoljá­ra. Bencsik Im­re, 53 eszten­dős közalkal­mazott: — Ez mindig attól függ, menynyien vagyunk ott­hon. Ha csak magunkat kell ellátnunk, az egészen más, mint ha a gyerekekkel együtt egy négytagú család ül az asztal­nál. Persze két-háromezer fo­rintból még így is „meg lehet úszni” egy hétvégét. Ám csak oly módon, hogy az ételeink egy részét és a gyümölcsöt saját ma­gunk megtermeljük. Stumpf Gab­riella, 22 éves főiskolai hall­gató: — Ha hétvé­gén nem jutok haza, a kollégi­umban akkor sem kerül olyan sokba az élet. Bulizni nem nagyon szoktam, mozi he­lyett pedig inkább kiveszünk né­ha egy videokazettát. Mivel főzé­si lehetőség is van, az étkezésért sem kell külön fizetnem. Igaz, az alapanyagok jó részét otthonról hozom magammal. így egy-két- ezer forintból kijövök egy hétvé­gén. BUGÁNY A hivatali pult egyik oldalán sem érezzük jól magunkat

Next

/
Thumbnails
Contents