Új Néplap, 2001. október (12. évfolyam, 229-254. szám)

2001-10-27 / 251. szám

4. OLDAL TÜKÖR 2001. Október 27., szombat MEGYEI Sorsok _________ Az t szokták mondani, bár­meddig is udvarol egy férfi egy nőnek, istenigazából egy fedél alatt lakva ismerik meg egymást. Ezt példázza a most hetvenéves Varga Sán­dor sorsa, esete is, aki most ugyan Jászkarajenőn lakik, de eredetileg karcagi. Tanyán éltek, a határban. A földön dolgoztak, ahogyan az időjárás, az évszakok kívánták. Sándor hosz- szabb ideig kerülgetett egy fiatal lányt, akit végül feleségül vett. Bol­dogok voltak, érkeztek a gyerekek, kettő is egymás után. Ő a határt jár­ta, a földet túrta, a fiatalasszony ott­hon nevelte az apróságokat. Valami csak közbejöhetett, mert férj egy- sáer csak kurtán-furcsán egyedül ta­lálta magát a két kicsivel. Otthagyta a párja. Gyerekestül, mindenestül. Talán más életre, mozgalmasabb mindennapokra vágyott, hiszen amikor elment, még fiatal volt. A magányos férj a földön hord­ta az orrát. Szomorú lett, akár a többnapos esős idő. Egyszer az egyik rokon komendált neki egy jóravaló, szép lányt.- Kun Rózának hívják, rendes a családja, ő is dolgos. Keresd fel, hátha szerencséd lesz! Egy napig udvarolt Nem kellett kétszer biztatni, hétvégén tiszteletét tette a család­nál. A lányt eddig csak látásból is­merte. — Egy napig beszélgettünk. Mondtam, van már két kicsi, de otthagyott az asszony. Ha hozzám jön, nem ketten, egyszerre négyen leszünk... Ezt mondtam neki. Másnap összeköltöztek, vagy ahogyan Sándor bácsi mondta, összebútoroztak.- Nem nagyon volt ott bútor - emlékszik vissza nevetve a párja. - Hozta a gyerekeket, a ruháit meg ami a gatyában volt... Valami azért lehetett ebben a ruhaneműben, mert újabb három gyerekük született. És hogy be­vált a villámgyors egybekelés, mi sem bizonyítja jobban, már negy­venkét éve házasok. Húsz éve Karára költöztek. Sándor Karcagon is, itt is a téesz- ben dolgozott. A mama nevelte a gyerekeket, mára mind családos lett, a legfiatalabbnak szeptem­berben volt az esküvője. Róza édes gyerekeként óvta, vigyázta, majd szárnyára bocsátotta mind a négy fiút és az egy lányt. Mára ti­Kun Róza és Varga Sándor egy nap udvarlás után úgy kiismerte egymást, hogy negyven­két éve jóban, rosszban összetartozna fotó: bugány jános zenöt unoka, két dédunoka is tar­tozik a családhoz. Varga Sándor tíz éve nyugdíjas. Kettejük havi járandósága alig 37 ezer, ha élni akarnak, dolgozni kell. Éjjeliőr. Megvannak egymással. Az egynapos udvarlás máig elégnek bizonyult. Csak az a baj, hogy Ró­za mama lassan több gyógyszert eszik, mint ételt. Szerencsére Sándor bácsi jól bírja magát, für­ge, eleven ember. A legkisebb gyerek lagzija után maradt nem kevés pálinka, kínál­nának, de mára elkopott. Róza mama a szagát se bírja, ki nem állja. Sanyi bácsira terelődik a gyanú, aki nem is tiltakozik:- Én ittam meg, mert vissza­váltottam az üvegeket... D. SZABÓ MIKLÓS Apa és fia, a két kádár A mesterség tisztelete, a szakma becsülete, a kétkezi iparos munka szépsége, lassanként kimegy a divatból. Egyre keve­sebben vannak akik inkább szeretik magukat iparosnak, mint vállalkozónak nevezni, akik mesterségükhöz, elődeik­hez, tanítóikhoz megfelelő alázattal és tisztelettel közelednek. JÁSZBERÉNY __________ Öt ödik alkalommal szervezték meg a nyugdíjas iparosok találko­zóját a városban. Baráth Károly a herényi Ipartestület alelnöke adta át az aranykoszorús, ületve ezüst­koszorús mesteri okleveleket, ame­lyet a jutalmazottak ezután a hiva­talos okiratokon, pecsétjeiken, cég­tábláikon is feltüntethetnek. Igazi különlegességnek is helyet adott a családias hangulatú, vacsorával, baráti beszélgetéssel fűszerezett ünnepség. Többek között Id. Kalla Pál aranykoszorús, míg fia ifj. Kalla Pál ezüstkoszorús kádár­mesteri oklevelet