Új Néplap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-08 / 210. szám
4. OLDAL MEGYE I TÜKÖR 2001. Szeptember 8„ szombat Az indulatok gátszakadása Egy töltés, amely álmokat, gazdaságokat vágott ketté Gátba ágyazott savanyító fotói csabai istván Vezseny Nemcsak a kertjüket, hanem álmaikat is kettévágta a gát Fenyvesi Máriának és Deák Péternek. A két fiatal, amikor Vezsenybe költözött, egy alkotóház és egy biokertészet terveit forgatta a fejében. Egy tavaszi napon azonban arra ébredtek, hogy árvízvédelmi fővédvonal épül házuk tövében, a kertjük közepén. Zuhogó esőben tapossuk a sarat a Vezseny belterületén, kertek közepén húzódó gáton. A töltés tetejéről, mint egy magas lesről szemléljük Deák Péter portáját. Tőlünk néhány méterre éppen mesteremberek tatarozzák a régi parasztházat. A gát tövében egyik és másik oldalon is kis veteményeskert zöl- dell.- Csodálatos föld ez. Óriási sárgarépák és padlizsánok teremnek itt - mutatja a kert nagyobbik részét kitevő, a töltés mentetten oldalára került kertet a háziasszony. Fenyvesi Máriát és Deák Pétert a szép Tisza-parti táj és a csendes falucska mellett pont ez, a jó föld vonzotta Vezsenyre. Egy alkotóházról és egy biogazdaságról álmodtak. Szerintük ugyanis az ártérnél jobbat el sem lehet képzelni gazdálkodásra. Csak nem gabonát kell termelni azon a földdarabon, amelyet évről évre elönt a víz, hanem gyümölcsöt. Álmaikat azonban - akár csak kertjüket - egyik napról a másikra kettévágta a gát.- Mielőtt megvettük volna a házat, megkérdeztük a polgár- mesteri hivatalban, hol épül majd a töltés - emlékezik vissza Deák Péter. — Akkor megnyugtattak semmi esetre sem a kerteken keresztül, ahol az utóbbi évek árvizeinél az ideiglenes töltés húzódott. A fiatalok ezért is lepődtek meg, mikor egyik reggel idegenek jelentek meg portájukon, és buldózerekkel lerombolták a kerítést. De nem csak őket érte váratlanul a töltés építés. Néhány portával távolabb Ecseki István is tanácstalanul nézte, hogy a kertjében lévő ólakat a földdel teszik egyenlővé, a termőföldet pedig gáttá formálják. Az idős gazda hirtelenjében azt sem tudta, mit tegyen jószágaival.- A fiunk egyik barátja szólt be motorról, nyissuk a kaput, mert jöttek a savanyítót lebontani - emlékezik a kora márciusi napon történtekre Gál Istvánná. - Mi azonban nem engedtük, hiszen egy évvel korábban is elfértek a védekezők az épülettől. A savanyító hosszas egyezkedések eredményeként megmenekült a lebontástól, bár falai a gát megépítse óta alaposan felvize- sedtek. A falu belterületén, a Fő utcával párhuzamosan megépül töltés hu- szonegy-néhány portát vágott ketté. Mindez úgy történt- állítják az ingatlantulajdonosok hogy előzetesen nem értesítették őket.- Mintha Ázsiában volnánk! - morog Deák Péter.- Az újságból értesültünk arról is, hogy állandó jelleggel épült meg a töltés az udvarunk közepén - fűzi hozzá Gálné. A töltés elkészülte után ugyan az önkormányzat - egy szolnoki ingatlanforgalmazó cég becslése alapján - négyzetméterenkénti 400-500 forintos áron vételi ajánlatot tett a gát építésével érintett, a házaktól elszigetelt területekre. A tulajdonosok közül azonban öten nemet mondtak, és a közigazgatási hivatalhoz fordultak segítségért. A felsőbb hivatal július elején megsemmisítette a polgármester gátépítésről hozott határozatát. Indoklása szerint a polgármester kizárólag veszélyhelyzetben hozhatott volna ilyen intézkedést, márpedig március elején „csak” másodfokú árvíz védelmi készültség volt a Közép-Tiszán. A megyei védelmi bizottság ugyan felszólította a polgármestereket, hogy működjenek együtt a vízüggyel, illetve „készüljenek fel veszélyhelyzeti intézkedésekre”, de gátépítést nem rendeltek el a magasparton, így Vezsenyben sem.