Új Néplap, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)
2001-09-28 / 227. szám
2001. Szeptember 28., péntek HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL Magyarország felkészült Debrecenbe költöztették az afgán menekülteket A Magyarországon tartózkodó afgán menekülteket teljes titoktartás mellett egy hete a debreceni befogadóállomásra szállították át. A menekültstátusra váró emberek biztonsága érdekében került sor az intézkedésre. Egy Afganisztánt érintő esetleges háborús helyzet esetén Magyarország felkészült a menekültek tömeges befogadására is - közölte tegnap a Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalának főigazgatója. Végh Lapunk információi szerint az elmúlt hetekben duplájára emelkedett a vései menekült táborban tartózkodók száma. A falu lakói az amerikai események miatt nem örültek a létszámemelkedésnek. Berták László, a falu polgármestere elmondta: a nyolcszáz lelkes falu nem tud kiszolgálni plusz négyszáz embert. A falu közterületein tumultust okozott a menekültáradat. Ráadásul a település önkormányzatát nem értesítették arról, hogy ilyen arányú létszámemelkedés várható. Bertók László lapunk kérdésére elmondta: a fenntartó hivataltól tegnap ígéretet kapott arra, hogy a tábor létszámát 300 főben maximálják, megszigorítják a házirendet és egyszerre száznál több embert nem engednek ki a menekült tábor területéről. Zsuzsanna tájékoztatása szerint szükség esetén új befogadóállomás is létesülhet, ehhez rendelkezésre áll költségvetési támogatás. A debreceni befogadóállomáson jelenleg 843 menekült tartózkodik, közülük 687 afgán állampolgár. Az ő biztonságuk érdekében történt egy helyre szállításuk, egyben megszigorították a befogadóállomásra való belépést. Végh Zsuzsanna cáfolta, hogy az afgánokat bármiféle inzultus érte volna, mint mondta, nem elkülönítésükről van szó, mindössze biztonságukról. Afganisztánból ebben az évben sok menekült érkezett, közülük 2170-en illegálisan, 2250-en szabályosan, útlevéllel jöttek. Ez utóbbiak több mint fele már nincs a hivatal látókörében, a menekültügyi eljárás végét be sem várva ismeretlen helyre távoztak. Az embercsempészek segítségével érkezők szigorúan őrzött közösségi szállásokon várják sorsuk jobbra fordulását. Az Országgyűlés által májusban módosított menedékjogi szabályok értelmében a jövő év elejéig létrejönnek a Bevándorlási Hivatal regionális igazgatóságai. A létesített hét igazgatóság mellett a nagyvárosokban is működnek majd irodák, 400-zal több munkatárssal. ____ HORVÁTH MAGDOLNA A bábművészet új háza ________Kecskemét________ Cs ütörtökön adták át az ország első, kimondottan ilyen célra épült bábszínházát Kecskeméten. A Ciróka Bábszínház társulatának új épületét Várhegyi Attila, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára avatta fel. A Ciróka Bábszínház már 1994- ben saját épületet tervezett, s erre a célra kapott is egy ingatlant Kecskeméten, a Budai utcában. A régi polgárházat átalakították, bővítésének tervei is elkészültek, de csak az üzemviteli részre jutott pénz, így az irodáknak, a műhelynek és a műteremnek. Az előadásokat továbbra is máshol, a kecskeméti Táncsics Művelődési Házban tartották. A mintegy 200 millió forintos beruházás folytatása hosszú évekre leállt. Tavaly sikerült círnzett támogatásként 108, millió forinthoz jutniuk. Az önkormányzat is hozzájárult a 400 négyzetméteres új bábszínház költségéhez 41 millióval, amihez saját erőforrásaikat hozzátéve megvalósult a társulat régi álma: elkészült a 148 főt befogadó, 200 négyzet- méteres színházterem is. ■ Mátravölgyi Ákos, a Ciróka Bábszínház díszlet- és bábkészítője szorgalmasan készül az évadra. fotó: banczik Róbert JÁRŐRVERSENY. A Magyar Honvédség Budapesti Helyőrség-parancsnoksága 15 férfi és 7 női csapat részvételével tegnap rendezte meg a Nemzetközi Regionális Járőrversenyt. Ahogy képünkön látszik, a nők sem riadtak vissza a komoly testi megterhelést jelentő feladatoktól. fotó, europrem/kallu» oyóroy Érdektelenségbe fúlt vitanap Zárszámadás: még folyik a kormány és az ellenzék közötti állóháború „Szűk körben” zajlott tegnap a földtulajdon- törvényeket kell a parlamentnek alkotni, hogy a lás és -használat kérdéseiről rendezett parla- jövőben ne jöhessenek létre zsebszerződések, menti politikai vitanap, hiszen meglehetősen Felhívta a figyelmet arra is, hogy a családi gazdagyér volt az érdeklődés a honatyák részéről, ságok mellett nem szabad elhanyagolni a szövet- Tegnap került sor a tavalyi költségvetés végre- kezeteket