Új Néplap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-31 / 254. szám

4. OLDAL SZERKESZTOSEG POSTÁJÁBÓ L 2001. Október 31., szerda mm a I Mentettek Harminchat éven át két gyönyö­rű ezüstfenyő díszlett a kertem­ben. Ezen a nyáron egy szélro­ham meglazította az egyiknek a gyökerét, és nekidöntötte a má­siknak. A megsérült fa veszé­lyessé vált, bármennyire sajnál­Két alpinista munka közben: a hatalmas fa felső harmada biztonságosan földet ért tam, döntenem kellett arról, hogy ki kell vetetni. De hogyan? Ki tudja úgy eltávolítani, hogy ne okozzon kárt a kertemben, a közeli házban? Megtudtam, hogy a Készenléti Mentőkutyás Egység Szolnoki Egyesületének Alpin Csoportja nemcsak a ka­tasztrófák helyszínén nyújt se­gítséget a mentésben, hanem ilyen esetekben - vagy akár templomtorony javításánál - is tudja, mi a megoldás. Hálásan köszönöm László Istvánnénak, az egyesület alelnökének és kol­légáinak, hogy szakszerűen és biztonságosan elhárították a ve­szélyt, a fát olyan körültekintő­en vették ki, hogy környezete sértetlen maradt. DR. FEKÉSHÁZY SZABOLCSNÉ NYUGDÍJAS PEDAGÓGUS, TISZAVÁRKONY Büszkeségünk Információéhségünket kielégí­tendő áll egy technikai csúcsbe­rendezésnek számító kijelzőtáb- la Szolnokon, a Kossuth és Jókai út sarkán, az egykori „Hatva­nas”-sál szemben. Egyik funkci­ója az idő, másik a hőmérséklet mérése. De amióta megvan, szinte mindig mást mutat, mint a valóság. A műszer nem csak szeptember 11 -e óta, hanem már előtte is a New York-i időt mutat­ta, hőmérsékleti adatait pedig nagy valószínűséggel a mediter­rán légkörből közli, mert leg­alább négy-öt fokkal mindig töb­bet mutat, mint ami nálunk van. A közölt adatok arra figyel­meztetnek mindenkit, hogy glo­balizálódó világban élünk, és a Föld felmelegedése is visszafor­díthatatlan. Ezt különben alátá­masztja az is, hogy többször ja­vították, de nem sok sikerrel. Egyszóval, így vált ez a remek­mű a megyeszékhely egyik büsz­keségévé. ________B. FERENC, SZOLNOK Ne m játék ez, kérem! Ismert személyiségek tűnnek fel egyre rendszeresebben a televí­zió képernyőjén, hogy játszanak valamelyik vetélkedőben, karita­tív célra ajánlva nyereményüket. Komoly dolog ez, még ha játék­nak látszik is, amit elárul az el­keseredett tekintet, ha kevesebb­re sikeredik a nyeremény a re­méltnél. A jó lélek már csak ilyen! Érthető a szomorúság, hi­szen aki segíteni akar, az szeret­ne minél többet adni. A támogatottak között több­nyire kórházak, éhező, beteg gyermekeket, hajléktalanokat tá­mogató alapítványok vannak. Olyan ügyért állnak ki a játéko­sok, amely a jóléti társadalmak­ban a gazdagok karitatív támo­gatásával nagyszerűen működik. Ott ugyanis illik - és szokás is! - adományozni. A fentebb emlí­tett szereplőknek nincs miért restelkedniük. Akik viszont ad­hatnának és mégsem adnak, nyugodtan szégyenkezhetné­nek! Az országimázst nem az új­gazdagok gondtalan élete fogja formálni, a szegénység élménye sokkal inkább. A rólunk alkotott kép ugyanis nem attól függ, hogy mi mit hiszünk magunkról, hanem attól, hogy mások mi­lyennek látnak minket. Az ide­gen azt látja, hogy súlyosan be­teg gyerekek gyógykezeltetésére nincs pénz nálunk, sok gyerek éhezik; szervezetek, alapítvá­nyok próbálnak segíteni, de pénz nélkül nehéz. Kétszázezer körül van azoknak a 18 év alatti­aknak a száma, akik nem jutnak napi rendszerességgel ebédhez, húsz százalékuk a vacsorát is nélkülözi. Az alultápláltság mi­att a testi és pszichés fejlődés