Új Néplap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-29 / 228. szám
10. OLDAL TÜKÖR 2001. Szeptember 29., szombat EGYE A 4-es útról és a PB-gázról Megyei információ „A rendőrök nem a hatalom megtestesítői” Dr. Szekeres Imre és dr. Füle István szocialista képviselők tegnap sajtótájékoztatót tartottak, amelynek témája a 4-es út és a PB-gázt használók helyzete volt. Mint elmondták, a miniszterelnök, a közlekedési miniszter és fideszes képviselők évek óta egymásnak ellentmondó ígéreteket tesznek a 4-es út építéséről. így volt már szó arról, hogy épül az MO-ás keleti szakasza, azzal összefüggésben kezdődik a 4-es út építése, majd hogy Al- bertirsa és Szolnok között hamarosan elkezdődik az út négysávúra bővítése. Ám a költség- vetésben nincs erre a célra pénz elkülönítve. Pedig a fedezet meglett volna rá, volt a tavalyi költségvetésben 9,8 millió forint a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére, de azt a Nemzeti Autópálya Rt. adósságának kezelésére fordították. Az elmondottakhoz hozzátették, hogy az MSZP programjában szerepel a 4-es (és a 6-os) főút négysávosra bővítése. Az ország 55 településén, amelyek közül 7 megyénkben van, vezetékes PB-gázzal oldották meg a gázellátást, ám az ár többszörösére emelkedése nehéz helyzetbe hozta ezek lakóit. Megsegítésük érdekében szocialista képviselők többször felszólaltak a parlamentben. Az ügyben történt némi előrelépés, a földgázra történő átállásra a lakosok a költségek 30 százalékára, legföljebb 250 ezer forint értékben segítséget kaphatnak. De még ez is legföljebb csak jövőre áll rendelkezésre. A szocialista képviselők most azt szorgalmazzák, hogy az idei télre a vezetékes PB-gáz használói ártámogatásban részesüljenek. ' -................ - ' M - BA Interjú Dr. Házi István ezredes egy esztendeje vette át elődjétől a megyei rendőrfőkapitányság vezetését. Ez idő alatt sok minden történt megyénkben, maga a rendőri szervezet is jelentős átalakulásokon ment keresztül. Több vezetői poszton is történt változás, és a főkapitány szerint a rendőrség személyi állománya profi szinten dolgozóvá vált. A megyei rendőrfőkapitány hivatalba lépésekor konkrét célokat tűzött ki a megye rendőrsége elé. A célrendszer egyik elemeként a bűnözés visszaszorítása jelent meg. A KSH adatai szerint megyénkben az év első felében országos viszonylatban is jelentősen, közel 20 százalékkal emelkedett az ismertté vált bűncselekmények száma. Elsőként erről a jelenségről kérdeztük dr. Házi István ezredest.- Az első félévi statisztikai számnövekedésnek természetesen megvan a magyarázata. A rendőrségi statisztikában egy sajátos rendszer szerint regisztrálják a megtörtént jogeseteket. Bonyolultabb ügyek esetében előfordulhat, hogy ami két-három éve történt, az egy későbbi időszak statisztikájában jelenik meg, adott esetben nagy mennyiségben. Az elmúlt év végén nem sikerült befejeznünk sorozatügyeket. Csak példaként említem, hogy a Kunszentmártoni Rendőrkapitányságnak egy közel 500-as nagyságrendű ügye csúszott át erre az évre. Tavaly októberben történt a Jászságban egy betöréses lopássorozat, emellett egy szerzői és szomszédos jogok megsértése, ami csaknem ezres nagyságrendet jelentett. Ezeket