vehetett át ugyanazon a napon. Az apáról fiú­ra szálló mesterség hagyománya nem új keletű Kalláéknél. A meste­rek minden felmenője kádárként kereste kenyerét. Hagyomány ide, hagyomány oda, id. Kalla Pál sze­rette volna megkímélni fiát a ne­héz fizikai munkát igénylő mes­terség fáradalmaitól. így a fiút Szolnokra járatta, s az közlekedé- sigépész-technikusi végzetséget szerzett 1973-ban. Szokták monda­ni, hogy az alma nem esik mesze a fájától. Kalláéknál is így volt. Ifj. Kalla Pál gyerekként mindig édes­apja műhelyében szorgoskodott, onnan még erélyes szóval sem le­hetett kizavarni. A kádárszakma varázsa magával ragadta. Amikor gépészként felszaba­dult, néhány évet még dolgozott autószerelőként, de nyaranként mindig segített apjának a műhely­ben. Végül 1980-ban úgy döntött, elég volt a kettős életből. Letette a csavarkulcsot, s felvette a kezének jobban engedelmeskedő gyalut. Az idősebbik Kajla Pál még megta­nította fiának mindazt amit tudnia kell mesterségéről, majd 85-ben le­tette az ipart és nyugdíjba vonult.- Mostanában már csak a fiam­nak segítek egyszer-egyszer, ha nagyon megszalad a munkája. - mondta az aranykoszorús mester.- A szakma szépsége megma­radt még napjainkra is?- kérdez­tem a fiatalabbik kádártól.- A gépesítés miatt sokat vesz­tett a fényéből, de azért az igazi mester becsülete még mindig megvan.- Milyen hordókat keresnek leginkább?- Általában a boros hordókat. Káposzta savanyításhoz mostan­ság már nem használnak fahor­dót, beérik a műanyaggal. Az el­múlt évben bevezetett bortör­vény, sajnos rajtunk is sokat hú­zott. Akiknek a hazai piacon ké­szítettük a hordókat - a kisterme­lőknek - azok szépen lassan fel­hagynak a borászattal így nekünk kisiparosoknak is egyre kevesebb a megrendelésünk itthonról. Nem marad más, mind külföldre, Né­metországba, Svédországba, Olaszországba, Kanadába szállí­tani a kész darabokat. . — Mit kell a legjobban tudnia egy igazi kádárnak?- Csak az igazi mester tudja jól kiválasztani, hogy egy-egy fa­anyagból milyen hordó készíthe­tő el. Ez az alapja mindennek, az anyag kiválasztása.- Van aki folytassa a családi hagyományokat?- Két lányom van, ők aligha a kádárműhelyben fogják megke­resni kenyerüket. Talán majd az unokák... ____BANKA CSABA A k ét kádár rászolgált az elismerésre Az új igazgató Abádszalók Azt lehet mondani, hogy Oláh Vince életében akkor következtek be a legizgalma­sabb események, amikor ő maga is úgy érezhet­te, hogy mind szak­mailag, mind pedig vezetőként révbe ért. Az előzményekhez fel­tétlenül hozzátartozik, hogy tiszaszőlősi igaz­gatóskodását követően az a megtiszteltetés érte, hogy volt alma matere, a talán legpatinásabb tiszafüredi Kiss Pál iskola szakmai irányítását bízták rá. Itt húsz évet húzott le igazga­tóként. Abban az évben éppen Oláh Vincét választották meg az Névjegy: Oláh Vince, 56 éves, matematika, fizika és informatika szakos tanár, 2000 áprilisától közoktatási szakértő. Nős. Felesége a Tiszafüredi Polgármesteri Hivatal pénzügyi főelőadója. Két felnőtt gyermek révén kétunokás nagyapa. év pedagógusának Tiszafüreden. A kényszerű, éppen ezért talán eléggé „fájdalmas” változtatás, a tomajmonostori állás kihívást je­lentett számára, az Általános Mű­velődési Központ igazgatójaként próbálta ki magát. Eb­ben az alig több mint 900 lelket számláló kis falucskában nagyon jól érezte magát, így nehe­zen is mondott igent ar­ra a megkeresésre, ami az abádszalóki iskola igazgatói állásának megpályázására biztat­ta. Végül csak nekifutott, s a 30. igazgatói tanévnyitói beszédét már az abádszalóki gyerekek, ta­nárok s szülők jelenlétében mondta el. Ahogy azt legutóbb említette, most elsősorban őket .szeretné mind jobban megismerni, az iskola hagyományaival együtt. Eddigi tapasz­talatai kedvezőek, s ezekre a jó alapokra