- A közigazgatási hivatal any- nyira ügyfélcentrikus, hogy az önkormányzatnak nem is lehet igaza. Ráadásul ott a hivatalban fogalmuk sincs arról, mit jelent az árvízhelyzet - vélekedik a döntésről a polgármester. Hatvan Lajos bírósághoz fordult az ügyben, mert állítja, a hivatal indoklása akár egy ellenkező értelmű, a döntését helybenhagyó határozatnak is megfelelne. Abban a szakemberek egyetértenek, hogy 2000 tavaszán a Kö- zép-Tiszát az ott élők és az ország összefogásán túl a kedvező időjárás mentette meg a katasztrófától. A vezsenyi önkormányzati képviselők éppen ezért még tavaly döntöttek arról, mielőbb állandó védvonalat kell kiépíteni a falu körül, mert még egyszer aligha lesz „szerencséje” a településnek.- Amikor a vízügynél március 6-án bejelenttették, hogy a tavalyihoz hasonló árvízre kell számítanunk, azonnal telefonáltam, egy vállalkozónak, hogy másnap legyen ott gépeivel, és kezdjük meg a védekezést - emlékszik vissza Hatvani Lajos. A polgár- mester szerint ekkor még ideiglenes töltést építését tervezték a falu északi és keleti oldalán. Néhány nap múlva, amikor a Közép- Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság által vezényelt gépek megérkeztek - a polgármester szerint a vízügyi szakemberekben is felmerül, hogy végleges jelleggel kellene megépíteni a töltést. Az építkezéssel csak a tarpai gátszakadás után álltak le, amikor kiderült, a tavalyit meg sem közelíti a vízszint.- Nekem is kettészeli a gát a portámat. Le kellett bontani a garázsomat és néhány melléképületet - érvel a polgármester, aki úgy látja az egész ügyet csak néhány „izgága” ember gerjeszti a faluban. Csakhogy ezt a minősítést az öt fellebbező család kikéri magának. A polgármester egy korábbi kiszólására utalva állítják, „vérüket azért nem hullajtották” a faluért, mert arra nem volt szükség. Tavaly, a veszély idején azonban éjjel-nappal a gátakon voltak, és nemcsak ők, de a távolabbi településeken élő barátaik is jöttek segíteni.- Ez az egész az 1950-es évek közösségi bűnbakkeresését idézi, pedig csak éltünk állampolgári jogunkkal. Nem a gát ellen vagyunk, tudjuk szükség van rá, hanem az eljárást kifogásoljuk - magyarázza Deák Péter. A fellebbezők, s a faluban mások is, úgy tartják, a töltésnek jobb helye lett volna a néhány száz méterrel távolabb, a külterületen. Ott ugyanis eleve magasabb a part.- A szívem szerint én is oda építettem volna, de akkor erre nem volt mód - állítja a polgár- mester. - Hétméteres vízszintnél elönti a Tisza a rétet, és nem tudjuk tovább építeni a gátat. Akkor pedig a folyó nemcsak a félig kész töltést mossa el, hanem akár a falut is. Az öt család szerint azonban a gát ellehetetlenítette őket. Falusiként ugyanis gazdálkodásból próbálnának megélni. Csakhogy most nincs hol felhalmozni a terményt. Az esővíz, mely korábban a háztól lefelé lejtő kertben elfolyt, most a gát tövében tavakba gyűlik. Mindennek talán csak Ecsekiék kacsái örülnek. Gálék azonban nehéz szívvel mutatják a vízben tocsogó kis malacokat. Arra, hogy a körülbelül 70 százalékig kész töltést lebontanák, gyakorlatilag semmi esély nincs, hiszen a közigazgatási hivatal határozata is kérte a Közép Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóságot, hogy folytassa le „a védmű megvalósításával kapcsolatos hatósági engedélyeztetési eljárásokat” a terület igénybevételének törvényes rendezése érdekében. A kisajátítási eljárásokkal persze várni kell, amíg elkészülnek a töltés műszaki tervei, és a minisztérium fővédvonallá nyilvánítja azt. Most, hogy dúl a háború, indulat indulatnak feszül, faggatom a polgármestert:- Volt értelme megépíteni a gátat? Hosszan hallgat, aztán csak ennyit mond:- Azt majd a Tisza dönti el! __________________TELEKI JÓZSEF Néz őpont Betűk ajándékba Néhány éve - november táján - találkoztam egy sovány, szomorú tekintetű, nyolc-kilenc év körüli fiúcskával. Orra és homloka finom párát vont a könyvesbolt kirakatára, ahogy odadugta. Lelkesen sorolta, mi mindent szeretne. Aztán később - immár az anyja mellett ballagva - megértette, nekik ismét nem telik könyvre. Azóta sem láttam