a bűncselekményeket bár az előző évben követték el, a statisztikában mégis idén jelentkeztek. A valóságban nincs ilyen mérvű bűnözésnövekedés. Ezt támasztják alá az ügyforgalmi adataink. Az idén érkezett bejelentések száma, még ha kis mértékben is, de csökkent az előző évihez képest. A jogsértések száma tehát kiegyensúlyozott trendet mutat megyénkben. A statisztikát azonban figyelemmel kell kísérni, mert jelzéseket ad a tevékenységünkről, ugyanakkor pusztán önmagában nem alkalmas a rendőri munka megítélésére.- Milyen főbb változásokon esett át a fő- kapitányság?- Az elmúlt egy év alkalmat adott arra, hogy megismerjem a területet, az itteni kollégákat. Először is az átvizsgálás eredményeként több helyen személyi és szervezeti változások történtek. Ahol lehetett, a megyei szerveknél csökkentettük a létszámot, vagy a feladatokat telepítettük át. Tovább építettük a körzeti megbízotti hálózatot, hogy közelebb kerüljünk a lakossághoz. Ez a megyeszékhelyet és azokat a nagyobb városokat érintette, ahol nem volt körzeti megbízott. Az egyenruhás rendőr közterületi jelenléte visszafogottabbá teszi a bűnözőket. Csökkent a közterületeken elkövetett jogsértések száma. Nyugodtabb, biztonságosabb életteret élvezhet a lakosság. Növekedett a felderítési és a nyomozáseredményességi mutatónk, nem kell szégyenkeznünk országos összehasonlításban sem.- Miként jellemezné megyénk jelenlegi rendőrségét?- A rendőrség személyi állománya felkészült, fiatal és tettre kész. Hq értelmes, reális célokat tűzünk ki, akkor ennek megfelelő hatékony munkát fog végezni. A rendőröknek meg kellett érteniük, hogy ne mindenáron büntessenek, ne egy büntetéscentrikus rendőrséget működtessünk, hanem egy valóban polgárbarát szervezetet alakítsunk ki. A rendőrök feladata elsősorban a bűncselekmények felderítése, nem pedig az állampolgárok zaklatása.- Elégedett az utóbbi egy év eredményeivel?- Igen, elégedett vagyok, hiszen profi szinten dolgozó szervezet kezd kialakulni. A rendőrök megértették, hogy ők nem a hatalom megtestesítői, hanem egy szolgáltató szervezet tagjai. — Hogyan reagált a bűnözői világ az önök sikereire?- A helyi bűnelkövetők megmaradtak, többnyire kisebb súlyú bűncselekményeDr. Házi István fotó: cs. i. két követnek el. Ugyanakkor a más területekről jött, átutazó bűnözők érzékelték, hogy az akciókkal, az éjszakai szórakozóhelyek ellenőrzésével, a körözött személyek elfogásával megyénkben jelen van a rendőrség. Ettől pedig nem érezhetik itt magukat biztonságban, kiszorultak a megyéből, és áttették működésüket más területekre. A megye nem fertőzött kábítószerrel. Mindenki tudja, hogy az elmúlt időszakban több nagy szállítmány célba juttatását sikerült megakadályoznunk, amelyek csak érintették megyénket. Itt elsősorban a könnyű drogok jelenléte a jellemző. Nagy elosztókkal, a kábítószert rendszeresen értékesítő terjesztőkkel nem találkozunk. Eseti jelleggel megjelennek a diszkók környékén.- Melyek azok a legfontosabb kérdések, amelyek jelenleg foglalkoztatják a rendőrséget?