Új Néplap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-04 / 232. szám

S p o ..-R..-.T­11 . OLDAL 2001. Október 4., csütörtök Plusz egy hét felkészülés Szabadnappal kezd a Titász Mesterlövész Túrkevén Akit énektanára a kézilabdázásra hangolt Férfi röplabda NB I. A hét végén megkezdik bajnoki szereplésüket a férfi röplabda NB I-ben szereplő csapatok. No nem mindegyik, hiszen a Szolnoki Ti­tász RK-SI gárdája azonnal sza­badnappal rajtol a sorozatban.- Hétfőn azzal a kéréssel for­dult klubunkhoz a szombati nyi­tányra kisorsolt Georgikon Keszt­hely vezetősége, hogy egy későb­bi időpontra halasszuk el az első forduló találkozóját, mivel egye­temegyesítési gondjaik vannak. A sportszerűség azt diktálta, hogy beleegyezünk a módosítás­ba, így a szövetség is helyt adott beadványának - tudtuk meg a Titász mesterétől, Surányi Már­tontól. - Azt azért hozzá kell ten­nem, ugyan egy héttel meghosz- szabbodott a felkészülésre szánt időnk, nem jött jól nekünk a ha­lasztás, mivel így azonnal rang­adóval, a Malév ellen kezdünk október 13-án. Szerencsésebb lett volna, ha egy könnyebbnek ítélt „felvezető” meccsel a hátunk mö­gött találkozunk örök riválisunk­kal. A jelek szerint tehát nincs sze­rencséje a Titásznak a Balaton- partiakkal, hiszen már a tavalyi szezonban sem zajlott le problé­mamentesen találkozójuk. Elő­relépés viszont az akkori állapo­tokhoz képest, hogy tavasszal csak a meccs napján derült fény a halasztási kérelemre. Szép lassan összeáll a Tisza- parti gárda kerete. A kecskeméti Melicher Péter már elkötelezte magát Szolnokra - szélső ütő­ként számít rá Surányi Márton — , és bármelyik pillanatban meg­egyezhetnek Tóth Ákossal is a vezetők. Az ifjúsági válogatott keret tagja, Létai Máté a jelek szerint beállt a sorba, s egyre in­kább helyet követel magának a kezdő hatosban. igeled Szily György vezérletével Asztalitenisz NBI/B FÉRFIAK Szolnoki Tisza SE— Dombóvári VMSE 11:7 Szolnoki győzelmek: Szily-Szar- ka pár, Szily 4, Skumáth 3, Szar­ka 2, Börzsei 1. A mérkőzés elején hamarabb kapott lábra a dombóvári együt­tes. Erőszakos, támadó játékkal lepte meg a szolnokiakat, és 1:4, ill. 3:6-ra elhúztak. Ezután azon­ban a hazaiak nagy küzdeni tu­dásról tettek tanúbizonyságot, és 6:6-ra egyenlítettek. A hajrá­ban azonban már csak szolnoki győzelmek születtek. Az egész csapatot dicséret illeti, közülük Szily György százszázalékos tel­jesítménye emelhető ki. NŐK Mezőtúr— Érdért SE 6:12 Mezőtúri győzelmek: Horváth 3, Farkas K. 2, Soós É. 1. Kétség sem fért a rutinos fővárosi csapat sike­réhez. FÉRFI NB III. Két fontos győzelmet szerzett a kisújszállási csapat. Az első hazai sikerét a Nyírbátor II legénysége ellen szerezte 10:8 arányban, míg az elmúlt hét végén Kemecse csa­patát verte ugyanilyen arányban. A kisújiaknak értékes győzelmet szereztek, hiszen korábban so­sem sikerült legyőzniük Keme- csét, amely korábban felsőbb osztályban is szerepelt. Kisúji győzelmek: Ágoston­Varró pár, Ágoston 4, Varró 2, Belukács 2, Himmer 1. Szomba­ton Diósgyőrbe