a legénykét, de gyakran eszembe jut a kép. Különösen a tekintete, amiből áradt a szomorúság, a belenyugvás keserűsége. A vágyakról való lemondás: neki nem lesz szép színes mesekönyve. Sem most, sem karácsonykor, sem máskor. Pedig a könyv kell. A betű nem pótolható és nem helyettesíthető. A legizgalmasabb sztori is más könyvben elmesélve, mint ha a filmvásznon pörög a törÚgy is segíthetünk, hogy té"el Persze’ hosy valaki felajanlunk egy könyvet jon, ahhoz tudni kell olvasni. Nem kell távoli, elmaradott országokba mennünk, hogy írástudatlan emberekkel találkozzunk, vagy olyanokkal, akik bár ismerik a betűket, olvasni is tudnak, csak éppen nem értik a szöveget. A magyar lakosság tekintélyes hányada funkcionális analfabéta. Hogyan segíthetnénk rajtuk? Az általános iskola első osztályában kellene kezdeni, akkor, amikor írni-olvasni tanul a gyerek. El kellene feledni végre a temérdek agyament kísérletet, amelyeknek az elmúlt évtizedekben gyerekek ezreit tette ki az pedagógia megannyi megszállott újítója. Betűket, betűkapcsolatokat kellene tanítani, meg szótagolást, hogy együtt nőjön a gyerekkel a helyesírás tudománya is. Vasszigorral be kellene tartani a tankötelezettségi törvényt, hogy ne kerülhessen ki senki a padokból kvázi írástudatlanul. Talán az is segítene, ha nem volna szégyen felnőtt fejjel betűt böngészni az iskolapadban... És úgy is, ha könyvet adnánk azoknak a kezébe, akik szívesen forgatnák. Felajánlhatnánk egy- egy művet a könyvespolcunkról (régit vagy újat, mindegy, csak irodalmi értéke legyen) azoknak, akik szeretnének olvasni, de nem telik rá a pénzükből. A mai nap az írástudatlanság elleni küzdelem nemzetközi napja. Nem feledkeztek meg erről azok sem, akik az országban és megyénkben is különféle kezdeményezésbe, jobbára könyvgyűjtésbe fogtak. Én mindenesetre egy Kányádi-kö- tetet meg néhány mesekönyvet eljuttatok a hozzám legközelebb eső „felvevőhelyre”. Hogy olvashasson a szomorú tekintetű fiú is. Meg sokan mások... ^-Áuc-V Húsz évig kéziratban Sok munkatárs nem érte meg a kötet megjelenését Megyei információ A napokban került ki a nyomdából Jász-Nagykun- Szolnok Megye Néprajzi Atlaszának II/l. kötete, amely a kutatások szöveges eredményeit adja közre. A térképeket tartalmazó II/2-es kötet megjelenése még várat magára. Mint a könyv egyik szerkesztője, Gulyás Éva elmondta, az 1960-as években kezdődtek az úgynevezett kartografikus kutatások. Pócs Éva és Csalog Zsolt részt vett az azóta megjelent Magyar Néprajzi Atlasz munkálataiban, akkor merült föl a megyei atlasz összeállításának gondolata is. 1974-ben megjelent a szöveges részt tartalmazó 1/1. és a térképeket közlő 1/2. kötet. Ez utóbbi német nyelvű változata eljutott Európa sok múzeumába, és a kutatók széles körben használták. Később a szerkesztői munkát Szabó László folytatta. Elkészült a folklór és a népi társadalom, valamint a tájkapcsolatok kérdéskörével foglalkozó 11/1. kötet anyaga is, ám a mű mintegy húsz évig kéziratban maradt, kiadására nem volt pénz. A megjelenést végül a Nemzeti Kulturális Alap támogatása tette lehetővé. Jelentőségét mutatja, hogy sok kutató már kéziratként is tudomást szerzett róla, használta munkájában. A harminchárom munkatárs közül azonban kilencen már nem érték meg a könyv kiadását. Arra a kérdésre, hogy időközben nem avult-e el az 1960-as években folytatott gyűjtés eredménye, Gulyás Éva hangsúlyozta: ennek éppen az ellenkezője történt. A közel negyven éve gyűjtött anyag forrásértéke nőtt. Remélik, hogy a 11/2. kötet megjelentetésére is kapnak pályázat útján támogatást, és a magyar, valamint német nyelvű tájékoztatókkal ellátott térképek kötetét jövőre kézbe vehetik a kutatók, b. a. Ahol messze kalandozhat a tekintet Szórópuszta Ez a jókora síkság Besenyszöghöz tartozik. Ha jói számoltuk, tizenkilenc tanya vigyázza a környéket, ámbár néhányba hálni jár a lélek. Az idegen azonnal feltűnik, hiszen innen