za­varai mutatkoznak: ők a jövő nemzedéke. Tavaly - csak a gyermekmentő szolgálat — 3 ezer 800 gyerek étkeztetését ol­dotta meg, és ez csupán egy a sok közül. A 37 milliós éves for­rásuk, amiből gazdálkodtak, nagyjából két-három jó kocsi ára! Es hány súlyosan beteg, de gyógyítható gyermek él közöt­tünk, akiken lehetne segíteni, ha volna elegendő pénz az életmen­tő műtétekre. Nagyon messze vagyunk még attól, hogy a rendszer gondos­kodni tudjon a szegényekről, be­tegekről, elesettekről. De úgy tűnik, ugyanilyen messze vagyunk attól is, hogy az újgazdagok (néhány kivételes személyiségtől eltekintve) - leg­alább a lelkiismeretük megnyug­tatására - szerepet vállaljanak ebben. _________BIHARI K., JÁSZBERÉNY Találkozó a hűség városában Az idén Sopronban rendezték meg az idősek vi­lágnapja X. országos és nemzetközi találkozóját. A hűség városában a Gyermek- és Ifjúsági Köz­pont konferenciaterme adott otthont a kétnapos rendezvénynek. Több mint ezren vettek részt az országból, de Erdélyből, Szlovákiából is érkeztek nyugdíjascsoportok. A díszünnepségen a Szociá­lis és Családügyi Minisztérium idősügyi tanácsa képviseletében dr. Iván László professzor, Győr- Moson-Sopron megye és a város vezetői, vala­mint Üszögi Bleyer Jenő, a Nyugdíjasok Országos Szövetsége (NYOSZ) elnöke köszöntötte a részt­vevőket, köztük az Európai Nyugdíjasok Nem­zetközi Szövetségének (EURAG) a képviselőit. A kétnapos gazdag program keretében az EURAG német, cseh, észt, litván, szlovák, svájci küldöttei és a NYOSZ vezetősége tapasztalatcse­rét tartottak a nyugdíjasszervezetek működésé­ről. A minisztérium szakértő képviselői tájékoz­tatót tartottak a nyugdíjemelésről, az üdülési le­hetőségekről és a gyógyszertámogatásról. A gálaműsorban ötvenhét klub, dalkör szere­pelt, többek között szavalat, próza, népdalcso­kor, táncparódia, citera- és tárogatószóló szóra­koztatták a közönséget. A nyugdíjasok munkáiból rendezett kiállítás anyaga között a hímzések, gyöngyfűzések, fafa­ragások mellett ott volt a homoki Kádas János fémtemploma és Eiffel-tornya is. Képünkön (alul) középen: a berlini székhelyű EURAG elnök asszonya, mellette balról a helyet­tese, Üszögi Bleyer Jenő alelnök, mögöttük az EURAG-kiildöttek, illetve a nyugdíjasok szövet­sége ügyvezető elnöksége. DEÁK JÁNOSNÉ, A NYOSZ ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁGA ELNÖKE 1946. OKTOBER 16-AN TURKEVEN kötött házasságot a szolno­ki Czeglédi Lajos és Erdei Regina. Házasságkötésük ötvenötödik évé­ben - napra pontosan - négy gyermekük, tizenegy unokájuk és öt dédunokájuk jó egészségben köszöntötte az ünneplő házaspárt. (AMATŐR FOTÓI Intézményesített szülőtartás? Valami nincs rendben, ha már azon gondolkodik a legnagyobb kormányzópárt, hogyan, mivel lehetne kiegészíteni a kereső, il­letve nyugdíjas szülők megélhe­tését! Igencsak elgondolkodtam a napokban közzétett elképzelé­sen, miszerint a személyi jövede­lemadó egy százalékának mintá­jára befizetett adónkból a szülők­nek vissza lehetne osztani. Innen a következő lépés lehetne, hogy nyugdíj helyett mi gondoskod­junk megfáradt szüléinkről... Eddig az egyházaknak és a ci­vil szervezeteknek ajánlhattuk fel egy százalékunkat. Volt is rá aspiráns bőven, az embernek fő­Az elfogadható kereseteken és nyug­díjakon kellene tömi a fejeket... hetett a feje, kit segítsen meg a pár ezer forintjával, hiszen any- nyian szorulnak támogatásra: várja az iskola, az óvoda, kellene a beteg gyermeket