látogatnak Var­róék. A Kisújszállás színeiben szereplő Takács József harma­dik lett Budapesten, a TOP 20-ak versenyén az újonc korosztály­ban. A tehetséges játékos bizta­tóan mutatkozott be már koráb­ban az NB III csapatbajnokságon is, edzője: Ágoston István. Molnár Csaba győzelme Szombathelyen rendezték meg az idei évad második országos if­júsági ranglistaversenyét. Ezen versenyen már 11 pontig tartottak a játszmák, csapatmérkőzéseken 3, egyéni versenyeken pedig 4 nyert szettre mennek ezentúl a találkozók. Szombathelyen már a teljes hazai mezőny szerepelt, Zwickl Dániel kivételével, aki Németor­szágban „profiskodik”. Molnár Csaba második kiemeltként, címvédőként vágott neki a küz­delemnek, amely a rövidebb játszmák miatt idegileg megter- helőbbnek, ugyanakkor érdeke­sebbnek tűnik. A főtáblán sorra aratta győzelmeit Csaba, mind­össze egy szettet vesztett. A finá­léban az első kiemelt Jakab ellen a döntő hetedik játszmában hi­hetetlen izgalmakat követően Molnár hat meccslabdát hárított, és az első adandó alkalommal megnyerte a sajátját, így bravú­ros végjátékot produkálva győ­zött. v.cs. Hamar megtanulta az ellenfél, hogy a bal ol­dali átlövőre „kihegyezett” támadások góllal végződnek. Jánics Andrea ugyanis egy eme­lettel magasabbra ugrott az elé magasodó vé­dőfalnál, és jobbkezes suhintása után a lab­da rendre védhetetlenül vágódott a jászberé­nyi kapuba. Kézilabda Mivel Andrea új játékos az NB I/B-s túrkevei ké­zilabdacsapatban, hamar rávágták az őt először „kóstolgatok”: jó igazolás. Súlypontemelkedése átlagon felüli, pontos irányzéka kivételes lövőerő­vel párosul, ezért aztán nem csoda, ha a rettegnek tőle a kapusok, amikor a szaggatott környékéről célba veszi valamelyik sarkot. A büntetőket ugyanolyan biztonsággal értékesíti, amely stabil idegrendszerérői árulkodik. Tízévesen Mohácson kedvelte meg a sport­ágat, az általános iskolában énektanára, Krausz György segítségével bontogatta szárnyait, míg­nem a helyi NB Il-es együttes szakvezetője felfi­gyelt rá. Mi több, kilencvenkilenc novemberé­ben az akkor NB I-es Szekszárd hívta őt a sorai­ba. Eleinte jobbára a cserepadon kapott helyet, de aztán a 2000-es tavaszi szezontól már a szer­ződés sem maradt el: profi játékossá érett. Sajnos, a hazai sportban manapság olyannyi­ra jellemző gazdasági bizonytalanság a borvidé­ken is felütötte a fejét, a szekszárdiak csupán a második vonalba neveztek az idén nyáron, miu­tán belenéztek a pénztárcájukba. Magától adó­dik a kérdés, mivel a Túrkeve is ugyanazt az osz­tályt képviseli, mi indokolta a váltást?