messzire kalandozhat a tekintet. Érdekes, amit az egyik lakó mondott: „Kedvesem, Szórópuszta alighanem azért létesült itt, hogy ne legyen lyuk a földön...” Vasút, vonat nincs, egyetlen keskeny műút köti össze a „világgal”: Szolnokkal, Be- senyszöggel, Nagykörűvel. A műút előtt nem is olyan régen még apró, tanyasi bolt várta a betérőket, de mára annak is se híre, se hamva. Nem akadt forgalom, így a korábbi gazda lehúzta a rolót. A mostani tulajdonos Köves Attila, Szolnokot, egy Ady Endre úti lakását cserélte fel erre a tanyasi házra. Hárman élnek itt a tanyán: Attila, a felesége meg a fiuk, aki Szolnokra jár suliba. Az apja viszi reggelente, mert a hajnali busszal túl korán érne be az iskolába.- A feleségem leszázalékolt nyugdíjas, én munkanélküli vagyok. Azért hagytuk ott a nagyváros zaját, mert itt csendesebb, nyugodtabb az élet, és megélhetést is találtunk.- Hogy telnek errefelé a napok?- Jól. Két éve lakunk itt, megszoktuk. Villany, tévé van, az ivóvizet hetente kétszer Besenyszögről hozza egy lajtos kocsi. Gazdálkodunk: az anyakoca most fialt meg, de akad birka és aprólék is. No meg ki tudja, hány kutya. Amelyek kezdetben nekem rontottak, majd a gazda egyetlen szavára lekuporodtak a lábam elé. Vesztükre, mert éppen érkezett Szőllő- si doktor, a nagykörűi állatorvos, előkerültek az injekciós tűk, az ampullák, olyan gyorsan, hogy az aprajának sivalkodni sem volt ideje. Mi meg haladtunk tovább a tulajdonképpeni Szórópusztára, amelyhez a keskeny műút vezet. Műút? Ez azért túlzás, mert legfeljebb lépésben mehet rajta a kocsi, ha félti a gazdája a tengelytöréstől. A tanyasi házak elé kirakott kannák, edények mutatják, ma hozzák a lajtos kocsival Besenyszögről a vizet. Az egyik kertben éles szerszámmal dolgozik egy jókötésű férfi. Nagy Istvánnak hívják, 1947 óta lakik itt, és a nagynénje kertjében irtja a gyomot.- Lehet, nem hiszi, amit mondok, de az itteni házam, kertem, földem nem cserélném el egy komfortos szolnoki, városi panelre! Villany van, a tévében négy adót foghatok, de ha kicsit „machinálok” rajta, akár tízet is. Besenyszög földúton hat kilométer, vagy oda vagy Szolnokra járunk vásárolni.- Hányán laknak a tanyán?- Már csak ketten az asszonnyal, a gyerekek felnőttek, kirepültek. Az egyik szolnoki, a másik besenyszögi lett.- Önök maradtak.- Amíg bírjuk magunkat. Tehenet tartok, de kéri a porciót a malacféle meg az aprólék is. Föld is akad, ha kevés is. Az élet mifelénk nyugodtabb is, és olcsóbb is, mint a városi nyüzsgésben. Itt mindenki ismer mindenkit. Füves legelőn lépkedünk az egyik tanyától a másikig. Hatalmas porták, jókora udvarok tartoznak egy-egy lakóházhoz. Hófehér hajú mama érkezik az egyik elé kerékpárral.- Ä faluban voltam - mondja -, kenyeret vettem, meg a csirkéknek takarmányt. A nevét nem árulja el, de beszélgetni szívesen szakít időt.- Itt születtem, a mai lakásomhoz nem messze. A mostam házunkban 1958 óta élek. A férjem meghalt. Három gyereket neveltünk, de sajnos a fiam sem él már. Akár az édesanyám, aki 91 éves koráig velem volt. Sajnos a temetések nem kerültek el.- Gyerekek, unokák?- Nyolc unoka született. Ők már nem itt laknak, de gyakran meglátogatnak. A cudar „emberhónapok” nehezebbek, olyankor fával fűtök. Minden szomszéddal jóban vagyok, mert tanyán fontos a szomszéd barátsága. Amíg ellátom magam, nem mozdulok. Ha meg leesek a lábamról, Nagy István a nagynénje kertjében szorgoskodott éppen FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS majd lesz valahogy. A tanyasi életnek az a szépsége, hogy a természet, a mindennapok diktálják a tennivalókat. Mást kell csinálni márciusban, nyáron, szeptemberben meg novemberben... Elmenőben vártuk a vizest, mert tanyasi, lajtos kocsisból tudtunkkal nincs más a megyében. Hiába, véges volt az időnk, mennünk kellett. Pedig a szórópusztaiak üres kannáikkal már reggel óta őt várták. ____________________________D. SZABÓ MIKLÓS