segítő alapít­ványoknak, kellene az éhező gyermekeket támogató civil szer­vezetnek. Ami engem illet, az egyháznak adható részemet bennhagytam a nagykalapban, mert a kezdeti időkben igencsak felbosszantott, hogy úton-útfélen megállítottak vagy becsengettek a lakásomba, amit én kimondot­tan zaklatásnak vettem. A befi­zetett adóból a szülőknek vissza­juttatható támogatás magyaráza­ta egyébként egészen megható. Mint mondják, azért lenne jó, ha egy bizonyos összeg visszamen­ne a szülőnek vagy a házastárs szüleinek (tisztázatlan még, hogy nyugdíjasokra vagy aktív dolgozókra is vonatkozna-e), mert a generációk összetartozá­sának érzését erősítené, meg hogy a gyermekek vállalása, ta­níttatása ne csupán erkölcsi, ha­nem anyagi megtérülést is jelent­sen, és hogy erősítse a tudásala­pú társadalmat. Az én értelmezésemben itt ar­ról van szó magyarán és sarkala­tosra véve: vállaljon át a gyerek az államtól a nyakába sza­kadt középko­rú állástalan és nyugdíjas, il­letve a szé­gyenletes keresettel bíró szülők eltartásából egy szeletet. Később esetleg két szeletet is... Ne aggódjon a párt a generáci­ós összetartozáson, tudják azt a gyerekek, mit kell tenniük, nem kell a hálát intézményesíteni. Mi. eddig is megköszöntük szüléink­nek, hogy felneveltek bennünket és iskolába járattak, s amíg meg­tehetjük, ezután is segítjük őket, már csak azért is, mert többségük rászorul az anyagi támogatásra. Nem kell ebbe belekeverni az adóhivatalt, meg másokat sem. ANTAL ANGÉLA, SZOLNOK A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások - a levélíró elő­zetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tar­tásával — szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztő­ség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin EGY JÓL SIKERÜLT OSZTÁLYTALÁLKOZÓRÓL adunk hírt: az 1950/51-es tanévben végzettek öt­venéves találkozója a rákóczifalvi általános iskolában immár hagyományteremtés szeretetből. Ugyanis annak idején, 1996-ban, első iskolánk 100 éves évfordulóján sokan találkoztunk elszármazottak és hely­béliek. Akkor elhatároztuk, hogy a negyvenöt éves találkozót megszervezzük. Azóta viszont még min­den évben összejöttünk. Az idei, az ötvenedik jó hangulatban és erős fogadalmak közepette ért véget: 2002 szeptemberének első szombatján ismét „kötelező” a részvétel! ____________ MÁTÉ JÁNOSNÉ SZEKERES JÚLjA, AKI A SZERVEZÉSI ÉS „NAPOST FELADATOT VÁLLALTA Megnyí lt a „kézművesek utcája” A szolnoki, Liget úti intézmény alapítványa - a szülők és a neve­lők támogatásával - az óvodai élet egy kedves színfoltjaként Mi- hály-napi vásárt rendezett. A programkínálatot a „kéz­művesek utcája” felállításá­val is színesítették. Vass Áron fazekasmester, Király Katalin néphagyományt őrző pedagógus, Tóth And­rásáé szalmafonó gyerme­ket és szülőt egyaránt meg­ismertetett a kismestersé­gek fortélyaival. Mint a kép is bizonyítja, a vásári kavalkádban min­den kisgyermek megtalálta az igényének, érdeklődésé­nek megfelelő szórakozást, aminek záróakkordja az el­maradhatatlan családi kö­télhúzó verseny volt. Úgy vélem, a jó hangulat egyik kritériuma, hogy az óvoda családi eseménnyé varázsolta ezt a jeles napot. Hogy mi jelentett az ovisoknak nagyobb örömet, a tevékenyke­dés, a versengés, vagy a testvér­rel, szülővel való közös munkál kodás, játék, nehéz volna eldön teni. De nem is biztos, hogy eb ben dönteni kellene... ______________________PR. SÜTŐ LÁSZLÓ SZÜLI

Next

/
Thumbnails
Contents