- Valójában az NB I-es Békéscsabában akar­tam folytatni a pályafutásomat — közli eredeti szándékát Andrea. - Próbajátékon vettem részt a csabaiaknál, ahol hamar kiderült, hogy harma­dik átlövőként vennének számításba. Azt gon­doltam, akkor inkább olyan együttest választok, amelyikben nagyobb szerepet remélhetek. Mi­vel a keviek rokonszenves ajánlatot tettek, elkö­teleztem magamat hozzájuk erre a bajnoki évre. A fekete hajú, lófarkat viselő, huncutkás mo- solyú, de a meccsen szigorú tekintetű Andrea bemutatkozása szépen sikerült, hiszen az első Névjegy Született: 1979 Mohács Magasság/testsúly: 179/66 Klubjai: Mohács, Szekszárd, TVSE Iskolai végzettség: érettségi Családi állapot: hajadon fordulóban 12 gólt dobott Mátészalkán, a múlt vasárnapi hazai meccs végén 9 találat állt a ne­ve mellett, amiből a második félidőben csupán kettőt dobott. Szünet után ugyanis követő em­berfogással próbálták őt kikapcsolni.- Ilyenkor nincs mit tenni, ha 20 centire állnak előttem, visszahúzódom, hogy helyet csináljak a társaknak. Mint az látható volt, Horváth Ágiék bátran vállalkoztak, és eredményességben nem szenvedett hiányt a csapat. Végezetül a középtávú tervekről érdeklődtünk a mesterlövésznél, aki nem titkolta, külföldön is szeretné kipróbálni magát. Jól tudja azonban, hogy a határon túlra vezető út az itthoni sikerek­kel kezdődik. néder Solti Lajos a nyerő A JNSZ megyei vívószövetség a napokban meghívásos egyéni } versenyt rendezett általános is­kolai korú vívók részére. A ver­senyen a Szolnoki MÁV és a szolnoki Körösi DSE indult, va­lamint mint meghívottak: a deb­receni, szentesi, gyulai és nyír­egyházi vívópalánták. Eredmények 5-6. o. lányok tőr: 1. Oláh Zsó­fia (Nyíregyháza), 2. Vasas Dó­ra (MÁV), ... 4. Sőreg Réka (MÁV) ... 8. Horváth Zsófia (Körösi DSE). Fiú tőr 7-8. o.: 1. Solti Lajos (Sz. MÁV). Leány párbajtőr 7-8. o.: 1. Tóth And­rea, 2. Kiss Emília ...5. Ihász Emese (Sz. MÁV), 6. Berta Fan- ni (mind Sz. MÁV). ________■ Fér fi kosárlabda NB II. Karcagi SE-DEAC 89-81 (16-23, 29-15,24-19,20-24) Karcag, 150 n., v.: Szabó J., Gál. KSE: Erdei 24/6, Kiss 7/3, La- boncz 10, Kovács 37/3, Pásztor 13/9. Csere: Kapusi 6, Laczi 2, Mészáros, Örlős F. Edző: Fodor Csaba. Egy szezon pihenő után az idén ismét az NB 11-es bajnokság résztvevői a karcagiak. Bemutatkozó mérkőzésen kis­sé nehezen lendültek játékba a fiúk, ám a második negyedben rendeződtek a sorok, és az egy­kori magyar bajnok és csúcstar­tó magasugró Kovács „Isu”, Er­dei és Pásztor ponterős játékával előnyhöz jutottak. A folytatás­ban tovább növelte előnyét a Kunság fővárosának együttese, a zárónegyedben már csak a kü­lönbség volt kérdéses a felek kö­zött. Biztató játékkal szerezte meg, tehát első bajnoki győzel­mét a Fodor-legénység. A sors szeszélye folytán a héten Magyar Kupa-mérkőzésen is találkoztak a csapatok Debrecenben, ahol szintén a karcagiak győztek 77- 66-ra. Ezzel bejutottak az MK 3. fordulójába. Fodor Csaba: - Ez a győzelem igazi csapatmunka volt, küzdő­képességben jelesre vizsgáztak a fiúk. Köszönjük a közönség lel­kes szurkolását. Rövid hírek REUTLINGENI VENDÉGEK. Testvérvárosi utánpótlás labda­rúgótornát rendez október 4-én (13 órától) és 5-én (9 órától) a cukorgyári sportpályán Szolnok önkormányzata és a Sportcent­rum Kht. A tornán a német test­vérváros, Reutlingen ötven fut­ballistával képviselteti magát, ellenfeleik a MÁV FC, a Szajol és az Abony korosztályos együttesei lesznek. A megmére­tést négy korosztályban