- Az Amerikát ért terrortámadással kapcsolatos feladatok megyénket nem kifejezetten érintik. Az amerikai érdekeltségű cégeknél fokozott rendőri jelenlétet biztosítunk. Nálunk nem várható támadás. A terroristák korábbi életvitelét figyelembe véve azzal esetleg lehet számolni, hogy pihentetési célból vagy az igazságszolgáltatás elől menekülve megjelennek környékünkön is. Elsősorban a fegyveres rablások felderítése foglalkoztat bennünket. Többek között a karcagi zálogház sérelmére elkövetett támadás. Azt már tudjuk, hogy a tettes biztosan kapcsolódik a miskolciakhoz, de ennek a bizonyítása még időbe telik. Ezenkívül van egy felderítetlen kínai emberölésünk, aminek a nyomozásában nem jutottunk előre. Gondot jelentenek továbbá a nagy értékű gépjárműveket érintő lopások. Ebben viszont értünk már el eredményeket. Több személyt fogtunk el az ilyen ügyekhez kötődően. A lakosságot nagyon irritáló lakásbetörések sorozatait megszakítottuk, a megye szinte valamennyi rendőr- kapitányságán folyik olyan büntetőeljárás, ami betöréssorozatokat érint. A köz- biztonság helyzetét illetően továbbra is problémát jelent, hogy az ittas járművezetők száma a megelőző intézkedések ellenére nem. csökken, hanem tovább nő. Igyekszünk megtenni mindent annak érdekében, hogy ne alakulhassanak ki olyan csoportok, amelyek a bűnözésből akarnak megélni. Mint mondtam, a drog- probléma is jelen van. Ezzel a kérdéssel folyamatosan foglalkozunk. Elsősorban a megelőzésre fektetjük a hangsúlyt, másodsorban pedig próbálunk lépni a felderítés területén. Szintén fontos feladatunknak tekintjük a közterületen elkövetett és a közvéleményt erősen befolyásoló bűn- cselekmények elkövetőinek kézre kerítését. HORVÁTH GYŐZŐ Kinőtte kereteit az áfész Új utak a Dankó soron Megalakult a Coop Szolnok Kereskedelmi Rt. Az időseket köszöntötték _______Karcag______ Az idősek világnapja alkalmából a Déryné Művelődési és Ifjúsági Központban tegnap vendégül látták a karcagi időseket. A város nyugdíjasklubjainak tagjait Szabóné Örsi Tóth Erzsébet igazgatóhelyettes köszöntötte és kívánt jó egészséget, még sok érdekes és tartalmas együtt töltött klubnapot a szép- korúaknak, majd a Jókai úti óvodások műsora következett. Ezután a gimnazisták, a Pacsirta népzenekor tagjai, a Déryné Művelődési Központ Népdalköre adott műsort, valamint maguk az ünnepeltek is szavaltak, énekeltek, akik ezen a napon otthonhagyták bújaikat, fájdalmaikat. A műsor után a művelődési központ dolgozói vendégül látták a szépkorúa- kat. DE ______Gazdaság ____ A S zolnok és Vidéke ÁFÉSZ „talaján” négy társaság fúziójával a napokban megalakult a Coop Szolnok Kereskedelmi Rt. A döntés hátterében a vagyon koncentrációja mellett az is állt, hogy a szövetkezeti szektor az utóbbi években szüntelen politikai viták tárgyát képezi, ami állandó bizonytalanságot szült. Az 56 éves múltra visszatekintő Szolnok és Vidéke ÁFÉSZ az elmúlt években jelentősen bővítette piaci jelenlétét, ennek érdekében megvásároltak több, kiskereskedelemmel foglalkozó társaságot. Először az ív Rt., majd az Opál Rt., a Food-Invest Rt., végül pedig a Coop Centrum Kft. került többségi, illetve teljes egészében az áfész tulajdonába - tudtuk meg Csepeli Lajos elnöktől. így létrejött a négy megye 29 településén 70 élelmiszer-jellegű üzletet működtető, mintegy nyolcszáz embert foglalkoztató birodalom, melyben a