sem, mert azok sok embernek adnak hajtásáról rendezett általános vitára is, amely munkát. Csurka István (MIÉP) úgy vélte, az ál- még lapzártánkkor is tartott. lamnak kell rendelkeznie az összes magyar földterület felett, és olyan törvények kellenek, ame- Budapest lyek megakadályőzzák, hogy tőkeerős vállalkozók, pénzügyi lobbik kezébe kerüljön a termő- Magyarországon két-három hektár az átlagos föld. Kis Zoltán (SZDSZ) közölte: az FKGP az An- birtokméret, ezen nem lehet gazdaságosan tér- tall-kormány idején és jelenleg is gátolja a mező- melni. Nem meglepő, hogy a gazdák az elapró- gazdaság helyzetének megoldását. A külső üzletzott földeket haszonbérbe adják. A jelenlegi rész felvásárlások a szövetkezetek átalakulását, helyzet tarthatatlan, ezért létre kell hozni a gaz- felszámolását eredményezték. Kurucsai Csaba daságosan termelni képes családi gazdaságokat. (FKGP) szerint az előkészületben lévő agrár- A tőkeerős családi vállalkozásokra épülő mező- törvénycsomag célja, hogy versenyképessé tegye gazdaság sok ember számára adhat megfelelő jö- az ágazatot, mire hazánk belép az Európai Unió- vedelmet - hangsúlyozta a szocialisták kezdemé- ba. Farkas Sándor (Fidesz) kiemelt feladatnak nyezésére létrejött vitanapot megnyitó expozéjá- nevezte annak megakadályozását, hogy olyan ban Vonza András földművelésügyi és vidék- személyek birtokába jussontermőfölcLakikíerpe fejlesztési miniszter. alkalmatlanoki Szanyi Tibor szocialista képviseA kormánypárti felszólalók a földhasználat lő szerint a kormány rossz megállapodást kötött szigorúbb ellenőrzését szorgalmazták, az ellen- Brüsszelben. A magyar földet nem fantomoktól zéldek pedig úgy vélekedtek, hogy megkésett a kell megvédeni, hanem a kalmárkodástól és a kormány agrárpolitikája. Azért beszélnek a föld- spekulációtól. Ez a védelem tehát ne hét évre, ről, mert nem tudnak mit kezdeni a mezőgazda- hanem mindenkorra szóljon. Sággal. Medgyasszay László (MDF) szerint olyan ___________________________________(újvári) 2000. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS! PRÓ ÉS KONTRA Domokos László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese és vezérszónoka érdeklődésünkre elmondta: noha az ellenzék mélyen hallgat róla, vitathatatlan, hogy gazdasági szempontból az elmúlt 11 évben a 2000. esztendő volt a legsikeresebb. A gazdaság dinamikusan - további 3,5-4,5 százalékkal nőtt, miközben tovább javult a pénzügyi egyensúly. A külső körülmé- nyék visszahatása nyomán csak az infláció mértéke tért el a tervezettől, de a csökkenés így is folytatódott. A bruttó jövedelmek és nyugdíjak reálértéke nőtt. Mindez azt bizonyítja, hogy - az ÁSZ által talált formai hibákba kapaszkodva - az ellenzék most botrány- politizálást folytat. ________________takAc* mariahn Ke ller László, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a törvénysértésektől és megalapozatlan ígéretektől hemzsegő költségvetési zárszámadásból kiderül, hogy az idei pénzügyi keretek is fellazultak. A kormány figyelmen kívül hagyta az inflációnak a tervezettől eltérő alakulását, miközben kiszélesítette a protek- cionális törekvéseket. Egyebek mellett indokolatlan előnyökhöz és forrásokhoz juttatja az ÁPV Rt.-t és az MFB-t. Keller úgy véli: a kabinet - a tavalyi büdzsé öntörvényű kezelése révén - az idei adótörvények megváltoztatására törekszik, s más területeken is kusza helyzetet idéz elő. Emiatt az egész 2002. évi költségvetés újratárgyalásra szorul. Hírek ÖNKORMÁNYZATOK. A Községi Önkormányzatok Szövetségének háromnapos dobogókői tanácskozásának tegnapi eseményeit Nádor Rudolfné, a szervezet elnöke foglalta össze tegnap. Az ötszáz önkormányzatot tömörítő szervezet szövetség szükségesnek tartja az ön- kormányzatokat érintő pénzügyi rendszer felülvizsgálatát, hiszen a fogyatkozó támogatásokból sokszor még a kötelező feladatok ellátására is nehezen futja - mondta el az elhangzott vélemények alapján. A települések nagyobb adóhányadra tartanak igényt, például az szja-ból a jelenlegi 5 százalék helyett 10 százalékot kellene az önkormányzatoknál hagyni - tette hozzá. A tanácskozás ma zárul. PERÚJRAFELVÉTEL. Tor gyán József független ország- gyűlési képviselő, kisgazda pártelnök parlamenti frakcióból történt májusi kizárása ügyében a Fővárosi Főügyészség kérelmére per-újrafelvételi tárgya-, lást tart a Fővárosi Bíróság (FB)1 október 10-én - jelentette be a Fővárosi Bíróság sajtóirodája csütörtökön. Az FKGP ország- gyűlési frakciója május 7-ei határozataival kizárta soraiból