rende­zik meg, így összemérhetik tu­dásukat az 5-8, a 10-12, a 12-14 és a 14-16 éves focistapalánták. A német vendégek - a gyereke­ket 30 szülő is elkíséri hazánk­ba - négy napot töltenek a me­gyeszékhelyen, a tervezett programjaikban szerepel még budapesti városnézés, valamint kirándulás a Hortobágyra. KOSÁRSZIMPATIZÁNSOK! Ma este fél nyolckor szurkoló­gyűlést rendeznek a szolnoki Olaj-csarnokban. Az esemé­nyen a Mól kosárcsapata és a klubvezetők találkoznak a szur­kolókkal. A szombati Dombó­vár elleni bajnoki mérkőzésre elővételben lehet jegyeket vásá­rolni az Olaj-csarnokban, ma és holnap 8-15 óráig, telefon: 56/420-988. TOVÁBBJUTOTTAK. Szege den bonyolították le a kosárlab- dás lányok országos ifjúsági ku­pa egyik selejtező csoportjának küzdelmeit. Ebben érdekelt volt a MÁV-Coop csapata is, amelyik 50 százalékos teljesít­ménnyel kiharcolta a közép­döntőbe jutást. HAJTA-TÚRA. Az utóbbi né­ven jubileumi hegyi kerékpáros teljesítménytúrát szerveznek Jászberényben október 6-án. Már tizedik alkalommal lehet nekivágni a 80 és az 52 km hosszú távnak. További infor­mációk kérhetők az 57/411-162, 400-403-as telefonszámon. __■ 40. h eti totótippek 1. Olaszország—Magyarország 1 2. Németország—Finnország 1 3. Oroszország-Svájc 1 4. Csehország—Bulgária x2 5. Moldova-Törökország 2 6. Málta—Észak-írország 2x 7. Wales-Fehéroroszország 2 8. Örményország—Norvégia X 9. Lengyelország—Ukrajna x2 10. Horvátország—Belgium 1x 11. Románia—Grúzia 1 12. Anglia—Görögország 1 13. Macedónia-Szlovákia 1 14. Izrael—Ausztria 1 ■ Sporttörténeti pillanat Debrecen-FC Viktórió Jászberény 1-5 (0-1) Teremlabdarúgó NB I. Tíz nap múlva finálé Avon női világfutás Debrecen, 150 n., v.: Berta, For­gács. Debrecen: Katona - Nagy, Pa­lotás, Dobos, Darányi. Csere: Balk, Veress, Arany, Benczik, Szakái, Dobi. Edző: Orosz Béla. Jászberény: Hajdú - Stadmül- ler, Schild, Berkes, Nyáry. Csere: Camin, Semsei, Tóth, Ránits. Edző: Kökény István. Gólszerzők: Benczik, ill. Sem­sei 3, Stadmüller, Schild. Nem játszott jól ezúttal a ven­dég herényi együttes, ám ha fog­csikorgatva is, de begyűjtötte a három bajnoki pontot. Sérülések és betegségek miatt eleve hiá­nyos kerettel utazott el a Viktóró Debrecenbe, s a gólerős csatár- páros, a Berkes-Nyáry duó csak kényszerűségből vállalta a játé­kot. Szerencsére (védő)társaik kisegítették találataikkal, így nem maradt el a papírforma eredmény. A Viktórió győzelme egyben azt is jelenti, fennállása óta először vezeti az első osztá­lyú tabellát. Jók: Arany, ill. Semsei, Stad- müller, Hajdú. Orosz Béla: - Változatlanul nem tudjuk átlépni saját árnyé­kunkat. Kökény István: - Rengeteg Semsei három találatával az élre rúgta csa­patát FOTÓ: SÁRKÖZI helyzetet hagytunk ki, így saját dolgunkat nehezítettük meg. További eredmények Vasas-Miskolc 6-4 (0-4), Siófok- Szeged 2-1 (1-0), Baranya Hotel- Komló 1-2 (1-1), Gulf SE-Aramis 2-4 (1-2), Cső-montage-Baglyok 5-3 (1-3), Kanárik—Scotch RFC 6- 3 (2-0). A bajnokság állása 1. Viktórió 4 29-8 12 2. Cső 4 II 