szövetkezet vagyonkezelőként funkcionált. A következő lépésben - a tagság és az üzleti partnerek támogatásával - döntések sora született a vagyon koncentrációjáról. Ezt elsősorban az indokolta, hogy az így létrejött egymilliárdos vagyonú, hárommilliárd forintos piaci értéket képviselő cég hatékonyabban működhet, eredményesebben szerepelhet a piacon, kihasználva a méretből eredő előnyöket, ám e folyamatban katalizátor szerepet játszottak a szövetkezeti gazdálkodási forma körüli, állandósult politikai viták, az ebből eredő bizonytalanság is. A bonyolult jogi procedúrákat követően a napokban bejegyezte a cégbíróság a Coop Szolnok Kereskedelmi Részvénytársaságot, melyben az áfész részvényes. A cég megalapításával új fejezet kezdődik - hangsúlyozta Csepeli Lajos. A vagyon koncentrációja után most az a fő feladat, hogy tevékenységgel „töltsék meg” az új rt.-t, azaz a kereskedelem (az árukészlet, a berendezések, eszközök és nem utolsósorban a dolgozók) is a Coop Szolnok Rt. égisze alá kerül. Ez a folyamat október elsejétől decemberig tart. Ebből a vásárlók egyelőre annyit érzékelnek csupán, hogy minden érintett üzletben leltározni kell. Az átmeneti időszak elteltével következhet az arculatváltás, majd pedig megkezdődik a szövetkezeti üzletrész-részvénycsere is, egyelőre azonban még ismeretlen feltételekkel. LZ. Mi kell manapság egy televíziós műsorhoz? Elég hozzá egy híres ember, netán művész, leginkább népszerű színész, akit aztán lehet kérdezgetni, akár faggatni, lehetőleg olyasmiről, amiről eddig nem beszélt nyilvánosság előtt. Persze kell még hozzá valaki, az a másik, aki tudja az illetőt faggatni. Ha tudja. (Hány botcsinálta riportert láthatunk eset- lenkedni a képernyőn!) A közelmúltban e műsortípus két olyan képviselője mutatkozott be - egyben új sorozat, a televíziós ősz „ajándékai” -, amiből mintha úgy tűnnék, mégis csak megmozdult (mocorog) valami ebben a sokáig mozdulatlanságba dermedt köztévében is. Egyébként abban is egymásra ütöttek, hogy olyasvalakik beszélnek bennük önmagukról, akik nem állnak hadilábon a humorral. Sőt! Egyikük, Markos György, aki a Duettben ült kamerák elé, a harsányabb fajtáját műveli, másikuk, Kern András, ő a Poénról poénra című műsorban szólalt meg, a finomabb, ironikusabb fajtáját kedveli. EszméTv-notesz • nyi társalgási alanyok, hogy jó kis műsor kerekedjék ki. Nos, ez inkább az utóbbi esetben sikerült, bár mi tagadás, Markos György is igazán rokonszenvesen nyílt meg előttünk, szívesen mesélt szíve dolgairól is - felfedezésszámba ment -, és kacskaringós életpályájáról. Zavart azonban kérdezőtársának, a kissé előnytelen külsejű, egyébként okos Baló Júliának helyenként tolakodó, máskor bizonytalankodó magatartása, ami némi diszharmóniát hozott a társalgás menetébe. Nem úgy Kaszás Attila, Kern András beszélgetőtársa és művészkollégája. Szerencsés választás! Ez a vérbeli színész tökéletesen tudta eljátszani a vérbeli riporter szerepét is, hamisítatlanul. Kellően intelligens, természetesen őszinte, emberien egyszerű, alanyára végtelenül odafigyel, saját magát nem becsüli túl, finoman ironikus, ha kelletik. Ahogy például bevezetésképpen dicsérethalmazt zúdít az árnyékban figyelő