a pártelnököt és visszahívta Pallag László, illetve Pancza István kisgazda honatyákat az ügyrendi bizottságból. SZOCIÁLIS ÁGAZAT. A szociális tárca csatlakozik az egészségügyi miniszter tervéhez, amelynek értelmében a szociális ágazatban dolgozó nővérek is még az idén több pénzt kapnának - közölte Harrach Péter csütörtökön. A szakminiszter elmondta: a szociális intézményekben több mint tízezer, ágy mellett, három műszakban dolgozó mővén pótfékia/ernelkedne még ebbeií az évbén; ha a kormány elfogadja az erről szóló előterjesztést. RODOS. A jelenleg rendszeresített magyar fejlesztésű program helyett egy sokrétűbb, pontosabb sugárhelyzet-értéke- lő rendszert helyeztek üzembe a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságán csütörtökön a fővárosban. A RODOS úgynevezett valós idejű közvetlen kapcsolatú döntéstámogató rendszer elsősorban a létesítményen kívüli nukleáris balesetek helyzetelemzéséhez és az intézkedések meghozatalában nyújt hatékony támogatást. ■ Tízéves a szeretetszolgálat A szervezet munkatársai Afganisztánba utaznak Budapest A világ számos országában helytállt már a fennállásának tízéves jubileumát ünneplő Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat. Hamarosan Afganisztánba és az azt környező országokba utaznak munkatársai, hogy feltérképezzék, mire lenne leginkább szükségük a menekülteknek. A Magyar Ökomenikus Szeretetszolgálatot protestáns egyházak alapították 1991-ben, mára több nemzetközi szervezet tagjai között tudhatja magát. A kezdetben három alkalmazottal dolgozó szolgálat tíz év alatt 100 fős szervezetté fejlődött, s az alapító egyházak mellett 15 ezer magán- személy támogatóra is talált - fogalmazott lapunknak Lehel László evangélikus lelkész, a Szeretetszolgálat igazgatója. Mint mondta, határainkon innen is találnak tennivalót, leginkább szociális feladatokat látnak el munkatársai. Több önkormányzattól átvállalták például a hajléktalanok gondozását, az öregek ellátását, vagy például a családok átmeneti szállásának fenntartásával kapcsolatos feladatokat. A nemzetközi elismertséget is kivívott szervezet jelenleg kiemelt humanitárius akciókat folytat Ukrajnában, a volt Jugoszlávia területén, de a Távol- Keleten is. Lehel László lehetségesnek nevezte, hogy Afganisztánban, illetve a környező országokban a menekülteknek szükségük lesz a Magyar Ökomenikus Szeretetszolgálatra is. ______ H. M. Va demberek a filmvásznon Budapest Most kerül a mozikba Szurdi Miklós új játékfilmje, a Vademberek. A hazai viszonyokra jellemző módon nagy nehézségek árán elkészült film az utóbbi évek magyar filmalkotásai között kuriózumnak számít, hiszen műfaját tekintve nem csak egyszerű kalandfilmről, hanem akár pszichothrillerről is beszélhetünk. Ugyanis az. A történet színhelye egy eldugott kis sziget, ahol a nyaraló fiatalemberek néhány jelentéktelen apróság miatt minden felgyülemlett dühüket a szerencsétlenségére éppen a közelben veszteglő szerb matrózon, Predragon (Cserhalmi György) vezetik le. Amolyan Legyek ura-féle civilizációlevetkő- zésről van itt tehát szó, körítve a mérsékelten áldásos kelet-középeurópai viszonyok áthallásos bemutatásával. Kamarás Iván számos film- és színházi produkciója mellett vállalta el a Vademberek Istvánjának szerepét. „Nagyon jól éreztem magam a forgatáson - mintha visszakerültem volna gyerekkorom nyári táborainak egyikébe.” Szabó Győző, a Katona József Színház ifjú művésze. - Szakmailag is kihívást jelentett, hogy a lehető legtermészetesebben tudjam eljátszani Robertót, ezt a keserű, magába zárkózó, igen összetett karaktert. Ráadásul itt ismerkedtem meg Ivánnal, akivel azóta jó barátság köt össze - mondta az Europress munkatársának. A film egyik felfedezettje Szakács Tibor, aki, bár többéves színházi múltat tudhat a háta mögött, most állt először a kamerák elé. O a társaság csendesebb tagjai közé tartozott, annak ellenére, hogy t négy főszereplő filmbéli karaktere, Káró, a nőkkel nehezen boldoguló ügyvéd, az egyik hangadó szereplő. - Eleinte kicsit nehezen mozogtam ebben a közegben, de szerencsém volt, ugyanis Szurdi Miklós rendezőtől kezdve az egész stáb igen szívélyesen fogadott - hangsúlyozta Szakács. A negyedik vadember Lippai László, aki 42 évével a legidősebb a fiúk közül. A Madách Színház oszlopos tagja már tapasztalt filmszínésznek számít. - Tényleg jó volt a hangulat, bár a nomád körülmények és az éjszakai forgatások kissé megviseltek. - Lippai László ennek ellenére igen komolyan vette a szerepét. ________ ____ ' B.P.