kíván építkezni. Tv-notesz Sztárcsinálók Sztárok ott, sztárok itt, sztárok mindenütt - nincs annyi csillag az égen, mint amennyi futkározik belőlük ma a televízió képer­nyőjén. Sztár jóformán mindenkiből lehet. Elegendő, ha valaki­nek nagyobb szája van, ha netán feltűnően (és bosszantóan) kö­zönséges, avagy gátlástalanul szemtelen. Mi több, idióta akár. S ezt a tulajdonságát például valamelyik rádió hullámhosszán „ka­matoztatja” riporterként, műsorvezetőként. És csak úgy kapkod­nak értük a könnyű sikerre számító szórakoztató programok. Ma­gazinok élnek belőlük. Jáksó Lászlót a minap Baló Júlia „csodálgatta” körül Duettjében. A népszerűség piacán kelendő árunak számítanak mindketten. Az­tán a pletykaműsorok! Merthogy — vallják a szórakoztatás haszon­lesői —, van-e annál csábítóbb, mint valakinek titokban belesni, les- kelődni a hálószobájába? Valami ilyesféle szándék is meghúzódik az Ismeretlen ismerősök (Ml, vasárnap délután) címet viselő port­réféleségben is, fellebbenteni a fátylat csalétkül egy-egy sztár ma­gánéletének titkairól. Legutóbb műsorvezetője Bochkor Gáborral próbálkozott, hogy szóra bírja a szerinte „rejtőzködő” médiasztárt, bemutatván egyik munkanapját. Láttuk' is, amint a mi Gáborunk nekivág hajnalban, indul kedvenc rádiójába, Mercedesszel, mert­hogy ő mindenből csak a jót szereti; majd ahogy reggeli műsorá­ban a mikrofon előtt bumerángkodik. Megtudhattuk, a „jó külsejű pasinak” egyáltalán nincsenek gondjai a nőkkel (csak dögösek le­gyenek); megszólalt örökös társa, Lajos, a Boros is, ám mint kide­rült, a látszat csal, valójában ki sem állhatják egymást (a TV 2-ben azért együtt idétlenkednek, de az más, mondják, az munka). Fel­tűnt vacsora közben kedvesével is... Lényegében semmi olyan nem árultátott el, ami különböző pletykarovatokban ne lett volna már olvasható róla. Többször is. Bochkor, igaz mondta a magáét önmagáról, de korántsem volt valahogy meggyőző. Őszinte, vagy pedig ezúttal is játszik velünk, mert nem tud szabadulni rárakódott manírjaitól? A műsorvezető Hámori Barbarát is mintha csupán va­lamiféle beteges szereplési kényszer hajtotta volna, személyesebbé nem tudta tenni az arcképnek is szánt filmecskét. Úgy tálalták fel nekünk a közismert rádióst, mint a hazai média csillagát; ám a lá­tottakból ítélve olyan csillag ő, amelynek ragyogása ha nem is tal­mi, de valahogyan gyanús. Úgy vélem, csínján kellene bánni azzal, kit is tartsunk igazán sztárnak. v. m. Az éjszaka tündérei Riport Szintetikus drogok, öt-hat­ezer forint. Pár deci tömény, na meg fiúk. Minden meny- nyiségben. Ezek két tizenhat éves lány átlagos szombati napjának történései címsza­vakban. Zsuzsi és Martina megengedte, hogy tisztes tá­volból ugyan, de velük tart­sak egy éjszaka. A szombat szent nap a két lány számára. Nem csinálnak semmit, csak készülődnek. Délután négy órától megközelíthetetlenek. Szü­leik is tudják ezt, hozzájuk sem szólnak. Zsuzsi különösen háklis, idegesíti, hogy elszakadt a leg­jobb harisnyája.- Nem mindegy melyikben mégy? Egyforma a kettő - mon­dom naivan. — Ha nem értesz hozzá, akkor ne mondj semmit! — torkoll le. — Ez egy háromezer forintos haris­nya volt, apámtól kaptam! Most mehetek nadrágban! Többet nem is kérdezek, s amúgy is ki kell jönnöm a szobá­ból, mert kezdődik az öltözködés. Másfél óra után nyílik az ajtó, ennyi idő kell ahhoz, hogy a szo­lid másodikosból tizenkilencnek látszó bombázó váljon.- Nem semmi! - szalad ki a számon. - Hogy csináltad?- Á, gyakorlás kérdése.- Sokba kerülnek a cuccok?- Ha jót akarsz venni, akkor igen. A szüleim jól keresnek, ne­kem is több jut. De most men­jünk, mert segíteni kell Martiná­nak. A barátnő valamivel könnyebb eset, ő a hétköznapokban is föl­vállalja a „férfifaló” maskarát. Most csak a haját kell kicsit átfé­sülni. Az „egyenruha” nála is adott: szűk farmer, köldökig érő blúz, s egy cigarettásdoboznyi méretű válltáska.