Kernre, majd rögvest meg is kérdőjelezi az elhangzottak olcsóságát - illik ez? -, igazán mesteri. Nem véletlen, hogy a máskor, olykor kissé flegmatikus, netán nyegleségre hajlamos Kern is emberibb arcát mutatta, az elgondolkodó, meditáló művészembert, amikor saját dolgairól szólott — megfontoltan, komolyan. Többek között a humorról is, mely szerinte korántsem a röhögést jelenti, valami másabbat, finomabbat is. Jó lett volna akár többet is hallani tőle. El is bírta volna bizonyára, és futotta volna Kaszás Attila kedvéből is. Kár, hogy a kissé aránytalanul hosszabbra sikerült bejátszások - régi felvételek Kern szerepeiből - miatt erre nem futotta az időből. Ha eltekintünk a kissé idétlenül kialakított stúdiókörnyezettől, a mozimasina zavaró zajától, azt mondhatom, igazán élvezetes, jóízű, tartalmas társalgás részesei lehettünk. VALKÓ MIHÁLY A tiszaburai önkormányzat határozottan azzal a céllal pályázott útépítésre, hogy elsősorban a Dankó sori cigánytelep földútjait szeretné leaszfaltozni. Miután kérésük a pályázat elbírálóinál is meghallgatást nyert, még az idén aszfaltburkolatot kap a Fejlődés, az Összekötő és a Hubai utca mintegy 600 méteres szakasza. A napokban induló 14 millió forintos beruházás abból a szempontból is érdekes, hogy a romák élet- feltételeinek a javítását az Országos Cigány Önkormányzat is támogatja, tervezetten a szükséges önerő biztosításával. PM T Ó P I A • Suzuki Swift 1.0 OA piros, 1996-os, mű.: 2002. 04. 930.000 Ft ■ Suzuki Sedan QLX 1.3, bordó, ’94-08, mű.: 2002. 10. 970.000 Ft • Suzuki Swift GLX 1.3 fehér, mű.: 2002. 09. 930.000 Ft • Suzuki Swift 1.0 GA piros, ’98-as, mű.: 2004. 05. 1.120.000 Ft » Suzuki Swift 1.0 GA zSIdmetál, ’98-as, mű.: 2001. 11. 1.140.000 Ft • Suzuki Swift 1.0 GA piros, '92-es, mű.: 2003. 09. 780.000 Ft • Renault R5 1.7 D, piros, ’88-os, mű.: 2002. 05. 385.000 Ft • Skoda Felicia kombi 1.3 fehér, ’96-os, mű.: 2002. 02. 1.050.000 Ft • Skoda Felicia 1.3, fehér, ’90-es, mű.: 2003. 09. 255.000 Ft • Wartburg 1.3, zöld, ’89-es, mű.: 2003. 08. 250.000 Ft • Wartburg 353 kombi 1.0, törtfehér, ’87-es, mű.: 2002. 07. 91.000 Ft • Trabant 601 SP szürke, ’90-es, mű.: 2002. 07. 95.000 Ft • Lada 2105 1.3, barna, '85-ös 170.000 Ft • Moszkvics 2140 1.5, bordé, 1987-es, mű.: 2002. 01. 90.000 Ft • Wartburg 353 1.0 szürke, ’88-as 90.000 Ft' ALFA KFT. Szolnok, Százados u. 1. Tel.: 20/9694-874, FIAT DARÁZS ’98 KFT. Peugeot 1990. 690.000 Ft Fiat Punto 2000. 2.200.000 Ft VW Golf 1986. 645.000 Ft Fiat Punto 1999. 2.090.000 Ft Fiat Brava 2001. 2.280.000 Ft Fiat Punto 1998. 1.550.000 Ft Alfa 155 1997. 3.500.000 Ft Fiat Fiorino 1990. 445.000 Ft Mazda 1992. 1.500.000 Ft Fiat Ducato 1995. 2.550.000 Ft Mercedes 1985. 1.180.000 Ft Suzuki Swift 1.3 GLX 1999. 1.450.000 Ft Nissan Micra 1.3 I 1994. 1.230.000 Ft Fiat Croma 1.9 TD 1988. 700.000 Ft Fiat Ducato Maxi 2.8 idTD 1999. 3.200.000 Ft + ÁFA Fiat Doblo 1.2 SX 2001. 2.830.000 Ft Alfa Arna 1984. 375.000 Ft VW Transporter 1.6 D 1981. 472.000 Ft + ÁFA Fiat Punto 1999. 1.750.000 Ft Fiat Seicento 2000. 1.560.000 Ft Darázs 98 Kft. Jászberény, Jászteleki út 1. 57/412-943 VASÁRNAP IS NYITVA! Korbett Kft. Eger, Mátyás király u. 4. 36/427-827 Csepeli Lajos j