26-6 12 3. Aramis 4 1 25-13 12 4. Kanárik 3 1 1 23-13 10 5. Szeged 3 1 1 22-13 10 6. Rubeola 3 1­27-15 10 7. Miskolc 3 2 25-27 9 8. Komló 3 2 20-29 9 9. Baglyok 1 2 1 12-13 5 10. Siófok 1 St~ 2 7-14 4 11. Vasas 1 4 21-30 3 12. Gulf 1 3 13-20 1 13. Baranya 1 4 12-29 1 14. Scotch­5 18-28 0 15. Debrecen­* 4 11-30 0 GÉLÉI Döntetlen nélkül Labdarúgó megyei III. OSZTÁLY A hetedik forduló négy mérkő­zésén egyetlen döntetlen sem született, kétszer a hazai, két­szer a vendégegyüttesek játéko­sai örülhettek a három pontnak. A jelek szerint a mesterszállási­ak és jásztelkiek külön verseny- futása tovább folytatódik, bár ehhez a most éppen szabadna­pos tiszajenőieknek vagy a hét végén rangadót vesztett kungya- liaknak is lesz egy-két szavuk. Ezzel szemben Sason mindösz- sze egyetlen pontra futotta eddig az erőből. Eredmények: Tisza- kürt-Nagyrév 2-1 (2-0), Kun­gyalu-Jásztelek 0-2 (0-1), Mes- terszállás-Csépa 3-0 (1-0), Ti- szasas-Szelevény 3-5 (2-2). Az élcsoport állása LMestersz. 7 5 1 1 31-8 16 2. Jásztelek 6 4 2­24-7 14 3. Tiszajenő 6 4 1 1 23-15 13 4. Kungyalu 6 3 2 1 13-6 11 5.Csépa 6 3­3 18-15 9 6. Nagyrév 7 2 1 4 20-25 7 7 Tiszakürt 6 2­4 7-15 6 8. Szelevény 6 1­5 9-36 3 Alig egy hét, és hazánkba jönnek a világ legjobb atlé­tahölgyei. Október 14-én rendezik ugyanis Budapes­ten a 4. Avon Női Világfutást, mely idén az Avon Női Világ­futás sorozat fináléja lesz. Az eseményre legalább 25 or­szágból érkeznek majd profi és amatőr futók. Az Avon nem ke­vesebb mint 50 000 dollárt bizto­sít a legjobbak díjazására. Az ér­deklődésre. jellemző elmúlt há­rom évben az Avon Női Világfu­táson összesen 36000-en rajtol­tak, minden esztendőben elnyer­te a legnépesebb honi futóver­seny büszke címet. Valószínűleg idén is több, mint tízezren állnak rajthoz a Margitszigeten, hiszen a 10 kilométeres táv mellett, 3,6 illetve 2 kilométeren is futhat­nak, gyalogolhatnak a vállalkozó kedvű lányok és asszonyok. Szá­mukra Monspart Sarolta, a sport­ág hazai mindentudója azt ajánl­ja, hogy kezdők a négy kilométe­res, míg a haladók a hosszabbik távot válasszák futás vagy gya­loglás céljából. Erőfelmérőnek ragyogó alkalomnak ígérkezik az e hét vasárnap délelőtt Szolno­kon rendezendő II. Tisza-parti futófesztivál és világgyalogló nap. Visszatérve az Avon-futásra az egészséges életmód melletti ál­lásfoglaláson túl az esemény ka­ritatív célokat is szolgál. Az in­dulók nevezési díjából 100-100 forint az Avon mellrák elleni kampányát támogatja. Továbbra is lehet kedvezményesen jelent­kezni a Budapest Sportirodá­ban, a nevezési díj október 8-ig a 10 km-re 850, a 3,6 km-re 750, a 2 km-re 600 Ft. További infor­mációk a 1273-0939-es telefon­számon kérhetők, vagy a www.bDSDortiroda.hu címen ol­vasható A nagy érdeklődésre való te­kintettel autóbusz indul Szol­nokról, az eseményre. Az uta­zással és a nevezéssel kapcsolat­ban bővebb felvilágosítást Veres- né Sipos Etelkától (06/203683- 418) kaphatnak. ________________________oLcy Jól rajtoltak a kunságiak

Next

/
Thumbnails
Contents