- Ebben mi fér el?- Nem mindegy?! Női dolog oké? Martina amúgy is zárkózot- tabb, de mint később kiderült, csak az első pohár italig. A tiné­dzserek által kedvelt kocsmában „kakukktojás” vagyok a korom miatt, de nem szól hozzám senki. A lányok hamar hangulatot te­remtenek maguk körül, pillana­tok alatt ők a társaság középpont­ja. Beszélgetni csak akkor tu­dunk, amikor a pulthoz jönnek rendelni. Elég sűrűn. Főleg Mar­tina.- Miért te fizetsz? Egyik fiú sem hív meg valamire? - ordítom a fü­lébe a hatalmas zajban.- Ezek a csórók? Csak felvág­nak, szövegelnek, de kispályások.- Nem lesz sok a töményből?- Jól bírom. Te mit iszol?- Kösz, vezetek - hárítom el a diáklány invitálását. Egy húszez­rest húz ki a csöppnyi táskából.- Mindig ennyi pénzed van?- Akad. Anyám összejött egy gazdag vénemberrel, akit rende­sen lehet pumpolni. Apám sem akar lemaradni, így jól járok. Hamar elszáll az egy óra, amit a lányok a kocsmára és a „kispályá­sokra” szánnak, egy pillanat alatt lelépnek a fiúk legnagyobb bána­tára. Szolnok egyik felkapott éjsza­kai bárjában kötünk ki. Itt is akadt bőven ismerős. A lányok egy tündér könnyedségével mo­zognak a tömegben. Zsuzsi hamar megtalálja múlt­heti barátját. Ez szemmel látható­an nem tetszik Martinának, aki egy pohár koktéllal lep meg.- Idd meg, jól fog esni. Arra kapja a fejét, amerre én is nézek.- Zsuzsiékat nézed? Egy sík­bunkó az a gyerek - int a fejével a fiú felé. — Nézd meg, mit lehet kezdeni egy ilyen szerencsétlen­nel!?-Mi a bajod vele?- Ez egy senki! Buta, csóró és ráadásul egy görény. Egy ilyen nő, mint a Zsuzsi, adhatná többre is.- Együtt járnak?- Nem, de így elpasszolhat másokat.- Kérdezhetek valamit?- Ha azt akarod kérdezni, nem vagyok kurva! — szakít félbe. — Voltam már pasival, de nem iga­zán tetszett. Meg akarok szerezni magamnak egy gazdag, jóképű csávót.- Ennyire számít a pénz?- Ja. De most bocsi, van egy kis dolgunk. Az ajtóban feltűnik egy bőr- dzsekis férfi, a lányok rögtön kö­rülveszik. A szomszédos parkba vonulnak, nem hallom, mit be­szélnek. Amikor észreveszik, hogy a bár ajtaja előtt állok, majd leharapják a fejem.- Most meg mi van?! Mi sem­mit sem csináltunk — kiabál ve­lem Zsuzsi szemmel láthatóan el­vörösödve.- Kábszer?- És ha az? Mi közöd hozzá? Az apám vagy?- Máskor is használtok?- Ez csak egy kis tabletta, ami­től jó hangulatod lesz. Ennyi az egész! Felejtsük el! - mondja Martina A bárban eltűnnek a vécében, amikor megint találkozunk majd kicsattannak az energiától. Figye­lem a „repkedésüket”, literszám vedelik az üdítővel kevert tömény szeszt.- Baromi jó! — huppan le mel­lém Zsuzsi szusszanni pár percet. - Bocs az előbbiért, de egy percig az hittem zsaru vagy.- Sokba kerül a tabletta?- Attól függ, kitől veszed. Én régóta jóban vagyok a sráccal, ő volt az.első barátom. Nekem fele­annyiért adja, mint másoknak. Azért így is ezrekbe kerül. Ránéz az órájára.- Most idő van, megyünk a diszkóba. Üvölt a zene, viliódznak a fé­nyek. test, test mellett. Fullasztó a meleg. A tabletta is „dolgozik”, Zsuzsa és Martina egész éjszaka táncol. Zsuzsa unja meg előbb, a „buta, csóró, görénnyel” haza­megy. Barátnője sem bírja sokáig, el­múlik a tabletta hatása is. Martina mélyponton van. Hazafelé tar­tunk. Váratlanul lemarad, megáll egy ház sarkánál hányni. Mintha éveket öregedett volna, úgy néz ki az arca amikor visszajön.- Nem félsz, hogy tönkreteszed magad?- Viccelsz? Most vagyok fiatal. Bírom a piát, a táncot, jól nézek ki, mi kell még? Hosszasan magyarázza, hogy milyen is egy igazi menő lány, akinek minden ujjára jut egy fiú... Körülöttünk csendes az utca, csak ketten baktatunk hazafele. PÓKÁSZ ENDRE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents